Lassacskán, de eljutottam oda, hogy kezdem összekapni magam az IM után.
Aki benézett anno a naplómba, az láthatta, hogy nem vittem túlzásba az elmúlt időszakban az edzéseket. Habár voltak naplózatlan edzések, ezek mind mind rövid kis próbálkozások voltak, de igazán hosszútávú edzéseket nem sikerült csinálnom.
Nem túl nagy reményekkel, de elszántan mentem le. A versenyt megelőző éjszakán kb nettó két órát sikerült aludnom. Bár hozzá vagyok szokva, hogy kialvatlanul kell teljesíteni, azért aznap reggel mégis nyomott hangulattal indultam el.
Az egész reggel vacakul kezdődött, mert reggel vettem észre, hogy a tri mezem ki van szakadva....gyors átszervezkedés: tapadós futónadrágban úszok, arra fel a bringás nacit(ha időben veszem észre, akkor a futós depóba lerakok egy másik futónadrágot, a tapadósat meg ledobom a bringadepóban). Aztán kaptunk egy olyan sorompót, hogy az előttünk levő autóból kiszálló emberkéknek bőven volt idejük elszívni a cigijüket(utálok tötyögni). Na nagy nehezen megérkeztünk, leparkoltunk, összeszedem a cuccom, bedepózás, becheckolás stb
Úszás:
Tervezett: 1.40, valójában 1.32
Kicsit izgultam, nemnagyon volt kedvem sem bemelegíteni, sem nyújtani. Nagy nehezen elszántam magam, és Tofival megindultam egy kis bemelegítő úszásra. A rajt előtt megpillantottam Ewilt, gyorsan odacsattogtam hozzá, a lövésig biztattuk egymást. Durrrrrrrr, a rajtot majdnem elbambultam. Na go be a vízbe abszolút középen. Szerencsére meghirdetett verekedés elmaradt, volt egy-két talpsimogató,, de ezt leszámítva semmi, az első kört kényelmes tempóval, nem széthajtva fejeztem be. Ki a vízből és szorosan rátapadni az előttem haladóra, mert kb 2 métert láttam a párás szemüvegemtől. Annyira nem láttam, hogy a tőlem pár méterre integető párom sem vettem észre. Csobb és megint úszunk. Ez a kör már rosszabb volt, mert a mögöttem úszónak sikerült zsinórban nyolcszor a bal sarkamra csapnia és annak is a fájós pontjára. Az utolsó fordító előtt láttam, hogy éppen valakit kibányásznak a bírók a vízből. Most sem tudom, hogy mi lett vele, de remélem semmi komoly. Összeségében sikerült egy nagyon jó tempót úszni és nem is hajtottam ki magam.
Depó 1
Nem megyek el a saját bringám mellett! Ezazzzzz, király vagyok. Na ez az öröm tartott vagy fél percig, mert a nadrágom csak harmadik nekifutásra sikerült rendesen felvenni.Először a mindkét kantárt a jobb oldalra húztam, aztán meg simán felhúztam fordítva Aztán látom ám, hogy nincs ott a napszemüvegem. Szerencsére amíg én úsztam, addig a párom megtalálta és a depó kijáratánál már ott várt. Puszi, buzdítás, indulás.
Bringa
Tervezett: 7.00, valójában 8.30
Ahogy kijöttem a depóból megláttam egy srácot, akit épp a mentőbe raktak felkötött kézzel. Hétfőn olvastam, hogy ő volt az elgázolt bringás...no comment. Meglátásom szerint a depóból kiszállingózó bringások nagy része még nincs ott teljesen tudatilag a bringán. Vagy még szédeleg az úszástól, vagy éppen gyorsan pótolja az úszás közben kiesett energiát meg folyadékot. Ilyenkor vagyunk a legsérülékenyebbek. Erre a részre teljesen zárt pálya kéne( mondom ezt úgy, hogy a triatlonos történetem nemhogy egy sms-be, de még smile-ba is beleférne)Az első óra nagyon frankó volt. Hűs erdő, gyönyörű tájak, imádtam. Pár kilométerre a rajttól két ismerőst pillantok meg, amint az út túloldalán kocognak. Melléjük érve megbizonyosodtam: Snecike és Rodi voltak. Nagy örömködés és hajráhajrá, velük később az atádi fordító előtt megint találkozok. Az átlagtempóm is 30 felett volt. Úgy kb másfél óra után kiértünk a mezősebb részekre és itt kezdődött a küzdelem. A meleg egyre jobban gyilkolt, folyamatosan izzadtam ki a bevitt folyadékot és azt a pár magnézium és sótablettát, amit magammal vittem. Úgy 80 km környékén éreztem, hogy lassacskán görcsöl a lábam. A km-ek egyre lassabban koptak, de a görcsök egyre sűrűbben törtek rám. Az utolsó körön 6-7 kilométerenként kellett leszállnom a bringáról. A végén már tényleg beszenvedtem magam a depóba. Volt még öt és fél órám, gondoltam, ebbe még belefér a maraton, elvégre ráérek fél órás köröket futni. A frissítőkön mindig toltam legalább két banánt, helyenként powerbart is, az egyik hétdecis kulacsot mindig teletöltettem, de volt, hogy mindkettőt. Emellett még elfogyott másfél liter citromos vizem, egy liter izo és fél liter bubimentes kóla.
Depó 2
Dögmeleg és pára...tönkrement a zuhany és folyamatosan ömlött belőle a forró víz. Összekaptam magam, pacsi Ewillel és Pálffy Tibivel, majd futás ki.
Futás:
Tervezett: 5 óra, valójában DNF
Futás.... jó lesz az totyogásnak is. Már a depóból kifelé érzem, hogy nagyon tapadnak a combjaim, nem is tudok elrugaszkodni rendesen. Megpuszilom a barátnőm, és mondom neki, hogy szerezzen valami kaját, ami nem banán :P, meg izomlazítót(mivel azt nem pakoltam be a nagy bamba fejemmel). Majd megint találkoztam a futériás különítménnyel. Totyogva odakiáltottam, hogy szerezzenek nekem izomlazítót, amit sikerült is nekik. Ezúton is még egyszer nagyon köszönöm nekik.Elkezdtem futni. Örömmel látom, hogy van frissítő a futókörön is bőven, eszek is egy kis dinnyét, iszom az izót, a vizet. Ennek ellenére a lábam egyre görcsösebb és már az első körön 33 percet totyogtam. Belevágok a második körbe, aminek a 80 %-át gyalogoltam. Ekkor már tudtam, hogy ilyen tempóban nem lesz szintidőm Döntöttem, kiszállok. Tévelygek a fordítónál, párom nagy boldogan mondja, hogy nemcsak izomlazítót, de masszőrt is szerzett. Én meg mondtam, hogy kár, mert kiszállok, nem gyilkolom magam. Ezt meghallotta Marcsi is, aki felszívta magát és lendületből feltessékelt a masszőr asztalra, majd amíg gyúrtak, döntötte belém a magnéziumot, meg a sót. Ne add fel, küzdj, de most csak lassan! Ez volt a parancs, amivel Marcsi és a masszőr srác útnak indítottak. Próbáltam lendületesen sétálni, de még így is volt, hogy beállt a lábam és egy villanyoszlopot ölelgettem nyüszítve. Mivel ez a köröm is negyven valahány perces lett, így meghoztam a végleges döntést. Ki kell szállni, mert ennek így nem csak időn túli beérkezés, de sérülés is lesz a vége. Szóval a harmadik kör után végleg leálltam. Kis keresgélés és ténfergés után a chipem is sikerült leadni.
Mivel a kocsim a futópálya mellett volt, így meg kellett várnom a verseny végét. Elindultam a kocsimhoz, azonban a zebrán átkelve egy sietős kisasszonynak sikerül rálépnie a bal sarkamra. Túl azon, hogy majd bekakáltam, úgy belehasított a fájdalom a sarkamba, még a cipőmből is kiléptem. Totyogtam ott merev lábakkal, meg fél cipővel, szipogva, mert nem mertem lehajolni, hogy visszahúzzam. Azt hiszem akkor, ott jött ki az egész napi fájdalom mennyiség.
Józan ésszel átgondolva:
Jövőre megint ott leszek. Rengeteg dolgot másként fogok csinálni,de leginkább az ásványi anyag pótlást és a nyújtást. Most egy fejezet lezárult, egy másik elkezdődött.
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik biztattak és segítettek. De szeretnék néhány embert személyesen is kiemelni.
Leginkább a páromnak vagyok hálás, nélküle már az úszás után felfordultam volna. Köszönettel tartozom az egyesületemnek is, hogy lehetővé tették számomra az indulást. És nagyon nagy köszönet Smarcsunak, Snecikének, Rodrigueznek, Kálmánnak és Ewilnek, akik a futópályán próbálták menteni a menthetőt és biztattak, hogy ne adjam fel.
És persze Petrának, aki már február óta tolta az energiát, meg a biztatást :)
Jó döntést hoztál hogy kiszálltál. Az első ironmannak mindenképp pozitívan kell sikerülnie, hogy ne menjen el a kedved tőle pl valami komoly sérülés miatt. Elég fiatal vagy még hogy sokszor célba érj. Hajrá előre 2013ra. (persze egy kis pihenés után :) )