Nagy ünnep jön. Tudom. Bár a fogalmakkal, úgy tűnik, nem teljesen vagyok tisztában.
Meg voltam győződve róla, hogy március tizenötödikén azt kell nézni, hogy futás közben esik-e a vércukor, mert ha ezen a napon esik, akkor negyven napig esik. Ismerőseim ekkor még azt hitték, viccelek. De amikor elmondtam nekik, hogy a nevezetes napon a népi hagyomány szerint lesni kell, hogy Petőfi kijön-e a Pilvaxból, kezdtek furán nézni. Na hiszen ők nem tudták, hogy ha Petőfi kijön a Pilvaxból és megijed az árnyékától, akkor még hosszú, kemény télnek nézünk elébe. De én tudtam. El is mondtam nekik. Akkor fordítottak csak hátat, mikor előadtam, hogy a kokárda bizony veszélyes dolog, először is csak ezen a napon szabad használni, s ami megmarad, azt vissza kell vinni oda, ahol vettük, mert a törvények szerint más napon nem lehet a birtokunkban... Ja, s elmondtam, hogy nagyon kell vigyázni, hogy nehogy véletlenül a kokárda a kezünkben robbanjon fel. No ekkor magamra hagytak. Valami petárdát emlegettek, de már nem értettem tisztán. :)
Nos, mivel Petőfi benne van a negyven legkedvesebb 19. századi magyar költőm csoportjában, így hát úgy döntöttem, nem hiszem el, hogy Segesvárnál elesett, vagy ha el is esett, úgy gondolom, biztos felsegítették, tehát elindultam reggel, hogy a nyomára bukkanjak. Úgyis egy hatórásat akartam futni, így belefért, hogy felkutassam a nyomait, bárhol is legyenek azok. Így esett, hogy a hatórás futást, bár eredetileg a Margitszigetre terveztem, végül a Budapest-Fót-Csomád-Őrbottyán-Veresegyház-Csomád-Fót-Dunakeszi-Budapest útvonalon ejtettem meg, valahogy nem volt kedvem ma körözgetni. Így viszont volt alkalmam végre hosszabb távon is kipróbálni azt a patikai tápszert, amit mostanában iszogatok, kalóriadús, minden benne van, ami kellhet a szervezetnek, csak épp folyékony és könnyen emészthető. Mondani sem kell talán: bevált. Hat decit fogyasztottam, mellé vagy 100 gramm nápolyit meg némi vizet, s nem voltam éhes. Azt hiszem, Sárváron nagy szolgálatot tesz majd.
A táv 72 kilométer lett, én magamban többnek gondoltam, de valljuk be, ha az ember csak úgy fut, akkor nem mindig siet. Én sem tettem most, néha meg-megálltam nápolyizni, nyomós kutakat cukkolni, cipőfűzőt ki-bekötni; azt hiszem, jó volt ez így. a legvégén még rátettem egy kilométert a lakótelepen, mert nem akartam 5:50 alatt futni. A tempót összességében egyenletesnek gondolom, igyekeztem nem lassulni, s az igazság az, hogy futottam volna még, ha muszáj. Újra csak bizakodva nézek Sárvár és a Balcsi elébe, most még lesz egy hosszúm, aztán már csak pihi... Addig is hallgatom a Petőfi rádiót.
Ej, mi a kő, tyúkanyó. Kend... De nem keni.
izé, elsőre azt hittem h az 5:50 a tempó és nem az idő :)))) őrületeseket futsz! hosszút és ugyanakkor elég gyorsat! :)