EGERSZEGI MOUNTAIN MAN MARATON

Életem első versenyen teljesített majdnem maratonja.:-)

Az előzményekről és a motivációról. Mindig szerettem futni, de tervszerűen 2009. december 28-án kezdtem el. (A Keszthelyi Kilométerek maratoni váltócsapatában indultam a munkahelyemmel, és nagyon megszerettem a futást, az edzések hangulatát.) Hírt kaptam a megyefutás lehetőségéről a nyáron, és csatlakoztam az első napjára. Azt gondoltam, hogy ez olyan tömegsport szerű rendezvény, és minimum 30 fő vállalja be az augusztusi kánikulában a 30 km-es első napi távot. Igazából négyen futottunk, és a másik három kitűnő futó olyan eredményt hozott ki belőlem, amiről álmodni sem mertem korábban. Futottam, ahogy bírtam, nehogy már rám kelljen várni.:-) Gondolom azért lassítottam őket, eredményeiket ismerve nem volt okom a szégyenre.:-) Még akkor a kanizsai félmaratonra edzettem, de már a következő célon gondolkoztam. Megemlítettem a kitűnő aszfaltszaggató sporttársaknak az esetleges szilveszteri maratoni indulást. Mondták, hogy nem lehetetlen a dolog esetemben, eddzek sokat a Keszthelyi-hegységben, és menni fog. Így is tettem. Még beépítettem a felkészülésbe egy pár extra dolgot, magányos, 5 órán keresztüli futás egy szintes körpályán, Bakonyban egy 38 km-es futás+ gyaloglás. Szóval ez a verseny egyfajta megkoronázása lett az első igazi futóévemnek.

Nagyon nagy élménnyel lettem gazdagabb, és csöppet sem bántam meg, hogy Egerszegen és szilveszterkor történt ez meg.:-) A zúzmara mesebelire varázsolta a gyönyörű táját, a sok kis templom, a többféle rálátás a belvárosra mind-mind varázslatos. A pálya nagyon szépen ki volt jelölve, egészen friss felfestésekkel, a változatosság nem hagyta az izmokat a monotóniába süllyedni:-)

Óvatos tempóban kezdve értem fel a bazitai tévétoronyhoz, ahonnan egy nagyon kedves futótárssal kb 7-8 km-et együtt tettünk meg, természetesen akadt témánk bőven, mi más, mint a futás és az ultrafutás... :-)

Tőle el kellett búcsúznom, mert a dombokon lefelé jövet nem szerettem volna lassulni. Bérces Edit fotózott egy picit később, meghatódtam tőle.:-). A 15 km-nél támadó botfai „gyilkos” elől nem futottam el, hanem kicseleztem (tempós séta);-)

Csácsi hegyen bolyongva rám tört a magány (biztos voltam benne, hogy én vagyok az utolsó futó). Botorkálva a fagyott, göröngyös földúton azon gondolkoztam, hogyan lehet ezt a távot 3 órán belül teljesíteni, de a 4 órán belüli teljesítés is rengeteg kérdést hagyott megválaszolatlanul... :-)

A Parkerdőben volt egy holtpont. Az egyik szemem periférikus látása nem volt tökéletes. Még most se tudom, hogy ezt a leesett vércukorszint vagy a szempilláimra ráfagyott zúzmara okozta.  Megettem a „vészhelyzet kaját”, a fagyott müzliszeletemet és megittam a maradék cukros teát. Jobban lettem, de ezután még óvatosabban futottam és gyalogoltam felváltva…

Neszele után, az utolsó frissítőponton Rolandék őszinte biztatása nagyon jól esett. Amúgy is minden elismerésem a frissítőpontokon dolgozóknak. Itt is szeretném megköszönni nekik a futóknak nyújtott segítségüket. Futni könnyű, mert melegünk lesz, de a mínusz fokokban álldogálni, na ahhoz kell akaraterő.

A Gógán hegyeit felfelé szépen sétálva vettem, viszont lefelé vitt a lábam rendesen. Kicsit kizökkentett a Deák elé érkezéskor, hogy senki nem mérte az időt. A más futók beszámolóiban olvasott „célkapu, elérzékenyülök az első maratonom végén” érzés helyett egy hangos kérdés jött ki belőlem: „Hol mérik az időt?” A válasz egy szurkolótól érkezett:-bent. Így viszonylag fürgén befutottam és boldogan közöltem: MEGÉRKEZTEM!:-)

Köszönöm mindenkinek a segítséget, igazából, ha valaki egy éve azt mondta volna, hogy én itt maratont fogok ma futni, mosolyogtam volna rajta...

A verseny távját nem szépen (hogy néz má' ki, hogy futóversenyen ennyit sétáltam??? ;-)), de taktikusan „küzdöttem le” 4 óra 48 perc alatt (7:02/km, egyébként pont 4:47-et kalkuláltam előzetesen).

Mindenkinek a sérülésmentes futásokhoz jó egészséget kívánok az új évre!!!!