Kedden befejeződött a három hónapos porcerősítő-szedés, aminek az örömére tegnap (szerdán) már majdnem elmentem futni. Aztán még mégsem, győzött a józan ész, de ami késik, nem múlik. Ma meg (csütörtökön) majdnem beneveztem a Borvidékre, aztán még mégsem, győzött a józan ész, satöbbi.

Hamarosan tehát újrakezdem a futást, előtte igyekszem kicsit formába hozni magam, mert az elmúlt hetekben azért eléggé elpunnyadtam. Az a terv, hogy fokozatosan kezdem a terhelést, a futás mellett egyéb mozgásokat is beiktatok, aztán meglátjuk, mi lesz. Azt még nem tudom, hogy a porcerősítő mennyire volt hatásos, mert a hétköznapi mozgásoknál eddig sem fájt a térdem, most sem fáj, tehát csak a futás során fogom megtapasztalni, hogy most rendben van-e. Remélem, rendben lesz.

Egy dologtól tartok, vagyis kettőtől. Az egyik az, hogy esetleg még mindig/megint fájni fog a térdem, amikor elkezdek újra futni. A másik meg, hogy a magamtól megszokott „előbb csinálok valamit, utána jó esetben gondolkodom, de utóbbi nem biztos”-módon valami hülyeséget csinálok: túl hamar, túl hirtelen, túl sokat csinálok, és újra lesérülök. Nem szoktam fohászkodni, most viszont megfogalmaztam azért egy kérést: édes Istenem, a más hülyeségét általában felismerem – a sajátomtól ments meg engem, kérlek.