Régen nem kanyarítottam egy sort sem, de a P85 talán megéri. Most már úgy tűnik csak akkor szánom rá magam írásra, ha valami hosszabb időt töltök mozgással :)

A múlt héten a Piros 85ön voltam terepfutó változatban. Ez a verseny egy 5 hetes terhelési időszak végét jelentette, ami a Börzsönyi Éjszakaival (47 km, 2640 m) kezdődött, a Less Nándor 60al (61 km, 2120m ) folytatódott és a P85-el (90,5 km, 3240 m) fejeződött be.

Előtte sohasem futottam ennyit, 3db 60as terepfutós túrám volt, ezért eléggé tartottam tőle. Nem is vagyok egy nagy terepfutó, egy olyan közepes-átlagos városi kocogónak tartom magam. A Less Nándoron, ami magamhoz képest nagyon jól sikerült, kb. kiderült, hogy, ha minden jól megy, akkor a teljesítéssel nem lehet gond. Időtervem nem volt, csak meg akartam csinálni saját magamnak. A nyári CCC fiaskó (igazából nem is tekintem annak, mert a csodával határos lett volna, ha 4 hegyi futásból végig megyek rajta) miatt ebben az 5 hétben a motiváltságommal nem volt baj, még ha a "csakazértist" nem vallottam magamnak sem be :). Azt sejtettem, hogy 13 és fél óra alatt be tudok érni, már csak azért is, mert ennél többet még nem mozogtam folyamatosan sosem (persze az Ironman egész másfajta terhelés) és éreztem ez futásból nem is menne egyelőre, így nem most terveztem ezt megdönteni..:)

A rajtban viszont, először eddigi túráim során, de elkapott a versenyszellem. Azért is lehet, mert az ezt megelőző terepfutások is tömegrajtos, rajtszámost stb. versenyek voltak, elhihettem, hogy itt futni kell. Jó tempóban meg is indultam, a Kevélyre 58 perc alatt értem fel, olyanokat is elhagyva, akik aztán majd 2 órát vertek rám a végén :). Szóval túlságosan bekezdtem. Kicsit túl is öltöztem, a hideg előző napokon ránk ijesztett, ezért nagyjából úgy is nézhettem ki, mint, aki nagyon bekezdett :). A pályát Csobánkáig ismertem, illetve az utolsó 22 kilométert.

Dömösig (27-28 km) jól ment, közben bénáztam egy kicsit az itiner elhelyezésével, a felszerelés igazgatásával, jópár percet eltoltam, de így is 3:15re értem a frissítőhöz, ami nagyon meglepett. Kb. itt vége is lett száguldásnak :)  A ponton elég sok időt elszöszmögtem, hirtelen nem is tudtam mit egyek, így aztán csak egy fél kenyér lett belőle. Ez egyértelműen probléma lett végig, de a gyomrom nem bírta. Hiába, nem jöhet össze minden :). Saját készletből toltam két MgB6ot, mert éreztem, hogy görcs közeledik. Ez amúgy jó ötlet volt, mert még ettől is függetlenül, a táv második részében a görcs folyamatosan, finoman jelezve harapdálta a vádlim, combom.

Indultam Dobogókőre, a bot most egyértelműen kellett. Nem mentem rosszul, de azért nagy részben tempós gyaloglás volt. Dobogókőre 4:40 alatt értem fel (37) km, még mindig jó idő. Éreztem, hogy kellene lassan valami a gyomromba, de a kapott izót nem mertem kipróbálni. Misi matyibüfés almás pitéje életmentő volt, még kettőt kellett volna betolni. Kérdésére, hogy esett-e út közben egyértelmű volt, hogy kinézetem a Kevély óta nem változott. :)

Pszenkeresztre jókedvvel mentem, ezután valahogy nem maradtak meg nagyon a szakaszok. Volt egy pont, ahol futók lehettek, mert kóla volt ott és nagyon jól jött. Aztán valahol a csévi nyereg előtt egy 200 m-t saját hibábó elkavartam, nem volt vészes. Kopár csárdáig (55) nem volt sok történés. Mentem, daráltam a kis hullámvölgyes részéket, flow azért nem volt, de nagyon elmerültem magamban.

Pcsabánál vicces volt átmenni az xterrás versenyről ismert dagonyán, de most nem kellett annyi szintet megmászni. Kopár csárdánál aztán betoltam egy gulyást, de éreztem már késő, pótolni kellett volna sokkal korábban. Átöltözés, fejlámpa és indulás. A Kakukk hegyi ponton, kedvesen rám csodálkozott a pontőr, hogy "hááát az élboly már jó ideje elment" :)).. húú gondoltam elég béna lehetek, de hogy még így le is sajnálnak :)). ezen kicsit elviccelődtünk, aztán mentem. Izomzat, fej rendben volt, a pulzust pedig folyamatosan néztem, így az is rendben kellett legyen. Jött egy homokos rész, engem a gödi fétis crossfutásra emlékeztetett, nem annyira vagyok egy beach futó :), ezt nem szerettem. A kisebb pontokon próbáltam enni, mazsolát, ropit, de megint csak kevésnek tűnt. Azt tudtam, hogy Nagykovácsig el tudok menni (66), ennyit kb. már mentem, ott meg vár Misi (és ott megtudtam Andi is), akik onnan elkísérnek a célig, ami hát nagy segítség és legfeljebb jól eldumáljuk az időt.

Aztán a Szénásra föl, bár SC időtervéből kitalálhattam volna, kicsit meglepődtem. Eddig mindig más oldalról mentem fel, azokról nem volt ilyen hosszú és meredek :). Pont ekkor szürkült rám, de 3 futót sikerült így még a hegy lábánál leelőznöm. Dömötör az erdő őre először megijesztett, aztán megmosolyogtatott, nagyon kedves ötlet volt. A Szénásra gyakorlatilag végig gyalogoltam, így is volt egy esés, cserélni kellene a kontaktlencsémet :).

Nagykovácsiban aztán kis szerencsétlenkedés, hogy hol a pont, idősebb túratársak letolnak, hogy hát mindig ott van a plébánián. Na ja, meg kellett volna nézni az itinert. De hát annyira jó a jelzés és a szalagozás, hogy azt biza elő sem vettem.

Gyors pecsételés, egy cola, Andi savazása, hogy milyen bénán nézek ki a bottal, meg, hogy futok-e egyáltalán én :), aztán már megyek is ki, de már így is fázom kint. Misivel és Andival kis szerelvényigazítás, valami fél harapás saját szendvicsből és indulás. Fázom, ez nem jó jel. A raktárak lefogytak. Pedig izomzatilag és fejben is telejsen jól vagyok. Holtpont eddig nem volt. Időt már nem nézek egy jó ideje, valahogy elfelejtem, érzem, hogy meg fogom tudni csinálni (háát igen valakinek ez is számít nem az idő :)). Legközelebb Makkosmárián nézek az órára.

Az aszfalton sétálunk, de ahogy az erdőben kiegyenesedik, kocogásba váltunk, és meglepődve tapasztalom, hogy teljesen jól megy. A kocogásból futás lesz, persze Misi és Andi frissek, csacsognak egymással, én azért már hallgatagabb vagyok. Annyira futunk, ők annyira beszélnek, én meg annyira rájuk hagyatkozom, hogy elvétjük az utat. Nekem egy ideje gyanús, de nem szólok, csak akkor, amikor már az autók fényei elég közel vannak. Uhhhh, pedig ezt a részt ismertem egyedül jól a túrából. Sok túrán és saját futásokon is mentünk erre többször. Kicsit bosszús vagyok, de azért nem török meg :) Ráadásul vissza kell mászni. Én bepróbálkozom, egy rossz úttal, onnan is visszajövünk. Kb. 20-25 percet teszünk így rá, sétával, kereséssel. Pont a Vörös pocsolyánál.., ami  egy egyszerű, futható rész és ismerem is :)). No mindegy. Innen Misiék kínosan ügyelnek, nehogy még egyszer elbénázzuk.. A fekete-fej rövidnek tűnik, a hárshegy viszont hosszúnak (vszínű, mert így is van:). De minden megállást követő elindulás után fázom. Úgy érzem folyamatosan az eléhezés pengeélén billegek. Eszem csokit, power-bart, szendvicsmaradékot. Pár percekre jó, de utána megint gyengülök. János hegyet sétáljuk, pedig részeit lehetne futni, de kicsit fosok, hogy elmegy az erő. Pulzus eléggé lent van, nem is tudom már a meredekeken sem feltornászni. Gondolom majd lefele megtoljuk. Kilátótól lefele nagyon brutál hideg van, mínuszba csapott az idő, futunk tempósan, hogy ne fázzunk. Makkostól a ráadás kis emelkedő, aztán beérünk , Az uccsó 500 métert megsprintelem, bőven maradt erő. Belépek, az én órámon 12:22:47.

Ha nincs az elkavarás, talán behúzom 12 óra alá, de így is elégedett vagyok, persze a leleőzőtt futók az elkavarás miatt korábban érnek be. A teljesítés eufóriája elmarad, kicsit természetesnek tűnik, ezt inkább most sajnálom. Konstatálom, hogy rendben vagyok, izomzatom ok, fejben bírtam volna még, de 7-8 órát?? háát azt azért még azért nem hiszem. A 0 (!) km-es cipő tökéletesen jó volt a lábamra, hihetetlen (na jó, volt már korábban ilyen). Zuhanyozás, után a virsli és a tea égi mannánk tűnik.

Számomra a tanulság egyértelműen az energetika elsődlegessége. Ezt tervezni kell. Ennyire kevéssel nem lehet menni, hamarabb kell elkezdeni visszapótolni és azt terv szerint. A másik a motiváció. Ilyen távnál ez is meghatározó. Ez most szintén megvolt, és örültem neki, hogy meg sem kérdőjeleződött.

Jövőre újra megcsinálnám, ha minden jól megy, nagyon szép túra, hatalmas munka lehet a szervezőknek. (A frissítés nekem nem jött annyira be, de ez teljesen egyéni, nekem a Less Nándor túra frissítője, 4-5 km-ként mindenféle + mgb6, ca, sós, édes, mindenhol banán, sok szilárd dolog, sok helyen kóla, mindezt 1500-ért verhetetlen.)

Nagyon nagy köszönet Misinek az egész végig tartó segítségért (már 0:2!!) és Andinak az utolsó 24 kiliért, mindkettő hatalmas, igaz baráti segítség volt.

Gratulálok a szervezőknek és a teljesítőknek!