Állítólag nem túl szerencsés dolog, de családi sajátosságok miatt mostanában kizárólag hajnalban tudom megejteni a napi mozgásadagomat. Ilyenkor kicsivel 6 után már a Látó-hegy alja felé kocogok és 7 körül felérek a HHH tetejére. Szinte minden alkalommal megajándékoz a hegy valamivel. Amikor az ablakon kinézve rút, nyálkás időt látok, a hegytetőn akkor is meglehet hogy csodálatos kilátás vár, pl. az éjszakai vihar maradványai széttépett felhők formájában. Ma reggel szép tiszta idő volt és éppen csak egy kicsivel volt a nap a horizont felett, amikor felértem. Dunakeszi és Észak-Pest környéke még pár tíz méter magas ködben volt, csak a gyárkémények és a magasabb épületek látszottak ki, mint például a rendőrpalota, a Colbert híd pilonjai és az Árpád hídnál az ikertornyok felső emeletei. A többi habos köd alatt. Nem volt nálam fényképező, de nem is tudná ezt visszaadni egy kép. Ha jött volna valaki biztos megállítom, hogy "haver, szerintem pihenj egy kicsit", de csak az adótoronytól kilógott medvenagyságú kutya kószált a környéken, úgyhogy rövid gyönyörködés után leléptem. Aztán hazaérés, zuhany, irány melóba. Akár szerencsés, akár nem, ilyenkor mindig jó érzés felszállni a buszra azzal a tudattal, hogy már bennem van egy óra futás, vagy napközben felkelni a gép mellől és kinézni az iroda ablakán a HHH tornyaira. Ma már felfutottam oda, ott voltam.