A hétvégi izgalom nem csak a gyerek hazaérkezése miatt volt, most már le merem írni, hanem azért is, mert mára egy laza bringa túrát terveztünk és nagyon akartam. Mindent elkövettem, hogy el tudjunk menni.

1/2 11-kor gyors kaja (már kész volt az ebéd:))utána indulás. A hagyományos kerékpár úton indultunk, de hamar letértünk róla. Már itt elvétettem az előző este túratérképről kinézett utat. No problem. Irány tovább. Hamar rá kellett jönnöm, hogy több olyan kis út van ami a túratérképen nincs jelölve, így hát kiválasztottuk a nekünk szimpatikusat. Nem csalódtunk.

Egy éles kanyar után fogadott ez a látvány, imádom a szalmabálákat.

Az út nem éppen ideális. Nekünk nincs hiper-szuper bicónk, csak egyszerű és olcsó régi monti, az meg bírta ezt. A látvány önmagáért beszél. Itt azért volt olyan útszakasz, ahol le kellett szálnom a bicóról, mert meredek is volt és laza homokos. Lassan kiszáradtam én is. Nem csomagoltam semmit. Egyszer csak megérkeztünk pihenő helyünkre a Kerektóhoz, Búbánatba.

Anyu hívott jönnek. Persze ők kocsival. GY. és anyu barátja.

Anyu és én.

Volt egy kis ellátmány is.

Az ősök holnaptól fogyókúráznak, és bicót akarnak venni:)))) annyira lázba hoztam őket a képekkel, a beszámolóval. Mondtam hajrá!!!

Innen aztán idulás haza. Útközben rátaláltunk egy másik horgász tóra. Próbáltuk megkerülni, hát bejutottunk egy nagy susnyásba és utána Mexikóba. Nem vicc, teljesen komoly. Itthon megnéztem a térképen és van egy ilyen elnevezésű terület Szamárhegy egyik részén.

A susnyásban még Gy is látszik kicsit.

Mexikó felé.

Már most elkezdem tervezni a következő túrát és ígérem arról is beszámolok. Tuti jó délután volt. Bár nem volt olyan hosszú az út, de én nagyon élveztem minden pillanatát. Még azt is amikor leesett a láncom, de megszereltem.

Egész héten alaphangon izgatott voltam, vagy inkább aggódó, Gy. szerint nem normális. Ezt az állapotot az váltotta ki nálam, hogy másodszülöttem vasárnap hajnalban elutazott Németo-ba, több diáktársával. Integetés, könnyek nyelése, azonnali hiányérzet, otthon munka-munka, majd hullafáradtan este bedőltem az ágyba.

Aztán egész héten csak ilyen-olyan buszbalesetekről lehetett olvasni-hallani. Hát nem hiányzott (no meg gondolom az érintetteknek sem).

Kedden reggel készülődök, csinosítom magam a munkába és már megint a gyerekem van a fejemben, a szememben pedig valahogy könnyek kerültek. Aztán eszembe jutott, hogy a nagyobbik főiskolára/egyetemre készül (ami sikerül), tehát itthonról el. Hát nem lettem feldobottabb.

Tudom, hogy még egy anya sem halt bele ilyen helyzetekbe, de hát oda vagyok a gyerekeimért. Gy szerint ez már majom szeretet. De higyjétek el, hogy nem az, mert emellett, meg elég következetesen és határozottan várom el tőlük a fontos dolgokat.

Na mindegy. Pénteken sms: anya holnap megyek haza, ha tudsz főzz nekem borsófőzeléket sült virslivel, frankfurti levest és ha lehet akkor rántottát is. Nem kicsit lehet kiéhezve a gyerek. Irány a piac, zöldségek  no meg a kedvenc ribizli bevásárolva, bécsi virsli szintén, kóbi a levesbe szintén. Ma reggel nagy lendülettel álltam neki a főzésnek. Elég korán kész voltam. Hát gonoltam futok egyet. Az nagyon jól esett. Bírtam volna többet, de nem lehet.

Voltam dokinál, elpanaszoltam a vádli fájdalmamat. Megkérdezte óvatosan, hogy hány éves vagyok, majd célzott rá, hogy ilyen korban lássuk be már nem bír el mindent a szervezet. Fussak lassabban - ennél?- és kevesebb távot. Kaptam gyulladáscsökkentő kenőcsöt.

A lényeg, hogy ma este épen egészségesen, 2 kilótól megszabadultan jött haza a gyerek. Nagy volt a boldogság, ölelkezés, ajándékozás, majd egy óvatos kérdés: mi a kaja?