A tegnapi nap amúgy igen hidegre sikeredett, feltámadt a szél, s az erősen sütő nap csak nagy nehezen tudta ellensúlyozni a hűvös levegőt, kénytelenek voltunk hát némi Mikulásvitaminnal kiegészíteni a központi fűtés alig érezhető hatását. No a Mikulásvitamit aztán igencsak jól éreztem, most elég legyen annyi, hogy az egész esemény után én akkorát aludtam otthon, amekkorát csak nem szégyelltem, s nem állítom, hogy utána stabil lábakon álltam, igazából annak is örültem, ha nem szédültem. De ez elhanyagolható momentum, úgy érzem. Most mondhatnám, hogy szemesnek áll a világ, Mikulásnak meg forog.
A Jégteraszon összegyűlt sok vacogó mikulásparódia kisgatyában és futócipőben, meg természetesen az összes létező Igazi Mikulás is, úgy érzem, hogy az egész bagázs volt tegnap egy darab identitászavar és tudathasadás. Igen szép és megható látvány ugyanis, amikor két vidám Mikulás egymásnak ad csokit. (Kicsit kevésbé megható, mikor a szponzor – mer’ az is van, hogy ne vó’na – szórólaposai autóvásárlásra biztató röplapokat osztogatnak a hajléktalannak...) Szóval a jég hátán is vígan megélő Mikulások összegyűltek, s a színpadon énekelni készülő Felöltözött-Nem-Mikulásokkal együtt elkántált valami víárdövörd, vagy mi a tök című szongot, ami magyarra lefordítva annyit tesz, hogy „mink volnánk itten a Májkroszoft szövegszerkesztői” – mer’ ugye word. De lehet, hogy eredetileg Vödör akart lenni a cím. Volt a színpadon Tavi Kagyló... Nem. Folyami rák. Ja, nem! Pataki Attila! Meg a Somamama, meg Détár Enikő (őt úgy mondták, hogy ő az, mert akkora napszemüvegbe öltözött, hogy maga a néni nem is látszott), Pintácsi Viki (ypszilon nélkül, de csak mert ő tényleg tud énekelni!), Bach Szilvia, az egyetlen Szácsmóhangú humoristaNŐ, így ők öten énekelték a szöveget, mi meg a jégen zümmögtünk hozzá, mint pár tíz darab mirelit méh. Aztán megfagytunk. De épp ekkor elérkezett a két óra, és így muszáj volt elindulni, bár az éneklést szívesen folytattuk volna azzal, hogy „jégből vagyok, talán fel sem olvadok”.
A Mikuláskocogás, nekem a negyedik már, amúgy az ötödik, rendben, a szokott módon zajlott. Westend, Nyugati tér, Oktogon – és vissza. Sokan mosolyogtak, az egyik utcában volt csak egy pici fennakadás: mióta van ez a kis esemény, talán az első nénihang most jelent meg, mely hang méltatlankodott, hogy nem tud azonnal kihajtani az utcából autócskájával. Kapott szaloncukrot., mi pedig elkezdtünk fekvőtámaszozni előtte. Ő meg meglátta a rendőrbácsit, aki nekünk adott igazat, s csendben maradt innentől...
Vissza a jégteraszra, ott körtánc, Kicsirakás, hasoncsúszás, jégbalettes lányok, vígalom…És természetesen sok Mikulásvitamin. (Jajj.) Sok embernek sikerült mosolyt csalni az arcára, a Heim Pál kórház is megkapta az adományt a végén, gratulálok magunknak. Jövőre megint!