Igazán csak a rend kedvéért.

Ebben a hónapban 10 km-t futottam, kétszer öt km-t. Az első futás 16-án volt, két és fél hét nem futás után, átlagtempó 6:45. A második pedig 26-án, 7:24-es tempóval. Ez utóbbi futás alatt időnként úgy éreztem, mintha visszafelé haladnék…

6-ától elvileg minden nap gyógytornát kellett volna végeznem. Ez egészen három napig ment is, utána azon a héten már nem tornáztam (ekkor volt a Suhanj-futás, de azon a hétvégén is meg tudtam volna oldani a tornát, szombat kora reggel és vasárnap délután, tehát ez nem mentség). Utána héten is háromszor sikerült, a 20-i héten kétszer. Igaz, akkor Prágában voltam pár napot, de ez sem mentség, első nap ott is meg tudtam csinálni. Azóta pedig nem tornáztam. Meg vagyok lepve? Nem. Mi lehet az oka? A lustaságon túl bármit mondanék, csak magyarázkodás lenne. Pedig a gyógytorna amúgy biztos nem hülyeség, a bokaerősítő gyakorlatok már ettől a kevéstől hatottak, úgy érzem.

Ezen kívül nem csináltam mást. Ja, közlekedtem bringával, kb. 66 km-t.

Emellett egy versenyen voltam segítőként, és megérkezett az órám – teljesen jellemző módon akkor, amikor futásra nem nagyon tudom használni.

A hangulatom hullámzó volt: többnyire jól viseltem a kényszerpihenőt, de azért irigykedve néztem a futókat az utcán. Most ezen a héten kezdett nehézzé válni, hogy nem futhatok, pláne, hogy az utolsó futás ennyire rosszul ment. Ebből a rosszkedvből a fő lelkesítőm húzott ki, az UTMB, ami pont most van, vagyis hát … van, de mégsincs: az időjárás miatt módosították az útvonalát. Ez egy ilyen hónap: a lelki edzettséget fejleszti.

Előrepillantó

Erőt vettem magamon és bejelentkeztem dokihoz a térdemmel, mert ugyan nem fáj kimondottan, de érzem, hogy van, időnként gyaloglás vagy állás közben is. Szeptember közepére kaptam időpontot, elmegyek, meglátom, mit mond. A gyógytorna következő alkalmát lemondtam: egyrészt így nem láttam értelmét, hogy újabb gyakorlatokat kérjek, másrészt az orvossal együtt már nem fér bele a keretbe…  

A félmaratonról persze így szó se lehet. Ez részben rossz érzés, mert készültem rá, és szerettem volna menni, részben viszont felszabadító: egyelőre nincs idénre versenycél, így aztán azt csinálok, amit akarok. Megvárom, mit mond a doki, addig is próbálok rövideket futni lazán, részben azért, hogy figyeljem, hogy viseli a terhelést a térdem, aztán utána remélem, a térdem lehetővé teszi, hogy fussak, ahol nekem jó: terepen. Erre ma jöttem rá, szilvalekvárfőzés közben.

milyen az, amikor van egy futóverseny, amin nem futok. Azt sem, milyen így találkozni a futótársakkal. Amikor rájövök, miközben adom a rajtcsomagokat, hogy itt a fél tavalyi UB-csapatom: a Balfék, a Vigyorgós, a Magas, a Keményseggű, na meg a Dagadt; aztán később arra is, hogy a fél idei is itt van. Majdnem futottam is egyikükkel egy csapatban, aztán mégsem. Meg vannak itt Csigák (köszi a sütit!), Köcsögök és Futrinkák; terepfutók és futóklubosok; itt van Pecsenye (bár nem rózsamályvaszínben kicsit szokatlan) és Lubics Szilvi, a felfoghatatlan. Amikor Attila név szerint biztatja a futókat a fordítónál; kérdezem, miért nem fut, mondja, kb. negyvenen kérdezték már tőle ugyanezt, és elmondja nekem is, miért; fogalmam nincs, hogy ismeri meg méterekről a sötétben a futókat, de megismeri; aztán egy idő után én is megismerek jó néhány futót. Amikor Péter Attila is fut, és amikor elfut előttünk a fordítónál, kicsit szórakoztat bennünket; amikor jönnek a futók, minden körben elfutnak előttünk, és megköszönik a biztatást.

Azt sem írom le, milyen az, amikor ott vagyok a fordítónál, és nincs erőm azt mondani, hogy hajrá; aztán eszembe jut, hogy basszus, nekem erre nincs erőm, a futótársam meg fut, és akkor a következő futónál már van erőm. Meg amikor augusztus van, és van rajtam egy farmer meg egy túranadrág, felül meg egy ujjatlan, egy hosszú ujjú, egy túrapolár és egy kölcsönkért kapucnis melegítőfölső, meg a fejlámpám, hogy melegítsen a pántja, és fázom; és amikor reggel a bundáskenyerektől melegszik át a kezem.

Amikor bandukolok vissza a versenyközponthoz, és jön a garantált napfelkelte, de nem jön, vagy csak nem látom, a meteorzápor.

Amikor látom Nagy Pétert, és erőt veszek magamon és nem kérdezem meg tőle, lesz-e jövőre az UB-n női póló; még egyszer látom, akkor is erőt veszek magamon; harmadszor is látom, akkor kérdezek is tőle valamit, de nem azt, hogy lesz-e jövőre az UB-n női póló; éljen, a kísértést legyőztem, de ennek a kérdésnek is eljön majd a maga ideje.

Azt sem írom le, milyen az, amikor először töltök együtt hosszabb időt kerekesszékes sportolókkal; amikor természetes lesz, ami régebben szokatlan volt. Meg az, amikor szombat délben még nem tudom, kinek a szülinapja lesz másnap, és vasárnap reggel már megköszöntöm én is.

Nem írom le azt sem, milyen, amikor szombaton palacsintát reggelizek, vasárnap meg tortát; együtt emberekkel, akiknek a többségét szerdán még nem ismertem.

 Azt is leírhatnám, milyen a piac szombat reggel 8-kor, amikor 50 kiló banánt akarunk venni. És milyen, amikor 10-kor még nem tudom eldönteni, ébren vagyok-e már, vagy csak úgy érzem, hogy nem. Meg amikor fekete pókhálót söprök le a plafonról és a falakról, és vigyázok, hogy a pókoknak ne legyen baja; mosom fel a követ, és nem látom, hogy ennek lenne látszatja, de úgy döntök, hogy van. Mikor húzkodom ki a növényeket az ajtó előtt, hogy szebb legyen a porta, és közben azon gondolkodom, hogy szegény növények, eddig éltek, mostantól nem, valamiféle tényleges vagy vélt felsőbb ok miatt; és eszembe jut, hogy pont ezt a gondolatmenetet futtattam végig két éve nyáron, három nappal apám halála előtt, amikor Csanakon gazoltam a kertben. Leírhatnám, hogy milyen, amikor vasárnap hajnalban egy kutyát látok, akinek hiányzik a gazdája; ránézek, mintha arca lenne; vigasztalom, talán így picit jobb neki akkor éppen.

Nem írom le, milyen koncentrációs és kooperációs gyakorlat a megegyező számozású csapatrajtszám, egyéni rajtszám és lufi összerakása az ugyanolyan számú szatyorba, és mindehhez a megfelelő számú szórólap hozzáadása. Azt sem, hogy a négy darab biztostű össze- és rajtszámra rátűzése milyen személyiségfejlesztő játék.

Még sok minden van, amit nem írok le. De azt leírom, hogy a Suhanj!-baba nagyon helyes, és hogy jó volt ott lenni a versenyen, ahol nem futhattam.

Az idei UB sok szempontból nem volt az igazi, viszont valami fontosra mégiscsak most jöttem rá, az egyik csapattársunk 1997-es versenypólóján kontemplálva. Rájöttem, hogy ha élek, akkor szeretnék húsz év múlva is futni. Ilyen egyszerűen.

Tudom, a neofiták mindig túlbuzgóak; én is az voltam. Nem is akkor, amikor elkezdtem futni: akkor még volt türelmem az edzésterv alapján haladni, nem is volt semmi gond, semmi sérülés. Hanem utána, amikor megvolt az első verseny, aztán az egy szigetkör is. Az új célokat többnyire versenyek adták – és ezekre a versenyekre épp hogy fel tudtam készülni, már amikor. Aztán ott a közösségi pörgés, fészbukon és ismét csak a versenyeken – ezektől nehéz magamat függetleníteni.

Így aztán a tavalyi évet végig is nyüglődtem, sokat voltam sérült. Idén már jobb volt a helyzet, annak ellenére, hogy január elsején rögtön sérüléssel kezdtem az évet: rosszul léptem terepen. A tavalyihoz hasonló térdfájás, ami nem balesetből, hanem túlerőltetésből származik, viszont csak májusban volt egy rövidebb ideig. Meg most van. Július utolsó hetében már nem tudtam a tervezett futásokat megfutni, azóta meg nem futottam még. És most nem vagyok türelmetlen. Ahogy írtam a júliusi visszapillantóban, ki akarom deríteni, mi a gond, mert van annyira fontos a saját egészségem is, meg a futás is. És mert én vagyok a felelős ezekért.

Ezért aztán első körben bejelentkeztem egy (ingyenes) ízületstatikai vizsgálatra. A vizsgálat előtt ki kellett tölteni egy adatlapot arról, hogy mivel van gond, milyen korábbi vizsgálatok és kezelések voltak, mit sportolok, stb. Beírtam mindent, amivel gond van, nemcsak a térdem, meg a bal bokám, ami bizonyos mozdulatokra még mindig érzékeny, hanem azt is, hogy a derekam is szokott fájni, meg a nyakam is beáll néha. Maga a vizsgálat abból állt, hogy egy nagyon cseles, rácsos mintázatú háttér előtt kellett megállni fehérneműben, a hajat is feltűzve (ez utóbbi komoly kihívást jelentett, mert nem volt nálam hajcsat). Készült négy fénykép, minden irányból egy. Utána a tükörnél elmagyarázta a vizsgálatot végző hölgy, hogy hol vannak tartáshibák, ami gondot okozhat. Mindezt úgy egyébként, hogy az adatlapomat nem látta. Utána a kinyomtatott fényképeken is megmutatta ugyanezeket, és hát igen, a rácsos háttér előtt sajnos elég jól lehetett látni... Nálam a fő gond oldalról nézve látszik: a csípőm nem egy vonalban van a fejemmel, a térdemmel és a bokámmal, hanem előrébb. Így aztán a terhelés nagyja a térdem elülső részét éri – megmutatta, hol okozhat ez gondot; igen, pont ott fáj. A bokámon is ezért nagyobb a terhelés. Emellett szemből nézve látszik, hogy a bal oldali csípőm kicsit feljebb van a jobb oldalinál – ezért szokott inkább a jobb térdem fájni. Illetve még a nyaki résznél van probléma: a fejem jobban előrebillen a kelleténél. Túl sokat ülök itt, a gép előtt. Azt is mondta, hogy ezek a hibák normál terhelés esetén valószínűleg (most még) nem okoztak volna panaszt, de az intenzív mozgás miatt már most megjelentek a fájdalmak. Azt is mondta még, hogy egyébként jó az alkatom a mozgáshoz – ennek örültem, bármit jelent is ez :)

Minderre a megoldás személyre szabott gyógytorna lehet. Először augusztus közepére kaptam időpontot. Kicsit el is kenődtem, hogy nem elég, hogy futni nem tudok, még el sem tudok kezdeni tenni valamit azért, hogy jobb legyen (lehet, hogy mégsem vagyok elég türelmes :) ). De aztán még a vizsgálat napján felhívtak, hogy megürült egy időpont hétfőn délben. Így tegnap délben mentem is, szerencsés vagyok, megtehettem. Kicsit kimozgatta a nyakamat és a csípőmet a gyógytornász, utána pedig begyakoroltuk a gyakorlatokat. Ezeket megkaptam kinyomtatva is, pontos instrukciókkal: hogyan kell végrehajtani a mozdulatot, mennyi ideig kitartva, és hányszor ismételve. Ezt minden nap egyszer, egy hónapig, utána mehetek újra, és kaphatok újabb gyakorlatokat. Tőle is megkérdeztem, futhatok-e (mondom én, hogy nem vagyok elég türelmes), azt mondta, ha nem fáj a térdem, nyugodtan, de ha lehet, ne 15 kilométert...

Azt nem tudom, így mi lesz a szeptemberi félmaratonnal. Azt nem mondom, hogy nem is érdekel, mert azért de (úgy látom, türelmes tényleg nem vagyok, de őszinte legalább igen), de jobban érdekel, hogy korrigáljam, amit kell, és sérülés nélkül tudjak futni.

Amúgy a térdemet már csak kicsit érzem néha, de futni még nem merek vele, rövidet se, lassan se. De a mozgás hiányzik :(

Április 20-án kezdődött.

1. felvonás: Amazon.co.uk

A fészbukon linkelte be valaki azt az órát, egy Garmin 410-est. Gondoltam, úgyis kellene egy normális pulzusmérő óra, mert most kölcsönórát használok, a gps is hiányzott már párszor, meg ennyit most rá is tudok szánni, úgyhogy uccu, megrendelem az órát. Április 20-a volt. A rendeléssel nem is volt gond, írták, hogy május 2-a a becsült érkezési idő. Tökjó, majdnem a névnapom, ezek szerint a Borvidéken már fogok tudni vele futni. Láttam, hogy a Royal Maillel küldik, ez akkor még nem mondott semmit.

Az óra viszont nem érkezett meg. Írtam. Türelmet kértek május 10-ig, ha addig sem érkezik meg, elküldik újra. Addig sem érkezett meg, elküldték újra. Kértem az ügyfélszolgálatot, hogy ne postával küldjék: tudtam, hogy akik kb. ugyanakkor rendelték, mint én, megkapták simán, nekik futárral küldték. Nem értem, miért volt ez a különbség, nem láttam a rendeléskor, hogy lehet kézbesítési módot választani (mármint a normál kézbesítésen belül). Elküldték újra postán. Remek. Becsült kézbesítési dátum május 21. Nem érkezett meg. Voltam kétszer a Nyugati postán, megnézték a leveleknél is, csomagoknál is a kis kockás füzetben, oda sem érkezett meg. Írtam Amazonnak. Türelmet kértek május 29-ig. Addig sem érkezett meg. Írtam. Írták, harmadszor már nem küldik el, visszaküldik az árát. Visszaküldték, még aznap. Azt is írták, hogy kb. 15 nap múlva kapok majd egy e-mailt, hogy megkaptam-e közben az órát, és arra válaszolnom kell majd, hogy nem, mert így tudja a cég a posta felé érvényesíteni a jogait. Ha nem válaszolok, újra ki kell fizetnem az óra árát. Ezen kiakadtam: jó lenne, ha úgy kérnének tőlem, hogy nem fenyegetnek mellé, ezt nem szeretem. Az e-mail nem jött 15 nap múlva. Írtam nekik június vége felé, hogy nem jött e-mail, úgyhogy nincs mire válaszolnom, írták, hogy többnyire 15 napon belül jön, most úgy tűnik nem, de majd jön. Az e-mail azóta is jön.

Az ügyfélszolgálat egyébként mindig egy órán belül válaszolt a leveleimre, szóval ez a része rendben volt az egésznek. Csak épp az óra nem érkezett meg. Galád Ármin kétszer is eltűnt valahol a világban.

Azt nem írom le, milyen volt ez a hónap: mekkora várakozással jöttem haza minden nap, hátha ma megérkezik az óra. Azt sem, hogy a hónap vége felé hogyan fordult át ez a várakozás reménytelenségbe, aztán letargiába. Nagyon rossz volt.

Szünet: 4 nap

Ez alatt az amerikai Amazon oldalát nézegettem. Az angoltól nem mertem újra rendelni, azt viszont tudtam, hogy volt, aki nagyon rövid idő alatt megkapta az óráját Amerikából. Ráadásul megláttam Zöldikét, aki egy Garmin 405-ös, és tudtam, hogy nekem ő kell. Már éppen meg akartam rendelni, amikor láttam, hogy Magyarországra nem szállítanak.

2. felvonás: iDealer

Erre a problémára ajánlotta valaki a fészbukon az iDealert, aminek az a lényege, hogy ők az USA-ban megrendelik a terméket, és hazaküldik. Írtam nekik, megnéztem a weboldalukat. Ekkorra már nem nagyon bíztam az internetes rendelésben, viszont itthon nagyon sokba kerül egy ilyen óra, meg amúgy is, ez a zöld olyan szép, úgyhogy sokat kérdeztem. Megkérdeztem mindent: hogy szállítanak haza, hogyan működik a garancia, miért van más infó a honlapon, mint a levélben, amit kaptam. Minden kérdésemre normális és türelmes választ kaptam, így aztán június 6-án megrendeltem az órát. Az árának a 80%-át kellett előre átutalnom, ezt is megtettem, aztán vártam. A hozzájuk érkezéstől 2-3 hét alatt ér ide az óra. Oké.

Közben kértem őket, hogy időnként tájékoztassanak, van-e valami fejlemény. 15-én írták, hogy megrendelték a terméket. Azt nem értettem, mi történt 6-a és 15-e között, de ekkor már úgy voltam az egésszel, hogy csak azért is türelmes leszek, az időn nem idegeskedem; érkezzen ide az óra és legyen jó, és ennyi.

26-án írtam, hogy mi újság az órával, gondoltam, biztos megérkezett már hozzájuk. Ekkor írta a srác, akivel leveleztem, hogy még nem emelték le az óra árát a számlájáról, mert valami gond van a kártyájával, amit egyébként nem ért. Türelmet kért. Oké, türelmem már van.

Közjáték

Az UB-n kiderült, hogy egyik futótárs felesége éppen Londonban van két hétre, így meg tudná rendelni az órát. Írtam az iDealernek erről, hogy lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha visszautalnák az óra árát, és elhozatnám ismerőssel. Írták, ez nem megy, mert közben megoldódott a probléma, és kiszállították már az órát. Annyit felajánlottak, hogy a késedelem miatt kapok árengedményt.

Július 5-én írták, hogy aznap vagy másnap megkapják az órát, utána rögtön postázzák, 2-3 hét alatt lesz Magyarországon. Kivártam ezt az időt, 26-án kérdeztem rá, hogy mi újság, és kit kereshetek ezzel kapcsolatban itthon. 27-én este írták, hogy igen, megérkezett az óra Magyarországra, és kaptam elérhetőséget, meg megírták, mennyit kell még fizetnem: tényleg valamivel kevesebbet, mint az eredetileg megbeszélt ár volt. Másnap szombat volt, normál esetben nem szoktam ismeretleneket hívni hétvégén, most kivételt tettem. Kicsit reménykedtem benne, hogy még aznap átvehetem, és esetleg hétvégén már használhatom az órát, de nem: szerdán reggel. Oké.

Ma, szerda reggel átvettem az órát. Itthon kibontottam, be akartam üzemelni. Arra rájöttem, hogy fel kéne tölteni, de olyan fura a dugója… enyhe kétségbeesés, majd mire jó a fészbuk, tanácskérés... most megyek olyan dugaszt venni hozzá, ami az itteni konnektorba jó. Remélem, több kellemetlen meglepetés nem ér az órámmal kapcsolatban.

Ezt a két hónapot már jobban bírtam, pedig az edzéseimen nagyon hiányzott az óra. A kölcsönórámon nem láttam az aktuális sebességemet, ezért úgy futottam a gyors edzéseket, ahogy csak tudtam. Az utólagos térképrajzolásnál és számolgatásnál derült ki, hogy többnyire a célsebességnél gyorsabban. Ennek van nyilván jó oldala is, de sajnos nem jó is: a sérülésemhez nyilván hozzájárult az, hogy a gyors edzéseken mindig maximumig mentem.

Szóval végül megkaptam az órámat. Sokkal-sokkal hosszabb idő alatt, mint gondoltam, de tényleg remélem, hogy most már minden rendben lesz vele. Most pedig megyek olyan izét venni hozzá.

Vagyis mégsem: közben kaptam újabb tanácsot, és már töltődik az óra :)

Kórus

Itt van, megjött Zöldike, énekszó és tánc köszöntse... :)