Az idei UB sok szempontból nem volt az igazi, viszont valami fontosra mégiscsak most jöttem rá, az egyik csapattársunk 1997-es versenypólóján kontemplálva. Rájöttem, hogy ha élek, akkor szeretnék húsz év múlva is futni. Ilyen egyszerűen.

Tudom, a neofiták mindig túlbuzgóak; én is az voltam. Nem is akkor, amikor elkezdtem futni: akkor még volt türelmem az edzésterv alapján haladni, nem is volt semmi gond, semmi sérülés. Hanem utána, amikor megvolt az első verseny, aztán az egy szigetkör is. Az új célokat többnyire versenyek adták – és ezekre a versenyekre épp hogy fel tudtam készülni, már amikor. Aztán ott a közösségi pörgés, fészbukon és ismét csak a versenyeken – ezektől nehéz magamat függetleníteni.

Így aztán a tavalyi évet végig is nyüglődtem, sokat voltam sérült. Idén már jobb volt a helyzet, annak ellenére, hogy január elsején rögtön sérüléssel kezdtem az évet: rosszul léptem terepen. A tavalyihoz hasonló térdfájás, ami nem balesetből, hanem túlerőltetésből származik, viszont csak májusban volt egy rövidebb ideig. Meg most van. Július utolsó hetében már nem tudtam a tervezett futásokat megfutni, azóta meg nem futottam még. És most nem vagyok türelmetlen. Ahogy írtam a júliusi visszapillantóban, ki akarom deríteni, mi a gond, mert van annyira fontos a saját egészségem is, meg a futás is. És mert én vagyok a felelős ezekért.

Ezért aztán első körben bejelentkeztem egy (ingyenes) ízületstatikai vizsgálatra. A vizsgálat előtt ki kellett tölteni egy adatlapot arról, hogy mivel van gond, milyen korábbi vizsgálatok és kezelések voltak, mit sportolok, stb. Beírtam mindent, amivel gond van, nemcsak a térdem, meg a bal bokám, ami bizonyos mozdulatokra még mindig érzékeny, hanem azt is, hogy a derekam is szokott fájni, meg a nyakam is beáll néha. Maga a vizsgálat abból állt, hogy egy nagyon cseles, rácsos mintázatú háttér előtt kellett megállni fehérneműben, a hajat is feltűzve (ez utóbbi komoly kihívást jelentett, mert nem volt nálam hajcsat). Készült négy fénykép, minden irányból egy. Utána a tükörnél elmagyarázta a vizsgálatot végző hölgy, hogy hol vannak tartáshibák, ami gondot okozhat. Mindezt úgy egyébként, hogy az adatlapomat nem látta. Utána a kinyomtatott fényképeken is megmutatta ugyanezeket, és hát igen, a rácsos háttér előtt sajnos elég jól lehetett látni... Nálam a fő gond oldalról nézve látszik: a csípőm nem egy vonalban van a fejemmel, a térdemmel és a bokámmal, hanem előrébb. Így aztán a terhelés nagyja a térdem elülső részét éri – megmutatta, hol okozhat ez gondot; igen, pont ott fáj. A bokámon is ezért nagyobb a terhelés. Emellett szemből nézve látszik, hogy a bal oldali csípőm kicsit feljebb van a jobb oldalinál – ezért szokott inkább a jobb térdem fájni. Illetve még a nyaki résznél van probléma: a fejem jobban előrebillen a kelleténél. Túl sokat ülök itt, a gép előtt. Azt is mondta, hogy ezek a hibák normál terhelés esetén valószínűleg (most még) nem okoztak volna panaszt, de az intenzív mozgás miatt már most megjelentek a fájdalmak. Azt is mondta még, hogy egyébként jó az alkatom a mozgáshoz – ennek örültem, bármit jelent is ez :)

Minderre a megoldás személyre szabott gyógytorna lehet. Először augusztus közepére kaptam időpontot. Kicsit el is kenődtem, hogy nem elég, hogy futni nem tudok, még el sem tudok kezdeni tenni valamit azért, hogy jobb legyen (lehet, hogy mégsem vagyok elég türelmes :) ). De aztán még a vizsgálat napján felhívtak, hogy megürült egy időpont hétfőn délben. Így tegnap délben mentem is, szerencsés vagyok, megtehettem. Kicsit kimozgatta a nyakamat és a csípőmet a gyógytornász, utána pedig begyakoroltuk a gyakorlatokat. Ezeket megkaptam kinyomtatva is, pontos instrukciókkal: hogyan kell végrehajtani a mozdulatot, mennyi ideig kitartva, és hányszor ismételve. Ezt minden nap egyszer, egy hónapig, utána mehetek újra, és kaphatok újabb gyakorlatokat. Tőle is megkérdeztem, futhatok-e (mondom én, hogy nem vagyok elég türelmes), azt mondta, ha nem fáj a térdem, nyugodtan, de ha lehet, ne 15 kilométert...

Azt nem tudom, így mi lesz a szeptemberi félmaratonnal. Azt nem mondom, hogy nem is érdekel, mert azért de (úgy látom, türelmes tényleg nem vagyok, de őszinte legalább igen), de jobban érdekel, hogy korrigáljam, amit kell, és sérülés nélkül tudjak futni.

Amúgy a térdemet már csak kicsit érzem néha, de futni még nem merek vele, rövidet se, lassan se. De a mozgás hiányzik :(