Szóval a tubi - azon gondolkodtam ma futás közben, hogy egyrészt ilyen rohadt nagy szélben hol húzódnak meg az amúgy mindig a parkban repkedő galambok (vagy vajon melyik sorház falába álltak bele csőrrel előre), és vajon hogy lehet az, hogy se Kőbányán, se Cinkotán, se Rákospalotán, se Zuglóban nem nagyon láttam ma futókat, noha mind a négy helyen futottam ma.

Lehet, hogy csak én zöldültem meg ennyire, hogy - végre - kimentem egy hosszabbat futni ilyen szar időben? De közben meg nem, mert sokan futottak ma is - akkor...? Reggel az Örsön még úgy rá kellett dőlnöm a szélre, mint vízicsigának a golf áramlatra, ha el akar érni valami sebességet. De értelmetlen dolog volt amúgy (nem különben a csiga attrakciója), kicsapott a szellő az út szélére simán, ahogy a Teszkósonka csapja ki a gluténérzékenyeket. De nem csak engem, az egész csapat kisember hosszában közlekedett zebrán, szerintem az autósok mostanáig nem tudják, mi volt az a Nyírfácska tánccsoport, ami azt a hülye balettelőadást produkálta, míg ők a zöldre vártak.

Az UB óta - nem most volt - nem tudtam elszakadni a húszas számtól, de inkább a tíz kilométereket preferáltam, valahogyan többet sosem tudtam futni. Vagy csak nem mertem. Nem tudom, hogy mi is volt az ok - no, de ma elhatároztam, hogy nyugiban, amíg a lábam visz, futok egy kicsit többet. És így aztán az év legrövidebb napján simán sikerült belefutnom majd' három órán keresztül a sötétségbe. Igazából a lelkesedés vitt, mást nem nagyon tudok elképzelni. Ugyanis (ó, régi szép idők!) nagyjából úgy tudnám elmondani, mit is ettem ma összesen futás előtt, mint Áron fiam, ha kérdem, mi volt az ebéd az óvodában.

Az alap, hogy mindig vigyorogva jön a válasz. Ebéd...? "Borsófőzelék." Persze sosem az. De ezt válaszolja. Hohó, engem nem versz át, kismajom! Mi volt a borsófőzelékben? "Háááát, süti, husi meg mindenféle." Na. Akkor még egyszer. Mi volt az ebéd? "Tésztás főzelék." Ez meg mi? Ilyent én szoktam csinálni, mikor belezuttyintom a hideg habarást a forró lébe, oszt' összeugrik... 

Szóval hasonlóképpen ettem ma futás előtt, kábé egy fél párizsis kenyeret meg két főtt répát, maradt még olyan "24-órát-futós" tápszerem, egy kis ilyent is letoltam, aztán futás. Igazából ez épp elég volt egy kényelmesnek mondható harmincashoz, aminek a végén még egy-két kilométert kocogóban is megtettem levezetésképp.

(Oké, fogalmzzunk máshogy: rohadtul elszámoltam magam egy-két saroknál, és nem nagyon voltam ott, ahol terveztem lenni harminc körül. És valahogy haza kellett érni. Tulajdonképp hetente tévedek el úgy, hogy majdnem mindig ugyanott futok, csak mint az aranyhal, az akváriumban, úgy egy forduló után elfelejtem, merre is vagyok.)

Persze hazaértem. És mára ennyi, azt hiszem. Poén és csattanó nincs, ha csak az nem, hogy hazatérvén a leszálló cukromat fél órán át próbáltam cukormentes Pepsivel helyre állítani, közben csináltam egy olyan egybekaját a sütőben a családnak, amit én se ettem meg (kívül szenes, belül folyik, most, mikor ezt írom, fél tizenkettőkor, még mindig ott szárad a sütőben, magára hagytam, mint dögkeselyű a feltámadó tetszhalottat; no comment), vacsira így krumplipüré volt sült pulykafalatokkal. Ezután még elhitettem itthon mindenkivel, hogy a búvárharang azért van, hogy a víz alatt is pontosan tudják, mikor van dél.  Azt hiszem, ma másba már nem is fogok bele. Esetleg még felteszek egy hirdetést, hogy viselkedési- és jellemhibáimat, valamint futótechnikám, testi-szellemi felkészültségem hiányosságait csomagban eladnám, utána pedig olcsón visszabérelném.

Kíváncsi vagyok, a blogszerkesztő alatt a "rögzítem" gombot tudom-e még kezelni. Drukkoljon mindenki! Ha sikerül, akkor nem sokára megtudhatja mindenki, hogy miért jó a vas, ha finn, pláne miért jó, ha három. A reklám után...