A tervem az, hogy az IRONMAN versenyen idén az eddigi legjobb formámat hozzam.Szombat reggel nem esett, de hűvös, borús és szeles idő volt. Futás, ma futás lesz.Erre kiváló alkalom. Személyes dolgaimat elvégezvén beterveztem, hogy ma egyenletes, hosszantartó, kimerítőt futok. "Mivelhogy jobb akarok lenni idén, mint tavaly és persze a többiek sem lazsálnak" Így motíváltam magam. Széldzsekit vettem a pólómra, mert a szél hűvös volt 9 órakor, ne hűtsön! Anyámék 12 km-re laknak tőlem, mielőtt hozzájuk indultam volna, odatelefonáltam, hogy megyek és éhes leszek! Egyenletes ötperceket nem tudok mérni pontosan, a km.ek nincsenek bejelölve, csak úgy érzésre, beosztással.Náluk konstatáltam, minden rendben 1 óra volt az út.Evés, pihi.Vissza már nehezebben lendültem bele, de pár km után kilazultam.Otthon sok folyadék, izzadás.Féltem, hogy rossz lesz az időm, ezért a végén belehúztam.Egy óra pihenés evéssel olyan volt, mintha csak pár perc lett volna, ráadásul olyan éhes lettem, hogy ettem, amit találtam össze vissza.Ezután már csak a félig futottam anyámékhoz, addig bírtam, visszafordultam és hazajöttem.Úgy kivoltam, hogy 2 órát aludtam.Na talán még fejlődök 21 napig.
IRONMOZGÁS!
Még 21 nap
doszpi | 2006-08-06 02:07:16 | Nincs hozzászólás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2008-09 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (10 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-10 hó (2 bejegyzés)
2007-09 hó (3 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-01 hó (4 bejegyzés)
2006-12 hó (1 bejegyzés)
2006-11 hó (1 bejegyzés)
2006-09 hó (4 bejegyzés)
2006-08 hó (11 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (10 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-10 hó (2 bejegyzés)
2007-09 hó (3 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-01 hó (4 bejegyzés)
2006-12 hó (1 bejegyzés)
2006-11 hó (1 bejegyzés)
2006-09 hó (4 bejegyzés)
2006-08 hó (11 bejegyzés)