A múlt héten végre sikerült megnézni az Avatart, háromdében, szagosan, színesen, ahogy kell. Szemüveges lévén kicsit nehezen applikáltam ugyan fel a hegesztőszemüvegnek álcázott optikai tunningot, de aztán sikerült úgy gyurmáznom a fejemet, hogy az egész hóbelevanc nagyjából a végéig a fejemen maradt, s gyönyörködtem a fiktív tájak fiktív lakóiban, olyannyira, hogy a történet legelejére nem is emlékszem, annyira lenyűgözött a látványvilág.

Volt egy jó mondat, ami nagyjából megmaradt bennem, a kék űrlakó testébe költözött főszereplő mondja a hangos naplójában, valahogy így: „Egyre erősebb lábam van. Egyre tovább tudok futni.” Nos ezt a mondatot én nagyon akarom magamnak, s addig nem nyugszom, míg én is elmondhatom. Ha ehhez másik bolygóra kell költöznöm, akkor is, gondoltam magamban. Nosza, szombaton megnéztem hát, mennyire erős a lábam, de ki kellett, hogy ábránduljak: éppen csak annyira volt erős, mint egy héttel korábban: semennyire. Jó, szőrösnek szőrös volt, a végére még büdös is, de hogy erős...? Az ötvenes határt még mindig nem léptem át, úgy tűnik, jelen állapotomban ez az a vonal, ameddig elmehetek. Nem rossz, persze. Másnap még meg is pörgettem az edzést egy húszasnak a közepe táját Krisszel, mert égett volna a pofám, ha nem bírok egy kört menni vele a tempójában (nem sokon múlt pedig, hogy nem bírtam). De még nem az igazi.

Két megoldás lehetséges tehát ezután. Vagy beleköltözöm egy három méteres, farkát csóváló és a bolygó lelkével csodálatos szimbiózisban élő kék férfiember testébe a Pandorán, segítségül hívva a természet erejét, az istenséget, vagy pedig marad a hagyományos módszer: edzeni, edzeni... És akkor repülő hegyek sincsenek meg világító növények, csak egyelőre a latyak meg szél. Mindemellett hasizmozás, fekvőtámasz – módjával persze, nehogy szó érje a ház elejét – esténként és nyújtás.

Eme kettőből választhattam. De végül is az utóbbi mellett voksolok, mert most, hogy már tudom, hogy a Pandora nem is bolygó, csak hold, meg a gmaps-en sincs rajta, hogy leméregessem a futott távokat, már el is ment a kedvem az egész cécóval a testcserével kapcsolatban. Meg hogy nézne már ki az UB-n, hogy jönnek a finnek, japánok, oroszok... meg a N’avik a Pandoráról?