Úgy terveztem, hogy lefutom a Budapest maratont, és majd utána eldöntöm, akarok-e futni még egy maratont idén. A maraton futása közben nagyon hajlottam arra, hogy nem... Egyrészt még inkább világossá vált (amit addig is tudtam), hogy maratonra nem vagyok felkészülve: kevés hosszút és tempót futottam, másrészt bután versenyeztem: elrontottam a frissítést, dehitratáció még 30 előtt... Az eredmény: 86’-es első felére csak 89’-es másodikat sikerült futni. De azért jó érzés volt célba érni, az emlékek hamar megszépültek, és mégis a firenzei indulás mellett döntöttem.
A maraton utáni két hétben a regenerálódás és a Bébu-ra való rápihenés között megjavítottam 5 km-es és 10 km-es egyéni csúcsomat. Majd következett a Bébu, ahol a legjobb (de egyelőre „csak” a 4. leggyorsabb ;)) csapatban versenyezhettem és javítottam – addig nem túl fényes – gyorsasági állóképességemen. Még 5 hét volt a maratonig, de az utolsó kettő a rápihenésről szól, így 3 hetem volt készülni. Futottam egy km-ekben gazdag hetet verseny nélkül, majd egy félmaratont (egyéni csúcs), a harmadik héten pedig Siófokon 30 km-t (szintén PB, hisz először futottam ennyit időre :)). Mentálisan és fizikálisan is nagyon szükségem volt arra a futásra, bár tudtam, hogy egyetlen alkalommal nem lehet pótolni a hosszú futásokat.
Következett a maraton előtti utolsó két hét, amikor még számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy a felkészülésünket...
... elrontsuk. :) A vasárnapi 30-as miatt kedden még csak könnyen edzettem, azonban levezetés közben egy szerencsétlen mozdulattól megfájdult a lábam. Szerdán nem futottam, csütörtökön még mindig fájt, ezért nem is csináltam meg az edzést, és úgy döntöttem, kihagyok 2 napot (maraton előtt egy héttel... remek... :S), hogy 100%-os legyen utána, és ne csak rosszabbodjon az állapota a ráfutásoktól. Nehéz volt 2 napig nem futni, de megérte, a fájdalom elmúlt. Viszont így egész héten pihentem lényegében, vasárnap már futni kellett valami rendesebbet. Délutánra terepfutás volt megbeszélve a gepárdokkal, ami bár távban pont jó lett volna, iramban a maraton szempontjából nem volt ideális, inkább egy lendületes 20-asra volt szükségem. Nehéz választás: maratoni felkészülés vagy jó társaság? Hamar sikerült döntenem: mindkettő! :)) Így 10-től futottam egy 20-ast 4 percesben, majd 2-től egy másik 20-ast terepen a többiekkel, ami nem is volt annyira lájtos a sok szint miatt... így próbáltam minél jobban visszafogni magam, mert 42 km maraton előtt egy héttel nem volt annyira jó ötlet – két részletben sem. :)
Utolsó héten K. Gergő hatására kipróbáltam a szénhidrát stopot. Tisztában voltam vele, hogy nem most fogom megfutni életem maratonját (alapozás után sokkal jobb állapotban leszek), így kockázat nem igazán volt benne, és már annyi helyről hallottam róla, hogy nem tudtam nem kipróbálni. :) Szóval hétfő-kedd-szerda: semmi szénhidrát (avagy tojáson és vízen)!! Tapasztalatok: szénhidrát szinte mindenben van (főleg azokban az ételekben, amiket fogyasztani szoktam :D); mindenki ilyenkor hoz nekem sütit-csokit-banánt, hasonlókat (amiket aztán csütörtök reggel jól meg is ettem :P); valamint ez a fehérje kúra biztos, hogy használ: a mentális felkészülést legalábbis segíti, mert így minden nap igen sokszor eszembe jutott a maraton, különben egyéb elfoglaltságok közepette kevésbé járt volna ezen az eszem. (Hogy fizikálisan is segít-e, azt ekkor még nem tudtam. :)) Persze közben edzettem is, érdekes élmény volt szénhidrát nélkül pl. a keddi iramjáték a Gesztenyés kertben (3’50”-es átlagra) egy 20 km-es edzés közepén. A szénhidrátfeltöltés már jobb volt :P, ahogy a verseny előtti firenzei városnézés a többiekkel (benne szombat délután lépcsőzés a dóm tetejére :)) is.
Vasárnap reggel úgy álltam a rajtnál, hogy ha fizikálisan nem is, legalább mentálisan felkészültnek éreztem magam a táv teljesítésére. Ez a rajtnál állás egyébként bő fél óra volt, ugyanis nem indultunk el pontosan. Azért nem unatkoztam: ott volt Dani és Laca, együtt vártuk az indulást a 2:30-3:00 közötti zónából. Aztán rajt, elkezdünk futni. Illetve nem is futunk még igazán, a nagy tömeg miatt nem lehet haladni (valóban mindenki tudna az előttünk lévők közül 3 órán belüli maratont...?), azért próbálok szlalomozni, de nem könnyű. Az első km-táblát nem veszem észre szerencsére, valószínűleg sokkolt volna az eredmény :), a 2 km 8’20” lett. Az első 5 km-en megelőztem kb. ezer futót :D, onnan már lehetett egyenesen, saját iramban haladni. 5 km-enként volt frissítés, már 5 km-nél is ittam. Koncentrálni kellett, mert edzésen nem szoktam frissíteni (és általában versenyen sem), de már megtanultam :), hogy maratonon (nekem legalábbis) muszáj. 10 és 15 km között volt egy kisebb mélypontom: nem éreztem annyira könnyűnek az iramot, amennyire könnyűnek szerettem volna érezni :), szerencsére 15 után már igen, pedig nem lassítottam. (Szóval ez inkább csak hangulatom ingadozása lehetett.) Félmaraton 83’56” (vicces: fél éve még ennél bő 2 perccel rosszabb volt a félmaratoni PB-m :)), jól érzem magam, de most jön a legnehezebb rész 30-ig, amikor még könnyen menne a gyorsítás, de vissza kell fogni magam. A szurkolás egyébként az egész versenyen remek volt, a magyaroknak, Polythlonosoknak külön köszi a név szerinti biztatásokat!
Feltűnik előttem egy csontváz (a lábára van festve...), nevetek magamban: „azt mégsem hagyhatom, hogy egy csontváz lenyomjon”. :D (Nem is sikerült neki...) Nem sokkal később egy ismerős hang „Bon giorno!” –val köszön: Dani utolért. Megbeszéljük, hogy mindkettőnknek jól megy, és hogy egyikünk sem látta Anettet. (Anettel reggel találkoztunk, mesélte, hogy 3 órát tervez, mondtuk neki, hogy majd ráköszönünk, mikor utolérjük, és figyeltük is nagyon, de nem láttuk. Mint később kiderült elesett a rajtnál :S, így futott utána megtaposva 3:11-et...)
Nekem többször is a következő idézet járt az eszemben: „Ha 15 km-nél jól vagy, fogd vissza magad, és ne próbálj meg beleerősíteni. Ha még félúton is jól vagy, még mindig fogd vissza magad. Ha jól vagy 25 km-nél, még mindig fogd vissza magad. 30 km-nél már biztosan nem leszel jól, na, akkor rákapcsolhatsz.” (Nerurkar) Mondtam is Daninak, hogy szeretnék 30-ig ilyen állapotban eljutni.
Dani egyszer csak otthagyott, pár km után már nem is láttam. (Jó lett volna együtt futni tovább, de úgy terveztem, s úgy is éreztem helyes döntésnek, ha nem gyorsítok 30-ig.)
Aztán odaértem 30 km-hez, eddig egyenletes 4’-es iramban futottam. Nos, itt kezdődik a maraton, lássuk mi lesz... Még egy utolsó frissítés (mindig vizet ittam): úgy gondoltam 30 után már felesleges, úgy sem szívódik fel annyi idő alatt. Teszek egy halovány kísérletet a rákapcsolásra (3’59”, 3’52”, 3’48”), de nem megy, hiányoznak a hosszú futások. Visszalassulok, amiben segítségemre van egy szembeszeles egyenes szakasz is. 36-nál utolérem Danit, biztatásomra azt válaszolja, holtpontja van, nagy okosságként azt a tanácsot adom, hogy próbáljon túllendülni rajta. (Mintha az csak úgy menne...) Nekem is 35-40 között van a mélypont, kanyaroknál érzem leginkább, hogy a lábam már nem annyira jó, az iramom ezen a részen visszaesett 4’08”-ra (így is előzgetek). 40 km-hez 2:39:54-nel érek, vagyis van 6 másodperc előnyöm a 4 perces iramhoz képest, és itt már tudom, az egész maraton átlagtempója is 4 percesen belüli lesz (épp, hogy csak...), mert jó állapotban vagyok! :) Itt előztem meg egy etióp futónőt, aki az 1-es rajtszámot viselte, és sokáig az élen futott (a lányok között) 3’35”-ös iramban. (Aztán jött a fal.)
Az utolsó 2(,195 :)) km-en már ismét 4 percesben haladok, továbbra is élvezve a futást, pont akkor, mikor a célhoz érek, felhangzik a “We are the champions” és boldogan - meghatódva - futok be. :) Itt, célbaérkezéskor jövök rá - pontosabban érzem -, hogy többet jelentett, többet adott ez a futás, mint hittem. Nem tűztem ki célul a 4 perces iramot, tehát nem egy nagy cél elérése a magyarázat erre, hanem az, hogy... De inkább mindenki tapasztalja meg maga! ;)
Nagyon jó hangulatú futás volt, amit végig élveztem és az eredménnyel is teljesen elégedett vagyok. Ez volt a 3. maratonom, a vége 2:48:40, a második fele pedig 84’44” lett (kevesebb, mint 1 percet lassultam). :)
(A versenyen egyébként végig előzgettem, a pillanatnyi helyezésem így alakult: 5km: 377., 30km: 228., 40km: 184., cél: 156.)
Maraton után egy-két hét láblógatás következik (szükségem van a pihenésre - nem kimondottan a maraton, inkább az egész éves edzésmunka miatt), viszont utána egy nagyon kemény alapozás vár rám: már alig várom! :))
Tavaly ragadtam először futócipőt, néhány hónappal azután, hogy elkezdtem futni - ennyi idő alatt futottam szét az addig használt (nem futó)cipőt, pedig ekkor még csak 5-10 km-es heteim voltak :-) (heti egyetlen futással :D).
A futást hamar megszerettem, szenvedélyemmé vált, mostanra függő lettem. Nem fogyás, vagy egészségesebb életmód reményében kezdtem el, efféle célok azóta sem motiválnak. (Inkább fordítva: fogyok, hogy gyorsabban futhassak. ;-))
Ezen kívül a futásnak köszönhetem azt is, hogy megismertelek Benneteket!
Már tavaly elhatároztam, hogy idén én maratont fogok futni, időtervem is volt egyből: 3:20-3:30. Hogy miért? Nyári futásaimnál a 4:45-5:00 tempót nagyon kellemesnek éreztem, és úgy gondoltam: "ilyen tempóban bármeddig elfutnék". Persze tudtam, hogy ez így nem igaz (akkoriban 7200 métereket futottam... ;-)), de úgy éreztem, ilyen tempóban biztosan jó érzés lehet maratoni távot teljesíteni megfelelő felkészülés után. Racionális gondolatok, igaz? :D
Hogyan lehet 3:20-as maratont futni? 1:37-re futom az első felét, és 1:43-ra a másodikat. De én ekkor még csak 1:43-as félmaratont tudtam futni, igaz azt (lényegében) edzések nélkül sikerült, a siófoki hóviharban. :-) De nem aggódtam, mert tudtam, idén már edzeni fogok "rendesen". :-) (Tavaly sem lustaságból - pedig lusta vagyok :P - vagy futókedv hiánya miatt edzettem keveset: féltettem a térdeimet, és odafigyeltem nagyon a fokozatos terhelésnövelésre.)
A decemberi Achilles-ín sérülésem után hetekig járni sem tudtam, a rehab futásokat is csak januárban kezdtem el. Két-három hónappal visszavetette fejlődésemet, de nem bánkódtam, legalább ÚJRA FUTHATTAM (ha nem is olyan sebességgel, mint akár legelső futásomnál)! Amíg nem tudtam mozogni, Kevin és Muhari Gábor írásait olvasgattam, pulzusmérőt is vettem. Tervezgettem-tervezgettem, de februárban az alapozást elkezdve hamar kiderült, hogy nem is olyan könnyű eljutni a 100-as hetekig és a heti két hosszúig... Nem csoda, én ezelőtt soha semmit nem sportoltam rendszeresen... csak alkalmanként..., meg fociztam néha... Részben a sérülésem miatti óvatosság, részben siralmas állóképességemen javítandó az év első felében szinte csak alapoztam. Többnyire 150-es pulzuson futottam. Kocogtam. Döcögtem. 140-es pulzuson a BEAC-pályán sétálgató galambok is megelőztek, de nem stresszeltem emiatt. :P
Közben Kevin is ellátott jótanácsokkal (a 150-et is ő javasolta). Mikor azt írta, maratonra készülés közben el kellene jutnom a 2,5 órás hétvégi futásokhoz, egyből 3 órás futásra indultam (és később még párszor megtettem ezt), mert ekkorra a 2,5 óra már nem okozott gondot, motivált voltam, többet akartam teljesíteni. Már ekkor is a lassabb futások mentek nehezebben, úgy tartottam, 30 km-t 3 óra alatt lefutni lényegesen fárasztóbb, mint 2 és fél óra alatt, de mégis lefutottam lassan.
Június végén (vizsgák után) nagy lendülettel kezdtem bele az edzésekbe: 250 km futás két hét alatt, a gyorsítás elkezdése, mellette úszás és bringázás is Nagyatádra készülvén. Nehéz volt betartani, hogy minden 5. nap pihenőnap legyen: elvonási tünetek, sokszor majdnem elmentem hajnali 2-3 körül futni, mert az már a következő nap... :D (Ebben az erős két hétben valahogy így néztek ki az edzéseim távra, tempóra: 16,6 km (6:03), 20,3 km (5:58 ), 32,5 km (5:50), 22,5 km (5:11), pihenőnap, 16 km (4:35), 16 km (4:59), 23,5 km (4:44), 27 km (4:47). És nem fáradtam el! Ekkor tettem le a pulzusmérőt, a gyorsításhoz úgy éreztem - egyelőre - nincs rá szükségem.) Láttam, milyen sokat fejlődtem az alapozás során, pár gyorsabb futás után 7 km-en a 3 perc lassú - 2 perc gyors váltogatós iramjátékkal PB-közeli eredményt futottam, másnap 2 percet javítottam az addigi legjobb eredményemen.
És ekkor: megfájdult a térdem. Nem tudtam, vajon a túl sok, vagy a túl gyors futás a felelős, pihentetés napokig, utána óvatos próbálgatás. Kevés heti km - kímélés.
Augusztus közepén derült ki, hogy nem a futás ártott a térdemnek (csak mikor újból megfájdult, jöttem rá, hogy az ekkor elkezdett mellúszás a felelős, a futáshoz fokozatosan hozzászoktattam a lábaimat, de az úszás újfajta terhelés volt, amit a térdeim nem bírtak).
Mindenesetre emiatt a nem könnyen elmúló sérülés/fájdalom miatt értékeltem át terveimet, többé nem készültem a maratonra, kevés volt még az én futómúltam ahhoz, hogy olyan edzésmunkát végezzek biztonságosan, amilyet maratonhoz kellene. Az elsődleges cél az volt, hogy újra 100%-osak legyenek a térdeim. Az új cél pedig a gyorsulás lett, nem futottam már hosszúkat, de a sebességemen igyekeztem javítani, amennyit csak lehet. És sokat lehetett. :-)
Maratonra persze azért neveztem, ekkor már rég tudtam, hogy a teljesítés nem okozhat gondot. Hajtott a kíváncsiság, meg akartam tapasztalni, milyen! Felkészülés elején (amikor még volt készülés... ;-)) úgy gondoltam, a Szigeten majd kipróbálom előre, milyen, ezt végül azért nem tettem meg, hogy az első igazi maratonom még nagyobb élmény lehessen, akkor teljesítsem először ezt az ismeretlen távot!
És ha lefutom, végre tudok majd mondani egy eredményt, mikor megkérdezik, futottam-e már maratont (miután valaki megtudja rólam, hogy futok, szinte mindig ez az egyik első kérdés, de ezt már minden futó tapasztalta szerintem ;-)). :D
A heti km-átlagom kicsivel 50 km alatti lett idén a maratonig.
Maratoni felkészülésként, próbaként egyetlen edzést végeztem az utóbbi hónapokban: maraton előtt egy héttel kocogtam egy 1:38-as félmaratont (szinte végig 150-es pulzuson - nekem a max pulzusom 208!!). Régen futottam ilyen lassan, de tudnom kellett, hogy alacsony intenzitáson milyen tempóra vagyok képes. Az eredmény nagyon megnyugtató volt: én, aki alacsony intenzitáson borzasztóan lassú voltam (6 perc körüli tempót tudtam ilyen pulzuson), feltehetően nagyrészt a fogyásnak köszönhetően (az állóképesség nem szokott ugrásszerűen megjavulni :P) a kocogó tempómban is óriásit javultam.
Maratoni tervek. A ketyegő ezek szerint bírni fogja jól, csak a lábamból hiányoznak nagyon a hosszú futások, nagyon kevés még a futómúltam. Már a félmaraton is hosszú táv számomra: a lábaimnak, izmaimnak még szoknia kellene az újonnan - a gyorsítás egy-két hónapja alatt - megszerzett gyorsabb tempómat. Konkrét időterv: 4:30-ban kezdek, 10 km-hez 45 perc körül érek, ezután kicsit lassítok, 1:37-re futom a felét (ami meglehetősen laza), onnan pedig meglátom, mi lesz. Várhatóan lassulni fogok, főleg 30 után, de akár már előtte is, mindenesetre 2 órásnál nem valószínű, hogy lassabb lesz a második fele, és ha komolyabb nehézségeim nincsenek, 1:50-be is beférek majd. De az időtervet is felülírhatja a következő elhatározás: érzésre futok. A futás 20-ig legyen nagyon laza, innen 30-ig nem baj, ha már kicsivel kevésbé kényelmes, és azután meglátom, mi marad a végére. Mikor a tésztapartin ezt kifejtettem, azért hozzátettem, hogy "ha egyáltalán marad valami", de AntalAnd rámutatott, hogy túlontúl optimista vagyok: "ha egyáltalán eljutsz addig". :D :D :D Felvetette, hogy talán nem lenne butaság az első felét az iramfutókkal megtenni, és utána meglátom, hogy vagyok - meg is kérdeztem tőlük, mi az időterv, de az 1:42-es első félmaratont túl lassúnak éreztem. Bár nem nekem címezte az írója, de az "Ahhoz, hogy valaki 5 perces tempót fusson az elejétől a végéig, nagy tapasztalat és erőnlét kell." figyelmeztetés is elgondolkodtatott. Nekem tapasztalatom szinte egyáltalán nincsen, erőnlétem is alig, legfeljebb gyorsaságom van, de azzal mit kezdek maratonon? Tényleg ennyire nehéz lenne 3:30-on belül célba érni...?
Kedden még kicsit rohantam az 5 km-es versenyen, de arra azért figyeltem, hogy ne legyen megerőltető, izomfáradtság ne maradjon utána (meg másmilyen se). A szerdai (három részletből álló) 11 km / 43 perc edzés se volt éppen lassú.
Aztán csütörtökön nem futottam, éjszaka már fájt is a torkom nagyon. Mindent megtettem, hogy meggyógyuljak vasárnapig, nem sikerült, szombat este már lázam is volt. Vasárnap reggel megmértem, van-e lázam, szerencsére nem volt (36,0), a torkom persze fájt, de az indulás mellett döntöttem. Többen is mondták, hogy torokgyulladással végülis lehet futni, illetve, hogy lehet csak a para miatt is (erre én is gondoltam). Lázzal nem futottam volna, de így igen, úgy sem terveztem nagy rohanást. Péntekre és szombatra virradó éjszaka nem sokat tudtam aludni a fájó torkom miatt, vasárnap pedig a verseny izgalma vetett ki az ágyból már 5 körül, pedig csak 1-kor feküdtem le aludni.
A VERSENY
Az öltözőknél találkozom többekkel, Csikével arról beszélünk, vajon milyen öltözet lenne ideális.
Rövidnadrág+ujjatlan felső mellett döntök. Közben találkozom egy volt (általános iskolai) osztálytársammal, ő tavaly már futott maratont (3:26), de az ideire készült is, jobbat tervez. 4:20-as tempóban kezd majd. Én ugye 4:30-ban. Csike csodálkozására azért hozzáteszem, hogy nekem ez az a tempó lesz, amiből lassulok, nem pedig, amiből gyorsulok. :-) Nem tudnám én a második felét gyorsabbra futni az első felénél, akármilyen lassan is kezdenék - a lábaim nincsenek felkészülve 42,2 km futásra. Még eszem mazsolát, jól jön majd.
A cipőfűzőmet gondosan megkötöm, hogy aztán később még négyszer-ötször újrakössem, még gondosabban! :-)
9:45 körül elindulunk Csikével a rajthoz, melegíteni. Nem találjuk a "nagy fórumos csapatot", azért néhányakkal találkozunk. De merre van a talipont? Észreveszem, akkor menjünk oda. És itt van Mira! De jó!
Már nincs sok idő hátra, ideje besorolni a rajthoz. Milyen sok helyet hagytak a 3 óra alatt futóknak! Ennyien nem fognak 3 órán belül futni. Összeszedem minden önbizalmam és beállok a 3:00-3:30 zónába. Stvn felismer, és bemutatkozik. A gyors rajtzónákban sok a szabad hely, rajt előtt mindenki előre tömörül. Figyelem, hányan jelentkeznek, mikor az első maratonosokat szólítják. Itt elöl nem sok kezet látok a sajátomon kívül. Remélem, nem álltam túlságosan előre, mindig aggódom, hogy majd feltartok másokat (de az eddigi tapasztalat szerint mindig még előrébb kellett volna állnom, mert engem nem nagyon előznek, én viszont szlalomozom). Hú de jó, mindjárt elrajtolunk! És utána élvezhetem a futást 3-4 órán át! Maratont futhatok, amit annyira vártam, amire annyira kíváncsi voltam! (Azt nem mondhatom, hogy "amire annyit készültem", de ha fizikálisan nem is, úgy éreztem, mentálisan felkészült vagyok.) Visszaszámlálás: 10-9-8-7-6-5-4-3-2-1, induláááás! :D
Az elején kerülgetni kell, de nem sokáig. Lazán futok, és igyekszem nem elfutni az elejét. Jó lenne valami biztos pont, amihez igazodhatok, eléggé hullámzó a mezőny. Meg is találom ezt a pontot: úgy döntök, a volt osztálytársamat követem egy darabig, mondjuk 4-5 km-en keresztül, ő biztosan egyenletes tempót fut, az meg majdnem mindegy, hogy a tempó 4:20-as, vagy 4:30-as, úgyis hamar lassítani fogok és 4:20 is lazán megy. Közben megelőz Krisz, jó tempóban halad.
Frissítést úgy tervezem, hogy mindenütt iszom pár korty izót, vagy vizet, és ahol észreveszem, egy-egy banándarabot is eszem, egészen 30-35-ig. Onnantól már nem eszem, ha nem a túlélésről szól addigra a verseny. ;-)
Figyelem a többi futót, ki hogyan fut. Van, aki már most zihál, biztos, hogy jó lesz ez? Mindegy, én a semmi tapasztalatommal nem szólok bele más futásába. Keresek első maratonos hátsó rajtszámú futókat, nem látok egyet sem. Csak én rohanom el az elejét a kezdők közül? :D De megnyugtatom magam, ez valóban laza tempó. Az osztálytársam futás előtt mondta, hogy ő tavaly nem tette ki az "első maraton"-os hátsó rajtszámot, nem akarta, hogy sokan kioktassák az elején az első maratonhoz képest gyors tempója miatt. Az utolsó km-eken viszont hátsó rajszám nélkül is többen is megkérdezték tőle, hogy első maratonját futja-e (mikor épp gyalogolt). :-) Nem szól rám senki, de nem is lassítanék, legfeljebb, ha olyan mondaná, akit ismerek.
Mennyi lehet a pulzusom? (Pulzusmérőt nem vittem.) 160? Az azért csak nem túl sok. :-) Közben már ott is vagyunk a Dunaparton, szeretek a Duna mellett futni - bár a túlparton szoktam -, valahogy mindkét irányban haladva úgy érzem, lejt. :-))
Az elején egyébként olyan jól sikerült a futásra koncentrálnom, hogy az 1. és a 3. km-tábláról is lemaradtam. Itt is csak páros táblák lennének, mint az éjszakain? :D Azért az 5-öst majd megpróbálom észrevenni, lassan el kellene engedni iramfutómat, hiszen én ~10 mp-cel lassabb km-eket tervezek. Közben a Szigetre érünk, aminek örülök: ismerős, kedves futóterepem. 8 km körül meglátom stvn-t, nála gyorsabban biztosan nem kellene futnom az első felét, így hagyom eltávolodni osztálytársamat és stvn-höz csatlakozom. Az Árpád hídnál már ott is a 10-es tábla! Eddig minden nagyon jól alakult, élvezem a laza, könnyed futást! Nicsak, meglátom a 35-ös táblát, ennyire gondolataimba merültem volna? Talán mégsem. :-) Vajon milyen lesz legközelebb itt futni...?
Tudom, hogy bár stvn felkészülése sem az eredeti tervek szerint alakult, ő nálam mégiscsak felkészültebb, így már ekkor is elgondolkozom azon, vajon meddig kellene vele futnom. Ilyen tempó a feléig biztosan nem okoz gondot, de lehet, hogy 25-ig is mehetnék? Nagy könnyebbség az ő tempójához igazodni, de tudatosítom magamban, hogy oda kell figyelnem nagyon az érzéseimre: ha csak akkor maradok le, amikor már nem is tudnám tartani az ő tempóját, az már túl késő. Akárhogy is, ez most még kellemes tempó, átfutunk a hídon Budára, itt előzzük meg Valit, utána elfutunk az egyetem mellett. De sokszor jöttem ide futva tavassszal! :-) Amióta kímélem a térdem, nem közlekedem futva csupán km-gyűjtő célból, pedig milyen jó is volt az!
A Dombóvári útnál látjuk a szembefutókat: az élmezőnyt, jól tolják nagyon, vajon hány km-t bírnék a tempójukban? :-) Nem sokkal később AntalAndot is meglátom, "hajrá, András!"-t kiáltok neki, remélem sikerül teljesítenie az időtervét. Nem figyeltem, hány 30 km-es futott előtte, így a pillanatnyi helyezését sem tudom, a tempója jónak tűnik, persze pontosan nem tudom megítélni, de úgy gondolom, ő verseny előtt valószínűleg jól mérte fel a saját képességeit és sikerrel jár. A körülmények jók, a széltől eltekinve.
Közben féltávhoz érünk. A félmaraton részidőm - ha csak pár másodperccel is, de - PB, nem baj. Tisztában vagyok vele, hogy a félmaratoni tudásom jóval jobb, mint a jelenlegi PB-m, ami a (még szintén könnyen javítható) 10 km-es időmhöz képest (is) arcpirítóan gyenge. A lényeg: egyáltalán nem ijedek meg a PB részidőtől; nem csak képzelem, ez eddig tényleg könnyű volt, persze a maraton első felének nem is szabad nehéznek lennie. Stvn tanácsokkal is ellát közben, most inkább izót igyak, pohárból hogyan kell inni, ..., az egyéni frissítőjéből is ad. Szerinte megborulás nélkül 3:20-on belül beérhetünk, ez számomra még mindig elképzelhetlen. (Mármint, hogy én is.) Ezt az időt 5 kg-mal kisebb versenysúly, alaposabb felkészülés mellett tartottam csak elérhetőnek. De a 3:30 meglesz, gyorsabban sétálok én annál, hogy ne legyen meg! :D Persze sétálni nagyon nem szeretnék, még soha nem sétáltam versenyen, én futni szeretek, még az is lehet, hogy séta nélküli 3:31-nek jobban örülnék, mint sétálós 3:29-nek.
Fordító után figyelem a mögöttünk érkezőket. Jól mozognak és futóalkatúak, akkor most ügyes vagyok, hogy megelőzöm őket? :D
Később egyre sűrűbb a mezőny, valaki "hajrá Pierre"-t kiált, szia Nelli, hajrá Neked is! Csak nem maratont fut, ennyire nem figyeltem volna a fórumra? Mindenesetre ha maratont fut, akkor jól futja, mert kicsit sem tűnik fáradtnak, persze könnyen lehet, hogy váltózik. Közeledünk a Dunához, és megint egy ismerős alak: szia Pogreg! Te hogy tudsz ennyi helyen ott lenni? Ahogy Márti is... Áhá, látom a biciklidet! :D Bár mindenkit nem fogok felsorolni név szerint (nem is menne), de nagyon köszönöm Nektek a szurkolást, sokat segített! :-)
Egyre erősebb a szél. Naná, szembeszél, de nem baj, dacolunk az elemekkel, legalább egy kis nehezítő körülmény is van, ha már különben ennyire remek futóidőt kaptunk a mai napra! Lassítunk, nehogy a szél túl sokat kivegyen belőlünk. Stvn tempóját próbálom tartani, néha szól, hogy kicsit lassabban, pedig én aztán nem akarok gyorsítani. Telnek-telnek a km-ek és még mindig vele futok, még mindig 5 percesen belüli a tempó (amíg ez így marad, addig aligha fenyeget a 3:30-ból való kicsúszás veszélye :P), és még mindig nem fáradok. 28 km. Itt most már bármikor jöhet a FAL, és mint a tésztapartin az egyik 4:30-as iramfutó (Ispi?) mesélte, hiába érzi valaki rendben magát, 1 km-rel később lehet, hogy már gyalogol.
Eszembe jut Mira maratonja, Ő hozzám hasonlóan kezdő és hozzám hasonlóan gyors. Neki itt kezdődött a nehezebb rész. Lehet, hogy most már kicsit gyorsabb vagyok nála, de gyorsabban is futottam az elejét, mint Debrecenben Ő.
Krisz tavalyi PLUS maratonjára is gondolok, csak kicsivel kezdett gyorsabban, mint aznap kellett volna, viszont jóval később ért be, mint a tudása. Pedig sokkal tapasztaltabb futó nálam. Ha Ő akkor 3:42-t futott, velem mi lesz a fal után? 4 óra?! Jaj, de jó, hogy stvn-nel futok, olyan iramot diktál, amit jó tartani, néha gyorsabban futnék, néha lassabban, mégis érzem, hogy az az ideális tempó számomra, amit ő fut. 29 km, 30 km, 31 km... Azért innen még nagyon messze lenne sétálva, készülök fejben a nehézségekre, hogy ha jön a fal, tudjam kezelni az eddig ismeretlen helyzetet. De ahogy fogynak a km-ek, úgy érzem egyre erősebbnek magam, mintha eddig csak bemelegítettünk volna! 32 km-nél még eszem egy utolsó banándarabot és iszom is, utána hirtelen nem tudom, hogy stvn előttem, vagy mögöttem van-e. Utolér, az egyéni frissítőjét kereste, de a következő állomásnál lesz csak. Már ott is vagyunk a következőnél, csak keveset iszom, stvn előtt hagyom el az állomást. Lassítok, hogy könnyebben utolérjen, de nem váltok nagyon laza, a még épp jólesőnél lassabb tempóra. (Már így is 5 perc körüli a tempó, hej, de régen futottam ilyen lassan, nem is esik most annyira jól, pedig tavaly hogy szerettem!) Hátratekintgetek, stvn nincs közel, lehet, hogy nem fog utolérni. Nem akartam csak így szó nélkül otthagyni :-(, Őt, akinek azt köszönhetem, hogy idáig ilyen jó állapotban, ilyen jó idővel eljutottam. A fordítónál mégis megszületik az elhatározás, felveszem az általam ideálisnak érzett tempót, egyedül folytatom utamat a cél felé! Már alig több, mint egy szigetkör! Nagyon erősnek érzem magam, lássuk mennyire csapom be magamat! Nézzük csak, pörögnek-e azok a lábak! Hát nem pörögnek...! Nagyatádról már ismerem az érzést, a szívem vinne előre, mindkét értelemben (keringésileg több, mint kielégítő az állapotom), de az edzetlen lábaim nem hajlandók lendületesebb tempót felvenni. A környezetemhez viszonyított relatív sebességem még így is nagyon jó, folyamatosan előzgetek. Nicsak, ott fut Balázs! (Még a másik irányba.) Plitvice és Nagyatád után megint maraton?? Edzés nem, maratonok igen?! ;-) De nem, nem az elejétől futott. Futok tovább. És itt szurkol Brekasz! De jó! Nem szaggatok, de legalább mégse sétálni lát! ;-) Egyszer még megállok egy pillanatra a frissítőállomásnál, egy teljes pohárral megiszom (nem szerencsétlenkedem futás közbeni ivással), nem lenne rá szükségem, de az első maratonom utolsó km-eit minél jobban élvezni akarom, enyhe szomjúságot sem szeretnék érezni közben! :D A későbbi egy (vagy két?) állomáson már nem frissítek.
Kapom a biztató szavakat: hiszen a hátamon ott az "első maraton" felirat.
Egy Ekiden-váltós megelőz (talán az egyetlen, aki megelőz az utolsó 7 km-en): "Nagyon jól futsz, gratulálok!" Köszi szépen! :-) Jólesik a dicséret! :-) Ismerek olyat, aki mind az 5 maratonján - bármennyit is sétált közben - az enyémnél jóval jobb időket futott (2:57-es maraton PW), de én még kezdő vagyok, csak másfél éve futok (és csak 8 hónapja edzem rendszeresen), tőlem ez tényleg szép teljesítmény, jogos a dicséret, éppen ezért esik ennyire jól! :D
Egyre többen belesétálnak, hé, fiúk, így nem lesz meg a 3:20, eddig nagyon jól jöttetek, kitartás, most kell erősnek lenni! De ehelyett csak egy-egy biztató "hajrá-hajrá"-t mondok, és tovasuhanok. :-) Valaki az út közepén ül és a lábát masszírozgatja. Szegény, így nem lesz könnyű, pedig már tényleg nincs sok hátra. De jó, hogy nekem ilyen problémáim nincsenek! Jön egy mentő, hova álljak félre? Felszaladok a távoli járdára, arra csak nem akar menni. Remélem nem egy futó lett rosszul. :S Persze, ha nem futó lett rosszul, hanem más, az ugyanúgy rossz, de nem, legyünk optimisták, biztos csak egy kisbaba akar nagyon sürgősen megszületni! :-)
Ahogy előzgetek, továbbra is kapom a dicsérő félmondatokat; de jó, hogy kint van az első maraton felirat! Hallom, ahogy két épp megelőzött egymás mellett futó rólam beszél utána, hogy ez milyen jó idő első maratonnak és milyen jól futok a végén is! :-)
És tényleg, szinte szárnyalok, jobb lesz az időeredményem, mint azt akár álmaimban remélni mertem volna, és nincs FAL, nincs séta, nincs vészesen nagy lassulás!
Nem futok gyorsan, az utolsó 7,195 km átlagtempója 4:45, de talán több futót előzök meg, mint az azt megelőző 30 km-en összesen!
És már ott is a 42-es tábla, itt már nagyon sok a szurkoló, illene hát futómozgást imitálni, gyorsítok is, nem sprintben, de lendületes futással teszem meg az utolsó 195 méterét első maratonomnak (3:40-es tempó). Beérek a célba, ééééés MARATONISTA LETTEM!!! :D Az időm 3:15:23, még mindig alig tudom elhinni! A speaker is bemondja, első maratonos befutó, Kocsis Árpi gratulál. Megkapom az érmemet.
Felveszem a befutócsomagot, éhes nem vagyok, de szomjas igen. Szépen sorban megiszom mindent, kivéve a sört, mert azt hidegen szeretem, viszont hideget most nem kíván a torkom. Kapok egy biztató SMS-t, a küldője kíváncsi, vajon merre járhatok épp. :-) Közben stvn is befut, megköszönöm neki a segítséget, az együttfutást. A célterületen odajön hozzánk AntalAnd, már "civilben", gondolom célbaérkezés után elment levezetni a BEAC-pályára, és mostanra a zuhanyon és az ebéden is túl van. Harmadik lett,
Visszaváltom a chipet, gravíroztatom az érmemet.
Nyújtáson már túl vagyok, közben észreveszem, Balázs már beérkezett, nem maratont futott, úgy látszik, edzés nélkül két (jól számolom?) maraton elég egy évre. :P
Elmegyek átöltözni, nem szeretnék még jobban megfázni. Sajna utánunk kevéssel nem láttam több ismerőst beérni, tudom, mire visszaérek, a fürgébblábúak már bent lesznek, Csike-csapattárs befutóját sem fogom látni :-(, de nem akarom tovább feszíteni a húrt, ha már betegen futottam, legalább utána hamar átöltözöm meleg ruhába. Elkocogok a ruhatárhoz, megmosakszom, átöltözöm, és sietek vissza szurkolni a még futóknak. A pálya mellett sétálok visszafelé, nehogy lemaradjak valakiről, igyekszem biztatni a fáradtabbakat, keresem az ismerős arcokat. És látok is jópárat! Ennyire közel a célhoz már biztos mindenki eufórikus állapotba kerül, felhasználja a tartalékokat és biztatás nélkül is berobogna a célba, de azért remélem, jobb érzés így, buzdító szavakat hallva, tapsra befutni! :-) Látok olyanokat, akik jobb idővel érkeznek, mint amivel számoltak, és olyanokat is, akik rosszabbal, reménykedem, nem (komolyabb) sérülés akadályozta őket terveik teljesítésében.
A verseny értékelése: szerintem minden remek volt. A fontos dolgok biztosan. :-)
A versenyem értékelése: nem is hittem, hogy már most képes vagyok ilyen idő elérésére. Azt sem gondoltam volna, hogy holtpont nélküli, kellemes futás lesz végig. Amiatt sem bánkódom, hogy az utolsó 7 km-en nem tudtam kiadni magamból, "ami maradt", edzetlen lábak nem pörögnek sok óra mozgás után ugyanúgy, de legalább a keringési rendszerem jól vizsgázott! Nem bántam meg, hogy az első fele 3 perccel gyorsabb lett a "tervezettnél", megkockáztatom, izomzatilag kevésbé volt fárasztó így (az elmúlt hetek átlagtempója - 4:24, 4:21, 4:31, 4:12, 4:23, 4:01, 3:55, 4:17 - közelebb állt a 4:27-hez, mint a 4:36-hoz, kár lett volna már az elején még jobban terhelni a lassú izomrostokat :P), és mint utóbb kiderült, a pulzusom tényleg alacsony volt, mert a szénhidrát-készlet nagyon nem akart kifogyni. :-) Fontos volt, hogy a szembeszeles részen visszavettünk a tempóból, úgy érzem, ha 30-ig 4:30-as tempóban futok (ami még nem okozott volna gondot... :-)), az visszaütött volna. Jobb eredményt úgy érhettem volna el, ha néhány km-rel korábban, mondjuk 30 körül kezdek kicsit gyorsítani (25-35 km közötti, szembeszeles rész átlagtempója 4:55 lett, az izomzatom pedig 4:40-4:45 körüli tempóra kész állapotban volt ekkortájt. Természetesen semmi, de semmi hiányérzet nincs bennem! :D
Azóta is alig tudom elhinni, hogy igen!, maratonista lettem! Hétfőn hajnalban felébredtem és boldog voltam! :-) (Pedig nem szoktam korán kelni, és az előző napokban alig aludtam.)
Maratoni tervek a jövőben:
Nem ez volt az utolsó maratonom! :-)
Továbbra is túl kezdőnek, edzetlennek érzem magam egy rendes maratoni felkészüléshez, jövőre, ha futok is, valószínűleg csak a tapasztalatszerzés, és nem a 3 órán belüli idő elérése lesz a cél. Úgy érzem, a 3 órás maratonhoz közel vagyok, csak kicsit jobb versenysúly (mondjuk 75 kg), kicsit jobb forma és valamivel alaposabb felkészülés kell hozzá. No meg jól felépített verseny, ki tudja, ha egyedül kell futnom végig, mekkora falba és hányszor szaladok bele. :-)
2010 első felében viszont már futni fogok egy 2-essel kezdődő idejű maratont. (Remélem addigra lesz annyi tapasztalatom, és annyival 180 percen belüli tudásom, hogy ez ne okozhasson gondot.)
2007 – az első (ám nem teljes) futóévem :-)
456 km 40 óra alatt (22 nulás hét...)
Három versenyen indultam.
1. verseny: 5vös 5km, IX. 25.
“Azt terveztem, hogy ősszel elindulok egy 5km-es versenyen, és 21 perces időt tűztem ki célul. Úgy tűnik le kell mondanom róla, és meg kell elégednem a 22 perces céllal.:-(” (VIII. 14.)
22:14 lett az időm. Ha kicsit jobb formában lettem volna, kevésbé lettem volna fáradt, talán mégis ment volna a 21:00. Jövőre ezen a távon perceket szeretnék javítani.
2. verseny: Samsung félmaraton, X. 23.
“Félmaratoni-maratoni versenyen a közeljövőben biztosan nem indulok (utóbbit tán végig se tudnám futni, az előbbin meg nem sokkal jobb eredményt érnék el, mint minden edzés nélkül), de még idén el szeretnék indulni egy öt, és esetleg egy tíz km-es versenyen.” (VIII. 21.)
Magamat is megleptem azzal, hogy már idén félmaratont futottam versenyen. Edzésen egyszer korábban már próbaképpen futottam 4 külső kört a szigeten (ami ugye kb. egy félmaraton), lazább tempóban, ez 1:58:45 lett. A versenyt megelőző 3 hétben csak 10 km-t futottam 2 sérülés miatt (térd és derék – nem futástól sérültek meg), de az a 10 km (topikfutás) fontos volt, mert talán akkor döntöttem el, hogy indulok. A még friss sérülések miatt nem voltam túl gyors, de az edzésen futott időnél így is jobb eredményt értem el (1:52:27) a félmaratoninál valamivel hosszabb távon.
3. verseny: Balaton félmaraton, XI. 18.
A verseny előtti egy hétben ezúttal 0 km-t futottam, mert igencsak megfáztam. Sűrű hét volt, napi
Balatonon jöttem rá, hogy kissé alulbecsültem az akkori állapotomat. De az meggyőződésem, hogy abban nem tévedtem, hogy az edzéseknek köszönhetően nem sokat fejlődtem, legfeljebb a futó mozgásformával ismerkedtem meg, illetve valamilyen szinten megtanultam, milyen távon milyen gyorsan fussak. Kicsit fura érzésem van, hogy alig edzettem, mégis elindultam versenyeken. A határaimat egyszer se feszegettem, mert nem láttam értelmét annak, hogy edzetlenül olyan eredményért szakadjak meg, amit nem túl sok edzésmunkával már jobb edzettségi állapotban könnyedén elérek. Majd ha edzek, és felkészült leszek, akkor fogok a határhoz minél közelebb futni. Az előbb említetten kívül, a nem-megszakadós-versenyzésem oka az is volt, hogy az elmúlt fél évben sérülésekkel küszködtem. Először fellöktek focinál sprint közben, és a jobb térdem nagyot koppant a betonon. Meg utána mindenem 3-4 teljes fordulaton keresztül. (A szabadrúgást legalább berúgtam.) Az első becsapódástól nagyon sokáig fájt a térdem, és kímélni kellett. Aztán szintén foci közben beállt a derekam. Egy kb. 5 évvel ezeletti sérülés újult ki, akkor egy olyan kőlapot emeltem, amit nem kellett volna, vagy legalábbis nem azzal a mozdulattal. Szóval kiújult ez a sérülés, egy hétig még ülni is igen fájdalmas volt. Végül december elején megrúgták a vádlimat, ami még nem lenne vészes, de olyan “jólsikerült” rúgás volt, hogy meghúzódott tőle az Achilles-inam. (Közben: hurrá!, most látom, hogy már a véraláfutás is felszívódott, egy hete még megvolt!) Két hétig ráállni se tudtam. Most kezdem a rehabot. Magamra is haragudhatok, mert mindháromszor pályán maradtam, pedig a harmadik esetben nem kellett volna.
Lehet, hogy nem kellene fociznom? Korábbi években szinte alig volt sérülésem.
Idén többet fogok futni, és PB-terveim is vannak (még október elején írtam le őket egy lapra :-)) 5 km, 10 km, félmaraton, maraton távokon. Utóbbinál még bizonytalan vagyok, hogy mi legyen a cél, három változat is van, közülük a leggyorsabb és a leglassabb között nagyon nagy a különbség (10 perc). Kíváncsi vagyok, négyből hány sikerül, illetve hányhoz sikerül legalább közel kerülnöm jövőre. 2008-ban két nagy cél van:
- az első maraton, talán emiatt döntöttem úgy, hogy csatlakozom a pulzusmérővel futók táborához. Bennem van az is, hogy szeretnék már maratont futni, de remélem végül a másik kívánságom teljesül, miszerint az első maratonomon felkészülten indulok el.
- a másik cél, a távot tekintve majdhogynem a másik véglet: 5 km-en szeretnék jó időt elérni. Félévente van az egyetemünkön kari futóverseny, ott 5 km a táv, és szeretnék minél jobban szerepelni a diákjaim/tanáraim előtt. :)
Egyelőre januárban rehab, a vizsgák miatt úgy se lenne sok időm, és majd februárban kezdődik a rendes edzés. Remélem. :-)
9 hozzászólás