Próbáltam valami elmés címet találni, remélem sikerülni fog, mert amikor elkezdem még nincs cím. Szóval azt azt láthatjátok nem vagyok egy nagy író, bár gondolataim és érzéseim mindig tömegével vannak. Elég szentimentális embernek tartom magam, bár aki felületesen ismer ezt el nem tudja képzelni rólam.

Ebben az évben végérvényesen részévé vált a futás a minden napjaimnak. Az előző három évben csak futogattam, hol többet hol kevesebbet, inkább kevesebbet. Nem titkolom, sokszor jó volt fotelban ülve olvasni mások edzéseiről, de bizony volt olyan időszak, amikor reggel hatkor indultam itthonról dolgozni és este hétre értem haza, mindezt óriási mentális nyomás alatt, hónapokon át. Tudom ekkor kellett volna futni a leginkább, de nem volt rá erőm, a béka segge alatt voltam, semmi önbecsülésem nem volt. Szerencsére túl vagyok ezen, bár most is marha sok a meló, de a helyemen vagyok.

A futást ez év elején elkezdtem a magam abszolút amatőr feje szerint és ez elég szenvedősen is ment, próbáltam rendszert belevinni, de nem mindig sikerült. Csináltam, egyre többet. Ez a lényeg. Amikor azt vettem észre, hogy futok ugyan, de nem fejlődök és ezért ez örömet sem nyújtott annyira, mint máskor, ezért gondoltam, hogy van itt a közelemben egy futó nagykövet, meghát egyesületi tag is vagyok kérek segítséget. Kaptam is. Most már 4. hónapja csinálom az előírt edzéseket és IMÁDOM a futást is és az edzéseket is. Hatalmasat fejlődtem, nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy ennyi segítséget kapok. Most jelenleg adósnak érzem magam emiatt, de majd kifundálok valamit.

Szóval minden nagyon jól ment, amikor is egy orvosi vizsgálat során nem találtak volna daganatokat a pajzsmirigyemben. Egy kisebbet és egy nagyobbat. A magyar egészségügy állapota és az én helyzetem miatt eléggé betojtam, mi is lesz, de kifelé nem mutattam. Az ultrahangot végző orvos azt mondta, mindenképpen csináltassak szövetmintát. Először csak egy izotópos vizsgálatra jutottam el, aztán jöhetett a szövetminta. A vizsgálatok között eltelt idő pokoli volt, de ezt csak most tudom. Végig feszült voltam, bár én meg voltam győződve róla, hogy nem vagyok az. A szövetminta vétel borzasztó volt és fájdalmas is. A doki "nagyon tapintatosan" annyit mondott, hogy nem ciszta. Jó fej mi? Az eredmény ma megérkezett, bár még nem mutattam dokinak, azért annyit kihámoztam belőle, hogy nem rosszindulatú a daganat. JUPPPPIJJJÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ

Azonnal vettem a futócipőmet, és indultam futni. Felhívtam azt, aki segített, elmondtam neki a jó hírt aztán go. Bizony felszakadt belőlem minden visszafolytott idegesség, aggodalom és a mai futást végig sírva nyomtam le. Eddig nem értettem - érthettem milyen az amikor valaki másképp látja a világot. Mostmár egy kicsit én is tudom.

Köszönöm, hogy elolvastad.