Aszfaltbetyárkodásaim
Dupla
És akkor duplázok, ha máreddig nem írtam, hiszen azelőző bejegyzésem délelőtt íródótt, s azóta nem épp vidám dolgok történtek.
Történt pedig, hogy ma megint futottam (tudom, most már mondjak újat is, mert unalmas vagyok... ). A szokásos munkahelyről-hazafele-25 túrát szaladtam, ma úgy döntöttem, hogy nagyon átmentem mostanában totyogósba, így jó kis lendületes futásokat iktattam be, kényelmesen rohangásztam - mégsem mondom, hogy ez volt a legélvezetesebb futásom.
Történt ugyanis, hogy kiderült: nem vagyok toleráns az autósokkal, nagyon nem. Ugye sötétben, eső után a sáros járdán futni nem túl boldogsághormonelőállító tevékenység, de igyekeztem élvezni, egész addig, mígnem az úttól a kerítésig keresztbe álló nagydarab csajozósjárgányba nem botlottam, a szó szoros értelmében. Volt 15 centim a járdán a kocsi és a betonkerítés közt. Nosza, átpasszíroztam magam, s közben észrevettem, hogy a kocsi indulni készül, indítózik. No, akkor itt az alkalom, hogy nemtetszésem fejezzem ki: olyat csaptam a motorháztetőre vigyíorogva, hogy szerintem még most is döng - mire felharsant a duda, de tettem rá... Idióta barom állat a vezető, gondoltam. És milyen igazam volt!
Fél perc múlva már lelassított mellettem, dudált jó sokat és édesanyámat próbálta kapcsolatba hozni bizonyos ősi mesterséggel, mire közöltem vele futás közben, hogy a járda az enyém, az út az övé, lehet haladni tovább. A kurvaanyázás nem szűnt, nem igazán értettem, mit mond, csak mutogattam, hogy merre húzzon a francba... Közben mögötte tornyosulni kezdett a sor, dudáltak neki... Én meg vigyorogva mondtam, hogy látod, mindenhol megállsz, ahol nem kéne, húzzál már a francba! Na, erre index ki énfelém, én meg már a lehetséges menekülési utakat vizslattam, természetesen elsőnek a motorháztetőjén keresztül, s gondoltam, jól belelépek a szélvédőjébe is, ha tényleg elém kanyarodik - de ő csak anyázott, nem idézem, hogy hogy, majd gondolt egyet és elhúzott. Idióta.
Nem sokkal később mókás kedvű fiatalok kezdtek rikoltozni egy másik autóból, elküldtem őket, nem mondom, hova. Kicsit ideges lettem, igazából az addig 145-ös pulzusom az előző affér miatt - persze, mert azért megijedtem - 180 körül tetőzött, s innentől a megnyugvásra koncentráltam... Mire sikerült, addigra eltelt jópár perc. Így futottam a zöld jelzésű zebra felé, amikor...
...szóval amikor is láttam, hogy a lámpa villog. Na, mondom, ezen átérek, ha sietek, épp lendületben voltam, mikor is sikerült a járdaszegélyre lépnem, onnan lecsúsznom, bele a havas-sáros gödörbe, a bal bokám befelé bedőlt, reccsent, a lámpa pirosra váltott és én ott álltam lakhelyemtől 5 kilire fél lábon, a lábam lüktetett, zsibbadt, nem éreztem, s akkorát kiáltottam, hogy mellettem satufékezett egy lada... Jó 4 percet próbáltam ráállni, nem nagyon ment, illetve csal alig tért vissza a lábamba az élet, s már kezdtem pánikolni, hogy hogy jutok haza Mátyásföldről, mindeközben pedig fohászkodtam minden rálépési kísérletnél, hogy jajj, csak ne legyen gond...
szerencsére az ijedtség nagyobb volt a bajnál, s végül nagyon hamar rá tudtam lépni, mitöbb, óvatosan futni is elkezdhettem, s pár perc múlva lazán már ment a kocogás is... Hazajutottam. Kicsit most talán dagi, nem vészes, igazából mikor hazaértem, akkor kezdtem csak újra érezni... Szóval most pihi jön, de legalábbis a hétvégi hegyifutásoknak lőttek. Oldalra nem jól mozog a bokám, de futás közben - bitumenen, tehát egyenes talajon rendesen működik. Fene vinné el. Holnapra kiderül, hogy hogy állunk.
Lendületben az orcám! :)
gyaloggalopp
| 2007-02-26 20:25:16 |
1 hozzászólás
Megint régen írtam, persze, mert csak futok, futok... Nagyon tetszik a dolog, igaz, hogy ha néha-néha hazaérek, családom gyanakodva nézi a fejemet, hogy ugyan, ki ez a csatakos fickó, valahonnan nagyon ismerős. Apám ugyan megjegyzi a húgomnak, hogy némiképp hasonlít a rég elveszett fiára, akit azóta nem láttak, mióta bekiáltott a nappaliba, hogy "elmentem futni, majd jövök" - csak az a fiú nem volt ilyen sáros és izzadt, illetve reggel 10 előtt sosem kelt fel, nehogy hajnaltól sötétedésig fusson...
Ez van. Már a fogászaton is jókat röhögött az asszisztenscsajszi, mikor a fogröntgen árát kérte, hogy most megszabadít Egytized futócipő árától. Node félre a búval, mert igazából örülök, hogy ilyen könnyedén és örömmel megy a futás, nagyon kellenek most a kilométerek, s nem utolsó sorban a "futással (előrefelé való haladással) töltött idő" is jó, ha minél hosszabb. Nagyon jó volt Nyúllal a Balcsifelvidéken kocorászni, biztos, hogy az a 8,5 óra nem vész kárba, amit reggeltől estig az erdőben töltöttünk, ezt leginkább onnan tudom, hogy míg egy éve azért rá kellett készülnöm a munkahelyről való hazafutásra, most csak "hazaszaladok, oszt' kész". 25 kili... Tegnap is majd' 4 órát töltöttem Veronikával a Kevélyen meg a Hosszúhegyen, igaz, nem épp úgy jött ki a dolog, ahogy terveztük, de most én ennek is örülök - lényeg a mozgás!
A múlt héten elkezdtem belehúzni, megvolt idén az első 150 kilométeres hetem. Csupa hosszú lassúval. a PH-ig nem is szeretnék már gyorsan futni, ott majd meg úgy, ahogy épp jólesik. Lendületesen, ügyesen - azért a tavalyi 1:51-emet nem ártana megdönteni. Utána meg tovább a lassúkat, jön a 100 kilométeres OB, egy hét múlva a 6 órás, előbbit biztonsággal kellene, utóbbin meg legalább 72 kilit kellene futni. (A dunamentit inkább kihagyom. Drága, nagyon drága nekem.) Két héttel később Debrecen Maraton, óra nélkül fogok futni, csak pulzussal, 155 alatt. Ha mindent jól csinálok, akkor a 3:15 így is meglehet. Hameg másként döntök, akkor Gabesznak fogok nyulazni, ha már nekem nem célversenyem, akkor legalább neki legyen jó! Énnekem úgyis jön újabb két hét múlva SÁRVÁR!
Ezt muszáj volt leírnom, hogy el ne felejtsem, mire készülök... És no még egyszer: SÁRVÁR! :)
Margita 40
gyaloggalopp
| 2007-02-10 23:26:22 |
1 hozzászólás
No ez is megvolt. Azt hittem életem első 28 és fél évében, hogy mindent előbb megcsinálok jól, mint bármilyen terepfutást - erre most harmadszorra tapasztalom, hogy a terepen elmaradnak a holtpontok, a lábam úgy visz, hogy csak győzzek vele menni, szóval az összes futásféle közül ez megy a legjobban... Hosszas beszámolót most ne várjatok, az igazság az, hogy Blahó Ákos mondta, hogy nem nagyon emlékszik, mi volt, csak futott - és most, hogy leültem, arra jöttem rá, hogy én sem. Csak futottam. Blahó Ákossal. Meg a többiekkel.
Reggel szegény atyám még nem sejtette, hogy ő visz el Gödöllőre... Én már tegnap tudtam. Így sikerült kiküszöbölnöm a sok idegeskedést, beneveztem már hét után és megkaptam az 1. számú elit rajtzámot. Aztán összegyűltek a többiek is, hogy 9 órakor elrajtoljunk. A rajtoltatás egyszerű volt: kivonultunk a zebrához és amint zöld lett, eltepert a mezőny.
És innentől tényleg összefolyik a dolog, emlékszem, hogy az élcsapat lelépett nagyon hamar, pár ember, csak a hátukat láttam egy darabig. Az üldözőbolyban vagy tízen caplattunk utánuk... Megint és újra felvetődött bennem a kérdés, hogy tényleg helyes-e nekem Korányi Halálcillag, Lelkes Guszti, Blahó Ákos meg Lőw Andris között futni, de amikor az első nagyobb lejtőn hirtelen otthagytam pár embert és nem szégyelltem még élvezni is a dolgot, úgy döntöttem, hogy ez nem egy véresen komoly verseny, most lehet ökörködni, maximum visszafogom magam később... Haha! Akkor még azt hittem!
Sokáig Andris mögött futottam, aztán mellém trappolt Szabó Balázs, akinek elpanaszoltam, hogy félek, túl gyorsan megyek, de az egész arra volt csak jó, hogy óvatosan kezdtem leszakadni Lőw Andrisról... Később Halálcillagom és Ákos értek utol, s nagyjából így futottunk elég sokat, a lejtőkön megléptem mindig, a pontoknál utolértek picit. Vagyis Ákos. Mivel szemüveg nélkül voltam, nem láthattam, hogy Halálcillag is ott van. A lejtőkbe amúgy irdatlan vakmerőséggel rohantam bele - megemlítendő, hogy a múltkor más kidobásra szánt Sauconymban voltam, aminek a sarka két deszkával volt egyenértékű tompítás tekintetében, így a sárban sokszor jobb volt futni, meg az avarban, mint az úton. Szokásomtól eltérően - nameg mert Balázs mondta, hogy a pontokon nem kell annyit tölteni, amennyit én szoktam - egy pont maximum 10 másodperc volt, így nagyon gyorsan, pörgősen haladtunk. Ehhez jó illusztráció, hogy igaz, nem éheztem el, de inni sem nagyon ittam, enni meg végképp nem tudtam, mert rohanni kellett mindig... Fél liter folyadékkal nyomtam megint az egész túrát.
A nyolcas pont előtt még mindig Ákossal futottunk, valaki ugyan utánunk vetette magát, de az emelkedővel nem bírt, így lemaradt. Egyszercsak no nézd már, ki van ott: Lőw Andris. Valahogy utolértük, onnantól hármasban, de legalább egymás közelében mentünk tovább, aztán Andris kicsit lemaradt, s persze HCBalázs is ott volt, csak őt én nem láttam. A nyolcas pont előtt éreztem, hogy azért nagyon feszegetem a határaimat, a pontnál így Ákos épp elment, mikor én odaértem, s én pont annyival fogtam magam vissza, amennyivel Ákos gyorsabban kezdett futni, mivel Levit látta meg... Én meg Ákost akkor utoljára.
Megérkezett viszont egy ismeretlen a ponthoz, meg Lőw Andris is, én akkor már tovább mentem, fel egy meredeken, az ismeretlen ahogy jött, úgy ott is hagyott, óvatosan távolodott, közben lehagyott még egy valakit is, aki előttünk volt, aztán őt én is ott hagytam, no elég az hozzá, hogy egyszercsak azt vettem észre, hogy egyedül vagyok, egy ismerős sincs - és jött a pánik, merre kell menni, hol vagyok... A megelőzött srác utolért, ő sem volt képben, így itinerolvasás következett, s kiderült, hogy 100 méterre vagyunk egy EP-től. Ott ért utol Lőw Andris is, akivel innentől együtt mentünk tovább, a srácot otthagyva, sőt, nemsokára hárman voltunk, mert valaki még csatlakozott hozzánk...
Andris nagyjából tudta az utat, csak a legvégén volt egy kis kavar: hárman kicsit elindultunk Gödöllőn felfelé, távolodva a céltól, max. két-három percnyi plusz út volt... De pont elég volt hozzá, hogy amíg a hármas út mellett lefele lendületből, begyorsulva téptünk az iskola, azaz a cél felé, én legutolsó erőmmel elöl, mögöttem Andris lerázhatatlanul (akarta a fene lerázni, be akartam érni), mögötte kicsit lemaradva a harmadik, no szóval amíg mi robogtunk a kitérőből visszafelé, addig HalálcillagomBalázs és az előbb említett leelőzött srác szépen becsusszantak elénk... Néztek is nagyot, hogy mi meg hol voltunk, mikor 10 perccel korábban még előttük futottunk!
No száz szónak is egy a vége: így lett 3:23 a legvége nekem, Andrisnak is, Cillagomék valamivel előbb értek be, Blahó Ákos pedig talán vagy 4...5 perccel korábban, az előttük levőket meg nem tudom, de nagyon szeretném megtudni, mi a tököt ehettek, hogy így futottak, hiszen az első három helyezett 2:58...2:59-es eredménnyel futott.
De a lényeg: mindenkinek gratulálok, aki futott. És ami még lényegesebb: Halálcillagom Balázs még ma elmegy éjszakai Börzsönytúrára, meg még páran... Hát ezek TÉNYLEG nem normálisak! No ez a teljesítmény! Hajrá, éjszakások!
Megúsztam.
gyaloggalopp
| 2007-02-09 23:42:32 |
1 hozzászólás
Na de rég írtam megint! Oké, most sem viszem túlzásba... Csak hát történnek a dolgok az emberfiával és az élet is csinál egyet és mást... Történetesen megismerkedtem egy lánnyal, aki nem rég óta fut, lassan és keveset megy neki, de nyomja, csinálja és fejlődik... És ma revans volt: ő úszik. És elmentünk úszni - előrebocsátom: nem tudok úszni. No ez mondjuk látszik is a mai "edzésmunkámból", hiszen a 200 métert is 25 méterekre boncoltam és egyenként küzdöttem meg mindegyikkel, kettőnek a végén majdnem én maradtam alul, ami, valljuk be, egy mélyvizes medencében nem túl előnyös. Most 29 évem alatt összesen vagy 300 méter (!) úszásnál járok,ebből a megközelítésből azért ez már valami, amit ma csináltam, nem? De. Na ugye! :)
---
Holnap Margita Maraton. November végén hülyeségből mondtam, hogy milyen jó dolog: fussunk minden héten maratont! Nem is gondoltam, hogy eltelik másfél hónap és tényleg ezt fogom csinálni... Igaz, alapozósan, csak néha-néha belerohanva, nyugisan. A heti száz megvan mindig, csak most fogtam magam viissza, hogy miondkét cipőm kezdett meghalni, s a hétközbeni hosszú futások miatt a két rossz cipőben egyaránt kezdett fájni a lábam, különösen a törött. De holnap maraton. Megint. :)
Kíváncsi vagyok, mennyit hoz rajtam, hogy most sokat futok terepen - tavaly semmit nem futottam. Emellett pedig, igaz, edző és hozzáértő segítség nélkül, de igyekszem a technikámon is csiszolni, talajfogás, elrugaszkodás, ilyenek. (Hátha lesz belőlem egyszer futó!) Nade miért írom mindezt? Ahogy a fenti úszásnál mindenképp, úgy biztos vagyok benne, hogy a rosszul megtanult mozdulatsorok végzésekor rengeteg energiám elmegy felesleges mozdulatokra illetve rossz mozdulatok tudattalan ellensúlyozására. Ez a sok elfecsérelt energia pedig nagyon fog hiányozni Sárváron, pláne a 24 órához közeledve! És nincs már olyan sok időm! Például azt vettem észre, hogy hátrafeszített lábfejjel és sarokkal szinte becsapódok a földbe minden lépésnél, utána pedig ahelyett, hogy menteném, ami menthető, s a lábfejemet helyes irányba fordítanám, inkább csak elernyesztem a lábam, s combból húzom magam előre (ahelyett, hogy a hátsó lábammal lökném magam). Tulajdonképp semmi mást nem csinálok, mint rugdalom magam előtt a levegőt.
Két és fél hónapom van... Na jó, picit több. És egyszer úszni is meg kell tanulnom!