Hát kedves sporttársaim 4. hete futok, az öt km-es edzéstervet kezdtem el. Én 40 éves vagyok, kettő 4leánygyermek anyukája. Maximum súlyom 84 kiló, mélységem 167cm. Tehát túlsúlyos vagyok.Nem kicsit.

Korábban jártam aerobikra, ilyen olyan kardio órára, akár heti négyszer is, de nem volt olyan sikerélmény amit igazán vártam. Sem lelkileg sem testileg nem azt kaptam amit most a futástól.

Nem éreztem jól magam a gyarapodó súlyom miatt, ezért nem mentem emberek közé, már a fodrászomhoz sem mertem elmenni - aki vékony, csinos, sőt szép és a barátnőm - hogy mit szól a kerekedő alakomhoz. Szégyelltem magam, tudtam fejben, hogy mi lenne a helyes, de nem volt lelkierőm azt tenni. Nincs önuralmam, nem nézek tükörbe? Így hát egyre lejjebb sülyedtem a depresszió lejtőjén. Mivel már korábban volt ilyen, felismertem és kerestem a kivezető utat.Tudtam, hogy gyorsan kell megtalálnom, azt is tudtam hogy sport kell, hogy legyen. Újra elkezdtem az aerobikot, de nagyon hamar be is fejeztem. Nem segített. Kutattam a fejemben és lelkemben mi az ami segíthet, és olvasgattam a neten.

Más is motivál. A lányom ballag áprilisban a középiskolából és nagyon szeretném, hogy büszke legyen rám, hogy milyen csinos az anyukája.

Már korábban próbálkoztam a futással, tudtam, hogy fokozatosan kell szoktatnom magam, de nagyon hamar feladtam.

Most viszont rátaláltam erre az edésterve. Nagyon megtetszett a fokozatossága, elolvastam minden hozzá írt kommentet, nagy kedvet kaptam hozzá. Úgy döntöttem, hogy belevágok. Kitettem a táblázatot a hűtőre és minden teljesített edzést áthúzok. Óriási sikerélmény. Bírom a kiképzést, eljutottam addig, hogy már alig várom a következő alkalmat. Pedig fáj a vádlim piszkosul a futás felétől számítva. Átesem a holtponton és utána már jól megy.

Ami pedig nem elhanyagolható, hogy a kilók elkezdtek lefelé menni!!! Ez nagyon inspirál. Tehát kifelé jövök a mélyből