Mai edzés:

Tehát azt terveztem, hogy ma egy 16 km-t megyek (dombos edzést) ugyebár a Bükkre készülvén. Ki is mentem szerencsésen a földúton a 35-ös mellet lévő közepes erősségű felüljáróra (a Padométer az a földutat rosszul jelzi, amiről rámentem a 35-re, mert igaz hogy lekanyarodik, de egyenesen is folytatódik rá az útra). Szóval mikor felgaloppoltam az emelkedőre akkor szembetalálkoztam egy kávédarálós bandával, akik gyakorolták a nyakkitörés művészetét (motoros banda ott gyakorolta az egy kerekezést) így gondoltam nem üttetem el magam és megyek tovább. Egyelőre mentem egyesen, mert arra gondoltam, hogy majd lesz egy út jobbra, ami ha végig megyek, akkor rá tudok menni a nagy felüljáróra. De mivel nem találtam utat gondoltam a levágott lucernaföldön elfutok a felüljáróig. A lucernaföld elfogyott és át vette a helyét a napraforgós fölterület, ami már meg is volt töltve tehát gyakoroltam a bokatörés szakmai fortélyait. De ez nem tartott olyan sokáig, majd találtam egy nagyobb árkot, de az árokugrálás már megy nekem (régebbi edzésem gyakorlása álltal). Majd egy szépen elmunkált földön való átfutás álltal megérkeztem egy jó minőségű földútra ahol kikémleltem, hogy milyen messze vagyok a nagy felüljárótól (nagyon messze). Ekkor elhatároztam, hogy elkezdek futni az ismeretlenbe és nem megyek a felüljáróra. Mentem mendegéltem egyszer csak gondoltam, hogy elég lesz, már ennyi futkorászás meglesz a tervezett táv, megyek haza. Találtam is egy balra vezető földútnak nem minősülő földút készítményt (amit szintén nem jelzett a Padométer) és azon kifutok arra az útra, ami rávezet arra felüljáróra ahol a „kávédarálók” vannak. Szépen bandukolok és futottam fel egy kisebb emelkedőre és mikor felfutok rá mit láttam hát egy szép nádasos patakot. Ekkor mit tesz az ember? Látja, hogy úgy se tud rajta átmenni, de csak bizakodik és arra gondoltam, mivel a napocska lassan végez, a Nap- Pali szolgálatával már megnézem, hátha át tudok vergődni rajta. Ahogy töröm a nádat és átesek egy kiadós csalán terápián, ahogy lenni szokott jó sok hölgyemény megrohamoz, akik csak engem akarnak (szúnyogok). Na de már akkor megláttam, hogy van víz a mederbe (jó „sók” amúgy sok) és a túloldalon is elég mocsaras jó nagy felületen a föld ezért úgy gondoltam, hogy befejezem horgász tevékenységem és ott hagyom a hölgyeket, mert a szimpátia nem volt kölcsönös. Na meg Pali vörös szeme is jelezte, hogy ő szeretne most már nyugovóra térni és mivel nem volt nálam fejlámpa ezért indultam a jött úton vissza. Ki is érek szerencsésen a földútra ahol azt hittem kivisz az ismert földutakra, de nem, hanem az autópálya mellé vitt, ki de szerencsére nem szűnt meg, hanem azzal ment párhuzamosan egészen a felüljáróig. Ekkor Pali még utoljára fél szemmel rám pillantott, hogy jó úton megyek-e majd lecsukta egy szemét és elaludt. A felüljáróról szerencsére eltűnt a banda egy személy kivételével, aki még egy gyorsulást csinált mellettem (de mivel ez a hülye, gyerek pont erre fut, jobb elmenni innen nehogy elcsapjam – így el is ment) láthatóan sem nekik sem nekem nem sikerült eltörnünk semminket, „úgyhogy ezt még gyakorolnunk kell”. Gondolkodtam, hogy rohangásszak-e fel le, de mivel Pali teljesen betakarózott sokszínű takarójával gondoltam nekem is ideje és a 35-ön hazavágtattam. Úgyhogy a tanúság, hogy minden rosszba van valami jó (mivel nem tudtam felüljárózni, de találtam egy jó edzőhelyet, ami még alaposan fel kell térképezni). Köszönöm, aki elolvasta remélem tetszett, ha nem akkor várom a kritikát, hogy miben változtassak írásmódomban. Ja és bocsánat a Tsz-től hogy azt a 20 napraforgó tövet megtapostam. :)

Írta és rendezte: Nyéki Zoltán

III. Nem Oda Boda 2013. április 28.

Szombat délután kimentünk a pályát kiszalagozni meg kinyilazni (Csontos Tibi, Andirkó Laci, Hegedűs Sanyi, Szabó Imi meg én). Kivittük még a hangtechnikát, a 2 napernyőt (amit Forgácsi Imi szponzorált nekünk) a platós kocsival, amit Varga Lacinak köszönhetünk. Mikor ezeket lepakoltuk utána mentünk is bejárni kocsival az egész pályát szalagozni. Minden kis útelágazást lezártunk szalagokkal, hogy még véletlenül se menjenek félre a futók. Volt a vége fele, hogy elég füvesnek láttuk az egyik földutat így a fűnyíró is kaphatott egy kis munkát. Mikor a szalagozással végeztünk bementünk a központba a termet berendeztük és este 8-kor jöttünk haza. Másnap reggel 6 órára már kint is voltunk kinyilaztuk a bejáratot meg ott is leszalagoztunk. Az idő nagyon jó volt a terepviszonyok futásra alkalmasak voltak, a környezet pedig csodás, minden adott volt egy jó versenyre. Majd a versenyközpontban felállítottuk a befutókaput, beállítottuk a hangtechnikát tehát végül is mindent megcsináltunk ott a központba. Mikorra nagyjából végeztünk az alap dolgokkal utána jöttek a segítőtársak a kenyérkenéshez, forgalomirányításhoz, frissítőállomás kihelyezéséhez, adminisztrációhoz meg még esetleges pakolásokhoz segíteni. Ezek után felraktuk a frissítő állomás darabjait a kocsira, amit Szabó Imi Nóri apukájával együtt kivittek kihelyezni és üzemeltetni. Mikor mi is beneveztünk kimentünk Morvai Imivel a forgalmat terelni a központba. Úgy 10 perccel a rajt előtt beszéltük, hogy jó lenne melegíteni, mert az állástól elég jól lemerevedtünk szerencsére pont ki jött hozzánk Torma Albert és felajánlotta, hogy felvált minket és neki köszönhetően el is tudtunk menni, melegíteni ahol Nóri is csatlakozott hozzánk. Beállván a célba a felső pólóm elég meleg volt, de úgy voltam vele, hogy a nyílt terepen hasznos lesz még az. Mivel jó időt akartam futni gondoltam jó előre állok az a biztos, ha a gyorsakkal futok. Majd eldördült a rajt puska, ami után balfülemre süket lettem, de végül is jó volt a nem szokványos indítás. Elindulván azt vettem észre, hogy kb. 2-3 km után ott vagyok Bíró Sanyi, Gulyás Vera és Varga Kriszti nyomában, ami jó érzéssel töltött el egészen addig, amíg el nem kezdtem érezni, hogy ez nem az én tempóm magyarul fáradtam. Főleg az volta a nem túl kellemes érzés mikor elérkeztünk a frissítő állomáshoz (amit már nagyon vártam, mert a gyenge kis szél nagyon kiszárította a szám) és megkérdezte a hátam mögött az egyik kolléga, hogy hány kilométernél járunk erre Szabó Imi mondta, hogy 5. Ezek alapján elhatároztam, hogy itt lassítani kell, ha le akarom futni a 21 km-t, viszont annyira nem akartam lassítani, hogy a pozíciómat elveszítsem. Ekkor már póló nélkül futottam 2-3 km-t, mert alig kaptam levegőt a mivel elég párás idő volt (vagy csak én fáradtam egyre jobban). Ekkor figyeltem fel egy érdekes dologra mikor Szentpéteri Dia elrobogott mellettem, mégpedig arra, hogy az egyik lefele vezető földúton nem volt se szalag se nyíl kitéve, amit nem tudtam hova rakni hirtelen, mert mi minden elágazáshoz tettünk szalagot, de nagy jelentőséget még nem tulajdonítottam neki mondván el véletlenül kimaradt meg egyértelmű volt az útvonal. De mikor már láttam a kövesúton a poroszkáló kocsikat akkor fogtam fel, hogy bizony nem a kijelölt útvonalon haladunk. Ekkor Papp Sanyi is elszáguldott mellettem, de nem akartam nagyon leszakadni tőle, hogy legalább lássak valakit. Majd jött az abszolút bizonyíték arra, hogy rosszhelyen jártunk az volt mikor átléptük a szalagot, hogy rá menyünk arra az útra, amin a kocsik jöttek be a központba tehát elég mesze voltunk a rajtól. Erről az útról tudni kell, hogy olyan homokos, hogy aki biciklivel szerettet volna bejönni a központig azoknak 90 % leszállt és betolta a biciklit, mert nem tudott betekerni. Ez rettenetesen kivette az erőt belőlem főleg, hogy ott még melegebb is volt meg olyan fülledt volt a levegő. Na de mikor megláttam a központot, akkor már elkezdtem örülni, hogy közeleg a frissítés. Mikor oda érkeztem a bejárati kapuhoz akkor kérdeztem a nénikét, hogy menjek-e egyenesen vagy fussak át a központon természetesen nekem is azt mondta, hogy fussak át, mikor átfutottam akkor láttam Bíró Sanyit, akit már „régóta” nem láttam, (de nem futott) először arra gondoltam, hogy csak megállt frissíteni utána jöttem rá, hogy befejezte fél távnál a versenyt. Mikor mentem ki a kivezető kapun akkor látom, hogy két srácnak megengedték, hogy jöjjenek, egyenesen tehát ne fussanak át a központon, sőt még mondták is nekik, hogy jöjjenek egyenesen. Ekkor eléggé elment a kedvem a dologtól, na de csak kimentem a rajt utáni frissítésig ahol egyből három pohár vizet legurítottam meg vagy 2 nápolyit betoltam meg ugyebár itt láttam azokat az embereket, akik helyes irányból jönnek ekkor elkezdtem gondolkodni azon, hogy egyáltalán fussak-e tovább mikor egyre jobban hajlottam a kiszállás felé akkor láttam egy nálam jóval idősebb bácsit, aki egy pohár víz után folytatta útját a fél maratoni táv célja felé. Akkor arra gondoltam, ha neki megy, akkor nekem is menni kéne, egy pohár vizel fejemet leöntöttem és én is mentem tovább. Ahogy haladok 1 km-t már megint a kiszálláson járt az agyam, mert még nem is jártam mesze a központtól, de egyszer csak megjelent mellettem Nóri, akivel megbeszéltük az eltévedési történéseket bár nem tudtuk, hogy hol mentünk el. Mikor kérdezte, hogy mennyivel mentünk el én egyből 4-5 km-t mondtam, ami utólag kiderült, hogy jó nagy túlzás volt, mert egy egész valamennyi volt már nem tudom pontosan, de én akkor fáradságom szerint én 5-nek éreztem. Nóri mondta, hogy fogjuk fel az egész versenyt egy edzésnek, ami nagyon jó taktika volt, hogy ő elkezdett húzni ez által a kiszállás elhomályosodott előttem. Elérkeztünk végre a frissítőhöz ahol Szabó Imivel is megbeszéltük a történteket és akkor már világos volt a dolog, hogy este mikor mi átmentünk az álmok szigetére akkor valaki nem aludt, hanem az éjszaka sötét leple alatt kilopózott és alattomos módon ellopta szalagokat meg a nyilakat a fáról több helyen is. Hogy minek kellett neki az a 4-5 fásli meg ugyan annyi kis nyíl, ezt jó lenne tudni (bár ha bele gondolok, nem annyira érdekel, de szomorú, hogy még ezt is ellopják). Ha ez az ember annyi energiát érzett magába, hogy este ráért a sötét erdőbe kolbászolni akkor vagy futott volna végig a szalagok mentén 10,5 km-t vagy jött volna másnap a versenyre. De nem neki jó muri volt lerombolni azt, amit mások felépítettek „köszi”. Na, félretéve a dolgot a frissítés ismét nagyon jó volt valamint Nóri biztatása is erőt öntött belém, majd a gázvezetéknél a jó irányba mentünk el (azaz lefordultunk balra)! Én már szívem szerint futottam volna ki egyenesen, de még volt egy kerülő ahol már alig bírtam Nórit követni, de még a cél előtt az utolsó frissítésnél egy pohár vizet öntöttem a fejemre, amivel már kibírta a célig ahol a szokásos sprintem elmaradt (örültem, hogy beértem). Az adminisztrációs asztalnál mondta a hölgyemény, hogy első lettem, de igazából ezt meg se hallottam már a zsíros kenyéren és a teán járt az eszem. Ami meg is történt. Úgyhogy a befutásomért és az eredményemért nagyon nagy Köszönetet mondok Nórinak, KÖSZI mert ha magamra lettem volna utalva, akkor szerintem 90% hogy kiálltam volna valahol. Majd lezajlott az eredményhirdetés ahol Fekete Anti bácsi 3 helyének, Tormáné Vajda Nóri 1 helyének is örülhettünk. Mindezek után a kis csapat szétreppent és végül a pakolást Morvai Imi, Hegedűs Sanyi, Csontos Tibi, Szabó Imi, Andirkó Laci és én fejeztük be. Igazándiból nagyon jó, emlékezetes (valamint nagyon tanúságos) és szerintem sikeres versenyt tudhatunk a hátunk mögött. Nagyon szépen köszönöm, hogy részese lehettem ennek! Végül Gratulálok minden célba érkezett futótársnak remélem, jövőre találkozunk ugyan itt ugyan ilyen jó körülmények között (bár jövőre a pályát a verseny előtt ellenőrizni fogjuk nehogy olyan emberek, mint most ne tudjanak kárt okozni). Na és persze én is köszönetet mondok minden segítőnek, akik biztosították a verseny akadálytalan lebonyolítását.

Segítők és „Szponzorok”

Írta: Nyéki Zoltán