Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 914 409 km-t sportoltatok
konok csiga

Lokomotív 42 és Less Nándor 60

 

 

szasza | 2008-10-12 21:39:33 | 1 hozzászólás

Eljött az ősz, és ezzel együtt az "avarrugdodási" időszak. Nagyobb esély a bokaficamnak, a sz...ázós átfázásnak, és a reggeli indulás ellenére is a sötétedés utáni beérkezésnek.

És persze minden szépsége is ezzel együtt jár. Kevesebb folyadákot kell vinni a batyuba és az erdők lenyügöző sokszínűsége is feledteteti a hétköznapok fáradalmait.

Első megpróbáltatást a múlt heti Börzsönyi Lokomotiv 42 kiruccanása okozta. Janival és Baddival veselkedtünk neki a távnak. A reggeli erőtlen, lebeszélő hangvételű sms-em nem talált fülekre, így aggodalmas tekintettekkel vizslattam az eget, nemcsak a lakásból, hanem az autóból is. Menthetetlen volt a helyzet. Ebből bizony sz...-á ázás lesz. A brand new cipőm is kapott a jóból. A rajt után 1 kilivel már állt benne a víz Aztán már víz nem nagyon ment bele, mert kívülről leszigetelte sár. Amúgy futható útvonalra kitettem volna egy "Vigyázz csúszik" táblát. Mókás volt. Persze most sem vittem botot :-)Ennek ellenére nem estem. Egy spárgaközeli élményben azért volt részem. Fájt! Volt kevésbé csúszós rész is, a Csóványosra felfele. Lefele már csúszott. Két társammal végül kellemes hangultban beszélgetve letudtuk a távot az esőt és a napot. Amit eltoltam leginkább , azaz a kényelmi ingerküszöböm. 10 kili után már mindegy mi van :-) A végén még élveztem is. A szervezők, az amúgy nem túl népes túrát és hegyimaratont jó kis kajálással záratták. Elégedetten, teli hassal tértünk haza. Az idő mellesleg 6 óra körüli volt kávéházi mértéktartással, büfés teázgatással együttvéve. Pontosan annyival futottam többet, mint amit még reggel gondoltam az ablakban.

Aztán eltelt egy hét. A Less Nándor 60-at már jó rég kinéztem magamnak. No megállj csak a túra másik fantáztia neve. Ki az a Less Nándor?

1963 január 6-án született. Már iskolában a biológia felé fordult és tájékozódási futóként sportolt. Nem csaka biológia, hemnam a földrajz is érdekelte. Rengeteg helyen járt önerőből: Kelet Törökország, Pontuszi hegység, Himalája, Takla-Maka sivatag, Kína több tartiományában. Több külföldi, illetve hazai útikönyvet készített, illetve pubklikált: Lonely, Planet, Élet és Tudomány, Föld és ég, stb. 29 éves korábban kandidátusi címet szerzett. A Bükki Nemzeti Park 550 km2 területébő 400 km2 feldologozott és vegetációtérképet készített. Aztán... Ugandában 1993-ban, a Ruwenzori-hegységben elkapta a maláriát...még egy hónapot élt. Milyen kevés 30 év. És mennyire tartalamas és kalandos volt övé...

Na de a túra. A héten kitaláltam, hogy egy kicsitcsökkentek a súlyomon. Drasztikusabban leírva, no cukor, liszt. Furcsa dolgokat vettem magamaon észre a hét2. felében. Gyengülök. Sőt komoly hőhullámaim akadtakl pénteken. Aztán pénteken , már arra gondoltam, hogy francba az egésszel, alszom egész nap. Bizto, ami biztos 4 kor felkelek és akkor eldöntöm. A gyomrom fájt 4 kor is. Egy bíztató sms. A reggelit követően elindultam. A 16-osra jó leszek. Gyalog. 1 liter kamillateátiszogatva a kocsiba, elgondolkodtam, hogy jót teszek-e magammal ami most jön. Persze tudtam, hogy nem. Meszire jöttem, szívjak akkor nagyot.

A 7 órás rajt Cserépváralján nagyon hangulatos volt. Ja és a 60-ra neveztem. :-) A jól ismert arcok, és jópár hozzám közeli spottrárs. Nagyobb rajba kezdtük a mókát. A móka része 3 km-ig tartott. Bemelegedtem és gyengültem is. Gondoltam a visszafordulásra, de nem vitt rá a szívem. Kicsit még megyek. B. Andi, K. Levi és Lupus társaságában mentünk, kellemesen beszélgetve. Az erdei hangulkat, kaptárkövek, Dobi-rét, óóó Ódor vár. sorolhatnám, annyi számomra ismeretlen ámulatba ejtő helyen jártunk. 10 km-nél kidolgoztam a stratégiát. Még 10 km és onnan séta. Cél a teljesítés. 10 óra szintidő. Megérdemlem. :-) A síkon még úgy mentem is, de az emelkedőknél gyengültek a lábaim. Urs meg is jegyezte, hogy de szarul nézek ki. Én viszont kinéztem egy Szalamandrát, ahogy lassú mozgásával keresztezte utam. Védett állat, így nem vittem haza, de készítettem róla 1-2 képet. A nagyon megborulás esetére vittem magammal két banánt és két gélt. Vízből cudar lesz, így egy banánt elfogyasztottam. Útközben észrevettem egy sporttárson egy UTMB-s mellényt. Elcsevegtünk, hogy ő (220 km 17000 m szint) brutál csapatversenyen volt, sajna sikertelenül. Elött a húsz kili én meg még mozogtam. A frissítőasztal pazar kínálattal lakatták jól a népet, nekem meg a szemem. Gyorsan sarkonfordultam és inkább sétálva vártam meg a többieket. Andi mondta, hogy nem élvezi igazán, keresi a kiállópontot. Na de akkor én. És mentem és mentem. Leszakadva az emelkedőn a többiektől, a lejtőn és egyenesen meg loholva utánuk. A Három-kő és Tar kő látványa mindíg fantasztikus. Csodálatos ez a két hely. Igaz kissé párás volt a levegő, így a panoráma most nem volt az igazi. A pontőrök nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Nem találtam kivetnivalót egyszerűen. 1 csokit el is fogadtam Tőlük. Úgy éreztem mentálisan nagyon erős vagyok. Bár a fáradtság és szenvedés kiült az arcomra. Próbáltam tartani a lépést többiekkel, több kevesebb sikerrel. Igazán leírhatatlan folyamat mentvégig bennem. Végre egy olyan érzés, hogy ez most nem könnyű. A vége előtt 8 kilivel jó formán csak lejtő. Kivéve a Nyomóhegy. Nem tudom miből vagy hogy, de 4:40-5:00 kilikkel ment az utolsó pár kili. Igaz lefele, de ez számomra akkor is hihetetlen. A célban már vártak páran. Gondolatban mondtam nekik. tegyétek el a lapátokat. Ma nem temetünk. Majd máskor, addig fenjék a lapátaitok élét. Statisztika szempontjából 7:52 lett (60 km, 2100 m szint) a küzdelmes célidő. Mintegy 5100 kalória az órám szerint 2 banánnal, 2 kis csokival, meg némi izoval fedeztem.

Aztán 2 tányér bográcsgulyás helyrehozta a kedélyem. Carlosékkal, SC-vel kiegészülve beszélgettünk még vagy fél órát- Fantasztikus nap volt. És én meg nagyon büszke és boldog vagyok. Kaptam érmet, emléklapot, kitűzőt. Jártam lent és fent többször is. Nagyon sokáig fogok emlékezni. És talán egyszer jobb erőben ismét nekivágok.

CCC 2. rész
szasza | 2008-10-12 19:05:36 | 2 hozzászólás

Érdekes látvány volt, hogy alattunk helikopter repült. Meredek ereszkedést követően, sokáig hullámoztunk a hegyoldalban, majd Arnuva (26 km 1769 m) következett. A piciny településen igazi örömünnep fogadott. Már a hegyoldalban lefele szurkoltak, zenéltek, egyszerűen fantasztikus fogadtatásban volt részünk. Itt egy nagyobb depózásra volt lehetőség, és a kamerám is lemerült. Na ennyit a csodás felvételekről. A kínálat mondhatni pazar (sonka, szalámi, sajt, kenyér, gyümölcsök, leves, kóla). Amit csak kívánok, persze semmit nem kívántam. Csak levest, azt mindenhol ettem. Itt is. Innen ismét keményen emelkedett 5 km alatt kellett közel 800 métert emelkedni a Grand Col Ferret-re (2537 m). Talán mondanom sem kell, hogy itt nem fut az ember, mászni is alig tud. A tempó olyan 20-22 perc/km, amit futó fejjel felfogni nem könnyű. A nap ugyan szikrázott, de a meleget elfogadhatóvá tette a szél. És persze leégtem. Nem kentem be magam naptejjel. Sapkám ugyan volt, de a fekete szín miatt nem tűnt jó választásnak a fejemre. Új élettani érzést tapasztaltam meg. A tartós másfél két órás menetelésnél éreztem, hogy ez egy nagy energiazabálás, így elfogyasztottam 1 gélt, müzlit, 1 kis csomag sót és feloldottam 2 plussz tablettát is. Azért ez nem sok így utólag. Pláne hogy a további részeken is csak egy kis kenyeret, levest és még egy gélt fogyasztottam a nap és éjszaka folyamán. Egy átlagos napon ennyi naftával a közértig jutok el egy grillcsirkéig, de akkor is már a pénztárnál megbontom a csomagot. Szóval nem egy gasztrotúrán voltam, ennél talán többet kellett volna. Komoly ereszkedés után, La Fouly előtt Attila felfutott elém a hegyre fotózni, vagy csak futni akart és kezében maradt a gép. Kicsit aggódtam érte, mert veszélyes helyeken szökdécselt, és a gép se volt olcsó.  

Az Alpoknak ez a része szebb, mint a Ferret előtti. Persze lehet, hogy csak tekintetem homályosult. Fák, bokrok és nagyon zöld fű, ez már Svájc. 40 km–nél (kb. 2500 m szint) jártam és 7 órája voltam úton, itt kezdtem el kicsit jobban fáradni. Nagyobbat frissítettem, le is ültem egy kicsit pihenni. Az ezt követő rész „feküdt” nekem a legjobban. A következő 10 km-en szinte csak futottam, ahol lehetett. Egy köves patakmeder oldalában haladt az ösvény, majd egy murvás később aszfaltozott úton vezetett a túra. Ezen a részen nagyon sok embert sikerült megelőznöm, itt kerültem az első 300 közé. Persze tudtam, ez az előny csak átmeneti. Lassan kezdett esteledni, és ezen időszakban nemhogy futni, de gyalogolni is nehezen tudok, hiszen még nem csináltam, csak egyszer pár hete.

55 km és 3000 m szint megtétele után 9 óra mozgással értem Champex-Lac-ba. Itt hosszabban depóztam, átöltöztem (nadrágot, zoknit, felsőt cseréltem) felszereltem a fejlámpákat, frissítettem és mintegy 20 perc piszmogás után elindultam ismét. A chipkontroll a sátor után volt, majdnem elvétettem. 9:17-es időmmel indultam tovább. Már sötét volt! 3-4 km-en keresztül sík volt a terep. A két fejlámpa jó megoldásnak tűnt. Két Petzl Myo Xp-t vittem, egyiket a fejemre, másikat a zsákom csatjára erősítettem vető pozícióban. Igazi fényárt adtam ki magamból. Másoknak is tetszett, sokan csapódtak mögém, mellém, élvezték a világosságot. Azt hiszem, valaki ki is kapcsolta a sajátját. Lehet hogy túlzásba vittem a fényerőt? Nem nagyon beszélgettem futás közben senkivel, csak egy franciával a Bovine felé vezető úton. Sokat hallottam erről a hegyről, 1987 m magasra kell felemelkedni. Na jó mászni. Nyilván világosban sokkal rémisztőbb, mert gondolom, jobban látja az ember, hogy milyen meredek, illetve azt is milyen a hátralévő út. Hát én nem láttam, csak az előttem lévő emberek nyomát követtem és tartottam velük a tempót. Technikás emelkedő, tele kövekkel, sziklákkal. Olykor 50-70 cm-es kövekre, gyökerekre kell fellépni sötétben, tempósan, ritmusra, mert mögöttem is jönnek. Ami igazán idegőrlő volt az a Garmin órám kijelzője: már 2 km emelkedő és kb. 40 perce jövök. Uhh. De menni, menni kell felfele nincs mese Hiába agyamba a futótempó kilik ideje rögzült, ami lényegesen gyorsabb, mint itt a köveken való lépcsőzés tempója. Később az volt a taktikám, hogy szándékosan nem néztem a km-ek „nem-múlását.” Amúgy jó állapotban voltam fizikailag, semmim nem fájt, a bokám sem, a gyomrom sem. 60 km azért nyomot hagy az izmokban. Ami komoly koncentrációt igényelt, az az, hogy hová lépek az úton. A sötétben tizedmásodperc alatt kell dönteni, hogy stabil-e az a kő ahova lépek, nem szúr-e hasba az előttem haladó botja, és nem lépek-e félre a 60-80 cm-es ösvényen. Le nem mertem nézni.   Szerencsésen egy patakba is beleléptem, ez volt az egyetlen félrelépésem. Végre egyszer csak felértem. Fent nagy szél és hideg levegő fogadott, rögtön elkezdtem vacogni, ahogy megálltam. Gyors leves, 1 pohár szörp és a 2. gél. Lódultam lefele. Ugyan köves és csúszós volt az út, de sikerült esés nélkül lekocognom a hegyről. Trient (70 km; 1300m). Előtte 2 km-rel már találkoztam kísérőimmel, pár szót váltottunk, ittam 1 kólát, aztán egy meredek ereszkedést követően értem Trientbe. Ennél a rövidke szakasznál éreztem a talpam először. Hirtelen érzékennyé vált. Pedig zoknit is cseréltem Champex-Lax-ban. A cipőm szuper-gondoltam, eddig sokat bizonyított, de nem ilyen távon, nem ilyen terepen. Puha lenne a talpa? Vagy a lábam puhány? Óvatosan ereszkedtem le, páran el is zúgtak mellettem. A pontnál kísérőim javasolták, cseréljek cipő. Makacsul ellenálltam L. Ellenben gondoltam kipróbálom a botot. A tempó úgysem vérmes. Sötét is van, a mezőny is ritkul, csak nem szúrok le senkit. Felvettem még egy polart, amit indulás után 500 méterrel le is vettem. J Kicsit túllihegtem az öltözködést! Fél 1 múlt, az előzetes időtervemen (volt ilyen) kívülre kerültem, igazán már ez nem is számított. 28 km van még hátra. Nagyon sok idő a szintidőig (11 és fél óra). Hát az emelkedő még hagyján, azon dinamikusan feltoltam magam. Talán nem is előztek le, talán be is begyűjtöttem pár embert. Egyre több elcsigázott, leült, félreállt „trailer”-rel találkoztam. Persze volt „Are you OK?” De csak továbbhajtottak. A tetőre (Catogne 2011 m) már vágytam, fel is értem, viszont nem akaródzott lemenni. A talpam nagyon érzékennyé vált és a talaj még mindig kavicsos és murvás volt. Óóhhh, de jó lenne egy angol pázsit. Minden lépést nagyon átgondoltam. Tojáslépések kezdődtek. A lassú lépések és a folyamatos feszítések fárasztották a combomat is rendesen. Ennek a fele sem tréfa, és ami nagyon bosszantott, hogy ezzel a tempóval, akiket felfelé megelőztem, na azok és még vagy százan lefelé visszaelőztek. Ez alaposan elkeserített, 5 km lefelé, aminek jelentős része futható lett volna 1 óra 40 perc lett. Gyakorlatilag a tök sötétben a tájban sem tudtam gyönyörködni, ami elterelné a figyelmem, pedig szerintem, ha van különlegesen szép része a túrának, az a Ferret hegyen túli rész. Nagy nehezen leértem. Attila kicsit elém jött, érezte, hogy a 3 óra 35 perces 10 km nem az igazi. Mondtam neki, hogy szerintem ennek most itt a vége, nincs kedvem még kb. 7 órát és 18 km-t „totyogni”. Eddigi futásaim leghosszabb megtett távolságával, ami 80 km, legnagyobb szintjével, kb. 4500 m, és közel 17 órás futás-gyaloglásával mentem a chipkontrollhoz jelezni kiszállási szándékom. Elég nehezen ment, mert nem nagyon akarták hagyni. Épphogy négyszázvalahanyadik vagyok, akkor meg miért? Persze sok hazai rám-gondoló biztos továbbrúgott volna, hogy én főztem. J  Egyek is.

Nyaralni, élmény-futni jöttem, és 70-75 km-ig az is volt. Fáradtsággal ugyan, de nem határtágító küzdelemmel, és gyakorlatilag holtpont nélkül. Eltökélten kocsiba szálltam, és hazamentünk a szállásra.

Azóta sokszor lefutott bennem ez a döntési helyzet. Akkor főleg nem bántam, most meg racionálisan sem. Hogy ebből mit tudok előnyömre faragni?

17 óra alatt többet tanultam, tapasztaltam magamról, mint eddigi pár éves futásaim során, beleértve több 8-10 órás túrát és az IRONMAN-t is. Nagyobb motivációt, mint bármi ezelőtt, és megtanított arra, ez nem olyan, hogy elmegyünk, lefutjuk, hazajövünk és kész. Sokkal nagyobb tudatosság, ráhangolódás és alázat kell. Fizikailag készen álltam előtte, (elsősorban köszönet érte Attilának), de mentálisan nem. Még nem tapasztaltam ilyet. Ez egy új hatás volt, amihez még alkalmazkodnom kell. Nem vallottam eddig sem magam ultrafutónak, és ez a negatív élmény ezt igazolta. Nehézségek vannak, jönnek, maradnak. Feldolgozom, megoldom, vagy befejezem. Befejeztem.

Mindenestre, életre szóló élmény, betekintés egy kicsit más világba, egy más kultúrába, és a futás egy másik szegmensébe. Tetszik. Ami igazán kuriózum, az a leírhatatlan természeti adottság, egyszerűen gyönyörű, robusztus, és hihetetlen, hogy ott vagyok, mint egy kis elem. A másik dolog, az ottani közönség odaadása, a privát kis házi frissítőpontok, a hegyen a rengeteg buzdító, akinek a kedvenc szava: „courage”.

Amit sajnálok igazán, hogy ezt a látványosságot a kései 11 órás rajt kicsit korlátozza. Jobb lenne egy hajnali indulás, több idő a világosban.

Másnap, természetesen a célba érkezőket figyelemmel kísértük. Őszintén megható és könnyfakasztó volt. Elgondolkodom rajta, hogy milyen meglepő is az emberi természet. Ahogy a fáradt futó beér, örül, pokolba kívánja az egészet, hogy ez ekkora szívatás, és hogy többet soha. 1 hét múlva mégis átértékelve lesi a weboldalt, mikor, hogyan tud nevezni a következőre. Fantasztikus teljesítmények, és hihetetlen akaraterővel rendelkező emberek azok, akik ezt nem csak teljesítik, hanem egyáltalán elindulnak.

Nem mondom, hogy ide kell menni, és ennyit kell futni, annyi futóhely van a természetben itt Magyarországon és külföldön is. Lehet egy ilyen ünnep a torta elfogyasztása, de igazán értékes attól lesz, hogy saját magunk készítjük el.

És egy pár kép: 

 http://video.google.com/videoplay?docid=-8013376006055635192&ei=FTDySIzSIabU2gLOuuD0Dg&q=

 

CCC 1 rész.
szasza | 2008-10-08 21:24:38 | 1 hozzászólás

Immáron 6. alkalommal rendezték meg 2008. augusztus utolsó hétvégéjén az UTMB, azaz Ultra Trail du Mont-Blanc elnevezésű terep futóversenyt.

Az idei versenyre három számban jelentkezhettek az érdeklődő futók, túrázók.

1. UTMB, azaz a névadó verseny Chamonix-ból indulva 166 km hosszan kerüli meg a Mont-Blanc-t. A verseny hosszán túl az útvonal szintemelkedése sem csekély, mintegy 9400 m. A szintidő 46 óra.

2. A CCC, az UTMB résszakasza, mindössze 98 km a táv, 5600 m pozitív szintemelkedéssel. A szintidő 26 óra.

3. Az igazán "elvetemültek" 3 fős csapattal vághatnak neki a 220 km Mont-Blanc körüli túraversenynek. A szint 17000 m, a szintidő 100 óra.

Hogy miért írok minderről? Azon szerencsések közé tartozom, akinek sikerült neveznie és részt vennie ezen a csodás tájon megrendezett túraversenyen. Persze nem volt gyerekjáték, még az "UTMB-s" körökben viccesen csak "babatávnak" nevezett versenyszám sem. Aki már járt az Alpokban tapasztalhatta, milyen gigantikus természeti létesítmények magasodnak a fejünk fölé, és mily kicsiny porszemek is vagyunk a környező hegyekhez, völgyekhez képest. És még itt futni? Őrültség! Az!

Az útvonal:

A szintrajz:

Maga a verseny teljesítése is nagy kihívás lehet (idén az UTMB tejesítése 53 %-os volt, ez a szám a CCC-n 70 % körüli), az első szerencse az, ha valaki az indulásig eljut. Furcsa, hogy erre a két távra januári nevezéssel 4300 jelentkezést fogadtak el, ami önmagában is sok, de ha azt nézzük, hogy 15-15 perc alatt beteltek a helyek. Hát... első olvasatra nem csak népszerű, hanem kicsit túlnépesült sajnos. Szerencsére – mintegy 2000 sorstársammal együtt - sikerült bekerülnöm erre a megmérettetésre.

Először talán tavaly szeptemberben hallottam róla, amikor is egy barátom, aki 2007-ben teljesítette az UTMB-t, kezembe nyomta a "Finisher" c. DVD-t, hátha tetszeni fog. Tetszett.

A nevezés után, igyekeztem célirányosan több terepfutást iktatni edzéseim közé. Először tervtelenül, aztán májustól segítségemre sietett P. Attila, aki nemcsak többször futott velem, hanem hasznos tanácsaival "bábáskodott" is felettem. Egy dolog azért nyomasztott. Sajnos két kedves cimborámnak nem sikerült a nevezés, így sokszor eszembe jutott, mi lenne, ha helyettem inkább ők indulhatnának. De ez csak gondolati szinten működött, ezen nem lehetett már változtatni. Azt gondolom, a fizikai felkészülésem egész jól haladt, szinte minden hónapban volt egy-két 38-60 km-es futásom, leginkább terepen. Ami kellő lökést adott, a június végi Veitsch-i (56 km, 2200 m szint)  futás, amikor is eléggé emberi kinézettel értem célba.

Persze az edzések és a jó kis futások éhesebbé tettek a versenyt illetően. Nyár közepétől már nagyon vártam, hogy ott legyek. Igaz addig soha nem "futottam" ilyen hosszan és nem mozogtam annyit a tervezett ideig. Volt bennem egy kis tartás, hogy ez nem csak élmény lesz, és egy laza kis mocorgás. Persze gondoltam, hogy picit fájni fog, de hogy mi, meg hol és hogy mitől, arról fogalmam sem volt. Szerencsére komoly magyar kontingens tette ismét próbára magát a hosszabb és a rövidebb távon. Mondanom sem, kell, talán én rendelkeztem a legkevesebb tapasztalattal a trail versenyeket illetően. Több korábbi teljesítő is akadt köztük. Bármelyikük lehetne a példaképem. Kiscsikó a díjnyertesek közt.

Volt tervem is. Élvezni a mozgást örülni, hogy ott vagyok, sodródni az eseményekkel, és találkozni az ismeretlennel. No és időtervem is volt. Vicces tervezni, ha még fogalmam sincs mire számítsak. 

Csapatunkkal kedden este érkeztünk meg a Chamonix melletti kis településre. A környező hegyek gigantikus látványa kíváncsivá tett és egyben félelmet keltett. A pénteki rajt előtt két nappal, elmentünk egy rövid 10 km-es átmozgató edzésre. A "mindössze" 2 és félórás mászás, ereszkedés meggyőzött, hogy itt majdnem az lesz, amit gondoltam, igaz kevesebb síkkal, azaz inkább anélkül.

A verseny előtti este átgondolt összepakolás, menetfelszerelés ellenőrzés. Alapvetően nyugodt voltam, persze erre semmi alapom nem volt. Reggel 5 órai kelés, pakolás és indulás a buszhoz. A busz átvitt a hegy gyomrában vezető alagúton. A buszon csendesen, magányosan utaztam. Elfogyasztottam egy szendvicset, fogadtam és küldtem pár sms-t. A 11 órás rajt előtt két órával már különösebb tennivaló nélkül unatkoztam a helyi jégcsarnok előterében. Azaz inkább falatozgattam ismét, ittam egy energiaitalt és próbáltam lazulni. Nem nagyon ment. Aztán a rajt előtt 1 órával felfedeztem az épület egyetlen nyilvános mellékhelyiségét, aminek sorában eltöltöttem még fél órát. Ennyit a pihenésről. A nap lassan emelkedett, vele együtt a levegő is melegedett, én pedig szerettem volna már a településről kiszabadulni. Lassan elhelyezkedtem a rajtzónában. A rajt előtt fél órával már valóságos fieszta-hangulat  uralkodott, az amúgy csendes kisvárosban. Nagy nehezen megtaláltam induló honfitársamat, megbeszéltük, hogy jó itt, meg hogy milyen baromi szerencsések vagyunk. Az esemény trail versenyek között olyan nagyszabású, mint az utcai maratonok között Párizs, London, Berlin, vagy New York.

A rajt előtti pillanatok:

A rajt! 

http://www.youtube.com/watch?v=Ys8UuXz1kKI

Percekig haladt át a mezőny a rajtkapun. Kezünkben botokkal, hátunkon táska, amely nemcsak folyadékot, hanem a kötelező felszerelést is rejtette. Rosszul, hátul helyezkedtem el. Nagyon nem tanulmányoztam az útvonalat, és hát valljuk meg tapasztalatom sem volt, hogy itt ezek a fickók futnak, vagy gyalogolnak. Persze ez később vált hátrányommá, ahogy előzni támadt kedvem, de lehetőségem nem nagyon volt rá. A mezőny elindult és egy kört megtéve a belvárosban, elhagytuk a települést és még aszfalton, de…de már emelkedőn vezetett utunk. Gyakorlatilag bármerre tekintettem csak hegyek és hegyek. Hirtelen kicsinek és esetlennek éreztem magam. Már lentről lehetet látni (csak fel kellett nézni), hol van a kb. 2000 méteres határ. Ott a fák hirtelen megszűnnek, felette csak sziklák, 500 méterrel feljebb már a gleccser fehérlik. Emelkedett, az első 16 és fél kilométer így telt. A rend kedvéért 10 km-es 1:15-s időmet elküldtem SMS-en. Közben a magammal vitt headset kamerával (köszönet érte az edzesonline.hu-soknak) bíbelődtem. Szerettem volna élethű mozgalmas felvételeket készíteni, (szerintem nem sikerült) azoknak, akiknek ugyanolyan elképzelhetetlen az ottlét, mint nekem volt fél éve.

Egy kis emelkedő: 

http://video.google.com/videoplay?docid=-9151454543209557843&q=source:000079107013674549720&hl=hu

Futni sajnos az egy nyomtávos ösvényen nem lehetett, csak tempósan haladni. Számomra szokatlan volt a hátizsák súlya. Feltöltve kb. 3-4 kg lehetett. Az elején igen zavart, de lassan más dolgok elvonták a figyelmem. A verseny előtt 5 nappal kiment a bokám, aztán a vasárnapi 5 %-os indulási esélyem péntekre 100 %-ra emelkedett, de nagyon figyeltem, hogy ne lépjek félre. A botokat vittem a táskában, arra az esetre, ha esik és csúszkálni fogok, ha kimenne a bokám, vagy ki tudja. Ott volt! Cipeltem! A rajt előtt pár nappal elég komolyan megfáztam, szerencsére 4-5 nap alatt össze tudtam magam rakni úgy, hogy ne köhögjek folyamatosan. Az alpok-i tüdőtágító kúra hatékony: mész-mész lélegzel, aztán egyszer csak kiköpöd a beled! Kitisztultam felfelé :) 16,5 km kaptató után 1220 m-ről 2584 m-re emelkedtünk fel (Teté de la Tronche). Itt már se fa, se cserje, csak fű és kövek, csak a csöndes ziháló vonulók, meg tehéntrágya illata. Rengeteg kristálytiszta patak átfolyás, kipróbáltam, mosakodtam, ittam is belőle. Útban a csúcs felé alattunk terült el az olasz kisváros, parányi kis rendezett hangyabolynak tűnt. Ugyan augusztust írunk, de ebben a magasságban már egy-egy vastagabb gleccserrel egy magasságban vagyunk. A tetőt elérve chipkontroll és irány a meredek lefele.

És egy másik 

http://video.google.com/videoplay?docid=8585891223754855461

 

és jön a 2. rész is. 

2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (1 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2009-02 hó (2 bejegyzés)
2008-12 hó (3 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (3 bejegyzés)
2007-12 hó (4 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (2 bejegyzés)
2007-06 hó (3 bejegyzés)
2007-05 hó (1 bejegyzés)
2007-04 hó (4 bejegyzés)
2007-03 hó (4 bejegyzés)
2007-02 hó (2 bejegyzés)
2007-01 hó (3 bejegyzés)
2006-12 hó (2 bejegyzés)