Szóval kutyabaj. Sokan panaszkodnak a futás közben támadó kutyákra, néha én is összefutok velük itt-ott, ki vannak csapva, falkákban kódoronak, de valójában jobban tartanak tôlem, mint én ôtôlük. Vlük nincs is semmi baj - de álmomban sem gondoltam volna, hogy nap mint nap csatákat kell vívnom egy néhány hónapja a szomszédságunkba költözött tacskóval, s újabban a gazdájával. 

Nem eresztem bô lére: három telekkel odébb laknak, a tacskó, amúgy tacskómódra támad, egyre veszélyesebben, éjjelre valahol a házban van, nappal viszont az utcán, mivel kerítés nincs. Bárhányszor elfutok ott, nekem jön a kutya, eddig fél méternél közelebb nem jött, de ha hátat fordítok neki, azonal próbálkozik. Ha bringával, motorral megyek arra, akkor is jön, sôt, a napokban az ellenkezô irányból értem haza gyalog, s a kapunkig eljött ugatni - de nem csak engem, általánosan mindenkit, egy a szerencse, hogy a falu szélén vagyunk, s nagyon ritkán jár arra akárki gyalog vagy bringával. Tegnap a kutya tehát, mikor futni indultam, nekem jött, de nem fél méterre, hanem a bokámat támadta, a szokásos üvöltés nem akasztotta meg, csak dühösebb lett és 5 centire megközelítette párszor a lábamat, alig tudtam elugrani, közben üvöltöttem rá, mindhiába. 

No, kijött a gazdája, visszaparancsolta, énnekem a lábam remegett, rohadt ideges voltam, s kezdtem is mondani neki, hogy ez így nem lesz jó, hogy az utcán nem lehet elmenni a hülye kutyája miatt. Szó szót követett, ô kötötte az ebet a karóhoz, hogy a kutyát nem fogja se bezárni, se megkötni, különben is, nem kell tôle félni, meg ha támad, bele kell rúgni, satöbbi.  Elmondta, hogy nem csinál kerítést, mert úgyis kijön, szóval folyamatosan mellébeszélt, pedig én, igaz, egyre idegesebben, azt próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem érdekel a kerítése, nem is a kutyájára haragszom, annyi a bajom, hogy ha már van egy kutyája, akkor el kellene érnie neki, hogy az a kutya ne támadjon a járókelôkre. De hogy nem veszélyes, kezdte megint, mire én egyszer elmagyaráztam, hogy ha a kutyája folyamatosan a bokámra támad, az igenis veszélyes, aztán elmondtam neki, hogy ha véletlen erre bringázik egy csapat gyerek és a nem veszélyes kutya rájuk támad, lehet, hogy nem harapja meg ôket, de hogy úgy megijednek, hogy összevissza törik magukat és egymást, az biztos.  

Mi volt erre a válasz? "Megijedni egy lepkétôl is meg lehet..." 

erre mondtam neki, hogy baszdmeg, te ennyire hülye nem lehetsz. Már üvöltöttem vele, hogy semmi más dolga nincs, csak elérni, hogy a kutyájától biztonságosan lehessen menni, s hogy ne nézzen már hülyének, nem érdekel, hogy mit beszél nekem mellé, nem akarok motorral rámenni a hülye kutyájára, csak mert ott van, s nem akarom fejbedobni féltéglával sem. De mintha csak a villanypóznának mondtam volna, egyedül az jött át neki a mondandómból, hogy lehülyéztem és sértegetem. Akkor mondtam neki egy igen cifrát, amit most nem idézek, ô válaszolt, hogy akkor ezt most inkább nem is hallotta, én otthagytam, haza kellett mennem és ülni egy jó darabig, mert remegtem az idegtôl. Hihetetlenül fel tudom magam húzni azon, ha valaki hülye, s ráadásul hülyének is néz. Most feljelentsem? Kijön a sintér és elviszi a tacsskóit (mert amúgy ketten vannak, csak a másik ritkán jön ki ugatni, félôsebb), s akkor mi lesz? Megmérgezi az én kutyámat? Amilyen primitív, kinézem belôle... És, ahogy elnézem, lesz még gondom vele, mert ugye most már a szomszédom. Nem csinálhatok semmit, mert tényleg félek, hogy az én kutyimmal történik valami, ez az ember egyszerûen primitív és makacs. 

No, elég az hozzá, hogy úgy felhúztam magam, hogy még egy óra múlva is 170-es pulzussal futottam, sokáig tartott, míg lenyugodtam... Alig ment a futás, eleve szombaton már futottam egy meghalós 7 kilométert két nagyobb emelkedôvel, utána nem nagyon ettem. vasárnap késôn keltem, s én bolond éhgyomorra Vágtam neki a reggeli 24 kilométernek, s aztán úgy adódott, hogy csak kora délután tudtam enni, akkor sem sokat, majd vacsorára igen keveset, majdnem semmit nyomtam be. Hétfô reggel egy darab Smack-et ettem, délután háromig pedig semmit, így nem voltam épp erômnél a harmadik napon, plusz még olyan Alienes mozgásom van még mindig a vasárnapi parkettázás okozta izomláztól, hogy menni is alig bírok... no erre jött még a kutyás sztori, hát ne csodálja senki, hogy küzdôs volt a 14 kilométer tegnap 6-os tempóval. 

Mondanám, hogy zsíron futottam energia híján, de hol van rajta annyi zsír? :)

Mindegy, a lényeg: nehéz a dolga a futónak, hát még, ha nem csak ô nem normális, de a szomszédja sem!  Vagy mondjam azt, mint az agresszív kismalac, mikor valaki rámnéz, mert épp hullafáradtan összerogyok a futás után: "KUSSOLJÁL, ÉN ÍGY SZOKTAM EDZENI"? 

:)