Ezt a futást Orosháza városalapításának 266., és a maratoni futás 2500. évfordulójára terveztem testvértelepülésünkre, Zombára.

1. nap Orosháza- Mindszent

Nos hát eljött a nap! A nap, amiért az emberek 90%-a őrültnek titulált, talán mert bele sem mertek gondolni, hogy egy ilyen magamfajta öregedő fickó képes lehet rá.

Persze ezt én sem tudhattam, hogy képes vagyok-e véghezvinni, de ha meg sem próbálom, soha nem is tudom megtudni. Nem akarok senkinek semmit megmutatni, egyedül magamnak kell megfelelnem, és ez a nagyon nehéz, mert ha nem sikerül, azt nehezen fogom feldolgozni. De hát miért ne sikerülne? Akarom nagyon, sikerülnie kell! Már nem csak magam miatt, hanem Mariannért, aki vállalta, hogy kerékpárral velem tart. Azokért az idegen emberekért, akik az utamat ismeretlenül is lelkesen támogatták.

Bene Robi barátomért, aki egyedüliként ott volt az indulásomnál, és hisz benne, hogy képes vagyok megcsinálni. Szóval már nem csak rólam szól...szüleim is minden nap várják a híreket, a végén ők hoznak majd haza, akár dicsőségesen, akár elbukva.

Ha a város nem is támogatott, azért futok a városomért- Orosházáért, és mindazokért, akik akarják, hogy sikerüljön, akik várnak a következő állomásomon.

Ennyi bevezető után belevágok a történések sorolásába is.

2010. 05 01-én 10 órakor a Polgármesteri Hivatal előtt kettőnkön kívül Bene Robi barátom és Szeles Pisti volt velem, hogy méltóképpen elbúcsúztasson, utamra engedjen. Pisti készített egy riportot is, valamint néhány felvételt rólunk. Köszönet érte! Robi elkísért minket a város végéig, ott engedett utunkra. Nem volt gondunk, teltek a kilóméterek, haladtunk előre első megállónkig, ami Nagymágocsnál volt. Itt ettünk- ittunk, és indultunk tovább. 25 kmnél Derekegyházon ismét pihenő, de itt valami ördögi dolog volt a levegőben, mert először a kerékpáróránk őrült meg, majd nem sokkal később a pulzusmérős óra is sztrájkolni kezdett...első napra nem rossz. Kissé durcásan folytattam az utamat, de nem sokáig mérgelődhettem, mert egyföldút következett, ami azért inkább "vízút" volt. Így kipróbáltuk, milyen az élet az ingoványon. Nos, hát nem futó és nem bringázó. Aztán egy kicsit kevéssé ingergazdag szakasz következett Mindszentig, de sikerült kipipálni az első napot.

Itt a Keller Lajos Könyvtárban megkaptuk a zuhanyzós szobánkat, és meg kezdtük a regenerálódást. Megveregettem a vállaimat, "csak így tovább fiacskám!"

2. nap Mindszent- Kiskunmajsa

Hát elmondhatom, úgy mentem tovább, ahogy abbahagytam, illetve kicsit még jobban is. Nem könnyű máról nagy beszámolót írni, hiszen nem történt semmi különös. Reggel átkompoztunk a Tiszán, és kezdetét vette a konok előrehaladás. Tulajdonképpen köszönhető a borús időnek, nagyon szépen haladtam, a tempóm is jobb volt a tegnapinál. Igaz ugyan, hogy Bakson egy táskaigazgatást követően sikerült elhagynom a napszemüvegemet, de cserébe a kerékpáróránk meggyógyult, és egész nap tökéletesen működött. Délben már Kisteleken, négykor pedig a szálláshelyünkön, Kiskunmajsán voltunk. Egy kis plusz gyaloglással az üdülőfaluban kaptunk egy pazar, minden igény kielégítő nyaralót. Miután lemostuk magunkról az út porát, degeszre ettük magunkat egy közeli vendéglőben, és éppen arra készülünk, hogy átadjuk magunkat az édes pihenésnek. Így 2 nap után sok tapasztalattal a tarsolyomban bizakodó vagyok, képes leszek véghez vinni azt, amit célul tűztem magam elé. Még nagyon sok van hátra, rengeteg minden történhet. Bízom benne, hogy semmi nem fog akadályozni, és szerdán boldogan lépem át Zomba kapuját! Ma azonban csak a holnapra szabad gondolni, arra kell koncentrálni!

3. nap Kiskunmajsa- Imrehegy

Nem aludtam túl jól...és nagyon rosszul ébredtem. Amit tegnap este éreztem, mind elmúlt. Nehezen haladtam, komoly fájdalommal járt  minden elindulás. Az időjárás abszolút változékony. Eleinte a korábbi leégéseinket fokoztuk tovább, aztán jött egy kis eső, amit mapsütés követett, és iszonyú lett a páratartalom. Ezt többször megismétlődött Kiskunhalasig, ahol már a halálomon voltam, pedig még csaak a táv felénél tartottam. Később sem lett jobb a helyzet, meleg, kínlódás. Ehhez jött még, hogy a telefonos egyeztetést követően kiderült, Imrehegyen a vadászházat elfoglalták a németek, ami miatt minket nem tudnak fogadni. Mellettük szól, hogy azonnal intéztek nekünk szállást Kecelen, mert az "csak" 6 km! Itt csupán annyi volt a baj, hogyha a kisebbségi önkormányzat valamennyi tagja baseball ütővel vert volna, akkor sem vagyok hajlandó egyetlen lépést sem futni Imrehegyről. Nem is futottam. Felszálltam a buszra, és átutaztam Kecelre. Szegény Mariann persze pedálozhatott. Minden esetre egy nagyon kellemes panzióban szálltunk meg, a központban lévő étteremben ismét feltöltöttünk kiürült energia raktárainkat. Persze ez a módosulás enm múlt el nyomtalanul, hiszen így útvonalat kell módosítanunk holnap, ami nem a táv csökkenését jelenti.Őszintén bevallom, keményen tele a nadrágom hátulsó része a holnappal kapcsolatosan, mivel eleve 50 km környékére volt tervezve, és hát nézzenek rám, negyvenet alig tudok...

4. nap Kecel- Bogyiszló

Szép nap virradt ránk...szép napos. És meleg. Minden együtt áll a nagy dobáshoz. Nagyon jót aludtam, valahogy frissebbnek is érzem magam. Persze lehet, hogy csak a rettegés miatt érzem így. A reggeli kiváló, jót beszélgetünk, de valahogy az indulás enm tűnik szimpatikusnak. Mi lesz ma velem? Lehet, hogy fel kell adnom? Vagy segítséget kell kérnem? Elkezdem...futok. Valahogy könnyebben megy, mint tegnap. Keresem az árnyékot, így talán könnyebb. 14 km Császártöltés- még jól vagyok. Nem erőlködök, a tempóm jobb, mint tegnap- ez jó.Futok tovább. Hajós- egy nagy pohár Kékfrankos jó lenne, de hát nem lehet. Egy csümölcsleves azért belefér. Jól esik. Kicsi séta az ebéd után, aztán uzsgyi. Tempózok tovább, pedig már emelkedők is vannak. A lábaim csak visznek, héha leszegett fejjel, máskor bámészkodva "rohanok" a távolba. Nemesnádudvar- iszonyú forróság. Rákanyarodunk egy földútra, ahol se fa, se bokor, következésképpen árnyék sincs. 6 km és az 51-es úton vagyunk. Az M9-es autóúton meglepődve tapasztaljuk, hogy kerékpárral és gyalog itt nem lehet közlekedni. A hídon van kerékpárút, de addig nem tudjuk, hogy lehet eljutni. Nincs mese, stoppolunk. Nem vagyunk túl népszerűek...nagy sokára végre felvesznek, és elvisznek majdnem a hídig. Itt szerencsére van út a pálya mellett, és nem sokkal később átkelünk a Dunán.Futás a töltésen, majd 8 km múlva a Bogyiszlói falugazda autós kíséretével megérkezünk a szálláshelyünkre. 53 km futás! Leírhatatlan érzés. Valami csoda! A tegnapi nap után főleg. Nem tudom elhinni, hogy képes voltam rá! Egyszerűen csak hoztak a lábaim, nem éreztem fáradtságot, fájdalmat...csak futottam, és sikerült! Utólag bevallhatom, nem hittem, hogy sikerülni fog, de NAGYON AKARTAM! Boldog vagyok, és köszönöm Mariannak, hogy mellettem volt. Most már elhiszem, hogy be tudom fejezni, már csak egy lépés Zomba, egy hatalmas, boldog lépés.

5. nap Bogyiszló- Zomba

Nos, hát eljött az idő0! Utolsó nekirugaszkodás. Nagyon nehezen és fáradtan ébredtem ma, igazából egy cseppet sem csodálkozom a tegnapi nap után. Na de ez már a cél! A kilométer iskevesebb, mint eddig bármikor. Reggeli masszírozás, vízhólyag lyukasztás, még egy kávé, és a vendéglátónk útbaigazítása alapján a búcsú után rajt a Duna gáton. Pár kilométer simán megy, jól érzem magam, de aztán a gát tetejét felboronálták, és a göröngyökön nem egyszerű az élet. Én próbálok futni, de Mariann nem tud itt biciklizni, ezért kicsit elhagyom. 2-3 km múlva a Sió csatornánál megvárom, együtt indul tovább a csapat. Tempózok a töltésen, még mindig az otthon tervezett ritmusban. Néha fáj, máskor nem. A vízhólyagok maradványai kicsit égnek, de lám egy futó...szemből érkezik egy futó, akivel egy kicsit elbeszélgetünk. Megnyugszik, hogy vannak nála őrültebb emberek is, majd sok sikert kívánva tova halad. Nem sokkal később kiérünk a műútra. Na ez már nem vicc! Szegény síksághoz szokott izmaimat erősen igénybe veszik a dombok. Mostmár nagyon fájnak  alépések! Kicsit szenvedek, de haladok. Iszok, locsolok, futok. Kezdek végképp elfásulni, amikor szemben megáll egy autó, és kiszáll Szűcs Sándor barátunk, a zombai polgármester. Óriási meglepetés, rengeteg felszabaduló energia! Meginvitál Harcon egy italra.  Ahogy haladunk, látom, hogy forgatnak. Engem vesz a Szekszárdi TV. Meglepődöm, hiszem még 5 km hátra van. A fissítés után interjú, majd futás tovább. A fiúk hol előttümk, hol mögöttünk, állva vagy menet közben vesznek minket. Csodálatos érzés! Meg néhány hullám a tájban, és feltűnik a Zomba tábla. ZOMBA! A nagy álom! A kerékpártúrán hagyománnyá vált fejfölötti sapkalengetéssel tisztelgek az utolsó település bevételének. Végig a településen, a Margaréta fogadóig, ahol már vár Sándor és a stáb. CÉLBAÉRTEM!

Sikerült megcsinálnom, bár magam is kételkedtem benne! Legyőztem a távolságot, de elsősorban önmagamat!

Mindenkinek köszönöm, aki segített, és aki hitt bennem, aki bíztatott. Nagyon köszönöm a zombai fogadtatást, azt a szeretetet, amit tőlük kaptam.

Köszönöm Mariannak, aki végig jött velem a túrán, és segített mindenben.