Kedves az élet
SZDSZ, avagy Gellért-hegy 2.
Szerdán úgy alakult az időbeosztásom, hogy délután van két üres órám. A munkahelyem közel van a Gellért-hegyhez, ezért aztán kitaláltam, hogy ezt a két üres órát megtöltöm futással. Ez lesz az SZDSZ, a Szerda Délutáni Szaladás, amikor is szépen felfutok a Szabadság-szoborhoz. Ma volt az első ilyen alkalom. Reggel cucc bepakol, órák után átöltöz, oszt usgyi.
Ennél szebb időt nem is kívánhattam volna: ragyogó napsütés, sőt meleg – túl is öltöztem. Nagyjából azt az útvonalat követtem, amit múltkor a futóklubos futásnál, csak a Móriczig is futottam. A Citadellát megkerültem; nagyon szép a város fentről. Felpillantottam a Szabadság-szoborra; kis főhajtás, egy röpke gondolatra valahogy eszembe jutottak a második világháború áldozatai. Aztán tovább. Érdekes volt, hogy azon az oldalon, ahol árnyék van, még vastagon állt a latyak, de csak pár méter hosszan. Utána lefutottam, de amikor leértem a Somlói útra, akkor visszafordultam – ha már van végre lehetőségem szintet futni, akkor nehogy már ennyi legyen :) Másodjára persze nem találtam ugyanazt az útvonalat, de aztán előbb-utóbb mégiscsak feltaláltam a Citadellához újra :P Ismételten szépnek találtam a kilátást, mindkét oldalon :) Aztán megint le, vissza a kiindulási pontig.
Amúgy időnként újra eszembe jutott, milyen jó lenne egy gps-es telefon vagy egyéb kütyü, mert így mindig különböző trükkökkel kell memorizálnom az utcaneveket, hogy itthon meg tudjam rajzolni az útvonalat. Ma pl. a Rezeda utca nevénél akadtam le egy kicsit, de aztán gyorsan találtam valami dallamot, amiben ez benne van, és így megjegyezhető. Meg ha kütyüm lenne, valószínűleg észre se vettem volna, hogy a Rezeda utcáig futottam el, úgyhogy lehet, hogy jobb ez így. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól karban tartja a memóriát, úgyhogy duplán jó ez így :D
Hogy a futásról is írjak: nem futottam nagy tempót, arra figyeltem inkább, hogy végig fussak, és hogy a pulzusom alacsony maradjon. Sikerült is beleséta nélkül végigfutni az emelkedőket is. Az volt a cél, hogy a pulzusomat felfelé 160 alatt tartsam, lefelé meg 140 alatt. Ez is sikerült, a max. pulzusom 161 volt, kétszer léptem át a 160-as határt. Amúgy az egész edzésen az átlagpulzusom 144 lett, az óra szerint 1023 kcal-t használtam fel. Összesen kb. 11 kilit futottam 1:27:29 alatt (7:56). Nem éreztem megerőltetőnek a futást, de nem is az volt a célom, hogy kihajtsam magam. Jó volt :) Remélem, tényleg sikerül rendszeresíteni ezt a futást.
Amúgy az útvonal itt látható:
http://www.futoterkep.hu/futas/1117_BUDAPEST__BOGDANFY_ST_10__HUN
Eredetileg úszni akartam menni, de az ma nem volt lehetséges, így aztán újraterveztem a programot. A Gellérthegyre mentem. Sőt, mondhatnám, hogy végre eljutottam a Gellérthegyre! Mondjuk múlt szombaton is arra futottunk a futóklub keretében, de így magam most mentem először. Év elejétől tervezek szintes edzést, és eddig kevés ilyen edzésem volt, úgyhogy örültem, hogy ma így alakult a program, bár az úszást azért sajnálom egy kicsit.
Kálvin térig metróval, kb. 8 percet kellett várni a metróra, türelmetlen voltam. Meg kéne csináltatnom a bringám, hogy ne kelljen tömegközlekedni. A Kálvintól a hídig, ott megálltam egy kicsit jobban bemelegíteni, mert éreztem valami fájdalmat a térdemnél. Utána át a hídon, fel a Kelenhegyi úton. Amíg műúton futottam, addig tudom rekonstruálni az útvonalat, íme az első szakasz:
<iframe width='540' height='350' frameborder='0' src='http://www.futoterkep.hu/utvonalmegosztas/jvr2vk/'></iframe>
A hegyen latyak volt, nagyon hideg volt a hólé, ami befolyt a cipőmbe, nem esett jól. Ahogy futottam, fröcsögött a hólé, úgy éreztem magam, mint egy kismalac. Az útvonalat nem tudom amúgy rekonstruálni, azt tudom, hogy a zöld jelzést sokat láttam, meg azt, hogy lépcsőn talán egyszer mentem, amúgy igyekeztem őket kihagyni. Olyan is sokszor volt, hogy oda-vissza futottam, mert „zsákutca” volt. A hegynek ezen az oldalán nem jártam még, jól jött volna egy kis helyismeret, de majd meglesz idővel az is.
Így vagy úgy, felértem a Citadellához, aztán onnan már műutakon mentem, amerre láttam. Fent egy pici szakasz ismerős volt múlt hétről, de csak egy rövid ideig követtem azt. Nem voltam ismerős a környéken, de azt tudtam, hogy ha tudom, merre van a Duna, akkor nagy baj nem lehet :) És ez így is volt. Visszaértem a rakpartra, ott megint a Szabadság híd felé fordultam, vissza a Kálvinra, a kiindulási ponthoz. Eszembe jutott ugyan, hogy akár tovább is futhatnék, hogy akkor legyen ez hosszú futás, de aztán úgy döntöttem, hogy ha szinteket futni jöttem, akkor nem változtatok közben hosszú futásra. Szerintem jól döntöttem. A második szakasz így nézett ki:
<iframe width='540' height='350' frameborder='0' src='http://www.futoterkep.hu/utvonalmegosztas/jvr2vl/'></iframe>
A távot nem tudom pontosan, mivel a Gellérthegyen nem tudom, mennyit futottam. Azt tudom, hogy kb. 6 perc alatt értem oda a Gellérthegy lábához, és kb. 33 perce futottam, amikor elindultam a Citadellától, tehát kb. 27 percet töltöttem a hegyen felfelé, illetve az adódó vízszintes szakaszokon. A meglévő útvonalak hossza 6,6 km, az edzésnaplómba 8 kilit rögzítettem, szerintem legalább ennyi megvolt a táv. Az összidőm szinte kereken egy óra lett (1:00:26).
Amúgy érdekes, hogy noha kellemetlen volt a latyakban futni, és tényleg úgy éreztem magam, mint aki nem egészen normális, hogy fröcsköli összevissza a latyakot, a cipőm egész fehér lett, lemosta a hólé a sarat róla.
A rakparton futva volt egy érdekes élményem is. Egy pillanatra ráesett a tekintetem egy szembejövő lány arcára. Hosszú egyenes haja és magas homloka volt; a gyereklány-Madonnák koraérett arcára emlékeztetett.
csiripiszli
| 2012-02-11 19:04:03 |
2 hozzászólás
Az úszás is azok közé a dolgok közé tartozik, amiket tervezgettem és halogattam már jó ideje. Utoljára Szegeden úsztam, még egyetemista koromban, az újszegedi uszodában; ennek már tizensok éve. Azóta annyi történt, hogy kb. négy-öt éve vettem egy fürdőruhát (úszni kéne! felkiáltással). Aztán idén januárban kezdtek begyorsulni az események: elkezdtem filózni, hogy milyen keresztedzés is lenne jó a futás mellé. Az úszás is az egyik jelölt volt. Elkezdtem uszodát keresni, és találtam is egy olyat, ami viszonylag közel van, és hétvégén elég kedvező áron be lehet jutni. Ekkor már határozottan tetszett az ötlet. Aztán kiderítettem, hogy úszósapka nélkül nem sanszos uszodába menni, úgyhogy egy vicces úszósapi-próbálgatás után sikerült beszereznem egy olyan úszósapkát, ami alá befér a hajam. Minden adott volt tehát, hogy úszni menjek, és ezt ma meg is tettem.
Szegeden az egyetemi tesióra keretében jártam úszni: egy félévig úszásoktatásra jártam (még gyerekkoromban tanultam, és szerettem is, de úgy éreztem, hogy nem tudok olyan vízben úszni, ahol nem ér le a lábam – így utólag nem tudom, ebből mennyi volt tényleg így, mennyi volt inkább olyan para, aminek nem volt alapja), aztán utána már rendes medencében is úsztam. Azóta semmi, se uszodában, se természetes vízben. Ez persze azt is mutatja, hogy mennyi időt töltöttem vízparton, de ez egy másik kérdés :(
Érdekes, hogy ma, amikor elindultam, igazából attól nem tartottam, hogy kiderül, hogy nem megy az úszás. Inkább az igényelt összeszedettséget, hogy mindent vigyek, amiről úgy gondolom, hogy szükségem lesz, és semmit ne, amire nem lesz szükségem. Ez nagyjából így is lett; a hajszárítón ugyan gondolkodtam, hogy lehet, hogy lesz az uszodában, de aztán inkább vittem, és mint kiderült jól is tettem. Egy dologtól viszont tartottam: hogy hideg lesz a víz. Aztán reggel, amikor megláttam, hogy mínusz 9 fokot mutat a hőmérő, rájöttem, hogy ennél csak melegebb lehet a víz, és ez tökéletesen megnyugtató gondolat volt :D
Odaértem; először kicsit kóvályogtam, de aztán rendben ment minden. Átöltöztem, éreztem, hogy kellemes a hőmérséklet az uszodában, aztán a vizet is kellemes hőmérsékletűnek találtam. 25 méteres medencében úsztam, és már az elején szembesültem azzal, hogy el fogom veszíteni a fonalat a hosszok számolásánál. Mert azért szerettem volna tudni, hogy mennyit úszok ma. Kitaláltam ezért, hogy a hónapokkal fogok számolni: egy oda-vissza: január, következő oda-vissza: február, és így tovább. Könnyebb volt azt számon tartani, hogy most úszom az októbert, mint azt, hogy a … hányadikat is?
A szélső sávban úsztam (hm, így hívják? :) ), hogy szükség esetén jól megkapaszkodhassak a medence szélében. Szerencsére nem sokszor volt rá szükség, talán kétszer jött úgy az orcámba a víz, hogy megijedtem, hogy nem kapok levegőt :) Amúgy ez volt a legnagyobb problémám, hogy néha beszívtam a levegővel együtt a vizet is. Az volt még fura, hogy nyilván nem volt rajtam szemüveg, és nagyon nem láttam rendesen, de valamilyen szinten nem is volt gond. Ezen kívül teljesen jó élmény volt az egész. Végül két évnyit úsztam le, azaz 24-szer oda-vissza. Gondolom, a 25 méteres medence azt jelenti, hogy egy irányban 25 méter (nem hülyéskedek, egyrészt tényleg ennyire nem vagyok képben, másrészt tényleg ennyire nem tudom a távolságokat megbecsülni), szóval, ha ez így van, akkor 24*50=1200 métert úsztam, egy óra tíz perc alatt. Mondjuk ezt most inkább megszokásból írom, mert amúgy szerencsére fogalmam sincs, hogy úszásban milyen tempó milyennek számít, úgyhogy teljesen elégedett vagyok vele. Ha annak idején tudtam volna, hogy futásban a 8 perces kili minek számít, valószínűleg abbahagytam volna a futást :)
Az úszás után picit beültem a szaunába, az is jól esett. Szóval összességében király volt az egész. Ami tanulság volt, az az, hogy jó lenne, ha normálisan megtanulnék úszni. Amit tudok valahogyan, az a mellúszás, azt is úgy, hogy végig kinn tartom a fejem. Ez a célnak valamennyire nyilván megfelel. Viszont jobb lenne változatosabban úszni: ma egy kicsit befeszült a nyakam a végére. Ha tudnám váltogatni az úszásfajtákat, az jobb lenne.
Érdekes még: amikor felmentem az edzésonline-ra, hogy rögzítsem az edzésemet, ez a cikk jött szembe az oldalon. Fura :)
csiripiszli
| 2012-02-10 23:02:01 |
2 hozzászólás
Ígéretemhez híven akkor legyen egy bejegyzés arról, hogy mit is tanultam idáig azáltal, hogy elkezdtem masszázsra járni.
Január elején voltam először. Akkor javasolta valaki a keresztedzés mellett a masszázst is, és úgy látszik, ez kellett hozzá, hogy végre rászánjam magam. Pedig már régen éreztem, hogy kellene ez nekem. Időnként fáj a derekam, már évek óta, bár mióta futok, ritkábban. Aztán amikor még rendszeresen táncoltam, kb. másfél-két éve, egy olyan mozdulat volt csak, amit képtelen voltam megcsinálni. Ez a vállrázás, ami abból áll, hogy az egyik vállunkat kicsit előre mozdítjuk, miközben a másikat kicsit hátra, mindeközben persze a csípő mozdulatlan, merthogy izolált mozgásokról van szó. (Aki nehezen tudja elképzelni, mi is ebben a poén, nézzen bele a következő videóba: pl. a dobszóló elején, 2:07 körül láthatunk erre példát, később sokat ismétlődik a mozdulat.) Azért nem tudtam megcsinálni, mert túl kötött volt a vállam. Futás közben is volt olyan élményem, ami erre hívta (volna) fel a figyelmemet: többször előfordult, hogy hosszabb futás alatt az első 5-6 kili után éreztem, hogy végre mozog rendesen a karom. Tavaly év végén időnként már olyan volt, mintha betonból lenne a vállam, és tudtam, hogy hiába tornázom, relaxálok, vagy csinálhatok akármit, ezt már egyedül nem tudom megoldani, ehhez segítséget kell kérnem. De önmagában ez nem lett volna elég, hogy meg is tegyem, az kellett hozzá, hogy javasolják a futásom javítása érdekében – hát ez is elég érdekes, hogy a saját kedvemért nem, de a futásom kedvéért elmegyek; na mindegy, fogjuk fel pozitív oldaláról, hogy ezért vagy azért, de eljutottam végre.
Szóval. Kb. kéthetente megyek masszőrhöz. Aki azt hiszi, hogy a masszázs lágy simi, az téved. Az első két alkalommal a vádlim fájt, de rettenetesen. Most már egész kibírható, gondolom, ez annak a jele, hogy a rendszeres kimasszírozás jótékony hatású. Na, de a vállam és a hátam! Tudtam én, hogy itt van az igazi galiba! Nagyon fáj, de egész jól tűröm, és tudom, hogy a masszőröm nagyon megdolgozik vele. Közvetlenül utána jobb érzés, másnap izomláz, nagyon fura, hogy nem mozgok, mégis izomlázam van. Kíváncsi vagyok, itt mikor fog majd kevésbé fájni.
Amúgy a gerincemre kaptam tornagyakorlatokat is a masszőrömtől. Ezeket ki is rajzolgattam egy A4-es papírra, nagyon vicces volt, még sose rajzoltam tornagyakorlatokat pálcikaemberekkel. Hétfőn meg is csináltam a gyakorlatsort; a gyakorlatok egy része innen-onnan ismerős volt. Aztán a végén gondoltam egyet, és végigcsináltam azokat a hastáncmozdulatokat is, amelyek a legjobbak a gerinc kilazítására: nagy csípőkör, vízszintes nyolcas befelé, kifelé, ami-ami, maya, teve. Nagyon király volt ez a felturbózott gerinctorna! Úgy tervezem, hogy ha heti kétszer tornázom, akkor az egyik alkalommal ezt a gyakorlatsort fogom végezni, a másik alkalommal meg azt, amiben inkább erősítés és alakformálás van. Ez a kettő pont jó lesz keresztedzésnek a futás kiegészítésére.
A másik érdekes tanulság a múlt alkalommal volt, amikor egy viszonylag hosszabb futás után mentem. Január elején ugye megsérült a bal bokám; szerencsére csak kb. két hetet kellett miatta kihagynom, de érdekes módon időnként most is érzem. Ezen a hosszabb futáson nem érzékeltem semmit abból, hogy valami gond lett volna a bokámmal, mégis a masszázs alatt kiderült, hogy a bal oldalam szinte végig sokkal jobban be volt állva, mint a jobb. Erre más magyarázatot nem tudtunk találni, mint azt, hogy mégsem volt teljesen rendben a bokám, és így a terhelés is máshogy oszlott el. Szerencsére a mostani alkalommal már nem volt ilyen, szóval remélem, ez is rendben lesz.
Szóval tömören megfogalmazva, a fő tanulság az, hogy ugyanúgy, ahogy az állatok nem hülyék, csak alacsonyak, a test sem hülye, csak … őszinte. És érdemes rá hallgatni. Sokkal okosabb, mint én, amikor megyek a hülye fejem után. Ja, és még egy: tényleg nem elég futni; mást is érdemes mozogni.
Reggel nagy várakozással húztam fel a redőnyt, aztán koppantam: egy szem havat sem láttam. Aztán reggeli közben elkezdett szállingózni, és akkor már tudtam, hogy jót fogok futni délelőtt. Így is lett.
A rakpart felé indultam. Valahogy a hóesésben futás nagyon mélyen nyugalmas tud lenni a számomra; nem tudom, ennek mi az oka, de így van. Még akkor is, amikor nem nagy pelyhekben esik, hanem pici és a széllel együtt szúrós pelyhekben, mint ma. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy ma nem szeretnék nagy kört tenni, viszont többet akartam futni, mint egy szokásos rakpart-kör, ami öt kili. Úgy éreztem, hogy túl nagy kísértés lenne lefutni a szokásos kört, aztán visszafordulni még egy körre – lehet, hogy a döntő pillanatban az ajtó előtt győzne a meleg. Ezért aztán azt találtam ki, hogy elfutok a Margit hídig, aztán onnan nem futok haza, vagyis dehogynem, csak nem úgy, ahogy máskor. Hanem mivel a rakpart jól részekre osztható, ezért minden kisebb részt megfutok kétszer, és így olyan lesz a végén, mintha két kört futottam volna.
Kb. ezt is csináltam, csak nem kétszer, hanem háromszor: a Margit hídnál levő kockás részt futottam a szokásos módon, aztán visszafordultam, aztán még egyszer visszafordultam. Utána a kockás rész végétől a felhajtóig, szintén háromszor. És így tovább. Szóval végül nem kétszer tettem meg mindegyik szakaszt, hanem háromszor. Kivéve persze az úttesteket, mert azokon elég volt egyszer is átjutni, ezért aztán az egész futás végén még megkerültem a házat, és úgy vettem, hogy ez kb. akkora, mint az úttestek lettek volna másodszor és harmadszor. Így aztán a táv kb. 15 kili lett, az időm 1:48 (7:12), átlagpulzus 152.
Érdekes volt ez a gyakori irányváltás a rakparton. Amikor visszafelé futottam, szembe kaptam a havat és a szelet, ehhez képest pihentető volt utána visszafordulni délnek. Érdekes tapasztalat volt, hogy amikor elővettem a pár perccel korábban használt papírzsebkendőt, keményre volt fagyva – ezt még sose tapasztaltam :) Amúgy az öltözetet nagyjából eltaláltam, alul két réteg volt rajtam (aláöltözet + bolyhos nadrág), felül négy (aláöltözet, vékony hosszú ujjú, vastag hosszú ujjú, dzseki), fejemen homlokpánt + sapka, plusz nyakbavaló és kesztyű. A térdemet néha éreztem, hogy kicsit fázik, legközelebb ráhúzok majd valamit külön. És remélem, ma nem lett semmi baja. Amióta tavaly rengeteget volt sérült a térdem, eléggé tudok parázni minden kis tünettől :S
Visszapillantó: 2012. január
Eltelt az év első hónapja, következzék hát egy rövid visszatekintés.
Ebben a hónapban hétszer futottam, ebből egyszer terepen. A terepfutás 19 km volt 3:16 alatt (egy Balboa-kör újév napján), a városi edzések során pedig összesen 49,16 km-t futottam 6:55-ös átlagtempóval, ez összesen tehát 68,16 km.
Egy edzésem volt szenvedős, egy koncentrált, egy pedig sunshine reggae.
Rögtön az idei első edzés alatt történt egy kisebb sérülés, rosszul léptem és kiment a bokám, emiatt kimaradt két hét. A sérülésnek nem örültem, annak viszont igen, hogy most legalább nem azért voltam sérült, mert rosszul edzettem, hanem azért, mert baleset történt, ami végülis bármikor benne van a pakliban.
A futóedzések mennyisége a sérülés miatt elmaradt a tervezettől, illetve nem végeztem szinteket tartalmazó edzést, valamint az első edzés óta nem voltam terepen sem. Gyorsulásra való edzést nem is terveztem januárra, így az a tervek szerint nem volt :)
Ebben a hónapban nem voltam közösségi futáson. A hónap elején nem is tudtam menni, a hónap végén a Yours Trulyra akartam, de úgy látszik, annyira azért mégsem. Azt nem tudom, a szilveszteri közös futás ártott-e meg ennyire, vagy csak így alakult – majd kiderül.
Két dolgot viszont sikerült megvalósítanom ebben a hónapban. Az egyik az, hogy elkezdtem keresztedzéseket végezni. Ez egyelőre itthoni erősítésből és nyújtásból áll; ebben a hónapban összesen hat alkalommal tornáztam, ami pont ugyanannyi, mint tavaly egész év alatt. Az úszás felé is tettem lépéseket: beszereztem egy úszósapkát, ami alá befér a hajam, illetve kinéztem egy uszodát – most már „csak” el kéne menni. Remélem, februárban ez megvalósul. A másik pedig, hogy hosszas halogatás után elmentem masszőrhöz, ami amúgy nagyon tanulságos.
Összességében azt gondolom, ebből a hónapból így ennyit tudtam kihozni. Bízom abban, hogy a következő hónapokban többet tudok futni, és minőségileg is jobb edzéseim lesznek.