Buda Határán 50
(Távolságadat az itiner alapján.)

Mások teljesítménye általában nem befolyásolja a saját magammal szemben támasztott elvárásaimat. Magamtól teszem fel a lécet, és ha átugrom, akkor jó, ha leverem, akkor nem jó - ilyen egyszerű az egész. A Kazinczy-val nagyon magasra került volna a léc, de a többiek eredményei alapján lehet, én is képes lettem volna átugrani - ehelyett tegnap egyszerűen csak átsétáltam alatta. Most már egy kicsit sem bánom, viszont ha így alakult, akkor kézenfekvő volt, hogy ellátogassak a Buda Határán túrára. Érdekelt is, kupás is, mi tartana vissza?

Mondjuk az, hogy az elmúlt két hét a fizikai lépülés, az elmúlt két nap pedig a züllés jegyében telt. Még tegnap este is szülinapoztunk egyet. Ezen a lehető legszolidabban vettem részt, mégis teljesen szürreálisnak tűnt, hogy én vasárnap a hegyekben gyalogoljak. Olyan érzésem volt, mintha életemben először mennék túrázni, és csak akkor múlt el, amikor kora reggel magamra öltöttem a felszerelést és elindultam hazulról. Minimál cuccal vágtam neki, bár az esőkabátot azért bepakoltam, hogy biztosan ne essen. :)

A rajtban összeakadtam egy fiatal tájfutó sráccal. 7-8 óra körüli időt tervezett, ami nekem is kedvemre való lett volna, és a realitástól sem állt messze. Hehe, elvileg. :)

A túrának utánanézve azt találtam, hogy eltévedős, vagyis nekem való. És tényleg, az elején teljes egészében az itinerre kellett hagyatkoznunk. A leírást böngészve lassan mentünk, de legalább nem tévesztettük el az utat. Később azért raktunk bele néhány kilométert. Vészes kavar nem volt, inkább sok kicsi, és bár a későbbiekben profin végigszalagozták, nagyon oda kellett figyelni, mert csak elvétve akadt ismerős szakasz. Rettentő sokat haladtunk lakott területen, ill. aszfalton. Ez kellemetlennek tűnik, mégis, dacára a tűző napnak, úgy vártam ezeket a részeket, mint a Messiást!

Erre annyi magyarázattal tudok szolgálni, hogy az erdőt kisajátították a szúnyogok. Ahol lehetett, kértem ellenük spray-t, de ezek a dögök még így is kb. 90%-os kitöltési tényezővel lepték el és csipkézték szét a testem minden szabad szegletét, amibe az ujjbegyeim és az arcom is beletartoznak. Már az elején úgy néztem ki, mint a bárányhimlős, és komolyan fontolgattam a feladást, de minimum a rövidtávot. (A ruhán keresztül is átcsíptek - itthon csak a bal vállamon és a bal lapockámon 61 csípést számoltam össze... ott meg lehetett számolni. A vádlimat viszont egybefüggo csípés-szigetek borítják, és az egész lábam olyan, mint a sajtreszelő.) Lehet, nem pirosban kellett volna menni… ki gondolt erre.

Na, de mindenhez hozzá lehet szokni, bennem meg úgyis van egy adag mazochista hajlam, szóval nehezen, de végigértünk. A srácnak ez volt az első 50-ese. A 25-ösöket szép tempóval teljesítette, de ennek a végére fejben megtört, és már 5 percenként kérdezgette, mikor érünk a következő pontra. Érdekes egyébként, ő tájfutóként végig követte a térképen, hogy merre járunk, én viszont csak a jelzéseket és a leágazásokat tartottam fejben, a távot pedig a menetidőből kalkuláltam, érzésre. Néha ütközött is a két szemlélet/módszer - főleg a végén, amikor szegény már elrakta a térképet, szerintem pedig mindig ”még 10 percre” volt a következő pont. :)

Ezen a túrán az a megtiszteltetés is ért, hogy összetegeződtem a Kinizsi legendás Béla bácsijával, sőt, még az igazolófüzetébe is karikáztam, mert már alig lát szegény. Panaszkodott, hogy az infarktusa után nagyon elgyengült, nehezen megy neki a túra és lehet, 25-nél kiszáll. Azért ez felkavart, de be kell látni, a mozgás élteti az öreget. Remélem, még nagyon sokáig!

A hőség, de főleg a szúnyogok miatt engem is megviselt a menet, ráadásul alig ettem (nem mertem megállni, még a pontokon is folyamatosan brékeltem, hogy lerázzak néhány vérszívót), viszont jó sokat ittam. (Ezúttal vizet. :)) A maradék egy szem gélt is magammal vittem, de nem kellett. :)

A célban gazdagon megrakott terülj asztalkám fogadott, friss lekváros, sertés- és kacsazsíros kenyér, Piros Arany, Karikás Pista, hagyma, kétféle uborka, mogyoró, szörpök, de minden minőségi alapanyagból készítve és szeretettel felszolgálva, nem csak eléd vágják, hogy nesze, zabálj, ha éhes vagy. :)

Irtózatosan teliettem magam, akkor még nem tudva, hogy Budapest talán legjobb gyrososa ott működik a szomszédban. Ez legyen a legnagyobb problémám. Az oklevél az egyik legszebb és -ötletesebb, a kitűző is tetszett, a túra apropójául szolgáló határkövek létezéséről eddig nem is tudtam, már csak ezért is megérte elmenni. Az útvonal kényszerpályán mozog, és sajnos kevésbé izgalmas, de van célja, és nagyon korrekt a szervezés, szóval a többieknek is ajánlom az eseményt, legalább egyszer érdemes ellátogatni rá!