Az elmúlt pár nap úgy hozta, hogy nem jutottam futáshoz, persze nem teltek el eseménytelenül ezek a napok sem. A munkahelyem környékén ugyanis lomtalanítás van, s Secondhand törzsfőnöknek, a hetedik kerületi apacsok vezérének legjobb emberei járják a belvárosi dzsungelt, s gyűjtögetnek. Érdekes párbeszédnek voltam fültanúja, mikor az egyik sarkon álló hatalmas BMW felé üvöltözött az éppen a kincset (tényleg!) érő elektronikai cikkeket osztályozó sapkás muki, hogy "Ááállícsadmán le a motort, nincs benne benzin! Ááállíccsadmán le...!"- majd megrakodott hátizsákjával odébb csoszogott egypár használhatónak tűnő konyhabútor felé.

A legélelmesebb az alvezér, Eltitkolt Jövedelem, s kisfia, Ülő Baki, akik úgy állnak az utánfutós kockaladával a Baross utcánál levő cukrászda elé, hogy ott helikopter hiányában szinte lehetetlen innentől közlekedni, míg ők akkurátusan, mint napjaink Hamupipőkéje szétválasztja a lencsét a piszoktól. De ez már megszokott, szegényember főzzel víz, ahogy a közkondás tarcsa. De tényleg, hihetetlen sok szemétnek gondolt értéket képes a "lakosság" nevű állatfaj kitermelni a lakásán kívülre, csak éles szem szükséges ahhoz, hogy ezeket fellelve némi pluszjövedelemhez jusson, aki nem szégyelli bezsebelni az igenis sok pénzt érő, másnak már semmit sem jelentő ócskaságokat.

Nem is ezért írok. Hanem azért, amit az előbb láttam, s amire azt mondtam: a magyar tényleg megél a jég hátán. Szóval az történt, hogy kis puttonyával néhány vándorszellemű kereskedőfajta elhagyta a meddővé válni látszó kupacokat, bejött a Baross utcába, összetolt két fotelmaradványt és egy puffot, rátett pát kartont, kipakolta a zsákjából a portékát és... árulni kezdte a harminc méterrel odébb összeszedett szemétdombot! De nem ez a meglepő, hanem az, hogy a pógár, aki nem alacsonyodik le olyan szintre, hogy turkáljon, mert az "milyen már...", odaáll, s immár legálisan böngészi ugyanazt a szemetet, amit az előbb és kicsit odébb épp megvetően és szemforgatva került ki.

Az "árus" előtt percek óta cserélődnek a nézelődők... Mint az állatvédők, akik csak "bóti" húst vesznek, mert azt bizonyára nem megölt állatokból, hanem fákról, cserjékről nyerik. Szóval vicces népek laknak errefelé.

Tudom. Menjek inkább futni.

:)

Ma tavaszt köszöntöttem. Végre kijutottam ugyanis futva Szentendrére! Párszor már próbáltam, de valahogy sosem jött össze. Láttam sokféle tavaszi állatot, köztük csónakosseggűeket, akik magukat valami "kajakosoknak" neveznek, láttam rengeteg gyönyörű, színes lepkét, akik a nedves töltésen cikáztak, láttam egy állatot a zebrán parkolni, a senkiföldjén a töltés mellett pedig egy másik állatot hájas hassal az autója mellett meztelenül napozni.Ha én akkor elviszem a kocsiját, beállt volna jobb híján horgászni a kukacával. :)

Akármi is történik ezek után, jöhet vissza a hideg, a szél, számomra végérvényesen tavasz van. Hiába minden: a fény, a meleg, az előbújni készülő virágok és a még alig, de már érezhető illatok bebizonyították, hogy eljön idén is a napelemeim feltöltésének féléves ünnepe. Ahogy minden évben. A világ mindig járja a maga útját, körbe-körbe-körbe-körbe... Mindig ugyanoda érkezünk,  s noha valami mindig más, a megszokott jó dolgok megmaradnak. Körbe-körbe... körbe... És még egy kör, és még egy kör... és mégegy...

Körbe, körbe...

Tényleg! Sárvárra is be kell neveznem! Aztán... körbe...

:)