Említettem mostanában mindenkinek azt, hogy nagy változások közepette vagyok. Kvázi pubertás. Az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy a nyolc évig ideiglenes munkahelyemnek tekintett „dolgozót” a múlt héten szépen elhagytam, utánam az özönvíz, ahogy a művelt csőszerelő mondá. Igazából sosem szerettem azt a helyet; sziszifuszi, agyölő butamunka, s vajon normális-e, hogy az ember nap mint nap reggel 7 előtt elindul dolgozni és este nyolcra ér haza? – ugye, nem.
Most az új helyen szokom a normális életet. Értelmes emberek közé megyek reggel, jó hangulatban telik a nap és aztán időben hazaérek (hogy hova haza, az most elég képlékeny, de ez másik történet). S igen érdekes, hogy nem azonnal futkosni akarok a fennmaradó időben, hanem mindenféle a fejemben van ilyenkor. Olyan dolgok, melyek eddig is ott kellett volna, hogy legyenek, csak valahogy – a vezérlés és a rendelkezésre álló adatok elégtelensége folytán – a perifériára, egy rejtett mappába szorultak. Mondom: szokom a normális életet, szokom, hogy emberek közt élek, s nem gondolkodni is lusta, semmivel sem törődő arcok közt.
Persze, ami még lényeges, s ami azért a futásban sem hátrány, az az, hogy kitaláltam, hogy megreformálom a harminc éve rosszul működő étkezési szokásaimat. Eddig ugyanis szünetmentes tápon voltam, vagyis reggeltől estig megállás nélkül zabáltam – ha épp nem felejtettem el. Mert ugye olyan is előfordult… Szóval szigorúan: reggeli, ebéd, vacsora. Vagy valami ehhez hasonló. Ma a „hasonló” volt soron, ami eredetileg csülkös káposzta lett volna, de a fokozott (és túlzott) hőkezelés miatt némi grafitos színt – és persze ízt – kapott. Mindegy, elfogyott.
Normális napirend, minden normális. És akkor szépen, miután atomjaira szedtem a napot, újra fel lehet építeni percenként, óránként, naponként az életet, úgy, hogy minden a maga helyére kerüljön. A futócipőkkel és a bringával együtt. Azért jó nagy helyet kell hagyni az angolkönyvnek is, és persze az úszósapkának… No majd ezt akkor, ha a dolgok közül kikerül a glettelővas és a szobafestő henger. ;-)
Nekem tetszik,hogy helyére kerülnek a dolgok! Jó ez így!