Még mindig ezen a gyorsulás dolgon gondolkodom. Fel is tettem a kérdést Kropkó Péternek a Futócenter oldalon (ha már van ugye ilyen lehetőség, akkor miért ne használjuk), hogy mégis ő mit ajánl gyorsításra annak tükrében, hogy én ráadásul a Nike-t szeretném magamévá tenni szeptemberben (remélem nem haragszik meg, ha ide idézem):

"Az edzés mkában a terhelést-állóképesség (lassú hosszú munka), erő álló képesség (közepes hosszú intenzívebb munka), rövid gyors  munka (résztávos edzés). fejlesztését külön végezzük. van egy régi mondás az tud gyorsan  futni aki lassan sokat fut! ez azt jelenti, hogy egy olyan  állóképességi versenyen, mint a félmaraton csak az tud gyorsulni aki állóképes, ehhez először a mennyiséget aztán a minőséget kell felvinni- akár július végéig 20 km-re is (nem tudom a sportolói multját)., lépésenként fel kell vinni a hosszú munkát, majd a hosszú edzés előtti napon kell futni egy gyors- intervall- edzést Pl. 4x ezer méter, de itt a darabszámot lassan emelni kell."

Kicsit el is gondolkodtam a dolgon , igazság szerint szimpatikus a gondolat, ráadásul meglátogattam a myasics-ot is ezügyben (egyik sporttársnál olvastam róla), hogy ott milyen edzéstervet lehet összeállni. A készülés elindul a mai nappal  (na nem mintha nem erre készülődnék egy ideje, ha másban nem, hét lélekben biztos), még nem teljesen edzésterv szerint, de biztosan a dolog jegyében. Mert meg tudom csinálni!!!

A másik érdekes dolog, amit mostanában olvastam, az az volt, hogy a testünk melyik része milyen gyorsan akklimatizálódik a futáshoz. Nagyon érdekes volt látni, hogy azt tartják, hogy az izületeinknek kell a legtöbb idő, a csípőizület az ráadásul, ami tényleg legalább 1,5 év hozzászokást igényel átlagban. El is elmélkedtem, hogy nem lehet-e, hogy az én csípőizületem töbek között emiatt volt tropa egy jó 7-8 hónapig. Azért volt, mert most elég kellemesen kezd lenni (3 hónap Condrosulf szedés után és most MSM lötyi, ásványianyag tabletta és hal- és olívaolaj kapszula használata mellett), aminek nagyon örülök, azt kell mondjam , mert csak sikerülni fog kitolni a csípőprotkót.  Nagyon ráérek vele!

Jó dolog ez a blog dolog... Nekem 2 is van belőle

 

Hááát, egy hete voltam utóljára futni. Kicsit elgondolkodtam, hogy lesz-e olyan, hogy tudok majd gyorsulni valaha is. De most pl. ezt is megéreztem. Aztán arra a következtetésre jutottam (ami lássuk be, nem volt egy nagy teljesítmény), hogy talán többet kellene futnom és hát fogynom kellene továbbra is. Talán a kettő hatása egész hasznos lehetne. Még kitartok jövő hét csütörtökig, aztán nekilátok rendesen edzeni, bár a tanulás mellett muszáj lesz mozogni is.

Kicsit most parázom a jövő heti 10 km-től... Igazság szerint cél a végigfutás. Azért egyszer tök jó lenne, ha arra kellene koncentrálnom, hogy hogyan gyorsuljak... Szép álom.

Nem érzem jól magamat. Valahogy zavar, hogy nem ment jól ez a mai verseny. Zavar, hogy a Midicittán 40 pec alatt ment a 6,5, ma pedig nem, 44 perc lett. Még akkor is, ha amúgy is tudom, hogy mostanában nagyon fáradt vagyok...

Nem akarok itt ríni, de most ez nem jó. Nem akarok hülye teljesítménykényszeres lenni, de valahogy mégiscsak szeretnék fejlődni, és ma nem éreztem a fejlődést magamon... Bánt. De gondolom majd elmúlik.

Ha sikerül, hamarosan egy éves MAC bérlet tulajdonosa leszek, átveszem Littleyutól. Nem fog rosszul jönni.

Szóval csak végre le akartam már írni, hogy miért is lett nekem a futás fontos. Ma beszélgettünk az Emberrel, hogy neki illetve nekem mi a véleményem a nagytávok futásáról vagy a Camino legyalogolásáról, vagy a Gerecse 50-ről akár. Ő nem érti, amit én kezdek sejteni, hogy miért is jó önmagunkat legyőzni. (Amúgy lassan 6 éve nem tudom, hogy hogy a bánatba lehetne rábeszélni arra, hogy rendszeresen mozogjon...) Minden ilyen teljesítmény egy lépcső számomra az önismeretben.

Na de, nem is ez a lényeg. Tavaly, amikor Apukám már nagyon rossz állapotban volt, elhatároztam, hogy idén lefutom a félmaratont. Már akkor tudtam, hogy sajnos nem érte, nem miatta, hanem az emlékére. Ezt az egész készülést, a távval való szép lassú lelki és fizikai barátkozást és majd magát a versenyt az ő emlékének ajánlom. És talán azért is csinálom, mert én amennyire tudom, megpróbálom megelőzni, hogy az én szervezetemben is kialakuljon az a szörnyű betegség, mert nála sem kellett volna feltétlenül így lennie. Én tudom, hogy sokkal tartozom a futásnak (még több kilométerrel), sokszor rakta össze a széttört lelkivilágomat, és sokszor rázott egybe megint. Na, csak ennyit akartam még magammal tisztázni.

Régi jól bevált 5,5 km-es itthoni körömet szándékszom ma futni. Csak kétszer.  Hümm, vannak benne jól bevált, régóta ismert genyó emelkedők. Nya, meglássuk. Meg különben is, ki mondta, hogy végig kell száguldanom ugye.

Mindjárt öltözöm is, rakom fel a pulzusmérő övemet, veszem az imádott nyúl, vagy inkább Pocok cipőmet és mehetek is. A számvitel tanulásom megvár (bár ezt már egy ideje mondogatom ugye... )

Később beszámolok.

Nya, megvolt, 10,3 km. 1 óra 15 perc és 40 másodperc az órám szerint. Végül nem az 5,5 km-es kört futottam meg kétszer, csak egyszer és utána még kettőt kurfliztam. Mert a francnak nem volt kedve még egyszer ekkora hegyet mászni, futni, vánszorogni, vagy mi. És jó volt, de elfáradtam, mert még a kurflik felei is hegynek fel voltak. Errefelé ugyanis csak felfelé lehet ugye elkezdeni futkosni.  Ja, hát az idő nem valami extra, de ő volt a második 10-esem.  Ráadásul rájöttem, hogy a Szigeten sokkal könnyebb futkosni az egyenletes terep miatt. A pulzusom: átlag 167, legmagasabb 180, szerintem javulok. 

De aranyos ez a Yoyo! :-) Tényleg lelkesít, hogy ilyen emberek simán szóba állnak velem. Bármennyire is azt írja, hogy nem vagyok már mazsola, azért én annak érzem magamat... Nekem most ez a 10 km is nagy dolog volt nagyon, pedig tudom már egy ideje, hogy bennem van, ott van a lábaimban, a keringésemben és mégsem volt eddig hozzá bátorságom. Lehet, hogy tök hülye vagyok???? Minden egyes ilyen kis lépés adott esetben óriási. De most már tudom, hogy nem állhatok meg a felkészüléssel, mert képes vagyok dolgokra. Még mindig meghat ez a dolog. :-D

Én még ide sosem írtam blogot... Csak magamnak, csak magamért... Fura. Talán el kellene kezdeni. Most azon nyirmogok, hogy szinte fáj, hogy nem futottam már másfél hete. Mondjuk ma megyek, de ilyenkor mindig csak vér kezdőnek érzem magamat..., de ez az a dolog, ami nekem jár. Már a futás és az önmagammal töltött idő. Most olvastam Yoyo blogját a sárvári 24 órás futásról... Tényleg elsírtam magamat a dolgon. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire megérintett. Ez a dolog már messze nem a fizikumról szól, hanem tényleg a lélekről. Egyszerűen megindító és gyönyörű. Mondjuk nem gondolom magamról, hogy én ultrafutással fogok valaha is próbálkozni, de ezeket az embereket ezért a szent őrületért nagyon tisztelem.