Éveken keresztül hosszútávfutottam. Amatőrként. 2003-ban egy Ablon futással kezdődött,  3,6 km -rel. (ill. korábban is futogattam keveset) Akkor még nem tudtam elképzelni, hogy tud valaki 10 km-t egyhuzamban lefutni. Aztán beindult a vezérhangya. Akkor még katonanő voltam, talán igazából innen datálom a futás iránti szerelmemet. Egy "elöljáróm" vezetett be a futás rejtelmeibe. Azóta is az egyik legjobb barátom, hálával gondolok Rá. 

Mindent megcsináltam, amire lehetőségem volt. 2003-tól 2010-ig szinte szárnyaltam. 5,10,15,21, 42 km Debrecenben, Bécs-Budapest csapattal 5. helyezés... 12 órás Sárváron, Balaton körbe csapattal többször is. Aztán elfáradtam. Elfogyott a motivációm. Leszereltem a honvédségtől... utána már nem volt az a napi rendszeres edzés, szétestem. Más munkakör, főiskola, majd egyetem, a gyerekek felnőttek. Mert azért azt hozzá kell tennem, hogy nekem nagyon szerencsés életem van, mert soha egy percig nem problémáztak azon, hogy elmentem napokra egy-egy versenyre. Köszönet és hála Nekik! :)

Aztán már nem voltak edzések, néha-néha elmentem egy pár kilométerre, de ennyi. A lelkiállapotom romlott. Az ismerőseim folyton kérdezték, hogy mi történt és nem tudtam értelmes választ adni, csak hogy nincs kedvem és időm és energiám. Pedig tudjuk, hogy ezek kifogások. A kilók jöttek. Amikor azonban elérte a mérleg nyelve a 60 kg-ot, a hiúságom nem engedte és addig futottam, amíg alá nem ment. De ehhez az állapothoz csak 1-2 hét kellett, annyira könnyen megy a fogyás. Hála Isten! :)

Viszont többen megjegyezték, hogy amikor a régi élményekről, a futásról beszélek, valósággal ragyogok. Valahol bíztam benne, hogy ez csak átmeneti állapot. 

Aztán tavaly nyáron az egyesületi csapat felajánlotta, hogy fussak ki velük Romániába. Szó nélkül igent mondtam. A három nap alatt kb. 80 km-t lefutottam. Erőre kaptam, ehhez hozzájátszott, hogy előtte ismertem meg egy "Vasembert", akivel nagyon jó haverságba kerültünk és Ő végig tartotta bennem a lelket. Valósággal szárnyaltam. Nagyon büszke voltam magamra. Talán ott kezdődött, hogy újra magamra találtam. :)

De a komolyabb futások még mindig nem kezdődtek el. Aztán egy horvátországi nyaralás során a bokám is meghúzódott és a fájdalom nem múlt. Futogattam, de annyit nem tudtam, amennyi ahhoz kellett volna, hogy a 61 kg fölé mutató mérleg nyelve lejjebb menjen. Masszőr, bokavédő, kenőcsök, ortopédus. (az ortopédus azt mondta, hogy statikusan teljesen rendben van a lábam és ha lehet, inkább válasszak más mozgásformát, mondjuk ússzak) 

És a véletlen megint összehozott a "Vasemberrel", aki a maga profizmusával és együttérzésével kezelésbe vett. Ellátott csodaszerrel, amivel a lábam javulásnak állt és megkaptam az újra kezdőknek szóló edzéstervet is. Ez január végén történt. Azóta heti 2* és ezen a héten már 3* is sikerült lassan 6 km-t futnom.  

A testsúlyom is 60,2 kg volt ma reggel. :) És felkerestem egy úszóedzőt, hogy tanítson meg úszni, mert 2014. augusztus 2-án a 40. születésnapomom szeretném átúszni a Velencei tavat. :)

Köszönet és hála! Boldog vagyok! :)