(verseny)
Napos idő,
Gyenge szél Keszthely maraton. gondoltam nyerek, de aztán láttam, hogy reggel nevezett még FöldingnéJudit, meg Varga Éva, így abba is hagytam az izgulást :))))). Hiverrel bandáztunk és tök jóóó volt! Ő fm-t futott. végül mindketten másodikak lettünk, neki ott volt Bátai Réka, nálunk meg Judit kiállt. nnna futás: 4 kör volt, elég cakkos vonalvezetéssel, egy komolyabb emelkedővel, meg egy sunyibb hosszúval.
a terv az volt, hogy 3:10 körüli időt megyek (az 4:30as tempó). de aztán nem így lett. igazából, már az elején is lassabb voltam, nem mertem tolni, mert magason volt a pulzusom, és mint abszolult ruintalan maratonista (egy viszonylag tragikus maratoni élménnyel felvértezve) kicsit be voltam tojva az utolsó 10km-től. a nap sütött, de az elején még nem volt gáz.
Mira jött mögöttem, de aztán elmaradt, (gyomorbaj), így nem üldözött senki. elöttem meg a két gyorsabb nő már nem látszott sehol, tehát nem voltam kényszerhelyzetben. így jobbnak láttam kényelmesebb tempót futni, és reménykedni, hogy nem fogok holtan összerogyni 35 km-nél. :P
Hiver Réka tanácsára, indulás előtt, majd 14, 24, 34 km-nél is betoltam 1-1 gélt, és minenhol ittam vizet. (pohárból, sétálva, de nem érdekelt) anyukám beadott 2 körben teát is sok cukorral, még az dobott rajtam, mert néha határozottan éhes voltam a 7:30as, karcsú vajaspirítós reggelimtől.
tegnap levágtam a futótrikóm alját, hogy legyen belőle inkább top :), de a leeső részt is hasznosítottam, vizesen beakasztottam a nyakamba. csini volt, de hasznos: a melegtől különösebben nem szenvedtem, persze nem is volt 30 fok.
az első 3 kör eseménytelen volt, fut-néz-vigyorog :). szép pálya javarészt, itt-ott szurkolók. aztán jött a 4. kör, vártam, hogy nagyon rossz lesz, de nem lett. egy 5 perces km-em lett, de az volt a hosszú genya emelkedő a végén. persze lassultam, de nem szenvedtem különösebben. na nem azt mondom, hogy salllala-futi volt, de egy kis kínlódással azért 15-ön belül beérhetem volna, ha nem is 3:10-re.
10km-es részidők: 45:07, 45:46, 47:36, 47:48, és a maradék, ha jól számoltam...
nem fájt sehol, görcsölni is csak megérkezés után kezdtek el a lábaim. meg is maszíroztattam, az jól esett. aztán cipőket próbáltam, és végül megint nem vettem. nehéz eset vagyok. itt is megköszönném Márkusöcsinek (aki kint volt egy cipős standdal), hogy mlyen hősiesen helyt állt, és még a cipőket is sk. húzta a lábamra- mert én béna voltam ahhoz is :D.
szép nap volt. köszönöm :).
23 hozzászólás
Gratulálok, klassz futás!! :)
Ha pedig hozzávesszük a körülményeket, különösen. Alakulni fog ez a maratoni táv is, észre sem veszed, és ősszel már belül is leszel a 3 órán :))) Jó pihenést!!
Gratulálok,ügyesen,okosan versenyeztél,jó erőbeosztással.Sok ilyen szép,könnyed maratont!:-)
Gratulálok! Az elmúlt hetek tekintetében simán 3 órán belül vagy már szerintem, ha úgy igazán futsz :-)
Kellemes pihit! Nagy vagy :-)
Gratulálok! Azért ölég meleg volt. Láttalak a dobogón, de valahogy kicsit zizi voltam, pedig utána igazán megkereshettelek volna, csak nyűgöske volt a Tündér, ezért én is, emiatt utána léptünk is haza. Aztán elaludt a babakocsiban..
Ezzel az idővel eddig minden évben nyertél volna, idén beerősödött a mezőny. :)
Ez jó volt szintfelmérönek, összel nagyon jó.... felölem szép is.... lesz! GRATULÀLOK!!!!! Teljes szívböl, 3:20-on belüli maraton! Ahhoz már nagyon kell futni!
Gratulálok.