A fenti kérdés még jövő időben megfogalmazva tavaly év vége óta megoldatlanul lebegett valahol a tudatomban. Ugyanis erre a napra volt kiírva a legkedvesebb aszfaltos versenyem, ami a szívem egyik, és a Terep 100, ami a szívem másik csücske, és teljesen tanácstalan voltam. Az egyiken indulóként, másikon segítőként akartam részt venni. Aztán ugye úgy alakult, hogy hét hónapot kihagytam, emiatt Szekszárdot el kellett engednem (csak idén!), úgyhogy maradt a másik verseny. Viszont a hét hónap kihagyás miatt lassan már nem is éreztem magam futónak, mert mindig csak segítőként voltam ott futós rendezvényeken (az utolsó ilyenről, a februári Classic Balboáról már nem is írtam, mert elkapott a depi), és mivel az elmúlt hónapokban inkább bringáztam, úgy nézett ki, hogy egy hungaroringes bringázásra megyek inkább, átvágva ezzel a gordiuszi csomót. De hétfőn mondta a dokim, hogy futhatok újra, és a kedden megtett öt km visszahozta az életkedvemet, meg eszembe jutott, hogy a Terep 100-ra jönnek ismerősök, így aztán szerdán jelentkeztem segítőnek a Terep 100-ra.

A késői jelentkezés miatt nem volt fix helyem, úgyhogy improvizáltam a napot. Ezt kimondottan élveztem, jólesett, hogy magától alakult a nap. Reggel nyitásra ott voltam a Klébiben, két másik segítővel mentünk. A tavalyi borvidékes póló volt rajtam, csak a fíling kedvéért. De gyorsan lecseréltem a rendezői pólóra, merthogy idén jutott, és nem is akármilyen: nagyon jól néz ki, és ráadásul volt külön női és férfi fazon – ezt nagyon tudom értékelni. Reggel nagyon gyorsan a poharak, bögrék, gélek és egyéb cuccok mögött találtam magam. A feladat ismerős volt: ezt csináltam a februári Balboán is. A tavalyi finisher pólók is ismerősek voltak: a T50 befutóinak én adtam tavaly a pólót a Kisrigóban. Közben láttam jó pár ismerőst, meg sok olyan futót is, akinek az arca ismerős már. A versenyhangulatból viszont nem sokat érzékeltem; azért más segítőként ott lenni.

Aztán elrajtolt a mezőny, nem sokkal később eleredt az eső. Nem akartam egész nap a rajt-célban téblábolni, úgyhogy csatlakoztam valakikhez, akik elindultak valahova – mint később kiderült, a piliscsévi frissítőpontra. Az volt az első frissítőpont az útvonalon, huszonpár km-rel a rajt után. Útközben úgy igazán szakadt az eső, meg akkor is, amikor elkezdtük felállítani a frissítőpontot, de egy idő után érkezett sátor a fejünk fölé, meg el is állt az eső, úgyhogy nem volt vészes. A futók viszont bőrig ázva érkeztek a pontra. Többen mondták, hogy eltévedtek, meg azt is, hogy pár km-rel későbbre várták a pontot, de amúgy nem volt semmi gond: a futók egyben voltak, jó kedvük volt többnyire. Frissítőponton most voltam először, úgyhogy érdekes tapasztalat volt, hogy mennyi mindenre kellett egyszerre figyelni, főleg, mert többször előfordult, hogy egyszerre sokan értek a ponthoz. A pont bő két órát volt nyitva, de rövidebbnek tűnt az idő; a végén vártunk még egy kicsit, közben beszélgettünk, jó volt.

Aztán vissza a Klébibe. Ott az ötvenes táv első három befutója már beérkezett a célba, durva. De amúgy éppen nem volt pörgés, úgyhogy rám tört az álmosság, nagyon. Éhes is voltam, de inkább álmos, ülve el tudtam volna aludni. De összeszedtem magam, inkább ettem, aztán kerestem kávélelőhelyet, amikor lementünk a boltba kóláért meg sóért. Aztán estig a meleg ételt adtam a futóknak: gulyásleves, négysajtos penne. Közben beérkeztek az ismerősök is. BGy-nek nagyon szurkoltam: tavaly kicsúszott a szintidőből, idén viszont bőven szintidőn belül érkezett, nagyon örültem neki :) Jó volt beszélgetni vele is, másokkal is kicsit. Szami is jött délután, ő is sokáig nem futhatott a térde miatt, jó volt megbeszélni a tapasztalatokat erről.

Este még kaptunk egy kis esőt, amúgy más rendkívüli nem történt, amíg ott voltam. A futókról most kevesebb benyomásom maradt, mint tavaly. Lehet, hogy több dolgom volt, és kevésbé értem rá nézelődni, vagy lehet, hogy jobban nézett ki a futók többsége, mint tavaly, de persze lehet, hogy más miatt, nem tudom. Tizenegy után kicsivel jöttem el a Futrinkákkal, ahogy tavaly is. Ági most nem futott, hanem segítő volt ő is, Gabi viszont a százast futotta, negyedik lett a nők között, nagyon kemény. Fél egy körül kerültem ágyba – akkor még a cél nyitva volt, sokan még futottak, a Futrinkák is úton voltak még.

Jó volt, hogy ott lehettem, és gratulálok minden résztvevőnek!