Piros 85 - Egó-k harca

Valahol ott kell folytatnom, ahol a Mecsek Traillel abbahagytam. A MT után Lórival és Surával futottunk, rövid beszámolót tartottam a versenyről, és amikor oda értem, hogy Óbányánál két lány is utolért, még valahonnan merítettem egy kis erőt, hogy meglépjek tőlük. Erre a Sura rögtön megszólalt, hogy "na, bekapcsolt az egód?" Ez a mondat tegnap nagyon sokszor eszembe jutott, mert gyakorlatilag ugyanez játszódott le, csak sokkal tovább tartott.
Mivel ez volt az első próbálkozásom, és a pályának is csak egy nagyon kis szeletét ismerem, az elsődleges cél a teljesítés volt, a titkos cél a 12 óra. Andrással kezdtem, elég lendületesen, megbeszéltük, hogy mindenki megy a maga tempójában. Andrásnak a legutóbbi esti futásunk óta fáj a bokája, úgyhogy ő lefelé óvatoskodott, nekem meg ugyebár az emelkedő nem az erősségem. Így hamar külön is váltunk, aztán Csobánka előtt a hosszú lejtőn utolértem, a pontra együtt érkeztünk. Innen aztán megint hamar eltűnt a szemem elől. Majdnem Dömösig két szlovák lánnyal mentem együtt, lefelé menetrend szerűen elhagytam őket, felfelé utolértek. Kérdezgették, mennyire ismerem a pályát, de sajnos sok infot nem tudtam nekik mondani. Szilvi húzott el mellettünk, aztán Denivel a dömösi ponton összevigyorogtunk, hogy megint 3:15-nél találkozunk, mint a Mátrabércen. A pontot Szilvivel és Gankival nagyjából együtt hagytuk el. Csanyáék teli torokból szurkoltak, mindenkinek név szerint, szuper volt :-).

Dobogókőre mire felértem, Szilvi már elhúzott, sőt Ganki is előbb indult mint én. Hamar szem elől vesztettem, mert a felfelé mászástól teljesen beállt a lábam. Olyannyira, hogy egy túrázónak mondtam, hogy jobbról kerülöm, erre megbotlottam és a hátára estem. Kicsit beütöttem a bal bokacsontomat, ami azóta is érdkesen néz ki, de akkor sem éreztem fájdalmat, meg ezóta is inkább csak nyomásra érzékeny. Szegény pasi mondta, hogy ha megint rá akarnék hátulról ugrani, előtte azért szóljak :-).

Aztán elkezdtem egyre jobban érezni magam, figyeltem a frissítésre, folyamatosan ettem-ittam mindenhol és kezdődött a célig tartó flow. Gankit és Krisztiánt utolértem valahol Pilisszántó széle után, innen Krisztián felvette a tempót, úgyhogy egy jó darabon együtt haladtunk, beszélgettünk. A Kopár Csárdához már egyedül értem, gyorsan frissítettem és indultam nem akartam a ritmusból kiesni, nagyon jól ment a futás. Nagy-Szénásra felfelé menet már messziről láttam Dömötört és Amandát (köszi Yoyoka, nagyon aranyosak voltak az út két oldalán :-)). Innen Veress Bélával gurultunk le Nagykovácsiba, rövid tétovázás után megtaláltuk a plébániát is. Gyors póló csere, ivás, Mg, pár falat, lámpa fel és gyerünk tovább. Őszinte meglepetésemre alig fordultunk ki a pontról, amikor Ganki és Ági megérkezett. Na, itt a kicsit háttérbe szorult egóm megint vészjelzésre kapcsolt. Bélával egy darabon együtt mentünk, de aztán kiállt egy tecnikai szünetre és elvesztettem, de csak azért, hogy két nagyon szuper utitársa akadjak (Babinyecz Tamás és Zoltán).

Sajnos nincs nagy tapasztalatom a fejlámpás futásban, úgyhogy az elején megint nagyon bizonytalanul éreztem magam, de aztán hogy összeakadtam a két sráccal a több helyről verődő fény sokat segített. Na meg a felfeléken folyamatosan bíztattak: "már megint lassulsz, gyerünk, nem lazsálunk". "Ha te leszel a harmadik, legalább a kupa alját megfoghatjuk?" Szóval jól elvoltunk :-). Na meg nem utolsó sorban ismerték az utat, úgyhogy nem keveregtem. Mindezek ellenére valahol Virág-völgynél utolért Ági. Az az igazság nem sokáig tépelődtem, hogy hagyjam-e menni, vagy eredjek a nyomába (az a nyomorult egó :-). Már az emelkedőn utolértem, de igazán a lejtőn léptem meg. Egy botlás nélkül rohantam le a köves, meredek lejtőn, egyedül, lámpafénynél! A Jóisten nagyon vigyázott rám. Andrást is itt értem megint utol, lefelé már nagyon fájlalta a bokáját. Aztán az aszfalton már tiszta eufóriában szaladtam. A kupámat az eredményhirdetés után mindjárt a srácok kezébe nyomtam, megérdemelték :-).