Lubics Szilvi és a többiek felemelő sikerétől végre megkaptam azt a lendületet, ami kellett, hogy újra edzeni kezdjek. El is indultam tegnap, gondoltam, közben kitalálom, mit főzzek este, tervezgetem a jövő évet, ilyesmik... de aztán nem efgféléken túráztattam az agyamat, hanem olyan hülyeségeken, melyekkel napközben találkoztam.
Például mindjárt itt van egy új jelenség, miszerint a már a tradicionális öltözködés terére is betette a lábát a nagy márkák keze. Vagy valami hasonló. Van ugyanis egy tiszteletre méltó úriember, egy harmincas indiai, akivel nap mint nap találkozom az Örsön, reggel vagy este, de mindig jön velem szembe, a fején pedig mindig egy tekintélyt parancsoló turbán csücsül békésen, csendben. Tőlem akár persze Fila táska is figyelhetne a buksiján, de tegnap csak lestem, mint haladó vámpír a vegaszövetség állófogadásán. Mert mit láttam? A muksó fején ott vigyorgott egy eredeti (?), hamisítatlan (???) ADIDAS turbán. A következő lépés szerintem a decathlonos KALENJI csador lesz, s a Quechua szári. És az akciós NEKI, esetleg REOBEK masni a gésaegyenruha hátára.
De van ám ennél nagyobb dolog is. Mindjárt az Árkád mögött található egy jobb sorsra érdemes üres placc. Korábban barkácsáruház volt ott, aztán kínai üzlet, most magyar ugar, miután pár éve eltolták az egészet onnan. Soha senki nem tudta megmondani, mit is akar oda csinálni az önkormányzat, ám most mozgolódás kezdődött - s azonmód bele is ragadt a kezdődés állapotába. Pár hete ugyanis valami muzeális teherautó lepett meg, ami a nagy tér csücskein fúrásokat végzett, először azt hittem, lecsavarozzák a területet, el ne lopja valaki. Aztán semmi, tegnapelőtt viszont elkezdték elkeríteni a teret. Kerítették, kerítették, ennél jobban a Berlini fal sem haladt annak idején, mikor is egyszer csak rádöbbentek, hogy nagyjából fele annyi kerítéselemet sikerült összetarhálniuk, mint amennyi kell. Mit lehet itt csinálni a cigánykeréken túl, tanakodtak, majd jött a megoldás: gyorsan odaállítottak a BELÉPNI TILOS táblák mellé három-három őrt, aki nem arra vigyáz, hogy a területen ne menjen át egy teremtett lélek sem, nem. Hanem arra, hogy a már felállított kerítéselemeket el ne találja lopni valami helyi gyűjtő, hogy elvigye a sarki színesfémmúzeumba.
Na ehhez a hülyeséghez képest igazán semmiség az, hogy a csúfos almádi vonaglásom után kitaláltam, hogy idén is elfutok Ózdra a hó végén, ami 151 kilométer. Hogy helyrebillenjen bennem a kizökkent idő, vagy mondhatnám, visszatérjen az önbizalmam.
Azt a viccet mindenki ismeri, amikor a kisfiú megkérdez egy férfit:
-Bácsi, maga rendőr? - Mire az:
-Mi?... Ja, nem, csak elbambultam.
Almádi után valahogy úgy vagyok, hogy még az idén tudni akarom, hogy tényleg nem vagyok képes 120 kilométert sem lefutni jelenleg, vagy csak akkor nem sikerült. Az idő nem lesz lényeges, bár azért 14 órán belül jó volna, de a fő, hogy nem nagyon akarok agonizálni, sétálni és effélléket végezni. Mert a verseny óta bánt, hogy ennyire gyengére sikerült az a 12 órásom, s azóta van bennem, hogy én igenis tudok futni, csak akkor valami nem sikerült.
Mert azóta simán el tudom képzelni, hogy bárki megkérdezi tőlem:
-Béla, te TÉNYLEG csak ennyire voltál képes? - De én válaszolok hamar:
-Mi?... Ja, nem, csak elbambultam.
Szerintem is csak elbambultál :) De ha 150km futás kell ahhoz, hogy elhidd, hát szaladj! :)
(amúgy a viccet és bölcsésszel ismertem....)