Készülgettem erre a balatoni félmarcsira. De nem úgy, ahogy kell. A Nike-t a csülköm miatt fel kellett adnom. Szerencsére nem közben, hanem még előtte. Amit igazán nem is sajnálok, mert az a hőség nem az én műfajom lett volna. Szóval átirattam magam a Balcsira. Utána futogattam, de kevés volt a hosszú és egy-két apróbb verseny miatt rövidebb távokon loholtam. Így aztán a hét végére úgy készültem, hogy 6 perc körül, talán picit azon belül futok. Inkább csak a hangulat és a barátok kedvéért mentem le. Az első kör még jó tempóban, frissen lement egy órán belül. Aztán 11 kili körül jöttem én, a hasam meg ment. És mivel hajlamos vagyok a kompromisszumokra, így ráhagytam a döntést. Utána határozottan jobb lett a helyzet, de kizökkentem a ritmusból és elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam behozni a lemaradást. 2 kilit tempóztam, aztán utolértem Krisztát, aki csodálkozott is, honnan kerültem elő. Innentől kezdve együtt futottunk és tartottuk a lelket egymásban, de főleg Ő énbennem. Köszi neki! Azért, ha ismerős fotóst láttunk, akkor mosolyogtunk, ami azért annyira nem is esett nehezünkre, mert végül is jó volt.
A célban Mira spontán performansza külön szám volt.
Öltözés, búcsúpacsi az ismerősöktől, aztán tűztünk haza. Mire hazaértünk, a fiam rendelt két pizzát. Eleinte úgy gondoltam, nem kéne reszkírozni, de aztán abba maradtunk a bendőmmel, hogy most kössön ő kompromisszumot, aminek aztán az lett a vége, hogy betoltam egy 32 cm-es pizzát és pótoltam a folyadékhiányt egy kis komlópempővel.
Mindent összevetve a vasárnap pozitív eredménnyel zárult számomra. Most már tudom, hogy egy félmaratont álmomból felkeltve is meg tudok csinálni és ha egyszer tényleg sikerül úgy felkészülni, hogy nem jön közbe semmi nyavaja, továbbá az időjárás és az egyéb körülmények is passzolnak, akkor behúzok egy 1:55 alatti félmarcsit.
Ha meg nem, akkor majd a koromra és a Nesquick nyuszira fogom! :)
:)))