Vasárnap kényelmes 12 kilométert kellett volna futnom. Ha már így kezdem, sejthető, hogy végül nem így lett.
Délelőtt SUHANJ! edzés volt, az UB-csapatokkal közösen, fényképezkedés, miegymás. Gondoltam, elmegyek, végülis Suhanj! csapat a mienk is az UB-n, az eredeti is, meg a végleges is. Eredetileg úgy volt, hogy a Suhanj! Köcsög! csapat tagja leszek, de végül a NonPlusUltraBalaton, lánykori nevén Suhanó Rózsaszín Párducok csapat tagjaként fogok jövő hétvégén a Balatonnál futni. Még soha nem voltam Suhanj! edzésen, gondoltam, itt a remek alkalom, hogy menjek. És tényleg az volt: a kezdeti téblábolás, a csapatok fényképezkedése és egyebek után mentünk egy közös kört, meg utána még egy háromnegyed kört, azt már kicsit gyorsabb tempóban. Jó volt együtt futni a kerekesszékes sporttársakkal, vidám volt a dolog. Viszont nagyon meleg volt, így aztán úgy döntöttem, hogy elég lesz délelőttre ennyi, nem erőltettem a dolgot, pedig előtte még úgy gondoltam, hogy lefutom a tervezett távot. Na nem baj, kb. hat kili lett így a táv. Utána egy kis beszélgetés, palacsinta, süti, nem is kell ennél jobb – és még pólót is sikerült rendelnem, ami kész lesz az UB-re; tiszta jó. Ja, és amúgy bringával mentem a szigetre, még jobb.
Szóval úgy tűnt, hogy ennyi lesz vasárnapra a futás, de aztán elkezdtem készülődni az esti programra. A koliba mentem búcsúgálára; a koliba, ami még pár napig működik. A fővárosi közgyűlés úgy döntött, nem tartja fenn tovább. Biztos megvolt erre a maguk oka, ami történetesen nem érdekel – én csak azt tudom, hogy ez egy jó hely volt, és hogy júliustól már nem lesz. Elnémul a kis zenedoboz. Tehetetlenséget, szomorúságot és dühöt érzek; csesszék meg! Még úgy is, hogy nyilván, minden változik, és lehet, hogy ami most tiszta veszteségnek tűnik, valami újnak és jónak lesz a kiindulópontja – kívánom a csapatnak, hogy így legyen.
Készülődés közben jutott eszembe, milyen jó volt tavaly egyszer hazafutni onnan. És az is eszembe jutott, hogy ezt most utoljára tehetem meg. Az is a késő esti futás mellett szólt, hogy az UB előtt így meg tudtam nézni, milyen, ha egy nap kétszer futok. Igaz, jövő hét végén nem 6 km vár rám először, hanem 16, és utána nem három, hanem kb. tíz – de azzal ráérek majd akkor és ott foglalkozni. Szóval így végül futócuccban mentem. Na azért nem sima futónadrágban, hanem futószoknyában – úgy döntöttem, az majdnem úgy néz ki, mintha szoknya lenne leggings-szel. A póló póló, a futócipőt meg nem tudom mentegetni, lehet, nem is akarom; az bizony futócipő.
Utoljára voltam a kis udvaron; de remélhetőleg nem utoljára a csapattal. A hely megszűnik, nyilván ezzel lezárul egy korszak. De az emberek megmaradnak, ami reményt keltő. Mondjuk akkor ott az udvaron nem a reményt éreztem, hanem a szomorúságot, ahogy jöttek a dalok, és velük az emlékek is. Pedig volt, amit most hallottam először – az egyik különösen kedves a szívemnek, mivel én fordítottam. Egész sok minden megmaradt a fordításomból; nagy öröm, hogy a sok lefordított dal közül egyet végül hallhattam :) A műsor végén elköszöntem: viszontlátásra – úgy legyen!
És akkor elkezdtem hazafelé futni. Kényelmesen kellett volna futnom, ami 140 alatti pulzust jelent, de már a körúton, pár száz méter után 150 volt. Nem tudtam lazán futni, inkább lendületesre sikerült a futás, vitt a lábam, vittek az érzelmek. Érdekes volt, hogy most nem változott a dal, ami a fülemben volt – végig az utolsó, a Brian életéből, vagyis nyilván a Spamalotból… Közben vége lett a Körútnak, vagyis nyilván nem lett vége, csak én fordultam be a Nyugatinál. Oldalra néztem, egy kivetítőn sötétkék ruhás emberek ugráltak – csak nem győztek az olaszok?! A következő kivetítőnél hallottam, hogy de igen. Na, ennek anyu biztos örül; az olaszoknak szurkol, amióta nincs jó magyar foci. Végig a Vácin, nem a legszebb környék. Érdekes, ha sötétben futok egyedül, nem félek; ugyanitt bringával lehet, hogy félnék. Hamar itt a Lehel tér, aztán a Dózsa, mindjárt otthon vagyok.
Összesen kicsit több mint 9 kilit futottam ezen a napon, kb. egy óra alatt, két részletben (9,12 km, 1:02:08, 6:49/km). Ez kevesebb, mint a terv, viszont gyorsabb is, de ezen a napon nem ez volt a lényeg. Hanem a két hely, ahol voltam: egyiken először, másikon utoljára.
Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy edzővel vagy saját kútfőből fussak tovább. Olyannyira, hogy még a döntési egyensúly nevű gyakorlatot is megcsináltam, hogy el tudjam dönteni. Ez az a gyakorlat, amit (meglepő módon) döntési helyzetben érdemes megcsinálni, rendet tesz kicsit az ember fejében, annak idején a fogyásom előtt is megcsináltam. Most még egy posztot is írtam róla, hogy megtanítsam, hogy is kell használni, de aztán nem tettem fel mégsem. Nem megy nekem a szakma belekeverése a futós dolgokba, pedig talán mégis hasznos lenne… No, mindegy. Abból amúgy az jött ki, hogy egyelőre nem kell nekem edző, meg arra is rájöttem, hogy nem is annyira az edzővel való munkával van gondom, mint inkább az edzésterv alapján való futással. A fő problémámat úgy fogalmaztam meg, hogy ha edzői segítséggel futnék, akkor az „edzés lenne, nem futás”. Hát igen, ez a két dolog feszül egymásnak: fussak, ahogy jól érzem magam, vagy igyekezzek bizonyos célokat kitűzni és megvalósítani – ennek érdekében viszont kötöttebb, fegyelmezettebb munkára van szükség. Munkára. De ugye a döntési egyensúly kihozta, hogy futok, ahogy jön, most épp az nekem a jó.
Már éppen kezdtem ebbe belenyugodni, amikor hirtelen kaptam egy levelet, My ASICS feladóval, How was your run? tárgymegjelöléssel. Ki ez, és honnan tudja, hogy futok? Aztán eszembe jutott, hogy jó pár hete felmentem az asics honlapjára, és kértem edzéstervet. Már nem emlékszem, honnan is tudtam meg, hogy ez van (talán a DK-csoportban írta valaki a fészbukon, nem tudom.) Meg kellett adni bizonyos paramétereket: nem, kor, az eddigi legjobb eredmény és a cél; ez után egy szép kis edzéstervet állított össze a gép. A célt nem volt nehéz megadnom: az a cél, hogy gyorsuljak, és ősszel lesz egy félmaraton, amire már neveztem. Eddig 2:30 körül futottam a félmaratonokat, egyszer voltam ez alatt a bűvös határ alatt. Célnak meg beírtam a két órás félmaratont. Nem azért, mert most el tudom hinni, hogy szeptemberben képes leszek lefutni két óra alatt, hanem azért, mert azt viszont el tudom hinni, hogy ha rendszeresen futok, akkor fel tudok készülni úgy, hogy valamikor sikerüljön két óra alá vinni a félmaratoni időmet. Szóval, megcsináltattam ezt az edzéstervet, elmentettem, és el is feledkeztem az egészről, egészen addig, amíg két hete meg nem kaptam az említett levelet.
Hogy miért a keszthelyi félmaraton utáni keddet jelöltem meg kezdő időpontnak, azt ne kérdezze senki. Gondolom, úgy gondoltam, hogy egy nap pihenő bőven elég lesz a félmaraton után… Úgyhogy azon a héten nem is foglalkoztam az edzéstervvel. Utána héten azonban indult a gyorsító szakasz, gondoltam, belevágok, aztán amíg gondolom, ez alapján futok. Tudom, hogy nem vagyok elég kitartó vagy fegyelmezett ahhoz, hogy egy edzéstervet végig kövessek (illetve a legelsőt azt nagyon sokáig pontosan követtem, de tavaly bohózat volt, amit előadtam: kis túlzással két hetente váltottam edzéstervet…). Azt is tudom, hogy egy ponton biztos nem tudok tartani semmiféle tervet: lesz az UB, ahol annyit futok, amennyit kell. Meg hát vannak igencsak csábító események, amelyek szintén nem férnek az edzéstervbe: rögtön jövő héten egy agárdi félmaraton – itt csak az tart vissza, hogy nem tudom még, hogy tudnék lejutni, meg hát nem tudom, a 7 perc feletti tempóm hogy nézne ott ki. A másik a Pecsenye által szervezett jótifuti, amihez szívesen csatlakoznék, csak az 6:30-as tempóra van tervezve, én meg azt a tempót hosszabb távon még nem bírom. Ja, meg augusztus közepén lesz a Suhanj! szervezésében hat órás éjszakai futás – arra is jó lenne menni, még nem tudom, hogyan, milyen csapatban, de jó lenne. Szóval átlag két hetente van valami, ami miatt tuti nem tudom tartani az edzéstervet…
Nem tudom, hogy így van-e értelme edzéstervről beszélni, mindenesetre egyelőre elkezdtem ezt a tervet követni. Heti négy futással számol (úgy emlékszem, nem tudtam négynél kevesebbet beállítani, de ebben most nem vagyok teljesen biztos, régen volt :) – eddig amúgy heti háromszor futottam). És különböző edzéstípusok vannak. Múlt héten, ezen a héten és jövő héten ugyanaz a felépítés: keddre egy kb. 5 km-es kocogás, szerdára és péntekre egy intenzívebb 8 kili, vasárnap meg egy kb. 12 kilis kényelmes futás. Céltempók vannak megadva, tól-ig – amivel csak az a gond, hogy futás közben nem tudom, milyen tempóval futok. Csak pulzust tudok mérni, mást nem, távot se, sebességet se. Ez nehezíti a dolgomat, de valahogy meg tudom oldani: előre lemérem a távot, amit futni akarok, és azt futom meg, nem improvizálok, vagy kimegyek a szigetre, ahol adottak a km-ek. A kocogás célideje most 8:50/km körül van. Ezt nem is próbáltam tartani, és kivételesen nem azért, mert túl gyors. Biztos megvan az oka annak, hogy miért ad ilyen lassú tempót, de nem tudok ilyen tempóban futni. Augusztusban fog majd 8 perc alá menni a kocogás célideje. A 8 kilis futások múlt héten Build-up címmel mentek, a célidejük 7:40 körül volt, kétszer kellett tempót növelni a táv során. Ezen a héten és jövő héten gyors futás a két 8 km-es futás, a célidők 7 perc alattiak (és persze minden futásnál gyorsabb picivel a célidő). A kényelmes futás tényleg kényelmes tempó, azt sem tudom a megadott lassú tempóban futni.
Konkrétan így néztek ki az eddigi futások:
06. 05. Terv: 4,8 km kocogás (céltempó: 8:52) Múlt héten a keddi kocogást nem futottam meg – akkor még nem gondoltam úgy, hogy elkezdem az edzéstervet.
06. 06. Szerda: terv: 8 km (céltempó: 7:41-6:38 között) – tény: 8,69 km, 57:16 (6:35), átlagpulzus: 154.
06. 08. Péntek: terv: 8 km (7:39-6:37) – tény: 7,32 km, 51:32 (7:02), átlagpulzus: 152. Nagyon meleg volt, nem volt kedvem tovább futni; nem tudtam, hol tartok távolságban.
06. 10. Vasárnap: terv: 12,1 km (8:12–7:38) – tény: 11,5 km, 1:22:49 (7:12), átlagpulzus: 151. A táv megint kevesebb, ez után döntöttem úgy, hogy oké, akkor előre lerajzolgatom az útvonalat. A tempó viszont gyorsabb lett, pedig nagyon párás volt a levegő, nehezen ment a futás
06. 12. Most kedd: terv: 4,8 km (8:45) – tény: 5 km, 36:08 (7:14), átlagpulzus: 140.
06. 13. Szerda: terv: 8 km (7:00–6:33) – tény: 8,3 km, 53:07 (6:24), átlagpulzus: 155. Ezt már előre megrajzolt útvonalon futottam, két kört egy 4 km-es körön, szokásomtól eltérően reggel. Jól esett a kicsit intenzívebb futás, bár a Váci útnál vadregényesebb útvonalat is el tudnék képzelni. (A két kör: 26:13 és 26:54).
06. 15. Péntek: terv: 8 km (6:58–6:31) – tény: 8 km, 51:52 (6:29, az egyes km-ek 6:13 és 6:41 között változtak), átlagpulzus: 157. Este a szigeten. Ez a futás is jól esett. Érdekes volt, hogy az ötödik km-ben megfájdult a jobb oldalam, de aztán valahogy elmúlt. Egyszer volt már ilyen, nem tudom, ez mitől van.
06.17. Most vasárnapra a terv 12,1 km (8:05–7:30) Ez a hét jutalomfutása: hosszú (hosszabb) és lassú :)
Az eddigi tapasztalatok kedvezőek: így eggyel többször futok, mint korábban, és vannak dinamikusabb futásaim is. Magamtól valahogy nem találom a középutat: vagy szééép lassan futok, vagy kihajtom magam – és utóbbi esetben néha verem szét a térdemet. Múlt héten a két 8 kilis futás alatt érdekes volt megtapasztalni, hogy vannak fokozatok a kettő között, és azt, hogy én uralom a tempót. Az eheti gyors futások alatt pedig az volt jó, hogy megtapasztaltam, hogy megy a 6:30 alatti tempó 8 km-en. És ezeken a futásokon se hajtottam magam maximumra. Tegnap, mikor jöttem haza a 8 km után, eszembe jutott, hogy na, most milyen jól esne egy laza tízes :D De aztán győzött a józanság: majd vasárnap.
Ja, és az emlékeztető levelet a fent említett kérdéssel cseles módon mindig előtte nap küldik…
Mostanában megint nyűgeim vannak a cipőmmel vagy részben a cipőm miatt, így aztán úgy döntöttem, hogy veszek egy új cipőt. Két körmömnek a szekszárdi lejtők tettek be egy kicsit, a térdemnek meg egy tempósabb rakparti kör. Az volt az első ötletem, hogy biztos mégiscsak kicsi a cipőm, amit ősszel vettem, a szép Saucony Phoenix (a.k.a. préselt bagoly), így azzal mentem vissza a Saucony boltba, hogy akkor kéne egy nagyobb cipő.
De aztán kiderült, hogy nem olyan biztos. A fél számmal nagyobb cipő már nagyon nagy volt. Az eladó srácnak az volt a javaslata, hogy próbáljunk meg olyat, aminek más egy kicsit a fejrésze. Oké, próbáljunk. Kihozta a cipőt, felpróbáltam, tényleg kényelmesebb, de egyben furább is, erősebb a támaszték benne. Kicsit tébláboltam a cipőben, mikor egyszer csak elhúz mellettem egy eladó, valószínűleg megszokásból lenéz a lábamra, és azt mondja, nem jól van befűzve a cipőd. Nézek rá bután, mire azt mondja, hogy a cipőfűzőt úgy kell befűzni, hogy az elejétől kezdve meghúzzuk rendesen, hogy tartsa a lábat. Ha nincs végig meghúzva a cipőfűző, akkor az ember lába minden lépésnél előrecsúszik és nekicsapódik a cipőnek. Ja, így könnyű! Hát, eddig azt hittem, cipőt tudok már kötni egy ideje, most rájöttem, hogy nem biztos. Lehet, hogy megvan a megfejtés a liluló körmeimre… :S Másfél éve vettem az első futócipőmet, emlékszem, hogy nem értettem, miért olyan rövid a cipőfűző benne, alig lehet megkötni rendesen. Aztán ugyanezt nem értettem a második cipőmnél sem. Lehet, hogy erre is megvan a megfejtés… A cipőkötés és a fogkrémes tubus megnyomásának módja között vonható párhuzamot már le sem írom ide. Kis dolgokban nagy titkok rejlenek.
Ez lett amúgy az új cipőm, Saucony Omni 10. A Főnixet otthagytam a boltban, a kilyukadt orr-részét megcsinálja majd a cipész, azt is akarom majd tovább használni, végülis csak kb. 630 km van benne, még jónak kell lennie. Már a próbafutás is megvolt, vasárnap egy laza rakpartkör, meg ma bő 8 km. Mind a kétszer gondosan meghúztam végig a cipőfűzőt; bár ma, amikor vettem fel a cipőt, és lazítgattam a fűzőt, azt gondoltam magamban, hogy Istenem, türelmet adj nekem egy kicsit, most azonnal… A dolog amúgy nem tökéletes: a jobb lábfejemnél van egy kis fura érzés, olyan, mintha zsibbadna, még sose volt ilyen – lehet, hogy most meg szorosra kötöm a cipőt. Remélem, elmúlik majd, annyira nem jó. Ettől eltekintve viszont a futás jó volt; végre nem verseny, versenyre készülés vagy verseny utáni regenerálódás; csak futás, csak úgy.
Ebben a hónapban 8 alkalommal futottam, összesen 95 km-t. Ebből kb. 49 km volt síkon (6:50-es átlag) és kb. 46 km volt szintes (7:36-os átlag). Mind a futások száma, mind a megtett táv kevesebb volt, mint áprilisban, akkor 12 futás során 113 kili jött össze. Ennek oka elsősorban az, hogy a hónap közepe táján megfájdult a térdem, ezért a keszthelyi verseny előtti hét kimaradt, és azóta sem futottam még.
Két versenyem volt ebben a hónapban. Az egyik a szekszárdi félmaraton, amiről már sokat írtam. A legfontosabb versenyemnek tartottam idén, jól sikerült. A másik a keszthelyi félmaraton; ennek a teljesítésével egyben a 4Run sorozatot is teljesítettem. A félmaratonokról írtam már összegzést, úgyhogy nem ismétlem magam :)
Az 5 kilin futott legjobb időm most éppen 28:45 (5:45). Ennek nem tudok felhőtlenül örülni, mivel ez alatt a futás alatt (vagyis után – vagyis nyilván alatta, de utána vettem észre) fájdult meg a térdem :S
A keresztedzéseket nem vittem túlzásba, egyszer tornáztam itthon, ez főleg erősítésből és nyújtásból állt.
Ami még fontos volt: április közepén rendeltem egy Garmint az Amazontól. Úgy volt, hogy május 2-án megérkezik. Aztán nem érkezett meg, sem ez, sem, amit utána feladtak pótlásként. Harmadszor már nem adták fel, hanem visszautalták az árát, a hónap utolsó napjaiban. Szóval ez a hónap a hiábavaló várakozással telt; elég frusztráló volt :(
Előrepillantó
Az eredeti terv az volt júniusra, hogy két versenyem lesz, az egyik a Kékes, a másik az UB. A Kékest ma reggel átadtam egy futótársnak. Nem nagyon fáj a térdem, de azért érzem, és úgy döntöttem, hogy a Kékes megvár. Ez a döntésem egyébként nagy fejlődésként értékelhető; még nem volt példa arra, hogy feladjak versenyt vagy el se menjek rá bármi ok miatt :) Az UB meg biztosan jó lesz, tesómmal meg Gergőékkel egy csapatban :) Várom már, remélem, sok futótárssal tudok majd találkozni :)
Most a legfontosabb, hogy rendbe jöjjön a térdem, meg az, hogy a lábujjam lilulását megállítsam. Ez azt jelenti, hogy cipőt is kell újat vennem, az ősszel vett cipőm nem bírja ezeket a hosszabb távokat és/vagy a szintes futásokat: kicsi. Más bajom amúgy nincs vele, úgyhogy lehet, hogy ugyanilyet veszek nagyobb méretben, ha lesz, bár meg fogom kérdezni az eladót, hogy mit tanácsol.
Egyébként az éppen aktuális dilemmáimról is írtam már, meg nemsokára írok még az edzővel vagy anélkül témában. Most szabadabb lesz a dolog, mert nem lesz olyan verseny, amire nagyon koncentrálnom kellene, úgyhogy kíváncsian várom, hogy alakulnak a dolgok :)