Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 44 358 308 km-t sportoltatok
Futás minden műszak mellett

6 – a magány ötven árnyalata

Tündüs | 2014-08-14 14:47:40 | 21 hozzászólás

Nem tévedsz, ha párhuzamot vonsz a sikerkönyv  és a cím között. Ha azt akarod, hogy fájjon, fuss egy maratont, de ha tutira érezni akarod, fuss  hat órást ( a nagyok nyugodtan tegyék hozzá: -Vagy még többet.)

 

Csökönyből nincs hiány bennem, az álmaimat nem hagyom veszni, de ez a Suhanj éjszakai 6 órás futam többszörösen is rossz óment dobott nekem.

 

-A nevezés után eltelt két hónap, mikor leesett, hogy rosszul adtam meg a bankban a közlemény rovat adatait, de az alapítványtól megnyugtattak futhatok.

 

-Túl közel esett az ironman maraonjához,  futni sem igen volt kedvem s mindezt tetézte a nyári szabadságunk előtti utolsó hetek őrjöngése. Nem figyeltem a kajára, hol ettem, de inkább hol nem. Az utolsó két napban kaptam össze magam, nehogy már belerohanjak az eddig felépített kacsalábon forgó vályogházam falába.

 

-Nem kaptam meg az általam kedvelt gélt, mást vettem helyette, amit csak egyszer próbáltam ki úgy 25 km-en. (nem is veszek többet)

 

-És végül: nem akadt fuvarosom.

 

 Kézbe kellett vennem a dolgokat , életet leheltem a gps-be, letiltva az autópálya használatot, mert ezen hazafelé tuti bealszom a monotonitásba.

 

A kajám majdnem otthon maradt,…..a reggelimet nem is találtam a kosárban.

 

3 trafipax-szal találkoztam, csak remélem, hogy nem lesz ez drága mulatság, főleg, hogy Esztergomban,  rettenetes megfordulási manővereket kiviteleztem kettős záróvonal mellett, mert 2x is rossz irányba kanyarodtam a girbe-görbe utcákban.  Faxau összes felmenőjét, kutyáját, macskáját csuklásra kényszerítettem..

 

Lassan 25 éve lesz, hogy erre jártam, csodaszép útvonal, végig  a Duna mellett, a visegrádi rész pedig most is pazar.

 

Nagyon időben, még világosban érek Szigetmonostorra, mégis sikerül már belefutnom a kordonba, mögötte suhanjkék pólós nő.

Kérdezem, hogy tudja-e hol parkolhatok.

-NEM.

Ahhhh, mindjárt kiszállok oszt én is csollánra pisálok……

Mire egyet sóhajtanék egy fickó lép a kocsihoz és elmagyarázza merre kerüljek.

 

Ráérek. Szurkolok  a délutáni futamon, pihenek  a Duna strandon,  bejárom a terepet (van bent egy kis töltésről le-fel futás, nem vészes, de 3 órakor  a pokolba fogom kívánni), átveszem a rajtszámomat, a zacskó többi tartalmát hátra dobom….

Vacsorázok és ledőlök egyet aludni.

Közben lelkisegély szolgálatot kapok telefonon, de sajnos  a laikus haverok nem tudják, hogy ilyenkor nem pátyolgatni kell, hanem ostorral verni:

-kibírodazanyádazapád!

-abőrödangyaláterrekészültélbelenemerjsétálni!

-neszarozznyomdvégig!

 

23-kor kimerészkedek. Találkozom Nodari Zssuzsival, Ewwillel, Eperszemmel, aki nem fut, „csak” egész éjjel azt kántálja, hogy iso iso, iso.

 

Az egyéni frissítésnél, 70 egyforma dobozka sorakozik,  névvel és  a rajtszámmal. Pofon egyszerű megtalálni a sajátodat míg tudod , hogy hívnak. Berakodom a gél+méz+ropi triót, pótelemeket  a fejlámpába és ráterítem a piros ironman-es pólómat, hogy könnyebben megismerjem.

 

dobozolás

rajt

 

A rajt után Böbe és eszetomi megjelenése ha váratlan nem is, de mindenképpen meglepetés volt.

 

Mindig azt kérdezik tőlem, mire lehet ennyi órán át gondolni.

Semmire.

Létfenntartásra.

Éjfél után ugyan még eszembe jut, barátnőm 6 hónapos, szívműtétre váró kislánya. Vajon anyja az éjféli etetésnél belesúgta-e  a fülébe, hogy ma rólam kell álmodnia???? (belesúgta).

 

lábikézi

 

Ha ők eszembe jutnak, sz@ros életem minden problémája eltörpül.

Jó pár körön át elszórakozom  az eredményjelző tv-t figyelgetve.

Közben a km számot figyelem, mikor mit frissítek. A gélt alig tudom kinyomni, hiába tépem jó helyen, úgy kell megerőszakolnom.

A pálya egyik vége a pokol legsötétebb bugyra enyhe kecskeszaggal, a másikon vigyázni kelk  a kanyar lendületével, főleg mikor 6:40-nel szédelgek, lejt a Duna felé, megeshet, hogy  a susnyásban kötök ki.

Kétszer üres a gyomrom, egy kis banán és ropi megoldja  a problémát..

Kettőkor kisdolog, mert még így könnyen felállok és megyek tovább.

 

(Nagyatádon esett meg:

Snecike: -Nem is pisiltél?

Én:          -Nem, én csak Veled pisilek.)

 

bányász

 

 

 

Eddigre be is lassultam, bizonytalan léptekkel haladtam tovább, pokolba kívánva a bányászlámpát  a fejemen, a sötétséggel együtt.

Sosem futok sötétedés után, a fejlámpa pedig 2 éve egy éjszakai túrán volt rajtam először és utoljára.

2:30-kor iszonyat sebességgel ment el mellettem Bozót. Köszönöm a szurkolást!

5 óra volt, mire letettem  a lámpát a dobozomba, új erőre kaptam és még gyorsultam is egész addig, míg el nem értem az 50. km-t. Itt teljesen elveszítettem a motivációmat, majdnem kiszálltam ( ugye, hogy kell  a kíséret seggbe rúgni??) Innét újra csak döcögés jött,  a térdeim minden lépés után sikoltoztak..

Az utolsó percek eufóriáját részegen élem át, a bíztatásokra adott reakcióm is akkora fáziskieséssel érkezik, mintha 1 liter pálesz lötyögne  a fejemben

A dudaszóba beleremegek. 54 km.

Eltört a mécses,nem tudom eltitkolni a  megilletődöttségemet. Egy hölgy szemből furán néz rám, azt hiszem, nem futó volt, csak a szemeire emlékszem, elszégyellem magam és hátat fordítok neki.

Kíváncsian várom mi lesz az első igazi gondolatom, miután itt állok kifacsarva, miszlikbe aprítva, egyedül, de lelkemben egy féreg lakik aki csak ennyit mond.

-Tudsz jobbat is!

 

Van ebben valami sorsszerű, egy szigeten, éjszaka futni az első 6 órásat. Alig pár ember tudja, hogy itt vagyok, a családom nem is, nem volt most elpazarolható energiám, hogy őket nyugtassam.

 

Közben kiderül mi célt szolgál a csomagtartóba átdobott, homokkal töltött lufi, de nem érdekel, azt a pár száz méter nem méretem le,

A versenyközpontba sem megyek le, ez  nagy hiba volt, mert így nincs emlékérmem  a futásról.

Folyó ügyek intézése után mindent rendben találok magamon és indulok haza.

A szomszéd falu szélén újra villogó lámpás rendőrautó áll, előtte összetört autó, az árokban egy akkora vaddisznó , tátom  a szám, nahh ebből lenne ám jó pöri az egész suhanj gárdának

De ínyenckedésem csak addig tart míg az úton meglátom  a coci leszakadt lábát…..

 

Dömösig bírom, ott jobbnak látom leparkolni a hajóállomáshoz , egy órát alszom.

Onnét sima liba  a hazaút, berekedek, mert torkom szakadtából énekelek. 10-re itthon voltam Nevetés. Alszom 5 órát, csodálkozom magamon, enyhe izomláz és apró fájások maradtak emlékbe, jöhet az ünneplés!

 

Igaz, hogy  a verseny utáni buliról lemaradtam, de nem csak szívemben, gondolataimban, lábaimban hoztam emléket magammal, hanem  a karjaimra is, azt hiszem nagyon fogom szeretni:

 

kékben

 

 

Köszönöm  a Suhajn alapítványnak és minden önkéntesének, hogy felejthetetlenné tették az első 6 órásomat!

 

 

2014-08 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (2 bejegyzés)
2011-10 hó (2 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (2 bejegyzés)
2011-07 hó (3 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (6 bejegyzés)
2010-10 hó (2 bejegyzés)