Ez most kellett.

Az egész nap, a tömeg, a gondolat, hogy meddig bírja még, hogy kibírja e pl karácsonyig, hogy mi lesz a kölkeikkel, hogy kemót kap e, vagy sugarat, hogy még hány egység vért, hogy fáj e neki vagy csak gyenge,

és

hogy kölkekben tomboló 'Nem, anya' és ' nem én voltam' és 'majd később megcsinálom'

és

a folytonos nemleges válasz, hogy nincs ideje rá, hogy nekem kell legyen időm rá, mikor úgy van és általában úgy van, és hogy végül kegyesen mégis rám áldoz, és hogy nekem viszont így már nem kell, 

és úgy cakumpakk az egész. Rettenet sok energia gyűlik az emberben ilyenkor, mikor tombol a mellkasa a sok történéstől, nem is gondolná. 

Ez a 16 most olyan simán ment, olyan könnyen, még egy 3-4 belefért volna, de semmi éjszakai futáshoz való világító, fényvisszaverő, ittvagyokfigyelj-cuccom nincs. 

Hétfőig három kölkem féltucatnyi haverja kempingez nálunk felváltva, utána viszont másfél nap gyerektelen leszek. Beszerzek villogó-csillogó-világító cuccokat, és leszaladom a 21-et. Ha 7.00 felett kilométerét, akkor 7.00 felett.