Furák az emberek. Önzők, nem tartják be a szabályokat és sokszor nagyon eltérő az értékítéletük. Mindezt csak egy mai baleset okán mondom. A főútra, az enyhén zsúfolt főútra a stoptábla mögül kimerészkedik egy szakadt autó, majd mikor észreveszi, hogy gáz van, jönnek balról, mert eléjük hajtott, padlógázzal igyekszik át a túloldalra, de pechjére jobbról telibekapja egy másik autó, amitől ő sréhen balra frontálisan beleszáll egy harmadikba. Eddig a történet első fele, eddig az autókról.

Jön a futó, látja az egészet, látja mind a három autót, amint egy agonizáló fémhernyóként elfoglalja a kereszteződés nagy részét. Látja az idegesen ugrabugráló duci hölgyet, aki sziszeg, de még nem érteni, mit. Közelebb futván megnyomja az óráján a gombot, hátha lesz "valami", megáll. És itt jön az, hogy furák az emberek, némiképpen önzők. Mi történik?

-A harmadik autó, akinek csak úgy nekimentek, kinyílik, kipattan az anyósülésről egy nő és üvöltve veri a hibás - amúgy összetört - autóját, s visít, hogy "mit csináltál, te szemét, most vettem az autót", stb. És utasítja a férjét, hogy tolasson el onnan, de mégsem, mert össze van akadva a két kocsi.

-A vétő autós pár másodperc múlva kipattan, de látszik, hogy csak idegesa, de azt nagyon. Autó helyett inkább pótórákat vett volna. Érthetetlen egyébként, hogy néhányan akkor is és csakazértis át akarnak menni, ha amúgy elsőbbséget kell adniuk - pláne stoptáblánál...

-Az imént említett sziszegő hölgyhöz a futó, azaz én, odamegy. Már hallani, mit mond, eddig is lehetett hallani igazából, sőt, láthatóan ő volt az, aki megsérült, gyakorlatilag, ahogy megnéztem, eltört a keze. A kardigánját már alig tudtam levenni, érintésre összerándult a nő, s az első percekben gyakorlatilag nem tudott válaszolni semmire, csak remegett. Azon gondolkodtam, hogy a másik, a hisztis nő vajon hogy gondolja, hogy a kocsija a legfontosabb, mikor sérült is van? Ezt azért kérdezem csak, mert a nő férje is megsérült, gyakorlatilag kifejelte a szélvédőt, s a keze sem volt rendben. Na ja, a biztonsági öv természetesen be sem volt kötve. Ha belegondolok, akkor egyik autós saem büszkélkedhetett azzal, hogy tökéletesen helyesen járt el, ha mást nem, akkor valami erkölcsi vétséget elkövetett... És ekkor nem beszélek a sarki kocsma közönségéről, akik szó szerint kijöttek röhögni. És a többi autósról sem, akik dudálva, kiabálva próbálták meg nem történtté tenni az esetet.


Nem vagyunk egyformák, mindannyian máshogyan hibázunk. Bizony, önzőek vagyunk. Ezen gondolkodtam, miután végül a nőt sikerült megnyugtatni, már jobban volt, s beült a kocsijuk ülésére. Mikor meggyőződtem, hogy nincs nagyobb baj, a két sérült is jól van, sőt, a pasi a rendőröket és a mentőt is hívta, a vétő srác összezuhant, a visító nő pedig elfoglalta magát a biztosítási papírok kitöltésével, elköszöntem és tovább indultam. Elgondolkodtam azon, hogy vajon hogy van az, hogy mindenkinek miondig a saját problémája a legnagyobb, s elszomorodtam azon, amikor rájöttem, hogy ha a választ nem is tudom, de nagyon így van. Aztán jött a mentő, később a rendőr is szemben,s megnyugodtam. Felhagytam az agyalást az emberek önzőségéről, mert mind azok vagyunk, nincs kivétel. Mindenkinek megvan a maga kis gondja, ami mindig nagyobb lesz más bajánál.

Azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon egy edzésnek számoljam a mostani futást az edzénaplóban nagy szünettel, vagy két kisebb futásnak.