Éjszakás voltam és volt időm gondolkodni az idei fő versenyemről.Arra a megállapításrajutottam, hogy szerintem idén keveset edzettem.Beteg ugyan nem voltam idén, de mindig az edzéstervről egy hullámhossznyival kevesebbet edzettem.Hát hogy akarom én bebizonyítani magamnak és a barátaimnak, hogy ez a sport, a triatlon az enyém? Nem mondok le róla.És ahogy ilyenformán spanoltam magam feljebb és feljebb óráról órára, arra a megállapításra jutottam, hogy reggel, bármilyen álmos is leszek, egy hosszút tekerek.Az álom kissé alábbhagyott kis idő után, de a lábamból, mintha kiszívták volna az izmokat.A legkisebb emelkedőre is lihegni kezdtem, a lábam helyén meg két bot mozgott.De mentem.Mindig eszembe jutott, mire gondoltam este.Talán építő jellegű lesz ez a szervezetemnek.S ha mégsem, legalább azt csinálok, amit szeretek.Igaz aludhatnák is, de a többiek is alszanak? Neeem! Ilyen gondolatokkal a végére úgy elfáradtam -nemtudom volt-e már valaki olyan fáradt- hogy leültem egy székre. Mondom az izzadt pólót, mindent bedobok a mosógépbe, én lefürdök, eszek, stb., de csak ültem, ültem és mindez csak a fejemben zajlott le. Fél óra kellett, hogy újra feltápászkodjak és tegyem a dolgom. Nem mindenkinek ajánlom ezt, de én valamit akarok és azért dolgozni kell! Így aztán mindent mégegyszer másnap... Most már tényleg kivagyok!