Szombaton, mint az várható volt a fürdés után ki is dőltem, enni is csak úgy 6 óra magasságában volt kedvem. A vasárnap aktív pihenéssel telt, ugyanis haverokkal elmentünk horgászni. Itt az egész napi székben való ücsörgést inkább a pokrócon való fetrengésre váltottam. Közben azért nyújtogattam, meg átgyurmáztam a lábam, hogy ne legyen annyira beállva. Hétfő reggel még egy enyhe izomlázzal ébredtem, de sebaj, pattanás a biciklire és irány dolgozni. Egész kellemesen elment a hétfői nap, nem voltak gondjaim. Aztán indulás előtt 5 percel úgy felhúztak, hogy álló helyben 180-as lett a pulzusom. Hazafelé még rátett egy lapáttal az erős szembeszél, így abban a tudatban szálltam fel a Hévre, hogy: csak érjek haza, futok egy olyat, hogy füstölni fog az aszfalt! Szerencsére inkább bekómáltam és kialudtam magamból az ideget, szóval mire hazaértem már inkább csak vacsorázni támadt kedvem. A keddi napom hasonlóan telt, azt leszámítva, hogy már betrveztem egy 9,5 km-es futást. Aztán mire hazaértem elkezdett borulkodni, no meg akkor lett kész fater tárkonyos levese, szóval győzött a henyélés. Ma reggel, mikor felkeltem, észrevettem, hogy eléggé fika az idő, nosza gyorsan fel az időképre. Délelőttre jó időt mond, délutánra eső. Király! Akkor reggel befutok dolgozni, délután meg meglátjuk, ha esik, akkor BKV, ha nem akkor kocogás.

Na és hogy milyen is volt az első futás? Ritkaszar. Kezdve onnan, hogy a hasam folyamatosan szúrt, folytatva, hogy félúton rámtört a természet mindenféle hívó szava, arról nem is beszélve, hogy a bal combom valamiért nagyon le volt tapadva. Szóval a 8,5 km-t majd 5 perccel rosszabb idővel sikerült megfutni, mint ahogy szoktam.  De virul a fejem, mert időközben becsatlakoztam a tatai váltóba, és este, ha hazaértem, akkor benevezek a 16.-i terepfélmaratonra.