Úgy tűnik, valamivel végre sikerült lekenyereznem az időjárás-felelőst, és kaptunk hétvégére családi outdoors elfoglaltságra alkalmas időt. Nem kérettük magunkat, vizespalack, szendvics hátizsákba, aztán irány a fák közé. Nagyon hiányzott már ez a fajta csönd. És ilyenkor tavasszal különösen szeretem az erdőt, még burjánzik az aljnövényzet, amerre a szem ellát virágszőnyeg takarja a fák alját. Láttunk még árnyas helyeken megbúvó, elkésett ibolyákat, de a gyöngyvirág is bontogatta már a szirmait; habkönnyű menyasszonyi ruhába öltözött galagonyákat, nyúlánk szamócavirágokat - és közben mindenünnen szóltak a madarak, némelyiküket meg is ismertük. :) Ebben az aranyzöld fényben, csicserrel körülvéve elmúlik minden bajom. Órákig tudnék csak ülni,  magamba szívni a nyugalmat és kisimulni :) Néha hallottuk, ahogy a leveleken kopognak az esőcseppek, de hozzánk nem jutottak le, két perc múlva pedig újra ragyogott a nap. Szúette, kidőlt padú, látszólag elfeledett, de tündérszép tűzrakó-pihenőhelyen ebédeltünk, hogy elkerüljük a csúcson lévő két, meglehetősen hangos csapatot. Őket leszámítva kevesekkel (ám kulturistábbakkal) találkoztunk, úgyhogy aztán egy tisztáson lepakoltuk magunkat még egy kicsit - zsák fej alá, felhőszámolás :) A Rekettyés-forrás mellett ácsorogtunk egy ideig, hátha előkerülnek a lovagok, akik azt mondják: "Ni", de mivel sem ők, sem a Britek Királya nem tűnt fel, átmentünk a hídon, bár átlépni a csordogáló erecskén jóval könnyebb volt. Leányfaluig visszafelé teljes szimfonikus koncertet kaptunk, a madarak mellé vagy félezer tücsök is csatlakozott; hazaérvén pedig a drágáim adtak elő kissé egyhangú, de annál kitartóbb kánont az alábbi szöveggel: "kérünk eeennniiiii".

Ahogy az a tankönyvekben az anyagrészek lezárásaként szolgáló fejezetek élén állott :)

Mi is történt az elmúlt fejezetben... Először is: volt két hét kihagyásom. Futástól független okokból ugyan, de abba akartam hagyni az egészet. Aztán rájöttem, hogy az ok nem ér annyit, hogy miatta beforduljak és feladjam. Másodszor: eljött a jó idő, végre ki lehetett szabadulni futni. Kiderült, hogy kétféle fülhallgató létezik: a kényelmetlen és a használhatatlan. Tehát zene nincs, legalábbis amíg nem találok valami elviselhető ÉS használható megoldást. Viszont mivel sikerült rávennem három sarjam közül a két nagyobbikat, hogy alkalmanként jöjjenek velem, egyelőre nem is hiányzik. Úgyhogy a jelen felállás szerint egyik nap a nagyfiammal, másik nap a lányommal futok - az első 5 km futás-séta beosztása alapján ugyan, de annál általában hosszabb távon, vagyis több ismétléssel az előírtnál. Büszke vagyok rájuk, hogy vállalták, hogy végigcsinálják. És mókás együtt. Még így is, hogy ma földig hajoltak a fák (na nem a teljesítményünk előtt :)) és nyilván egész úton szembeszél volt :)

Az összefoglalás pedig, hogy mégsem megyek midicittàra idén. Jól esik a futás, hiányozna is, ha megint kihagynék napokat, de még nem érzem úgy, hogy rajthoz kéne állnom. Egyelőre marad az örömfutás. Aztán majd meglátjuk, hosszú még a szezon :)