Nem vagyok egy rendmániás, em szeretem ha a tárgyak irányítják az életemet, de ami megvan kidobni sem szoktam, így néha-néha elő-elő kerül egy-egy nagyon régi dolog valahonnan a lakás mélyéről és akkor jó ránézni emlékezni hogy lett az enyém!

Tegnap előkerült egy érem 23 év távlatából és ennek a története talán megér egy kisebb mesét..már csak azért is, mert nagyon más ez a sztrory, mint az a kép mi rólam itt kering...

1989-ben járunk, akkor volt egy rendezvény ahol még együtt indult a Maraton és a félmaraton akkor nem voltam felkészülve egy maratonra, így a félmaratont vállaltam be. Miért, mert olyan féléves aktív felkészülési múltam volt, így még maratonról álmodozni nem lett volna normális. Meg hát az sem volt teljesen tökéletes, de ki kellett próbálnom magam egy versenyen.

Fél évvel előtte tértem haza egy év után Tengizből ahol hát sem a körülmények, sem a lehetőségek nem voltak nagyon tökéletesek, egészségemmel is voltak problémák. Az okok: hivatalosan majdnem alkoholistának voltam beállítva, de mai szemmel az ottani olajmező erős kénvegyületekkel telített levegője sem az egészségcentrikus gyógyüdülés volt.

A májam eléggé furcsa funkcionális értékeket produkált, de azt leírni, hogy ez a kinti körülmények miatt lett volna hát akkor az akkori hatalom részéről nem lehetett. Szóval mint sokan mások nálam is egyszerübb volt az emberben és gyarlóságában találni hibát. De tény nem voltam százas így valamit kellett magammal kezdeni, így elkezdtem újra futni, ez volt az az időszak mikor hogy biztosan megcsináljam mit terveztem olyan útvonalakon futottam ahol féltávig ki a városból olyan területre ahol nincs tömegközlekedés, mert ha el is fáradtam csak futva lehetett visszatérni. Rákényszerítve magam a fáradtság elviselésére és a tervezett táv teljes megtételére. Félév után úgy éreztem már bennem van egy verseny lehetősége is, így mikor tudomást szereztem az adott IBUSZ maraton-félmaraton rendezvényről neveztem.

Érdekes volt, mert 1981 novemberében voltam előtte utoljára versenyen és kíváncsi voltam hány régi ismerőssel találkozom meg akkor a 35 év is egy nagyon öregkornak tünt nekem, meg ugyan volt egy féléves tapasztalatom, de ez inkább olyan 10 kilométerekben nyilvánult meg, így a 21 is egy komoly kihívás volt.

Valahogy sikerült célba érnem, azon élmények egyike mikor még egy verseny célja stadionban volt, itt pl, a Népstadionban át a maratoni kapun és be a stadionba, csodás volt néha ma is hasonló maratoni célba érkezésről álmodom, de ez már egy más világ a futás és a stadionok messze kerültek egymástól, igaz most Debrecenben valami hasdonló volt.

Még ott a verseny után megfogadtam, hogy a következőn már a maratonon indulok(!), de aztán az élet átírta a történetet, mert nemsokára kiderült, hogy megszaporodik a családom egyharmaddal, hárman leszünk és hát a nejem által kapott GYES már akkor sem volt egy világrengető ngay összeg és így kicsit a családi költségvetésbe többet kellett valahonnan előteremtenem, így munka több, szabadidő kevesebb futásra gyakorlatilag semmi.
 Aztán megszületett a lányom majd a fiam és sajnáltam volna ha azt a kevés szabadidőmet nem rájuk áldozom nem velük vagyok..én már öreg vagyok nekik több szükségük volt rán, mint holmi futás és egyéb hívságok..de aztán elkezdtek nőni, mint a gombák, ovoda és egy újabb ismeretségi kör más szülőkkel, közös dolgok. Itt találkoztam egy másik apukával és kicsit elnosztalhiázva a régmúltról mi nagyon öregek elkezdtünk együtt mozogni, elsőre a teniszezés volt az mozgás mi kialakult heti egy vasárnap délutáni lehetőséggel. Nagyon jól el is voltunk olyan három évig püföltük a labdákat, de közben rátaláltam újra a futásra is, mint régi szép mozgásformára. Olyan egyéveses teniszmúttal a háatam mögött és annyi futással, hogy bemelegítésnek 10-15 perc hetente egyszer a játék előtt jött életem egyik nem túl normális gondolata, hogy mert reggel hallottam a rádióban, hogy lesz a Vivicitta induljunk el rajta. Akkor még a helyszini nevezés és az előnevezés nem volt árkülönbözetes meg olyan talán 50 ft lehetett a nevezés, így uccu neki, mjad csak túléljük! Mindez vasárnap délelőtt, túl is éltem, igaz sok sebből véreztem. Délután még a teniszpartneremmel játszottunk egy érdekes játékot, de intelligens ember révén igyekezett keveset mozgatni, csak ütnöm kellett. Túléltam és innen már mert jól tudjuk a lejtőn nincs megállás ide züllöttem közétek.