Az első 24 órásom volt múlt hétvégén. Kissé féltem tőle,de fejben (is) hetek óta készültem rá.
Szombat reggel 7-kor vett fel Blue az autójával,aztán irány Szerbia. 225km és már ott is voltunk.Korán érkeztünk,maradt időnk mindenre.Pár percel később megérkeztek Zahorán Jánosék is.Helykeresés,regisztrálás,szieszta,stb.Nagy figyelmesség volt a szervezőség részéről,hogy kaptunk 2db igényes szállodai szobát a versenytől kb.200 m-re.A 24 és 6 órás versenyzőket 12-kor indították el,a 12 órás Blue-t csak éjfélkor.Így még neki maradt ideje biztatni,segíteni,majd később elment aludni,hogy éjfélkor teljes energiával tudjon kezdeni.(Blue én úgy láttam,hogy jót tett az alvás. :) )
A pálya közvetlenül a palicsi tó partján volt.Nagyrészt aszfaltos,kb.a harmada földút volt.Elrajtoltunk.Az első 12 óra –aránylag-probléma mentes volt.Üldöztem a Kicsit,de persze Ő bátrabban futott és gyorsabban :). Számomra elérhetetlen volt :).Hála az égnek jó időnk volt,nem volt kánikulai meleg. Minden ultrafutó a 100. km-én elvitte egy körre a Béke és Barátság fáklyáját,amelyet a balkáni háborúk áldozatainak emlékére vittünk.Nekem ez éjfél előtt sikerült, megtisztelő és megható volt.A sötét éjszakában lángoló fáklya látványa nagyon szép volt.Aztán eljött az éjfél,megérkezett Blue kipihenten,tele energiával:).Aztán hirtelen –szinte 2-3 perc alatt- rámtört a hányinger.Olyan ,amelyet még eddig soha nem éreztem.A lábaimból elment az erő és azt hittem,hogy a frissítésünkig sem érek el.Leültem a padra és nem tudtam mi van.Szerettem volna hányni de nem tudtam.Kicsiék noszogatására B6 vitaminokat küzdöttem le magamba.Már a verseny előtt tudtam,hogy nem szabad sokat ülnöm,mert csak rosszabb lesz.Nem tudom hogy milyen erőtől vezérelve ,de néhány perc után elindultam.Gondoltam inkább sétálok.És vittem magammal egy félliteres fagyos kakaót.(Varázskakaó:))Ezt „szürcsölve” pár km után kezdtem jobban lenni.Később tudtam meg hogy János is ezzel a problémával küzdött nem sokkal előttem…
Elkezdtem újból futni.Kicsi lassan elindult aludni,Blue futotta a maga köreit,így egyedül maradtam.Hajnal 4 óráig ismét teltek a körök.
A verseny előtt kikészítettem magamnak mindenféle varázskenőcsöt azzal a céllal,hogy majd bekenem azokat az izomcsoportokat ami fáj.A baj az volt ,hogy nem tudtam eldönteni hol fáj.Mert minden fájt.Még az állkapcsom is.:) Hullámokban tört rám a fáradtság. Próbáltam változatosan frissíteni.Az eget kémlelve lassan kezdett kivilágosodni.Akkor vettem észre a pólómat.Hiába a leragasztott mellbimbó,a póló annyira kidörzsölte az egyiket,hogy fél tenyérnyi felületen „tocsogott” a vértől.Ezt én nem éreztem mert egész testemben „fájtam”.
Újbóli leragasztás de az sem segített.Többszöri próbálkozás után,végül a szerb mentősök kötöztek be.Én persze felajánlottam,hogy gipszeljék be.Nem árt ha egy ilyen felsőtestről szobor is készül :).Futás-vagy inkább sántikálás-tovább.Bár Kicsi szerint –aki idő közben visszatért- még jó volt a mozgásom. Futás közben matematikáztam,hogy milyen tempóban kell futnom,hogy a kitűzött km célt elérjem.Lassíthattam,mert jól álltam.Az UB-s km szintet (164km) 20 és fél óránál elértem.Mivel az UB miatt sem szerettem volna jobban kihajtani magam,ezért lassítottam.János és Kicsi szerint is többet is ki lehetett volna hozni km-ben még a hátralévő időben.De nem az volt a cél.Az utolsó köröket inkább sétáltam.Nagyon kimerültem és már kezdtem kómás lenni.Amit kitűztem azt elértem.Lefújták a versenyt.Elvira –a főszervező- megköszönte a versenyzőknek a részvételt,amit nem igazán tudott befejezni,mert könnyekbe fulladt.Sokunknak könny szökött a szemébe…Megcsináltuk!
A szervezésről: Elviráék mindent megtettek a színvonalas kiszolgálásért,itt minden abszolút a futóról szólt!Mindenféle frissités biztosítva volt,de ha egyedi igények felmerültek akkor azt is megoldották.Az éjszaka folyamán még hastáncosnőket is beszervezett a színpadra. Az eredményhirdetés előtt mindenkit étteremben láttak vendégül.
Fantasztikus élmény volt! Köszönöm Nektek!