Dorcival (Fischer Dorottya) már a tél folyamán bíztattunk egymást és örültünk a másik egy-egy jól sikerült edzésének. Majd amikor 2 héttel április 1-e előtt azzal hívtam fel Dorcit, hogy én inkább átnevezek a 12 km-re, mert „mittudomén”, igen NYÚL BÉLÁNÉ VAGYOK és ez volt az indokom. Azzal győzött meg, hogy ne nevezzek át, hogy neki az adta egész télen az edzésekhez a motivációt, hogy mi ketten EGYÜTT fogunk futni. Így maradtam a seggemen talpamon és szaladtam az edzéstervem szerint.

A versenyt megelőző héten jól voltam – fejben is -, és kíváncsisággal tele vártam A Bolondos Napot!

Ami eljött….

A 2-es villamoson találkoztunk az Eötvös térnél, besétáltunk, átvettük Dorci rajtcsomagját (én már hétfőn átvettem), majd sétálgattunk erre-arra és dumáltunk-dumáltunk-dumáltunk.

Még mindig nem volt görcsben a gyomrom…. ez JÓ!

Megbeszéltük, mivel én vagyok a lassabb, én diktálom a tempót. 10 körül átöltöztünk, bemelegítettünk, betáraztuk a betárazni valót (tízórai – ebéd – uzsonna), majd a csomagokat leadtuk a ruhatárban. Itt a bácsi majd megölt a tekintetével, mert szerinte laza a karszalagom és el fogom hagyni, ami szerintem meg nem is laza és megígérem neki, hogy nem hagyom el. Még mindig úgy nézett rám, mint egy darabolós gyilkosra, de ott hagytuk, sokan álltak még sorba. Alig maradt időnk, hogy beálljunk majdnem a sor végére, hiszen nem rohanunk sehova, a cél: NEM A BUSSZAL CÉLBA ÉRNI!!!

11-kor megindul az eleje, közel 8 perc telik el, mire mi is áthaladunk a kapun. Jó kis tömeg van, de nem baj, mert így könnyen tudjuk tartani a másik célt: NE FUSSUK EL AZ ELEJÉT! A Margit-hídról lefordulva kicsit vissza nézek, alig vannak mögöttünk és még előzgetnek is minket. Nem baj, de mi NEM AKARJUK ELFUTNI AZ ELEJÉT! Én próbálom lestoppolni a motoros fotóst meg a biciklis dokikat, hátha lehet potyázni pár métert, de nem vesznek fel…. nem baj, végül is futni jöttünk vagy mi fene… A Clark Ádám tér környékére már sikerül jól megjegyezni a hátakat, akik előttünk haladnak, az órát nem nézem, érzésre futunk, CSAK ÚGY, HOGY JÓL ESSEN!

Mire visszaérünk a Clark Ádám térhez, mintha már kezdenénk előzgetni… A Lánchídon meg is kérdezem Dorcit kicsit bizonytalanul, hogy „Biztosan jól csináljuk? Tuti nem rontottuk el?” (Neki is ez az első félmaratonja, vagyis kicsit vak vezet világtalant :o) ). Aztán abban maradtunk, hogy mivel jól érezzük magunkat, biztos nem rontottuk el (még)!  

Szaladunk….. és közben szinte folyamatosan jár a szánk és bombázzuk a másik agyát a sok hülyeséggel. Nem baj, a lényeg még mindig az, hogy JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT!

A Hold utca után már megint új hátak vannak előttünk és folyamatosan előzgetünk – a régi hátakból már egy sincs meg, remélem mindenki a busz előtt ért be!!! – és ismét jön a kérdés: Biztosan jól csináljuk? Tuti nem rontottuk el? (ezt még jó párszor megkérdeztem a célig, csak hogy biztos legyek benne.... :-D).A Margit-híd előtti fordító környékén arra jutottunk, hogy NEM, MERT JÓL VAGYUNK! A Vígadó magasságában az üres sávban még arra is van energiánk, hogy kicsit össze-vissza átlósan egymást kerülgetve hülyéskedve fussunk.

Aztán egyszer csak odaérünk a Fővám téren túli fordítóhoz és már robogunk is visszafelé. Na és ezen a részen jött az én Fekete Levesem. Na nem végig, de ahol volt, ott nagyon fekete volt.

És mi volt az? A szembe fújó szél, mert ugye a szélgép maximum fokozaton bekapcsolva maradt, én meg otthon hagytam a nehezéknek való fél téglékat…  így többször is háromszor is Dorci mentett meg attól, hogy bizonyos szakaszokat újra fussak, mert bizony nemhogy lassan haladtam, hanem hátrafelé eltűntem Dorci mellől, aki maga mögé nyúlt, elkapott és lódított egyet rajtam…(amúgy a széllel nincs bajom, csak azért ilyen mértékig mégse hátráltasson már!!!!) De legyőztük!!!!
Messiásként vártam a 18-as fordítót, hogy ne szemből kapjuk már a szelet!

Valahol a Margit-híd előtt kezdtük el számolgatni, hogy ha innentől már csak sétálnánk, akkor is meglenne szintidőn belül. De ki a franc akart sétálni???? MI NEM!!!! Így szaladtunk tovább, fel a hídra…. Na ez volt az első emelkedő, amit  a jobb térdem megérzett kicsit – persze, mert még itt is előzgettünk, csak nem tom’ minek?! Hova ez a nagy rohanás….. A Szigetre fordulva mondom, hogy én itt már nem húzom meg, csak szépen lassan bekocogok, nem akarom szétcseszni a térdem. És itt volt az is, hogy kezdtem úgy érezni szétesik a mozgásom (6:14-es tempónál, mert ugye nem húzom meg a végét!!!!) De jött az utolsó frissitő pont, persze itt is ittunk vizet – hisz ki volt fizetve :-) -, a ritmus is visszatért és aztán már a kapu is felsejlett előttünk. A végét úgy éreztük, hogy nem húztuk meg, csak az utolsó pár 10 métert, igaz Garmin szerint meg igenis meghúztuk - 5:59-es tempó…. tuti rosszul mért….

A célkapun átfutni nagyon JÓ VOLT, az időt azóta is nehezen hiszem el, de ha annyi, akkor annyi : 2óra 15perc 57másodperc!

Még jó, hogy úgy indultunk neki, hogy olyan 6:50-7:00 perces kilikkel elszaladgálunk és a busz előtt éppen befutunk. Nem így lett, de ahogy lett, úgy éppen JÓ, nincs izomláz, térdfájás és még hétfőn este a gyógymasszőr is megdicsért, hogy milyen jó állapotban vagyok – még a verseny előtt bejelentkeztem, mert azt hittem majd 4kézláb fogok átmászni hozzá.

Ami hiányzott: A FÉLDISZNÓ!!!, mert nagyon éhes voltam/lettem utána. És az alma + a többi cucc ami a befutó csomagban volt „finom” volt, na jó az alma tényleg, de hogy nem FÉLDISZNÓ, az bizti….

Szóval június 10-re valami ökörsütést is kellene szervezni, vagy valami kajás fesztivált, mert kocsim nincs és annyi cuccot meg nem bírok otthonról cipelni, hogy még a fél hűtő is beleférjen…..

A ruhatárban persze már nem volt ott a szemével gyilkolós bácsi, így nem tudtam neki megmutatni, hogy NEM HAGYTAM EL A KARSZALAGOT! Átöltöztünk a széllel bélelt öltözőben és ott megcsináltuk a nyújtást is.

Dorcinak a lépcsőknél kezdett kicsit droidossá válni a mozgása. Nagylelkűen felajánlottam neki, hogy hátba csapom és a lépcső alján majd utolérem. Nem vállalta be, inkább droidozott. Síkon tök rendben volt a mozgása….

Levezetésként kisétáltunk a Jászaira és sportemberekhez méltóan beültünk a Mekibe egy kis szénhidrát pótlásra.

Azt nem mondom, hogy így kell félmaratont futni, de ÍGY IS LEHET! Mi nagyon jól éreztük magunkat közben is és azóta is!

Hétfőn és kedden szinte egész nap ettem és ittam, így kedd estére helyre állt az egyenSÚLYom.

KÖSZI DORCI, HOGY EGYÜTT FUTOTTUNK, NAGYON JÓ VOLT!!!!

A végére néhány szám, egészen pontosan a tempónk kilométerenként - a végén egyértelműen látszik, hogy "NEM" húztuk meg :-D :

6:48 - 6:42 - 6:25 - 6:39 - 6:26 - 6:23 - 6:25 - 6:26 - 6:16 - 6:05 - 6:15 - 6:10 - 6:12 - 6:28 - 6:42 - 6:30 - 6:23 - 6:36 - 6:19 - 6:14 - 5:59

A többi adat, az edzésnaplóban.

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem nem bántad meg! :-)