Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 683 024 km-t sportoltatok
Aszfaltbetyárkodásaim
Éjjeli futás - végre - a csömöri erdőben
gyaloggalopp | 2008-11-28 23:10:53 | Nincs hozzászólás!

Mára hagyom Nagyerdő lakóit, várják a Mikulást, meg van elég bajuk amúgy is.

Kezdődött ott, hogy leesett Nagyerdőben az első hó, mire a postavakond bejelentette, hogy nem hajlandó kézbesíteni, csak pótlékért, erre vágtak neki a befagyott Bűzös Mocsáron egy újabb léket az eddigi helyett, s mondták neki, hogy az a pót lék. Erre a postavakond megmakacsolta magát és nem vitte ki a magazinokat vagy két napig, de a levelet sem,  amit Galamb polgármester írt Mindenkinek azzal, hogy jön a Mikulás, tessen mindenkinek kipakolni lassanként a cipőket az ablakba, de nem úgy, mint egy éve, hogy még a levetett büdös zoknik is benne felejtődtek.

Mindeközben a Zöld Kígyónak szülinapja volt, s kapott - csupa szeretetből - egy akkora téli harisnyát (minden erdőlakó szőtte-fonta-kötögette),  amiben a feje búbjáig elfért, de ő,  már ahogyan az lenni szokott, megsértődött, mert ugye a harisnya és cipő témája mindig érzékenyen érintette. Össze is tgömbölyödött nagy durcásan az Erdei Postahivatal levéltárában, épp a mikulásos levelek mellett, majd bosszúból az egyik levélbe beletoldott egy szót, s kivitte a fehéregerekhez. Ők, miután olvasták, hogy ELŐBB jön a Mikulás, nagy értetlenül Háromlábú Nyúl Gézához szaladtak, aki azonban az egyhetes asztali naptárában véletlenül kettőt lapozott, így ő is már erre a hétre várta az Öreget... Így aztán hamar elterjedt a hír, hogy a Mikulás valahogy egy hetet siet, így az egész Nagyerdő lázban égett, s amikor a kitűzött időpontban a nagy büdös semmit találták a csizmákban, igencsak dühösek lettek. A Kígyó meg jót röhögött, viszont a postavakondot meg azóta kiközösítették, aki szégyenében a föld alá bújt. A hó meg csak esik, esik, s mivel mindenki havat lapátol ezerrel, így nem nagyon érnek rá semmi másra. Farkas alpolgármester vizsgálódik, de szerintem hamar felgölgyölíti az ügyet, csak hát ugye a közfelháborodás meg az indulatok... Szóval hagyjuk most szegényeket....

Eközben én egy legújabb álmomat valósítottam meg: OTTHONRÓL Csömörre futottam. Érdekes volt. Itthon is itthon vagyok ugyan, de most már máshol is. Node nem is ez a lényeg, hanem az, hogy két hét után újra futócipőt húztam és jó volt! Végig Újpalotán és Árpádföldön, majd át a régi csömöri szántón (most már itt az M o autóút, fölötte felüljáró), majd be a sötét erdőbe. Merthogy ugye már éjjel volt... De valahogy mégiscsak ismerős volt.

Az idejét sem tudom már, mikor futottam itt utoljára éjjel, de megvolt most is ugyanaz a varázsa (a pocsolyák és befagyni készülő sártengerek ellenére), mint amikor még nap mint nap a sötétben rohangásztam errefelé, készülve egy nagy futásra... Azt hiszem, egy maraton volt. Most is megvolt a cél: egyzserűen eljutni a Pacsirta utcába; mégis meg kellett állni az erdőszélen, aztán a pataknál, utána a másik szántónál... Aztán sietni kellett, mert nem voltam nagyon jólöltözött, s a szél meg már feltámadt. Holnap alighanem cudar idő lesz, most is hallom, hogy süvít kinn a szél.

Mindegy, most már futok. Megint.

Hiányzott. :)

Kappa Pukka patkója, avagy mocsárfutás a Nagyerdőben
gyaloggalopp | 2008-11-24 20:27:53 | 8 hozzászólás

Kappa Pukka patkója, avagy mocsárfutás a Nagyerdőben

 

yoyookának :)

- Pofazacskód befogod édes fiam és idefigyelsz – hallatszott ki tudja, hanyadszor Hörcsög Herbert erélyes szava, de ekkor már a paranoia, a mániás depresszió és a hisztéria összes jellemzője megmutatkozott a bősz atyán, hiszen…
- Mhmmmmffffff…! – hangzott a válasz, miközben ütődött fiacskája a nyelvtanlecke fölött görnyedve egy fél diót, egy elhagyott filctollkupakot, két savanyúcukorkát és atyja félpár kockás tévénéző papucsát próbálta a szájába tömni, többnyire sikertelenül, mivel a dolgok végeztével, mint most is, egy jól irányzott nyakleves után az egész mikuláscsomag az íróasztalon landolt.
- Idefigyelj, te féleszű, elmagyarázom még egyszer, de ha nem fogod fel, akkor bizisten beadlak bányásznak, mert ilyen gyökerek, mint te, csak a föld alatt vannak. Komolyan mondom, ha megöntözlek, holnapra kirügyezel. – és magyarázni kezdte újra a leckét – Kétféle hang van. Vagyis van kétféle hang. Illetve több is, de most mi csak kettőt veszünk… Köpd ki a távirányítót. Ott tartottam, hogy kettő: zöngétlen és van még zöngés.
- Égzöngés? – csillant fel a kölök szeme, de a szájából kilógó poroltó eltakarta.
- Hülye vagy, drága gyerekem, téged mutogatni kellene a Hosszú Tisztáson a légyölő galócánál mint elrettentő példát, hogy mindenki nézzen meg, mert ilyen lesz ő is, ha belekóstol a piros kalaposba. A zöngés… azt jelenti, hogy… Na, milyen példát mondjak? Tegyük fel, hogy van egy méhünk, az zümmög. ZÜM-MÖG, na ez a méh zöngés. Ha agyoncsapod, akkor kampec, mondom: KAM-PEC, a méhecske nem zöngés többet. Érted már? Á, úgysem érted.



- A patkóm. Láttátok a patkómat? – hangzott minderre.
- Mi? Milyen patkó? – hökkent meg Herbert, majd a hökkenést egy koppanással fejezte be stílszerűen, mikor lekoccolta az ablakon belógó rénszarvasfejet.
- Patkó. Csak egy patkó. – felelt a jámbor állat nagyokat pislogva.
- Mákos? – próbálkozott öszpontosítani a hörcsög hunyorogva, bár érezte, hogy a gasztronomiai jellegű érdeklődésnél helyénvalóbb volna egy „te ki vagy és mi a csodát lógatod a fejedet a konyhámba” kezdetű erélyes mondat.
- Nem, csak egy egyszerű patkó… A bal hátsó patámról hagytam el a Csonka Fánál, a Bűzös Mocsárban, mikor a hétvégi hosszú futásomat végeztem a Nagyerdőben. Csak úgy egyszerűen lecuppant, volt-nincs, nélküle viszont eléggé instabil vagyok, megértheted. Egyébként bocs, hogy lefejeltelek – kapott észbe hirtelen a szarvas. Herbert már nagyjából összeszámolta a csillagokat, s a nyelvtanleckét és mákospatkót feledve végre megtalálta a helyes szavakat, amik most már megállíthatatlanul hömpölyögtek ki a száján.
- Te ki vagy és mi a csodát lógatod a fejedet a konyhámba? Egyébként is, miféle patkó, és különben is, hogy jössz te ahhoz, hogy belepofázol a gyereknevelésbe? Az ember éjt nappallá téve gürizik, igyekszik, hogy valamirevaló hörcsögöt csináljon a fiából, dolgozik, estére hullafáradtan hazaesik, erre itt várja a hülye gyereke, aki reggeltől estig azzal foglalatoskodik, hogy az ordenáré hatalmas pofájába gyömöszölje a jövőhetet is, erre te… te…
- Pukka vagyok. Kappa Pukka. Ez a nevem – vágott közbe a patás gyorsan, mikor a hörcsög levegőt vett.
- Gereble Pittoly. Örvendek. Normális neved nincsen? – váltott azonnal Herbert.
- Néha Pukinak is szólítanak, de az olyan… hülyén hangzik. De mindegy is, ha nem láttad a patkómat, akkor megyek is tovább, muszáj lesz megtalálnom, mindjárt itt van Mikulás napja, s ha addig nem stabilizálódok valahogy a négy lábamon, nem tudom húzni a szánt. Ne haragudj, mennem kell – és már húzta is ki a fejét a kis ablakból. Herbert most kapcsolt csak igazából.
- Várjálvárjálvárjálvárjál! Hogy micsoda? Már hogy te vagy a Mikulás rénszarvasa, a híres Puki Lappföldről? Komolyan? És elhagytad a patkódat a mocsárban és azt keresed? Hát MIÉRT NEM EZZEL KEZDTED, PUKI HAVER?
- De hiszen ezzel kezdtem – próbálkozott Puki, de láthatóan vesztett a szócsatában, Herbertből ömlött a mondanivaló.
- Szólunk Farkas alpolgármesternek, összehívjuk az erdei gyűlést, ott elővezeted a problémádat, aztán mindannyian kimegyünk Bűzös mocsárhoz és keresztül-kasul átgereblyézzük azt a gödörnyi trutymót; ne aggódj, barátom, ne aggódj, ott leszel a szán előtt a megfelelő időben a megfelelően stabil lábakon, egyet se félj! Mire eljön a Mikulás ideje, úgy fog ott szállni az orra előtt ő saját, megszokott maszív pukija, hogy az ég is beleremeg! Te kölök – nézett a fiára hirtelen –, te meg AZONNAL KÖPD KI A NAGYMAMA KEREKES SZATYRÁT!



No így történt, hogy a Hosszú Tisztás közepén összegyűlt az erdő apraja és nagyja, már ahogy az lenni szokott,s mindenki hozott minden jót, a múltkori maradék áfonyapálinkától kezdve a fenyőtöbozlikőrön át egészen a hüvelyéből kirántott kardvirágig, letelepedtek a Nagy Tölgyfa mellé és végighallgatták Puki történetét. Kivételesen Galamb polgármester is ott volt, sőt, még hozzá is szólt, igaz, csak annyit, hogy valaki hozzon még erjesztett kenyérhéjat. A postavakond felvetette, hogy ha nem lesz meg a patkó, akkor a Mikulás helyettesítésére egy alternatív földalatti szervezet hordhatná szét az ajándékokat, nekik erre megvannak a megfelelő csatornáik, TERMÉSZETESEN a megfelelő jutalék ellenében. Javaslatával azonban egyedül maradt, mint ahogy a Vadisznó is, aki elválalta a Varacskos szakszervezet nevében heti egy vödör cukrozott szamócacefre fizetségért, hogy dagonyázás közben egy éven keresztül napi két disznó vállal felügyeletet a mocsár felett azért, hogy ha valaki véletlen megtalálná a patkót, véletlenül se vigye el. Egyrészt, mert az Pukié, s így közvetve magáé a Mikulásé, másrészt meg ha elviszi valaki, akkor ők azután mit őriznének heti egy vödör cukrozott szamócacefréért, ugye. A szoprán énekes Ultrahangú Denevér felvetette még azt, hogy állítólag él egy másik erdőben egy informatikus hüllő, a Hétgigás Sárkány, esetleg ő készíthetne a megoldandó helyzetre egy algoritmust, majd különböző szimulációk segítségével redukálhatná a megfelelő szakaszok számát annyira, hogy a teendőket azután már ki tudják osztani egy-egy kisebb csapatnak, itt viszont a többiek leragadtak, már azt sem értették, hogy mi az, hogy informatikus.



Az első előremutató javaslat az volt, amit Nyúl Géza említett dideregve, vagyis hogy kezd hűvösödni, be kéne ülni a Nagymálnásba, hogy ott folytassák tovább a tanácskozást, s erre a többiek szintén elhűlve bólogattak. A fehéregerek is buzgón cincogva helyeseltek, mivel épp elfogyott a sajtlikőrjük. Így aztán felkerekedett a csapat, s élükön Pukival és Farkas alpolgármesterrel, s átvonultak Medveapu kocsmájába. Útközben élénk vita alakult ki arról, hogy vajon egy lappföldi teve lappos-e vagy épp ellenkezőleg, puppos, illetve hogy mit lappang egy rénszarvas a Nagyerdőben Mikulás napja előtt. Hosszasan ízlelgették az állatok a szerencsétlenül járt patás nevét is, így alakult, hogy a Nagymálnáshoz vezető út rengeteg rövid, hosszú, pattogó és hosszan elnyújtott pukizástól volt hangos, patás barátunk nem kis bánatára.



Medveapu a tölgyfa asztalra dobott egy kosár fenyőmagos pogácsát és az ülés folytatódott. Cillagszemű Zergemama emelkedett szólásra és a délután első és egyben legtutibb javaslatával állt elő: menjenek oda a Bűzös Mocsárhoz mindannyian, öltözzenek át játszóruhába, aztán hajrá, mindenki bele a trutyiba – addig ki sem jönnek, míg meg nincs az a szerencsétlen patkó. Mivel teljesen logikus volt az elképzelés, elsőre sokáig gondolkodtak a dolgon, de aztán Medveapu az asztalra csapott és kimondta a végső szót:
- Holnap mindenki legyen a Bűzös Mocsárnál, a partról indulva egyszerre vonulunk a sárba, megtaláljuk azt a nyomorult patakot!
- Ööö… patkót – szólt közbe Puki.
- Ja. Igen. Patkót. Hogy ne unatkozzunk, majd addigra szervezek oda valami mulatságot… Mondjuk meghívom a partiénekesek koronázatlan királynőjét, Sirály Lindát, jó lesz?
- Akkor inkább a mocsár – hördültek fel többen is, s evvel a társaság szedelőzködni kezdett. Másnap nagy nap lesz, magukban mindannyian arra vágytak, hogy ők leljenek rá a patkóra, mert azért mégiscsak mekkora dolog már az, hogy maga a Mikulás lóg egy szívességgel.



Az éjszaka így hamar eltelt, kora reggel már mindenki a párás mocsárparton topogott, élükön Kappa Pukkával, a billegő rénszarvassal, aki fontos bejelentésre készült. Felállt egy alkalmas sziklára és a zsivajt túlharsogva elbődült:
- Barátaim, ti állatok! Ez a mozsár…
- Mocsár – súgta oda neki Farkas.
- Izé, mocsár. Igen. Itt, előttem… itt, előttem…
- Hallottátok? – üvöltötte Kisfarkas – Ellőtte! Ellőtte a rajtot, futáááááás! – és belecsobbant a vizenyős mocsárba, utána Kisravaszdi, s hatalmas hajrával a többiek, ki csúszva, ki gurulva, s mind a Mikulásnál akart egy jópontot. Iszapszag és pára keveredett Görény Győző petárdáinak szagával, ennél elviselhetetlenebb már csak a hangzavar volt, s nem telt bele egy percsem , minden állat a sárban hempergett. Puki csak tátogott a parton, bele sem kezdhetett fontos mondókájába.



Odabenn mindeközben különféle taktikák harca folyt a patkóért. Medveapu a Zöld Kígyóval szövetkezve biztos módszert választott: a kígyó rátekeredett egy nádpálcára, s Medveapu azzal kotorta a zavaros alját. A verebek a part mentén a szárnyukkal szárogatták a sarat, a fecskék pedig a már megszáradt darabokat hordták egy kupacba, remélvén, hogy egyszercsak meglelik alatta a patkót. Kisfarkas és Kisravaszdi nagynagy levegőket véve percenként buktak alá a zagyva Bűzös Mocsárba, időről időre hínárt, gumicsizmát, kólásflakát és egyebeket köpködve az orrfacsaró büdösben – szóval forrt a mocsár az igyekezettől. Sirály Linda mindeközben egy hordó tetején állt és látván, hogy a kutya sem törődik vele, egyre elhalóbb hangon énekelte a slágereket, a „Miénk itt a rét”-től kezdve a heringek himnuszán, a „Lesz maga ruszlis az enyém” kezdetűn át az egészen a slágergyanús „Pofánváglak gyöngykagylóval, hal adja a másikat” című új remekéig. A rénszarvas csak legyintett és rájuk hagyta, ő itt már nem tudott mit tenni.



Zergemama is nyakig merülve a sárban egyre az iszapot kavarta, csimbókos fejével inkább nézett ki egy eldőlt fogasnak, amire felakadt egy vályogfalú, zsúpfedeles falu tanácselnökkel, disznókondával és kucsmás kondással együtt a nagy áradáskor, mint cillagszemű, korosztályos bajnok hegyifutónak. Egyszer azonban megakadt a lába valamiben, ami a helyi viszonyok közt csak Teknőc Tódor lehetett, vagy pedig nem más, mint maga a patkó. Ez utóbbi esélyesebb volt – annál is inkább, mivel Tódor bá épp Sirály Lindát próbálta a bokor mögé csábítani igen kevés sikerrel.
- MEGVAAAAAAAAAAAAAAAN! – sikította, majd amennyire a mocsár engedte, trappolt kifele a partra… A többiek egy pillanatra elcsendesedtek, de hirtelen hangos hurrázással ütemesen tapsolni kezdtek Cillagszemű Zergemamának. Kivéve persze a Zöld Kígyót, aki személyes sértésnek tekintette mindig, ha tapsolni kezdett valaki. A csapat imasírozott a partra és továbbra is hangosan éljenezte a becsületes megtalálót, s a hangoskodás közepette Kappa Pukka még mindig hiába tátogott, sehogysem tudta elmondani, amit már reggel akart.



Farkas alpolgármester végre csendre intette a népet, hogy Zergemama ünnepélyesen átadhassa a rénszarvasnak az elveszett bal hátsó patkót, a patás végre stabilizálódjon, ők meg kapjanak sok csokit a Mikulástól, ha eljön az ideje. Mert hát ugye erre ment ki a játék, persze. Mi másra? Zergemama el is indult a három kilós vaspatkóval a rénszarvas felé, miközben a gravitációt szidta volna, ha nem a szájában fogja épp a vasdarabot – nomeg ha történetesen állat létére tudta volna, mi az a gravitáció. Így csak azt tudta azonban, hogy kurvanehéz a patkó. Puki elé letéve így aztán csak lihegett egy sort (mondjuk oszlopot nehezen tudott volna), viszont ezalatt a rénszarvas is végre szóhoz jutott a pillanatnyi csendben.
- Barátaim, nagyon aranyosak vagytok, hogy segítettetek, de tényleg, azonban már reggel el akartam mondani valamit, amit az éjjel tudtam meg. Szóval az történt, hogy az öreg, vagyis Mikulás bácsi telefonált hajnal kettőkor, hogy jelentkezett egy új szponzor, az Egyetemes Szemhéj Irritáló Kapafogú Szolgálat, röviden ESZIKSZ, s felajánlott rénszarvasonként egy-egy garnitúra üvegszálas, könnyített téli patkót, s csak annyit kért, hogy a városok fölött minden huszadik megszokott HO-HO-HO helyett a Mikulás azt üvöltse: „Esziksz, nem Esziksz, nem kap mást”. Mivel a Mikulás sem hülye, így az üzlet megköttetett, röviden: van már patkóm, nincs szükség a régire. De azért köszönöm a kedvességeteket, komolyan! - az állatok csak álltak ott feketén a sártól, s nem tudtak mit mondani. Mondjuk a legtöbbjük azért nem, mert tele volt a szája már valami aprósüteménnyel, de azért mégis… Na. Átverve érezték magukat egy kicsit. A helyzetet Puki mégiscsak megmentette, hiszen míg a többiek a szart túrták, volt ideje gondolkodni és az alpolgármesterrel konzultálni.
- Szarvas hiba volt, hogy nem szóltam előbb, elismerem, de van egy ötletem – topogott a most már mindenki által jól kivehető Esziksz feliratú patkóin – Legyen ez a mai dolog innentől hagyomány, a Nagyerdő és Lappföld közös, nemes versengése, a Nagyerdei Mocsárfutás, ahová minden évben soksok föld népe eljöhet, hogy a Bűzös Mocsárban kotorásszon egy álló napig. A legjobb sárkotró nyereménye mindig egy vaspatkó lesz, nomeg persze a többiek elismerő tekintete. Mit szóltok hozzá?
- Vaspatkó, láncon! Ez jó, ez tetszik! – rikkantotta Sikló Edömér, s egy mozdulattal zsebretette volna a kezét, ha van neki. Mármint zsebe. Meg keze.
- Ez az, jövőre megrendezzük minden idők legmocskosabb futóversenyét, a Nagyerdei Mocsárfutást – örült meg a pocok is, akinek azóta amúgy nem akadt túl sok öröme, mióta felesége elhagyta egy vándorcirkusz kedvéért, ő meg egy ideje csak áramszedőként kapott állást a környéki villanypásztor szolgálatában. Most mégis felvillanyozódva ugrabugrált, majd kimondta a végső érvet – és azután haaaatalmaaaaas buliiiiiiiiiiiii!



Gyorsan kerítettek egy rozsdás láncot és ünnepélyesen Zergemama nyakába akasztották az új verseny első és eddig egyetlen patkómedálját. A vidámságtól még Kisfarkas és Kisravaszdi is elfelejtette újabb felsülését, együtt vigyorgott a többiekkel. Aztán, már ahogyan az lenni szokott, fergeteges ünneplés vette kezdetét, nagy hirtelen kitelepült a Nagymálnás étel és italkészlete a mocsárpartra és elindult az ereszdelahajamat, az állatok körbeállva Sirály Lindát fatönköket kongatva és fűszálakat, mocsárban talált kerékpárbelsőket pengetve akkora zenebonát csaptak, hogy olyant még nem látott a nagyerdő. Kappa Pukka énekelte a leghangosabban a különféle északi népdalokat, majd miután mindenki jól felöntött a garatra, együtt dalolták másnap hajnalig vonatozás közben a kedvenc régi dalukat, amit még Háromlábú Nyúl Géza költött egy különösen jól sikerült legénybúcsún, mikor már harmadszorra nem talált ki a budira:



”Giling, galang, szól a harang,
Barangolunk, barang, barang…”



A Nagyerdei Futóverseny
gyaloggalopp | 2008-11-21 09:35:18 | 6 hozzászólás

A Nagyerdei futóverseny

A háromlábú vén Nyúl Géza is úgy döntött, hogy elindul a nagy versenyen, amit akkoriban rendeztek, mikor még az öreg Farkas volt a Nagyerdő alpolgármestere. A polgármester elvileg  a galamb volt, ebben az összes állat meg tudott egyezni, de ő, már ahogy ez lenni szokott, magasról szart mindenre. A sas gyorsabban repült, a szarka ügyesebb volt, a lenti állatok erősebbek voltak, ő igazából csak úgy…  volt. Létezett. Mint a Nagy Tölgyfa a Hosszú Tisztás szélén: az is csak úgy volt. Mindenkinek feltűnt volna, ha nincsen, de tenni nem sokmindent tett.


Node térjünk vissza a nagyerdei futóversenyhez, melynek rajtjánál tényleg ott sereglett az erdő apraja és nagyja, a fehéregerek váltócsapatot is szerveztek, annyian voltak. A Százlábú és a Zöld Kígyó épp vérre menő vitába bonyolódott a futócipőkről, tökéletesen más alapokról közelítvén meg a témát. Egyiknek egy is sok volt, másiknak a sok is kevés. A lajhár sokadszorra próbálkozott meg egy igazi, világraszóló Bersonal Best lefutásával, s most elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, Görény Győző rajtpukkantása után elindul, s megy. Ha bele is döglik. Általában bele szokott minden mozdulatba, de most nagyon tettrekésznek érezte magát, majd elaludt egy bokor árnyékában. A sunyi szoknyapecér Teknőc Tódor is felkészült a női öltöző mellett, azt úgyis tudta, hogy ha a futás elindul, labdába nem rúg, hacsak néha meg nem kér valakit, hogy gurítsa meg egy cseppet. Nos, tehát volt nagy sürgés és forgás, de egyszerre csak a bolond Nyúl Géza hangos szipogására lettek figyelmesek, aki a Hosszú Tisztás szélén ücsörgött, emelgette az orrát és egyre kitörni készülő bömbölését csak néha szakította meg pár pillanatra, hogy megfigyelhesse, vajon elegen figyelik-e már. Mikor úgy döntött, hogy igen, akkor rázendített egy igazi, visítós nyúlbömbölésre, s addig-addig sivalkodott, míg Farkas, a vén alpolgármester, már ahogy ez szintén lenni szokott, meg nem kérdezte tőle:
- Hát téged meg mi lelt, Géza bátyám?


Az tudvalevő volt, hogy Nyúl Géza igazából nagyon szeret műbalhét csapni, s ilyenkor igazán tenyérbemászónak vélték szürkésfehér pofáját a borzoltabb idegzetű nyestek és hódok és a többiek, akiknek valamirevaló tenyeret adot a Teremtő Tenyésztő. Nem elég az erdőben a patak kiöntése vagy a legutóbbi, évtizedes melegrekordokat döntögető kánikula, ez a vén nyúl is időről időre előáll valami marhasággal. A múltkor is kitalálta a vén szenilis, hogy jön a foga. Hiába volt a Tudós Bagoly minden igyekezete, hogy elmagyarázza, hogy egy bizonyos kor után már nem jön a foga senkinek, a nyúl csak állította, hogy jön a foga… Pedig összesen talán ha három darab volt neki, mióta tévedésből a répa helyett egy friss piros  turistajelzést próbált egy harapással lekapni egy csenevész fácska tövéről. Pár hét múlva diadalittasan mutogatta mindenkinek a házinyúlszolgálatba lépett nagyobbik fiától postán kapott műanyag drakula-fogsort azzal a felkiáltással, hogy ő megmondta, hogy jön a foga – és jött is! A postavakond hozta!


Azt pedig, hogy ilyenkor Farkas megy oda hozzá a békesség kedvéért, akkor ötölték ki, mikor egyik reggel igencsak karikás szemekkel (előző éjjel névnapozás volt a Nagymálnásban és ugyancsak fogyott a mézes málna) nyulunk eltévedt a Fenyvesben és hosszasan bámult a telihold fényénél egy szemétkupac tetejére hajított visszapillantó tükröt, majd másnap bejelentette, hogy őt bizony ismeretlen erők éjjel elragadták és kicserélték a füleit, a balt a jobb helyére és viszont. Csak azért nem látszik a nyoma, mert annyira ügyesen csinálták, hogy egyből behegedt, s különben is a két füle tök egyforma. Mikor azt kérdezték tőle, hogy a gyerekkori rókaharapás cakkos nyomát mégis hogy varázsolták vissza a bal fülére, ahol eredetileg is volt, akkor ő csak dührohamot kapott és visítani kezdett, hevesen legyintgetve. Már ahogy az lenni szokott.


Szóval Farkas érdeklődött újfent, hogy valójában akkor hogy ityeg… Nyúl Géza egészen pontosan három hátbaveregetésig és nyolc „mi nyomja a lelkedet, mondd már, mert bemosok egyet, he“ kérdésig várt, majd kifakadt.
-Az a bajom, tudod, az a bajom, hogy büdös a lábam. Tudod? Ordenáré rohadtkáposzta szaga van reszelt avarral, annyira büdös, mint a sunyi szoknyapecér Teknőc Tódor száznapos tojásai, mikor a nagy rohangászásban elfelejt alsót váltani. Tudod? Az a bajom! A jobb hátsó, az a büdös. Undorító!
Farkas csak nyelt egyet, majd három nagy levegővétel után megszólalt:
-Büdös.
-Az. Büdös.
-A lábad.
-Jajajajaja! A jobb hátsó – felelte a háromlábú Nyúl Géza elégedetten pöccintve ki álla alól egy odatapadt kamillavirág-darabkát.
-A jobb hátsó... – ízlelgette Farkas az információt. Igazából tetszett neki a nyúl legújabb marhasága, de a felelősség az felelősség, így kénytelen-kelletlen megismételte – Tehát büdös a jobb hátsó lábad. Te Géza bátyám, nem akarlak megakasztani a felkészülésben, hiszen mindjárt itt a rajt, de nem tudom nem megjegyezni, látván a jobb hátsó lábad markáns hiányát, hogy a jobb hátsó lábadat idestova három éve leszakította egy medvecsapda, ott maradt a Közepesen Nagy Vízmosásban, a mai napig ott szárad. – a nyúl azonban szemrebbenés nélkül válaszolt:
- Na, és tudod, milyen baromi büdös az már?


Farkas összecsikorgatta a fogát, mellső lábát ökölbe szorítva megfordult és elment. Már ahogyan az mindig lenni szokott. Nyúl Géza elégedetten makogott, s boldog pofával bicegett a rajtzónába. Nagyon szerette, ha valaki törődik vele.


A terv az volt, hogy a Hosszú Tisztásról el kell futni a Fenyves szélén a Csonka Fáig, onnan a Nagymálnáshoz (ott lesz a frissítőpont), majd vissza. A verseny győztese nem kap semmit, csak az erkölcsi elismerést, viszont a nevezési díjból, ami fejenként egy-egy vadkörte volt, ősszel a Nagymálnásban Medveapu pálinkát főz és a hideg beköszöntével majd csapnak egy hatalmas hencsergést; addigra beérik a málnabor is, nem lesz hiba semmiben.


Lassanként tehát felsorakoztak a versenyzők a rajtvonalként kihúzott Sikló Edömér előtt, csak a százlábú kötögette még a cipőfűzőit morogva, mivel két lábát mindig kézként kellett használnia, ami miatt a cipőt arról le kellett venni, majd amikor arra a lábára vette a cipőt, akkor másikról vette le a lábbelit. Oké, kiálthatott volna segítségért, de a szája meg teli volt szőlőcukorral. Így esett, hogy Görény Győző rajtpukkantása utáni szagban a százlábú és nyulunk kivételével mindenki hanyatt-homlok menekült a friss levegős domboldalra, említett kettő meg fulladozva és könnyes szemmel bicegett utánuk.


A Csonka Fánál Kisfarkas vezetett, az alpolgármester fiacskája, pedig a rajtnál ott sem volt. De a többiek ezt már megszokták, nem is nagyon foglalkoztak már vele, a srác a Kisravaszdival állandóan a szabályokat kerülgette, egy sportszerű megmoccanásuk nem volt még, most is a vízmosás mellől indultak, mindent megtettek a győzelemért… Nem is csoda, hogy a második helyen Kisravaszdi állt, mögöttük sokáig senki.


A többiek csak pár perc múlva jöttek utánuk: előbb az egerek csapata, akik a váltót úgy képzelték el, hogy egyszerre futnak, csak mindig másnál van a butykos a sajtlikőrrel. Aztán Cillagszemű Zergemama a hátára kötözött áfonyás ágyaspálinkával, Farkas, oldalán söröskulaccsal kicsit lemaradva, mögötte egy kisebb csapat mindenféle aprójószágból, felváltva próbáltak cipelni egy napernyőt, egy demizsont, egy kosár gyümölcsöt – Kisfarkas és Kisravaszdi egyre távolabb került tőlük, már nem is látták öket. Bizonyára a Nagymálnásnál most fordulnak éppen. Teknőc Tódor egy fiatal kisnyulat próbált fűzni éppen, aki incselkedve ugrabugrált körülötte. Tódor pedig csokit is ígért neki, gumicukrot, mindent, de nyuszika csak kinevette…
-Legalább guruljunk le együtt a domboldalban – kérte Tódor, de hiába. A sor végén még ott bicegett összegabalyodott cipőfűzőkkel a Százlábú, mellette morogva háromlábú Nyúl Géza. Időről időre egymásnak billentek ugyan, de arra azért nagyon vigyáztak, hogy a nevezési díjként összegyűjtött ütődött vackorok ki ne guruljanak a vesszőkosárból…


Hatalmas Hajrával köszöntötte mindegyik állat a vihogva már visszafele futó Kisfarkast és Kiravaszdit, jó utat kívántak nekik… A két gyorslábú cinkosan összekacsintott. Ök már megjárták a fordítót, győzelmük teljes tudatában robogtak a cél felé, bár a vonalként ott hagyott Sikló Edömér már egy rövidebb úton rég a Nagymálnásban volt, ahová a népes társaság kitikkadva lassan maga is megérkezett, bezárva sort háromlábú Nyúl Gézával. Ott aztán Megpihentek a nagy versenyben, körülülték a hatalmas tölgyfa asztalokat és nevetve emlegették Kisfarkas és Kisravaszdi sokadik győzelmét az erdei versenyen. És eszük ágában sem volt a Nagymálnástól egy lépést is tovább menni, hiszen, ahogy ez már lenni szokott, Medveapu áfonyapálinkát osztogatott, a múlt héten kapta a vidéki rokonoktól. Ittak a két félnótás győzelmére, az összehordott mindenfélékből, élelmekből és ilalmokból pedig akkora dorbézolást csaptak, hogy még másnap sem bírtak megmozdulni. Még Nyúl Géza is elfelejtett morogni, pedig akárhányszor kinyitotta a záját, egy-egy darab répatortát toltak bele, csak nehogy megszólaljon.


Azért néha elkél egy-egy ilyen laza hétvége, gondolták. Kicsi sport, kalóriapótlás és a barátok… Ez mindennél többet ér. Farkas alpolgármester este vigyorogva gondolt lüke kölkére és Kisravaszdira, akik minden alkalommal megnyerik a versenyt és még egyszer sem tűnt fel nekik, hogy a többiek valahogy mindig idő előtt feladják a nemes küzdelmet és sosem jutnak tovább a fordítónál. No sebaj. Elalvás előtt még arra gondolt, hogy egyszer talán benő a kicsi fia feje lágya, hiszen… Hát igen. Az öreg Farkas is megnyerte egyszer még kölökkorában ezt a versenyt, unatkozott is a célban. De aztán többet nem nyert. Túlságosan szerette a barátait, nomeg Medveapu vidéki áfonyapálinkáját.

Mai reggel
gyaloggalopp | 2008-11-20 12:44:02 | 3 hozzászólás

Ma is versenyt futottam a csömöri busszal. De van-e értelme a konzervdobozos szardinián évente olajat cserélni? Nohát a futásnak sem volt. Ébredés után a mozgásban csak a lábaim akadályoztak, a csukott ajtó, a küszöb, a levegő oxigéntartalma, a lét, a tudat és az Ablak-Zsiráf összes szócikkének megfelelő dolog. Annyi kedvem volt szaladni a busz után, mint death metálra mamuszban szteppelni a Szombat esti lázban. No és így történt, hogy a projekt pont úgy zárult, mint a félkezű szakács szereplése a Síva-hasonmás versenyen paródia kategóriában. De azért alapvetően lassú tűzön fő az optimizmus! Midőn immár Árpádföldön néztem balkezemmel folyamatosan csipátlanított bal szememmel a távolodó busz után, arra gondoltam, át kellene nyergelni a ritmikus sportgimnasztikára, hogy szokjam a mostanában oly gyakran igénybe vett 5-ös buszon megejtett utazás közbeni jógagyakorlatokat, ha már a futás nem megy. A görbebotos-kerekesszékes néni, aki lesajnáló pillantással húzott el mellettem, és szatyrából kilógó másodosztályú kígyóuborkájával pajkosan oldalbabillentett, még kiintegetett a busz ablakán. Ott lihegtem megalázottan, és ezen az állapoton még az sem javított, hogy úgy gőzölögtem a megállóban, mint egy nagy tál friss pacalpörkölt, vegyes vágott savanyú pofával.

 

Most épp kajaszünetet tartok, ami abból áll, hogy tojásostésztával próbálom betömködni a laptop billentyűi közt levő réseket és közben azt tervezgetem, hogy még egy kicsi időt mindenképp hagynom kell az Élet Nagy Dolgaira, de aztán muszáj lesz futkorászni, mert kezdek megzakkanni. Az előbb sóhajtottam egyet: de jó lenne most futni egy kisebb félmaratont! Mármint MOST. Ebben a percben.

 

De egyelőre ma dolog van, este takarítás, felkészülés a költözésre, a hétvégén bútorcipelés, mosógépcipelés, szobák belakása, megfelelő ételszag kiválasztása és a lakásban való szétterítése, lótifuti két napig, míg végül vasárnap este ledőlés egy most még idegen lakásban. És akkor a csömöri busz után nem futok többet.

  
Hétfő
gyaloggalopp | 2008-11-17 12:48:43 | 5 hozzászólás

Igazi hétfői hétfő van. Se munkakedvem, se a szemem nyitvatartásához minimálisan szükséges energiám, se egy értelmes gondolatom. Szóval hétfő. Ja, s hogy ki ne feledjem: lábaimat a tegnap-tegnapelőtti rohangászástól egy-egy összeszáradt, márványsajtos ízesítésű ropinak érzem inkább, mintsem két működőképes végtagnak. A márványsajtot talán még érteném, bár esküszöm, megmostam. Mármint a lábamat. Ellenben nagyjából annyi rugalmasságot érzek combtól lefele, mint a fent említett ropogtatnivaló kapcsán érezhetnék. Már ha valóban az volna láb helyett a nadrágomba bújtatva. De nem az van, hanem láb, szóval totál káosz.

 

Nos, nagyjából ennyi értelem lakozik a fejemben ma, mint ami a fenti bekezdésből kitűnik. Nem is írok túl sokat, nehogy elfáradjak… A lényeg úgyis az, hogy a hétvége igazából inkább volt nevezhető szenzációsnak, mint amennyire nem. A futás, a fürdés a tóban (megint baromi hideg volt a víz, de utána legalább lehetett napozni), a barátok, a versenyzés… A pizza. Ez mind feldobott. Alig tudtam lemászni. No és az, hogy valamennyire formában maradtam – ezek szerint – az elmúlt hetek negyedgőzzel való készül(get)ése közben. És ez jó! Most még egy kicsit ez lesz, vagyis edzek, amikor épp tudok (valamicskét), de utána, remélem, lassan elkezdődik az az időszak, amikor is egyszer csak kaphatom magam és csak úgy nekilódulhatok a nagyvilágnak, hogy valahol messze áljak csak meg. Az lesz ám majd a csuda! :)

Jó dolgok jönnek
gyaloggalopp | 2008-11-14 12:29:00 | Nincs hozzászólás!

Csupa jó dolgok jönnek, meg csupa jó dolog van amúgy is. Nos. Először is belaktam az új helyemet a munkahelyen: betettem az asztalra egy elmosatlan kávésbögrét. Néhány pár futócipőnek még keresem a helyét, de a teljes hatalomátvátelmég odébb. Persze nem én vagyok az utolsó ember, aki az irodába jön mostanában, ideiglenes, ámde eszement tervek szövődnek arra, hogy miképpen lesz megoldva például a Zokszigénellátás, miután az iroda népessége 100 fő/négyzetméter fölé emelkedik tartósan. Egyelőre a Zokszigénpalack áll nyerésre, de a helyhiányt is igyekszünk előre megoldani, vagyis az asztal alatt hasaló kollégától a szembeszomszédhoz a trolivezetéken áteresztett ipari alpinistán át a szekrényben ülő törpe és/vagy kínai bedolgozóig minden az eszünkbe jutott.

 

Apropó: szembeszomszéd… Az elsőn egy nénike lakik, alatta egy zöldséges, minden portékájával együtt. Csodálatos szimbióziban élnek ők, a minap például a nénike kihajolt az ablakon é a falhoz csapkodva lerázta az utcára a telelésre beviendő muskátlik földes gyökerét. Alatta a zöldséges állt, aki akkor is rezzenéstelenül figyelt egy távoli, általa jól meghatározott és senki másnak nem körülírt titkos pontot valahol a Meki és egy tűzcsap közt, amikor a néni dolga végeztével kisseprűvel  tisztogatta a megüresedett párkányt – természetesen az utcára. Az egyetlen megoldási javaslatom a helyzet furcsaságainak megoldására az, hogy innen nézve talán igen, de amúgy messze nem egy síkon/dimenzióban/világban élnek, talán bizony az is lehet, hogy a néni olyan, mint egy évmilliókkal ezelőtti szupernovarobbanás, amit most látunk; már rég lesöpörte a párkányt, de a híre a szemembe csak most jutott el. Esetleg a zöldséges halt már meg régen, csak én látom úgy, hogy az ajtaja előtt rendezgeti a gyümölcsöt

 

No persze azért az élet nem áll meg körülöttem, éppúgy dolgozom, mint más és éppúgy emlegetem különböző, általam nem is ismert személyek különféle oldalági családtagjait, mint eddig. De most van idő picit tervezgetni, a jövőbe tekinteni.

 

Most csak kicsit akarok előre látni, mondjuk még másfél hónapot… Mert, mint mondtam, jó dolgok jönnek, mindjárt holnap a Balaton Maraton, haverokkal, futással, viccből-Balatonban-fürdéssel (amit nagyon utálok, de mégis jó), talán nagy beszélgetésekkel. Aztán nemsokkal később költözés, belakása az új helynek, aztán megint futások, Fürdőruhás Mikulásfutás, Nyusziszülinapi banzájfutás, Remélem, hogy Cucufutás is… McDermed’s Domonyvölgyben.

 

Téli összedöffenés a rózsaszínekkel.

Aztán, remélem, néha téli bevackolódás, kuksolás kifele.

Remélem, tél. Párás, havas, ropogós, csípős. Belefutni a szűzhóba.

Illatos karácsony, lehet, mint kiskoromban, figyelni az ablakokat, hol állítottak már fát.

Nyugalom. :)

 

 
Foltos maradt kétszeri átkenés után is, de halad
gyaloggalopp | 2008-11-10 20:43:57 | 1 hozzászólás

Említettem mostanában mindenkinek azt, hogy nagy változások közepette vagyok. Kvázi pubertás. Az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy a nyolc évig ideiglenes munkahelyemnek tekintett „dolgozót” a múlt héten szépen elhagytam, utánam az özönvíz, ahogy a művelt csőszerelő mondá. Igazából sosem szerettem azt a helyet; sziszifuszi, agyölő butamunka, s vajon normális-e, hogy az ember nap mint nap reggel 7 előtt elindul dolgozni és este nyolcra ér haza? – ugye, nem.

 

Most az új helyen szokom a normális életet. Értelmes emberek közé megyek reggel, jó hangulatban telik a nap és aztán időben hazaérek (hogy hova haza, az most elég képlékeny, de ez másik történet). S igen érdekes, hogy nem azonnal futkosni akarok a fennmaradó időben, hanem mindenféle a fejemben van ilyenkor. Olyan dolgok, melyek eddig is ott kellett volna, hogy legyenek, csak valahogy – a vezérlés és a rendelkezésre álló adatok elégtelensége folytán – a perifériára, egy rejtett mappába szorultak. Mondom: szokom a normális életet, szokom, hogy emberek közt élek, s nem gondolkodni is lusta, semmivel sem törődő arcok közt.

 

Persze, ami még lényeges, s ami azért a futásban sem hátrány, az az, hogy kitaláltam, hogy megreformálom a harminc éve rosszul működő étkezési szokásaimat. Eddig ugyanis szünetmentes tápon voltam, vagyis reggeltől estig megállás nélkül zabáltam – ha épp nem felejtettem el. Mert ugye olyan is előfordult… Szóval szigorúan: reggeli, ebéd, vacsora. Vagy valami ehhez hasonló. Ma a „hasonló” volt soron, ami eredetileg csülkös káposzta lett volna, de a fokozott (és túlzott) hőkezelés miatt némi grafitos színt – és persze ízt – kapott. Mindegy, elfogyott.

 

Normális napirend, minden normális. És akkor szépen, miután atomjaira szedtem a napot, újra fel lehet építeni percenként, óránként, naponként az életet, úgy, hogy minden a maga helyére kerüljön. A futócipőkkel és a bringával együtt. Azért jó nagy helyet kell hagyni az angolkönyvnek is, és persze az úszósapkának… No majd ezt akkor, ha a dolgok közül kikerül a glettelővas és a szobafestő henger. ;-)

 

FALRA MÁSZTAM
gyaloggalopp | 2008-11-09 22:20:16 | 1 hozzászólás

Azon gondolkodom, hogy beírjam-e keresztedzésként a két napnyi alapozást, glettelést, javítást, festést és újra festést, na meg villanyszerelést – és az azt megelőző falkaparászást, csiszolgatást, kopogtatást. Hihetelten formagyakorlatokat végeztünk ugyanis a hétvégén (nem kis sajnálatomra egy nagyon fontos és bráti összejövetel helyett), én a létrán állva képráztattam elmaroknyi közönségemet, berogyasztott lábbal és enyhét hátradőlve töltöttem el az órákat – hát mit mondjak, fárasztóbb volt ez, mint akármilyen maraton. Manó magáévá tett egy kis ecsetet és azzal látta el a baját minden apró kis liknak. Estére úgy néztünk ma ki, mint két apró fürjtojás negatívja.

 

Közben nagyon, nagyon jó híreket kaptam a barátaim felől. ;-)

Ettől most, nomeg attól, hogy a dolgaim, apróbb zökkenőkkel bár (a fal a második átkenéskor  páldául úgy gondolta, hogy mégiscsak ledobja magáról a második világháborús festékrétegeket, illetve akkor még nem is említettem a telefonvezetéken jó harmint éve a falban veztett kettőhúszat, ami csak azért nem gyulladt ki, mert még idejekorán szétégett a vakolat alatt), szóval apró zötyögésekkel, de haladnak.

 

Az már legyen az én bajom, hogy mostanra akarok minden nehézségen túl lenni. Egyszerre. Így aztán viselhetem a következményeket, mert holnap hosszú idő óta előszön nem a futástól lesz minden porcikámban izolázam, hanem végre rendes, emberes munkától.

 

 

A jövő héten futás, Balaton, satöbbi. Már várom.

 

Megint
gyaloggalopp | 2008-11-07 17:54:46 | 2 hozzászólás

Ráömlött valami trutyi a billentyűzetemre pár hete. Oké, ez nem indok arra, hogy ne írjak, node a Balcsi után úgy az egész futásra ráömlött valami trutyi, futottam, futogattam, de koránt sem annyit, mint annakelőtte. Jólesett, nem mondom, de mindig tudtam, mikor elég. No, izé, ez most nem lényeg.

 

Csak, gondoltam, ideje ideröfögni, mert igazából annyi minden történt mostanában. Lakásreparálás, nemsokára költözés, munkahelyváltás, satöbbi… Egy félresikerült októberi „nyaralás”, ahonnan elmenekültünk, a szállást sem fizettük ki. Falkaparászás, penészölés. Elbúcsúzás egy munkahelytől, amit nem szerettem, mégis több mint 8 évig eltöltöttem az időt ott. Új dolgok, új szituációk megszokása – ez még folyamatban van… Azért elég durva ez a mostani időszak, csak pislogok ide meg oda. De a dolgok jó úton haladnak.

 

Nagyjából egy hónapja kezdődött minden, s még talán két hét, mire befejeződik, de legalábbis elrendeződik. Addig ki kell tartani, mert utána már nagyon jó lesz. És, mert nagyon hiányoznak, megkeresni a barátokat. És, mert nagyon hiányzott, futni. :)

2014-12 hó (3 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (4 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (2 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (6 bejegyzés)
2011-01 hó (5 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (3 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (3 bejegyzés)
2009-10 hó (2 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (2 bejegyzés)
2009-06 hó (4 bejegyzés)
2009-05 hó (3 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (3 bejegyzés)
2009-01 hó (4 bejegyzés)
2008-12 hó (4 bejegyzés)
2008-11 hó (9 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-05 hó (3 bejegyzés)
2008-03 hó (4 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (7 bejegyzés)
2007-12 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (6 bejegyzés)
2007-09 hó (4 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (2 bejegyzés)
2007-06 hó (6 bejegyzés)
2007-05 hó (4 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)
2007-03 hó (4 bejegyzés)
2007-02 hó (4 bejegyzés)
2007-01 hó (8 bejegyzés)
2006-12 hó (3 bejegyzés)