Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 869 585 km-t sportoltatok
konok csiga
OKT 1. rész.
szasza | 2008-02-24 23:09:59 | 9 hozzászólás

Minden decemberben kezdődött. Azaz nem minden, de valahogy akkor jutott az eszembe, hogy van ez az OKT, azaz Országos Kék Túra. Az útvonal Írottkőtől kezdődik és Hollóházáig tart. Mintegy 1128 km tarkítva 25 km szinttel. Az ötlettől számítva 24 órán belül felhívtam Gábort, hogy velem tart-e, illetve Rolandot is, hogy át tudja e venni nekem a Másfél millió lépést Magyarországon c. filmet. pár nap múlva áttudta, nemsokára ide is adta. Gábor azonnal igent mondott. A kezdethez kis önbizalom növelésre volt szükségem, így december január főleg a túrafutásokról szólt, és általában mindkét nap mozogtam valamit. Február közepére úgy éreztem javult a fizikumom, bírni fogom szlogennel.

Még karácsony előtt beszereztem a pecsételő füzetet, és tervezgettem a menetet.

Február 23. Írott-kő-Szeleste

Péntek este elindultunk négyesben (Gábor, Judit, Ildi, Én) Gyöngyösfaluba. Ottani vendéglátónknál hamar elfoglaltuk a szállást és 1 üveg bor után nyugovóra tértünk.

Reggel ébredés után összeállítottuk menetfelszerelésünk és útba vettük először is Szombathelyet. A helyi uszodánál kitettük Ildit, fejébe vette hogy úszik 10 km-t (Jézusom)Aztán célba vettük Velem települését. Egy nagyszerű OKT térképet böngészve továbbhaladtunk egy hegyi szerpentin úton a Hörmann forrásig. Ott leparkoltunk összeszedtük magunkat és a a mintegy 3 km-re levő Írott kő-re kaptattunk fel. Az éjszakai eső kissé feláztatta a talajt. De a nap már kikacsingatott a felhők mögül. Szép napot fogtunk ki. 10:30 kor a kilátónál találtuk magunkat. A mellette levő őrbódé üresen állt. Hajdanán itt határőrök portyáztak. A Kilátótól 4-5 méterre osztrál tábla jelezte a határt.  Elképzeltem, hogy 20 éve itt még vasfüggöny állhatott. Most nagyon nagy csend fogadott csak ketten voltunk. A Kilátó oldalán napóra jelezte, indulni kell. Azért felmásztunk a kilátóba 886 méter magasról tekintettük a keletre terülő Magyarországot. Pazar kép fogadott, ezt a képet részleteiben egy távcső ismertette. A toronyból lemászva megkerestük a kék fehér dobozt benne a pecséttel. Dokumentáltuk utunk kezdetét. Volt benne valami felemelő. Elkeztük utunk futottunk. A táj kietlen volt nem hasonlított a Budai hegyekre. Nem volt egy lélek sem. Beszélgettünk és futottunk, nagyon kellemesen lazán főleg lefele. Először a muzeális jellegű stájerházak mellett haladtunk el, majd az Óház tetőre értünk. Egy erős ereszkedés után pecsételtünk a Hét vezér forrásnál. 9,2 km mintegy 1 óra alatt nem volt gyors, dehát kirándulnk. A tevémet jól megpakoltam éreztem is a súlyát. Talán ezért is volt ez a kényelmes tempó. A Pintér tetőn festő látványban volt részünk. Lábunk alatt Kőszeg városa. Egy szép templóm és egy kálvária úton ereszkedtünk le Kőszegre.A város másik felében volt a vasútállomás ahol ismét pecsételtünk. Judit már várt ránk.  A közeli Pennyben vettünk ezt azt, falatoztunk és immár hármasban kocogtunk tovább. A főútról hamar letértünk és első ízben kerültünk szembe egy kutyával. Szerencsére nem támadott meg. Kocogtunk hármasban beszélgettünk fotózkodtunk... Judit mintegy órát jött velünk, aztán elbúcsúztunk és ő visszfordult a kocsi irányába.  Gáborrral kettesben folytattuk utunk A következő pontunk Tömörd települése. A helyi kocsmában frissítettünk. Pár szót váltottunka csapossal, majdnekilódultunk.  Egy hajdanán szebb korokat megélt kastély mellett haladtunk el... Ezek a képek további pilanataokban is megjelentek. Hihetetlen de annyi érték megy tönkre. Kastélyok, udvarházak, anno TSZ-ek és még egy sor szebb sorsra érdemes épület. Ez van, Gáborral képzeletben elköltöttünk több 5 találatos nyereményünket. Azt hiszem jó volt a tempóváálasztásunk, kényelmesen beszélgetősen olykor meg-megállva fotózás frissítés céljából baktattunk. figyelmesek lettünk egy vándor tábor zárt faházaira, illetve az Ablánc csárda zárt kapuira. Lehet nincs szezon, utóbbinál azért pecsételtünk. Útközben töb őzet , számos madarat láttunk. Olykor megjelentek a februárra nem jellemző rügyező fák, és hihetetlen sűrűségű hóvirág mező. 56 km futással a hátunk mögött megérkeztünk Szeleste kocsmájába. Az ottani felszolgáló idomított rutinnal, szinte kérés nélkül kutatta elő az OKT pecsétet.  2 sör társaságában nyújtottunk, azaz inkább csak úgy nyúltunk a sörért. 16:55-t írtunk. Érzésre elfáradtam, aztán hirtelen arra gondoltam, hogy másnap inkább alvás, de nem futok. Judit 20 kilis futása és Ildi 10 km-es úszása után mosolyogva gurultak a megjelölt kocsma elé. A szállásadónk hazai kolbásszal, mangalca szalonnával, és házi kovászolt kemencébe sült -még meleg - kenyérrel fogadott. Kis zöldséggel és még egy két sörrrel elégedetten záratm a napot. Jól elfáradtam :-)

Febr 24. Szeleste- Rózsakerti eh.

Furcsa mód izomzatom reggelre teljesen rendbe jött. Ugyan éreztem, hogy a tegnap nem egy hétköznapi gimnasztika volt, de kiválóan éreztem magam. Egy gazdag tojásos reggeli után Szelestéhez vettük az irányt. A rajtnál csatlakozott hozzánk Judit is, és közel egy órát velünk tartott. Az első 1-2 km bemelegítőfutást leszámítva...hát zseniális volt. A trió ismét csicsergett, elemeztük az életet. Véletlenül ismét 10:40 kor indultunk:-) A terep kifejezetten sík. Hol erdő, hol mező váltakozott. Az utunk nem is ösvényen, hanem kifejezetten földúton vezetett. Az első ponton, Bögötön betértük a templom melletti kocsmába, és a csapos ismét automatizmusként nyúlt a pecséthez. nem idegen mozdulatok voltak ezek. Két kóla elfogyaztása után tovább zakatoltun, és gáborral már az extrém ultraversenyek helyén és távján gondolkodtunk. Pihenten igazi marhaságok jutottak az eszünkbe :-) csénye, Csényeújmajor vonalán számos őz (ezek falkába járnak)      keresztezte utunk. Sárvár már várt. Rögtön pecsételtünk a vasútállomáson , és a vár körül futottunk egy tisztelettkört :-) Hisz itt megy részben a kék. A lányokkal szinte egyidőben értünk a vár melletti étteremhez egy sütire. Jó fél egyórás elkényelmesedés után nehezen ment az indulás. A sárvári tavak...hát nagyon szép látvány igazi élmény. Sitke templomai mellett Gércére érkeztünk. Itt a lányok már vártak. Jlezetük, hogy mi még futnánk egy picit, így az onnan 3 kmre fekvő erdészháznál fejeztük be 2 napos utunk. Másnapra 35 km-es etap jutott. Azt terveztük, hogy a közeli termálban - nem sárvári - kicsit áztatunk, de sajnos nem volt nyitva. A vasárnapi mozgás kifejezetten jól esett. 16 óra magasságában szálltunk be a kocsiba. Aztán irány pest... ha csak két napra is  de egy kis időre kizökkentünk a városi hangulatból..  Fotók picit később

 

Ma
szasza | 2008-02-17 20:10:40 | 1 hozzászólás

A tegnapi futás után kicsit lazábbat szerettem volna futni. Hát majdnem összejött.
Fél 9 fenyőgyöngye : - 5 fok. Kis beszélgetés után Ákibácsival és Gáborral nekiiramodtunk. Hogy merre? Majd útközben eldöntjük.  Persze egyik lehetséges terva Normafa volt! Kicsit éreztem a tegnapi futás nyomait, így nem túl szintes kocogós tempót akartam. Szerintem Ákos is. Mondta is hogy ez így most jobb mint tegnap. Gábor csöndbe volt, bár szerintem visszafogtuk.  

Először a Határnyeregre lohgoltunk fel, majd lefutottunk Hűvösvölgybe, a sárgán érintettük a Nagy hárshegyet, majd a Szépjuhásznétól a János hegyet céloztuk meg a piroson.  Ezen a részen először voltam. Szerintem meredek. nem is értem hogy értünk fel. Általában ilyen kaptatókon sétálok, most ez nem jött össze. Erős párosba csöppentem, nem akartam feltartani őket. Hipp hopp fent voltunk. Javaslatomra együnk rétest ha már itt vagyunk, elkocogtunk a Normafához. Találkoztunk Sneciékkel. Ők várakoztak Bő egy óra futás  után Rétes + Tea volt a menü, majd két (femina, nabalun) futó csatlakozott hozzánk. Aztán  lefutottunk Makkosmáriára, majd vissza fel a János hegyhez.  Mókás futás volt!A kilátást már láttuk :-) Aztán valaki kitalálta hogy fussunk a Nagy hárshegyre (femina) is fel, vazze.... ennyit aszintekről.  Időközben Gábor elrohant, sietnie kellett. 2 társunk elbúcsúzott, így Ákossal csorogtunk vissza Hűvösvölgyön keresztül a Fenyőgyöngyéhez.
Remek idő, gyönyörű nap. és egy könnyű futás helyett egy elég szintes útvonalba csöppentünk. 3 óra kb 27 km és jó sok szint. Bár a tempó nagyon kellemes volt! 
Persze zolinyóékkal  is összefutottunk.

És a rétes még mindíg jó!

Budai Trapp (30km/1000m)
szasza | 2008-02-16 15:28:57 | 2 hozzászólás

Az igazság az hogy kicsivel röviebb volt a táv: 28,5 km és kicsivel több a szint 1060 m. No de sebaj, szerencsére ezt csak a végén tudtuk meg.

A Logisztikai nehézségek után a 4 es fogat nekilódult megmászni az első helyet hosszú nyomasztó emelkedő, azt hittem soha nem lesz vége. Kicsit el is fáradtam a végére.. hogy kell ez nekem. Kellett :-) Én akartam. A Nagy szénásról majd lefújt a szél, aztán havazott Nagykovácsiban. Ott tettünk egy betérőt a kocsmába, ittam egy kólát és szocializálódtam a helyi közeggel. Egész jól haladtunk 16 kilinél 1:30 on belül voltunk. Ejha! Lassítsunk ez így nem lesz jó. Nem lassítottunk csak futottunk beszélgettünk. Gyorsan eltelt ez az egész. Talán a társaság tehet róla. Nagyon nem is fáradtam el szerintem. Végül beértünk 2:59 alatt. Ott kis eszem iszom beszélgetés és elmentünk a kocsikért.

Hát ennyi volt.

Köszi a tagoknak (áki, Andi SC, Norbi)

n.

Margit-a
szasza | 2008-02-09 18:42:59 | 6 hozzászólás
II. Margita Maraton
majdnem 42, de csak 39.6
aki nem tévedt el Smile

Hát nagyon klassz volt ez a nap.
A csipet-csapatot összeszedtem és elmentünk Gödöllőre.

Sok-sok ismerős, futók, vállveregetések, nevezés, öltözködés...
A Nevezési díj 2000 Ft

A feladat egyszerű, futni kell, először az úton, aztán terepen, meg kell mászni a környék legmagasabb pontját, aztán hullámvasutazni, Domonyvölgyben teázgatni és visszafutni Gödöllőre.

Véleményem szerint a szervezés nagyon klassz volt, több helyen izo, csokik, víz, szőlőcukor. Talpraesett pontőrök. A célban (névre szóló aki előzetesen regisztrált) érem, oklevél, kitűző, tea, kis kaja jó sok beszéklgetés.

Szóval a rajt után elég hátul találtam magam, Révivel, Andival, Zoloval, meg még a környezetünkben pár futóval kezdtünk, nem túl komótosan. Aszfalt volt és igazi rohanás. Idén kevesebbet akartam sétálni mint tavaly, ez sikerült is, már az első emelkedőn hasraestem. Kicsit gyors volt a tempó érzésre, de mentünk, majd lesz valahogy. Aztán lett valahogy. 12,6 kilinél 1:06, oppss ez így gyors lesz. Aztán nem tudom, hogy de gyorsítottunk. Megfutottuk a Margitát. Robogtunk egész a Domony völgyig. 21,2 km és 1:50. Éreztem itt nagy megborulás lesz. Meg azt is hogy lőttek a Börzsönyi éjszakai túrámnak. Gyötört az eléhezés szelleme, így egy fél banánnal vígasztaltam magam. Jobb lett. majd a 3 as útról letérve egy erősebb lejtőn sétáltunk egy picit, jó ürügy volt a sár. Pár méter aztán indultunk tovább. fantasztikus volt a környezet, az idő, jól öltöztem, és minden klappolt. Egészen 30,6 ig (2:48 körül) futottunk viszonylag feszítetten. Itt sok helyen sár volt, ha meg túl nagy volt, akkor az aljnövényzetben bukdácsoltunk. 30 után már nem emelkedett ellenben nem éreztem magam túl fittnek. Szerencsére tavaly megjegyeztem az útvonalat, így itiner nélkül találtuk meg Gödöllőn az utcákat. aztán beértük a Grassalkovich kastélyelőtti parkban
3.38.45 lett a vége.

Elfáradtam, nem kicsit. De nagyon kellemes volt ez a nap.
A Célban találkoztam Bocsiékkal, útközben Nicolékkel, húúú nagyon sok ismerős volt.
Tavaly itt 9x-en indultak idén 145-en. És ennek nagyon örülök Smile

Barlangtól-Barlangig

(20,6 km 910 m szint) 

szasza | 2008-02-04 13:44:35 | 1 hozzászólás
 

 

A pajtikkal 8 ra beszéltük meg az indulást.

Szokás szerint késtem, így ők elmentek,  de pont a rajtnál találkoztam 3 ismerősömmel, így negyedmagunkkal nekivágtunk a távnak.

Szépen lassan komótosan nekilódultunk hát. A HHH környéke ismerős volt, így pici belesétálással felkocogtunk. Tavaly mintha többen lettek volna a túrán. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy jó helyen vagyunk-e egyáltalán. Szerencsére az idő kegyeibe fogadott. Bár szombaton kicsit szétcsaptam magam, meglepően könnyen ment a mozgás. Az emelkedőket igyekeztem megfutni a tetőkön meg fújtattam...

 

A BUÉK 20-hoz hasonlóan, nem éppen túrázás szépségét tárja a kirándulók elé. Utca utca hátán, az erdőben HOMELESS-LAK, átkelés a zebrákon,jaj.

Félúton egy TWIX szeletet kapzunk, amit eltettem éhesebb időkre. Amit hiányoltam az a "folyadékos" frissítés. Szerencsére vittem egy kulacsot, így kitartott a végéig.

Amúgy az útvonal pazarul ki volt jelölve. Igazán még az itinert sem kellett elővennem.

Nagyon kellemes tempóban 2:36 alatt teljesítettük.

 

Ja és a célban a tea és zsíroskenyér combo fantasztikus volt!!!

 

2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (1 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2009-02 hó (2 bejegyzés)
2008-12 hó (3 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (3 bejegyzés)
2007-12 hó (4 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (2 bejegyzés)
2007-06 hó (3 bejegyzés)
2007-05 hó (1 bejegyzés)
2007-04 hó (4 bejegyzés)
2007-03 hó (4 bejegyzés)
2007-02 hó (2 bejegyzés)
2007-01 hó (3 bejegyzés)
2006-12 hó (2 bejegyzés)