Reggel (na jó, kora délelőtt) elindultam a szokásos Dunaparti korzózásra. A meteorológia azt mondta, hogy Budapest felett felhős az ég, és északnyugati szél fúj. Ennek megfelelően öltöztem, az ablakban 10 fokot mutatott a hőmérő. A Lágymányosi hídon tényleg elég hűvös volt, és a budai oldalon tényleg éreztem, hogy szembe fú a szél,(az anticiklon, ezért megyek én biciklon), viszont felhő sehol, ragyogó napsütés. A Gellért téren aztán gondoltam egy nagyot (minek küzdeni a széllel), fordultam egy kicsit, irány a HEGY. Hát fölfelé küzdöttem az emelkedővel, hiába volt az előző hónapokban dombfutás a futógépen, erősítés a kondigépeken, a combom hipp-hopp besavasodott. Itt-ott, főleg a lépcsőkön belegyalogoltam és fújtattam, mint egy gőzmozdony. De legalább a sétálók messziről hallottak és félreugrottak. Föntről aztán ismét rácsodálkoztam a páratlan panorámára.(Ezt mindig megteszem, nem győzök betelni vele) Lefelé már arra is volt időm, hogy odafigyeljek a madárcsivitelésre, a virágzó fákra, a zöldülő rügyekre. Egy hajrával megnoszogattam egy felfelé futó sporit, aztán sutty, irány haza. A hídon megint fölhúztam a cippzárt, mert a szél kicsit hűvös volt, de a pesti oldalon ismét le. Otthon aztán a sülő kacsa illata fogadott. Igazi sportos falat. De az ember lányának egyszer van szülinapja az évben. (A jégen meg ott figyel már a gyümölcsös túrótorta is. Hihi)
Mindenkinek ilyen szép napot kívánok.
Hihi, huhu, haha, hehe
Itt a tavasz lehellete.