Igen, még mindig a talpon rugózunk. Egyrészt mert vicces, másrészt, mert cseppet sem az. Legutóbbi beszámolóm óta nem sok minden történt. Azazhogy mégis. Továbbra is járok a gyógytesire Ágihoz, akit mindnyájan ismertek. Viszont, ha emlékeztek még, két hete még csak egy órán keresztül ültem egy széken és emelgettem a lábfejem. Sóvárogva néztem a dynair-en páváskodó nálamnál idültebb rokkantakra. Csak emlékeztetőül a dynair egy félig felfújt furcsa alakú gumitárgy. Talán toroid? Neeem, az a marokerősítő gumikorong. Akkor gúla, na az végkép nem. Végül is egy forgástest féleség melynek keresztmetszete talán ovális. Megpróbáltam a google-ön rákeresni arra, hogy geometriai testek, de nagyrészt csak melleket hozott le. Ez persze nem baj, de így, kedves barátaim, most saját magatoknak kell elképzelni, milyen egy ilyen dyair. Mondjuk általában zöld.

Szóval a régi rokkantmotorosok már dynair-en buherkodnak. Én meg csak kisszékemen ülve néztem őket, de  Hiába vártam sóvár-irigyen,Nem méltatott reá, hogy őt higgyem. Ez egy idézet volt. Na de,...DE. Múlt héten, igez ülve, de már én is feltehettem a lábam egy dynair-re. Aztán ma újabb szintlépés következett. Felállhattam. Igaz csak egy gumiszőnyegen, de akkor is. Bokám között kislabdával lábujjhegyen meg sarkon előre-hátra araszoltam. A sok ki ülő dickprankster meg csak nézett irígykedve. De hát ez van. Nem mindenki születik királynak.

Viszont a spinninggel pórul jártam. Kedden akartam menni. Eleve brutál fáradt voltam, de azért elmentem. Megálltam a mélygarázsban, és ahogy száltam ki a kocsiból olyan elemntáris erővel beb@sztam a fejemet, hogy majdnem elájultam. Azért felmentem a terembe, de már nem is volt hely. Itt sorszámozott jegyek vannak a spinningórára. Úgyhogy mérgesen hazamentem.

A lábamat illetően semmi javulást nem tapasztalok. Ugyanúgy reggel össze van ugorva, aztán kienged, ahogy bemelegszik. Amikor azt gondolom, hogy már lehetne futni, akkor mindig kicsit próbálgatom, és akkor megint úgy érzem, hogy fájni fog.

Ma láttam néhány gepárdtársamat futni. Ott volt MJoci is, meg két lány, akiket szemérmességből most nem nevezek meg. Rájuk ordítottam a kocsiból, hogy nyomják, meg tolják. De utána szomorú lettem. Majdnem össze is ütköztem a kisutcában egy szembe jövő autóval.

Szóval nem annyira jó. Ráadásul ma még a barátok köztet sem sikerült felvenni. Nincs mit nézni este. Nyilván ezért írom ezt a gyenge blogot.

Mint azt Ti nagyon is jól tudjátok, talpproblémákkal küszködök. Aki e lehangoló történet elejére is kiváncsi az nézze meg az előző blogbejegyzésemet. Nem tudom, hogy kell.

Szóval az úgy ér véget, hogy megyek Halasi Tamáshoz minősített talpi bőnye túlterhelés okán. Na el is mentem. Egy alagsori pincében rendelt. Másra emlékeztem. Megnézte. Azt mondta, igen ez a bőnye. nem is vitás.  Van valami eleve lehangoló ebben a szóban. Mint a hentesnél. "Kérek valami jó bőnyés húst!". Milyen lehet az? nyilván nagyon gusztustalan. Valami beles, zsíros, mócsigos undormányra gondolok. A kutyának. Talán. De az a kutya, amelyik bőnyén nevelkedik, egyhamar nem megy kutyaszépségversenyre. Vagy mégis. Fene tudja. Csak egy fél mondat a hentesekről. Egyszer két csirkemellett kellett vennem. Pali kiskorában csak a csirkemellett ette meg, és mivel első gyerek volt, még nem adtunk neki sültkolbászt, meg szalonnát helyette, hanem csak, amit a könyvek írtak. (Oszika már mindent megeszik. Uborka magában, meg mustárt, meg nemtommiket. Csak a kakaót nem szereti.) Szóval mondom a hentesnek: "Kérek két csirkemellett" Tesz-vesz, aztán azt mondja: "Három lett. Maradhat?". Na, de Halasi nem hentes, hanem sztárorvos, s így sztárbetegére találva gyógytornát ajánlott. Azóta járok. Már asszem, nyolc alkalom volt. Hajdanában jártam már ugyanide, ugyanehhez a gyógytornász lányhoz, amikor a belső lábszáram fájt mindig. Azt is rendbehozta. Remélem, nem haragszik meg, ha száz kézből majd egyszer visszahallja, hogy ideírtam a nevét. Böröcz Áginak hívják, és azt hiszem, jó kezekbe vagyok nála. Ezt nem csak azért írom ide, hogy, ha visszahallja, akkor örüljön, hanem tényleg. Illetve, lehet, hogy valaki már volt nála, vagy akar menni, és akkor milyen jó lesz, hogy örülhetünk, hogy mindketten ismerjük. Na mindegy. Szóval egy órán keresztül ülök egy széken és kislabdával a bokám között emelgetem a lábfejem. De mivel két éve is ezeket csináltam itt, ezért már tudom, hogy hamarosan szintet lépek és akkor majd egy szőnyegen fogok lábújhegyen előre-hátra araszolni. Szintén kislabdával. Aztán sok idővel később majd bekerülök egy elit klúbba és dyner-en fogok bravúroskodni. Az egy levegővel kissé telt lapos korong, amire rá kell állni, és egyfolytában dolgozik a lábfejed, hogy ne repüljél le róla. Bele a bordásfalba, vagy egy melletted fekvő hiperszexi sporolólányba (időlegesen nem sportol, sérülés miatt). Alapvetően ugyanis három evoluciós irány van a gyógytesin. Térdesek, gerincesek. Először fekszenek, majd felülhetnek, végül felállnak. Akár dynerre. Másik a talpasok, bokások, akhileszesek. Ülésből indítanak, később felállnak, mégkésőbb dyneren egyensúlyoznak. Harmadik meg a karosok. Ezek vagy ülnek életük végéig és kislabdával a hónuk alatt nyomják, vagy fekszenek egy gurulós hordágyon és a kezüket emelgetik. Azt hiszem, mi talpasok vagyunk a legtöbbre hivatva. De én még csak ülök a széken, és emelgetem a sarkam, meg a lábfejem. Legutóbb is legalább két hónap volt, mire felállhattam.

Ma azért elmentem ultrahangra. Nem javul rendesen a sérülés és ki akartam zárni az izomszakadást. Anti azt mondta, felesleges kizárni, mert úgy is az van. Hát... gondoltam. Kösz. De ő könnyen beszél. Ő egy Oroszlán. Azokat nem érdeklik a sérülések. Legalábbis az enyém nem. Edzőbá meg azt mondta, hogy felesleges kizárni, mert biztos, hogy nincs az. Na jólvan. Akkor én mégiscsak kizárnám. Talltam egy helyet, ahol 4000 forintért ultrahangoznak. Ez jól (ultra)hangzik mi? Na akit érdekel, hol van az majd szóljon. Szóval el is mentem. De a doktornő azt mondta, hogy külsőre semmi tünet, és az ultrahang ebben a konkrét esetben nem sokmindenre lenne jó. Mert nem látszódna rendesen semmi. Mert, ha dagadt lenne, vagy legalább én lennék az és ezért nem lehetne megállapítani, hogy van-e folyadék a talpamban, vagy sem, nos akkor jó lenne. De így, max azt látnánk, hogy igen, van egy kis gyulladás. Egy gyugyódás. (Ez egy elképesztően rossz szóvicc volt valakinek a nevével. Aki tudja, szóljon. Az érintettől meg elnézést, habár könnyen lehet, hogy ez az első lépése a hírnév felé. Már, ha a középtávú triatlon ob aranyat meg a többit nem számítjuk) Szóval az lett a vége, hogy, ha az iszomszakadást nem is, magát az ultrahangot végül is kizártuk.

Aztán elmentem egy spining órára. Hétfőn is voltam. Ma pedig szerda van. Persze azonnal szimpatikus lettem az edzőlánynak. Láttam rajta. Persze ez nem meglepő. Három dagi csaj közt ott egy kifejezetten jó testfelépítésű, nyulánk, de mégis rendkívül izmos, sármos fickó, akinek az mozgásából nem lehet kiolvasni sem fáradságot, sem csüggedést, mikor a fogóval beszorított fékű gépen 200 pedál/perces iramban tolja, nyomja és egyben küldi is. Arcát mintha márványból faragták volna. Egyszerre látni benne egy bájos kisfiút, egy szertelen kamaszt és egy, a Norvég fjordok soha nem szűnő jeges förgetegeinek viharában edződött, cserzett bőrű, acélkemény akaratú Jeges-tengeri halászt, aki a kezét bálnazsírral keni. És ez az élő legenda, ott tekeri a spining gépet, tőled karnyújtásnyira. Hmmm...

Szóval spining. Most ez lesz a kiegészítő sportom. Kiegészítem vele a nemmozgást. Pár éve nagyon sokat jártam spiningre. Most is ezt fogom tenni. Lehet, hogy még a talpamnak is jót tesz. Végül is félig benne van a láb a klipszben, azaz a talpi bőnye folyamatosan nyúlik. Meg utána hasazunk is.  Meglátjuk mindez mit ér. Tavaszra kiderül-