Sziasztok!

A szombati verseny annyi lelki plusszt adott nekem,annyira feltöltött,hogy elkezdett érlelődni bennem a gondolat,hogy egy kicsit el kellene rugaszkodni a 7 km-től.Igazából már egy ideje gondolkodom rajta,hogy nem olyan nagy táv az a 3 km ami elválasztja a 7-et a 10-től.Csak mindig rizikósnak tartottam a térdem miatt.Úgy érzem,nekem itt volt a kényelmi zónám határa.Néha nem árt ha az ember átlépi,mert csak akkor látja hogy többre is képes.

Amikor elkezdtem futni,még mindig nem voltam benne biztos hogy én magam alá gyűrök egy tizest.Sőt!Megint előbújt belőlem a kanapélakó manó,és egy 20 ft-os érme döntötte el hogy ma igenis futócuccot húzok,és elmegyek edzeni.Én nem hiszek a véletlenekben.Biztos vagyok benne hogy mindenképpen a pályán kötöttem volna ki.Ez a nap az enyém volt,csak az enyém.Azért hogy végre legyőzzem a bennem lakó gyáva nyuszit,és átlépjem azt a bizonyos határt.

6 km után már tudtam biztosan hogy nem megyek addig haza amíg meg nem csinálom.Talán akkor voltam leginkább elememben,vagy akkor éreztem legkevésbé a szúró fájdalmat a térdemnél.Mert az mindig ott van.De meg akartam csinálni.

Az utolsó km volt a leghalálosabb.Amikor tudod hogy egy hajszál választ el attól hogy megállhass,lazíthass,lenyújthasd az izmaidat,de csak nem akar felfelé mozdulni a km-számláló.Végtelennek tűnnek a méterek,zsibbad mindened,és akkor ránézel a telefonra,és bumm! 10,04 km!Megcsináltam!Tudtam hogy nehéz lesz,tudtam hogy nem minden méter fog jól esni,ez még nem örömfutás.De amire kellett, arra odafigyeltem.A 10 km alatt egyszer sem volt oxigénhiányom.Nem kapkodtam a levegőt.Szép kényelmes 7:20as tempóban futottam végig.

Lesz ez szebb is,és jobb is.Számomra elsőnek tökéletes. :)

NAGY Hello mindenkinek aki olvassa! :)

Sikerült idén még egy sort sem írnom.Pedig rengereg szuper dolog történt velem,sok-sok fantasztikus élmény,kaland,és még csak március van!

Azzal kezdődött az évem hogy szilveszterkor átfutottam 2015-be.Szeretem amikor edzés közben teljesen kitisztul a fejem,és nagyon jó érzés volt ilyen tiszta gondolatokkal kezdeni ezt az évet.Ráadásul nagyon jó buli,főleg ha társat is talál hozzá az ember.Nekem ez is megadatott. :)

Aztán kipróbáltam milyen a teljesítménytúrázás,rögtön egy 20km-es távval.Ez volt a BUÉK 20.Fagy,jég mindenhol,pár fenékreesés,de megcsináltam szintidőn belül.Igaz,hogy utána pár napig olyan izomlázam volt,hogy lépni is alig tudtam,de az élmény örök,és nem az izomláz!!

Ezután következett számomra a koriszezon.Sosem korcsolyáztam,de mindig irigykedve figyeltem azokat akik semmi nehézség nélkül,csak úgy suhannak körbe-körbe a jégen.Annyi előnyöm volt,hogy tavaly vettem egy görkorit,és párszor sikerült vele gurulnom,elsajátítani az alapokat,aztán sajnos beköszöntött a rossz idő,és a göri maradt a szekrényben.Félve léptem ki a jégre,azt hittem zavarni fog hogy csak két vas van a talpam alatt,de egy kicsit sem.Sőt!Az a tapasztalatom,így amatőr korisként,  :) hogy sokkal könnyebb mint kerekeken gurulni.Bár a megállást és a kanyarodást itt is sokszor kell gyakorolni,mégis úgy érzem,előbb szereztem sikerélményt,mint a görkorcsolyánál.És annyira megtetszett ez a jégvilág,a zenére suhanás,a meggyes forralt bor,és forró tea,a szivárványöltözködés,hogy a társaid megtaláljanak,és minden ami ide tartozik,hogy elhatároztam,ősszel veszek egy korcsolyát.

Szóval január óta csak úgy halmozom az élvezeteket,de a futást természetesen nem hagytam abba.Mostmár bátran mondhatom,így március elsején hogy végigfutottam egy egész telet.

Ez volt az első tél amit futóként megéltem,és sokszor megfordult a fejemben,hogy biztosan ki akarok menni ebbe a hidegbe edzeni?És igen!Ahányszor elterveztem,mindig kint voltam,hol csapatban,hol egy társsal az oldalamon,vagy épp egyedül.És sosem fáztam,pedig néha volt olyan hideg hogy lépcsős edzésnél csak egy kifújt meleg párafelhőt láttam az arcom előtt.Vagy mire hazaértem a futásból, a kezeim kékben-lilában játszottak annak ellenére hogy kesztyű volt rajta.De jó volt!És ami még számomra fontos dolog,hogy az edzéseknek köszönhetően jobb lett a vérkeringésem,nem vagyok már annyira fázós mint eddig voltam.Kabát,vékony pulcsi,semmi vacogás,semmi nátha egész télen. :)

Átfutottam a 300. kilométeremen is.Tavaly május óta ennyi gyűlt össze.Biztosan van aki erre csak legyint,hogy ez nem olyan nagy dolog,de nekem az.Ez az én teljesítményem!Minden kilométer és méter mögött ott a harc,az hogy legyőztem magam minden alkalommal amikor futócipőt húztam.Győztem a lustaság, a fáradtság,vagy épp a rossz kedv felett.Minden futó ezt teszi,és mindenki büszke lehet a megtett méterekre!

Sajnos nekem sem csak fenékig tejfel az élet!A probléma amivel tavaly küzdöttem elég sokat,és ami igazából mostmár gátol abban hogy többet vagy gyorsabban fussak,az még mindig megvan.Valahogy velem maradt,bevackolta magát a térdem mellé és átjött velem 2015-be.Tavaly megkaptam egy injekciókúra első harmadát,amiről utólag kiderült hogy szteroid injekció volt.Mivel nem éreztem magam jól tőle,sem fizkailag,sem lelkileg,ezért a doki nem adott be több ampullát.Úgy gondoltam,hogy mivel a fájdalmam 5-6 km-nél jelentkezik,nem strapálom a szervezetem vele.Télen alapozásnak nem is terveztem hogy 5 km-nél többet futok.Gondoltam,ha jön a tavasz,újra felkeresek egy szakorvost,és esetleg megint előkerülhet a rettegett ampulla a hűtőből,vagy végre megtudom már hogy mi az ami miatt a szuri is csak ideiglenesen oldja meg a gondomat.

Itt a tavasz,és mielőtt dokihoz rohantam volna,felkerestem egy gyógymasszőrt akit az egyik ismerősöm ajánlott.Na,ő nem kímélte a lábam.Megmaszírozta a combomat, a térdemet,néha szólni sem tudtam a fájdalomtól,de azért amit utána mondott,az egy kicsit megnyugtatott.Az a probléma hogy a combfeszítő izmom nagyon feszes.A combfeszítő izom alsó része csatlakozik egy ínszalaghoz,ami nem képes annyira nyúlni,és ha mindez a hókuszpókusz nincs lenyújtva,kimaszírozva,akkor feszül és húzódik az ínszalagom a térdemnél.Amúgy semmi szervi problémám nincs,a térdem is tökéletes,csak a jobb combom egy kicsit kötöttebb mint a bal.A szteroid injekció is csak azért használt egy ideig, mert egy tonnányi fájdalomcsillapító van benne.

És miután megvan végre (reményeim szerint) a helyes diagnózis,jöhet a legnehezebb része a dolognak.Hogyan maszírozzuk meg otthon a már amúgy is kékben-zöldben-lilában játszó combunkat edzés után?És hogyan nyújtsunk minden reggel felkelés után,amikor a térdünkig sem tudunk lehajolni? XD

Az elmúlt héten minden nap kentem,maszíroztam,nyújtottam a jobb lábam,meg a balt is természetesen,és vártam a hétvégét,hogy tesztelhessem egy röpke 7 km-es verseny keretein belül.Ez volt a BBU földalatti félmaratonváltója.Tehát idén megvolt az első versenyem is. :)

És bár tavaly nem volt sok,ezt a versenyt ésszel akartam végigcsinálni.Nem akartam elfutni az elejét,tartalékolni akartam,és nem akartam a lábam sem agyonerőltetni az első pár kilométernél.Az alagútrendszerben futni elképesztően jó élmény volt,főleg hogy a szervezők megspékelték néhány halloween jellegű dologgal.Vot ott zongorázó csontváz,meg stroboszkópos terem,és velem szemben robogó vonat kivetítve a falra,tehát abszolut egy élményfutás volt az egész.A nehéz szakasza az alagút után következett,amikor jött a rekortánpálya.Totál holtpont!!Unalmas,hosszú,nem láttam a végét,kezdett vacakolni a lábam.Ez már olyan 5-6 km-nél lehetett.Végül azért összeszedtem magam,és sikerült egy sprinttel berobbannom a célba,miután az utolsó frissítőpontnál a srácok elszólták magukat hogy már csak 100 méter van hátra.A váltópontnál megálltam,de szólni nem tudtam egy szót sem.Elakadt a lélegzetem,könnyes lett a szemem,de ez nem a sprint miatt volt.Több volt ez mint boldogsághormon,és adrenalin,és sprint.Több volt ez mindennél amit szavakba lehet önteni.Azóta is azon gondolkodom hogy mi volt az ami akkor a hatalmába kerített,és ha találok rá valamilyen kifejezést,akkor le fogom írni.

És a lábam?Jobb.Nem az igazi,de jobb.Hosszú út áll még előttem azthiszem.Mindenféle téren.Szépen lassan megtanulom azthiszem hogy figyeljem a testem reakcióit,észrevegyem a határaimat,és azt hogy mikor vagyok készen ezek átlépésére.Minden csak idő kérdése.És még csak március van. :)