Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 907 689 km-t sportoltatok
VNC 2013

Bécs maraton 2013, A nagy harc!

levytee | 2013-04-25 14:43:46 | 3 hozzászólás

Bécs Maraton 2013.

 

Sajnos sok dolgot elrontottam, és talán sok minden össze is jött mellé, hogy ez a verseny csak a TÁV és az EMBER HARCA legyen, időtényező nélkül.

 

Kis visszatekintés:

 

Első Maratonjaimról:

2012-ben tavasszal futottam az első maratonomat,szerintem egész jól felkészültem rá. A terveim nem voltak nagyravágyóak, több lépcsős tervet állítottam magamnak:

  • Legfontosabb ne sétáljak bele !
  • Ha lehet 4h:45 alatt érkezzem be,
  • de ha még ennél is jobban megy akkor a 4h:30min-t is jó eredménynek élném meg.

 

Szóval a terveimből látszott, hogy nem nagyon tudtam magam hová belőni, tapasztalatok nélkül ez így fogalmazódott meg bennem. 

Végül  4h:11min alatt ment le, és végre szereztem tapasztalatokat, és nem is sétáltam csak a frissítések alkalmával.  

 

Ősszel egy kicsit tapasztaltabban sikerült egy 3h:44min idő alatt teljesítenem egy Maratont. Ez az az idő ami azért is lett ilyen "fényes" mert a szervezők elmértek a  távot 1500 méterrel, így a reális eredményem a 3h:55min körül lett volna. A  verseny nevezetesen a Keszimaraton volt, Tiszakeszi település szervezésében, most rendezték meg másodjára. Első alkalomra sikerült  a pályát tökéletesre kimérni, egy szomszédos településen is   tiszteletét tette a mezőny, na ezt a kört kihagyták a második alkalommal, de sajnos arról megfeledkeztek, hogy a hiányzó szakaszt pótolják. Nem bántásként, mert nagyon kedvesek voltak, de sajnos ez nagyon nagy amatőrség.  Az elején sokat beszélgettünk és úgy 30 kilinél kezdtem gyorsabban menni.

 

Majd rá pár hétre még abszolváltam egy erdei terep maratont 4h:07min alatt. Itt is az eleje beszélgetős, laza tempó, majd 20-25 körül kezdtem egyedül

 

A beszámolókból kiolvashatóak, hogy ezek a maratonok sokkal inkább arról szóltak, hogy az elején míg van erő óvatosan,társaságban, beszélgetve futottam. Majd mikor már csendesedett a társaság és még ha volt erőm, akkor egy kicsit gyorsítottam. Azért az emlékeimben úgy élnek, hogy mindhárom alkalommal elfáradtam a végérre.

 

VCM2013-at megelőző előzmények:

 

2012-2013 Oxigén kupa sorozat 5000 méteres távjain a dobogót céloztam meg. Erre komolyan készülgettem, fogyóztam (lement 15-18 kiló), résztávoztam, erősítettem ...stb.  A sorozatban folyamatosan fejlődtem, egyre jobb időket futottam és sikerült a dobogó legfelső fokán állni a hat hónap végére. 

 

2013.április 24 Rotary Maraton. (2 héttel a Bécsi előtt!! Az első NAGY HIBA!)

 

Ez nem volt tervben, de mivel helyi rendezvény volt... Gondoltam, így közvetlen az Oxigén sorozat után elég jó formában is vagyok, lenyomom itt is, meg Bécsben is. Én 3h:40min tervet gondoltam, de mivel a tavalyi önmagamhoz képest sokat változtam, gondolok a fogyásra és a edzettségi szintre, így ismét csak a sötétben tapogatóztam. Ezen terveimet keresztülhúzta egy-két jóindulatú "kritika" más sporttársak részéről, akik a kupasorozaton nyújtott eredményeim és egyéb távok eredményei alapján úgy a 3h:10-3h:20 közé tudnának engem elképzelni. Jah, gondoltam magamba én meg a 2h:06 alatti szintre :)  Na, de sajnos vagy nem sajnos  vagyok annyira hiú, hogy megfogadtam magamnak megpróbálok mindent, hogy ne kelljen szégyenkeznem, mindent kiadok magamból. Kérdés, hogy milyen stratégiát kellene tartanom, hogy miként kezdjek. A korábbi tapasztalatom szerint ha lassan kezdtem is így is úgy is kész lettem a végére. Sajnos tanácsért nem tudtam senkihez fordulni, nincs a társaságomban olyan akit eltudtam volna érni. Maradt a világháló (talán második hiba?).  Találtam egy appot ami egy igen erős kezdést javasolt folyamatos lassulással. Tudtam azt, hogy ez egy vakrepülés lesz, de azzal is tisztában voltam és vagyok is, hogy ez is, mint minden egyénfüggő, állapotfüggő stb...

Jobb ötlet nem lévén, ezt a stratégiát választottam. A verseny napján elég mostoha volt az időjárás, hideg 3 fok és ráadásnak erős szeles.

Az elején nagyon beragadtam (ismét egy hiba), mivel nem volt időzónás indítás, így sok  kocogót kellett előzgetnem. Rengeteg irány és iramváltás volt az első 5000 méteren, ami természetesen feleslegesen kivett belőlem.   A "fal",ami nem is fal hanem inkább iramtörés úgy 20-25 körül volt, de még az sem volt annyira nagy jelentős visszaesés a tavalyi tempómhoz képest,, max a elkezdett tempóhoz tekintve volt nagy. A végére a pulzusom is okés volt, csak a virgácsok nem bírtak gyorsabban menni (5perces ezrekre lassultam le). Próbáltam gyorsítani, de akkor merevedni kezdett a lábam, így csak azt a bizonyos 5 perces ezreket tudtam abszolválni. A frissítések nagyon nem voltak jók, nagyon hideg (jégkásás) víz, Iso féleség, kemény szaloncukorka, és nápolyi. Én számítottam minimum banánra, meg tavaly volt só,meg szőlőcukor, sósmogyoró ...stb.  Végeredmény 3h:19min:24sec. Ennek is nagyon örültem, és úgy gondoltam részemről tényleg mindent megtettem. Sok tapasztalatot szereztem és sok újabb kérdés merült fel bennem. (pl.: a frissítést is egyénileg kell majd megoldanom,valamint lehet megkell próbálnom egyenletesebb tempóban is ezt a távot ...stb).

 

Ezeken felbuzdulva készültem Bécsre, regenerálódni kell és rá kell utazni egy 3h:10min célra. Sűrű program következett. Egy hét múlva Tóparti futóparti 28km (itt terveztem a frissítést tesztelni, saját gél+ISO). Illetve az új cipőt is (Asics 2160-ast), mert a mostani Reebok Road Supreme-ben már 1200 kili benne van és szerintem a marcsi már lehet sok lesz benne.

 

DE jött a fekete leves, amiről lehetséges, sőt valószínű, hogy én is tehetek. A Rotaryt követő napon volt egy 10 kilis levezető, két nap pihi, majd öt egymást követő nap futás (HIBA)(hosszúhétvége, sok szabadidő), az első nap két részletben összesen 10, majd 18;21;12;8. Az utolsó előtti 12 kilin már érezgettem a térdemben valamit, amit nem tudtam még behatárolni, azaz még nem fájt, csak olyan volt, mint ha valami nem teljesen lenne a helyen. Az ötödik nap azaz Húsvét hétfőjén, 50 kilis országútis tekerés után egy kis laza félmarcsit terveztem,de 2 kilinél már határozottan megfájdult a jobb térdem (külső oldalon a szárkapocs végén). Mint ahogy már írtam előtte nap is érezgettem, de akkor még nem fájdalomként éltem meg, persze akkor is rövidebbre vettem a futást akkor szerettem volna ezt a félmaratont letudni. Így egyből visszafordultam és lazában hazakocogtam, kicsit bicegve, hogy ne fájjon, lerövidítve a távot 8 kilire. Gondoltam jöjjön 2 nap teljes pihenés, kenegetés, a meglévő vitaminok és glükóz és kollagének mellé elkezdtem egy Dona kúrát is. Illetve a régi cipőket (Saucony-k és a Rebook is)amikbe már benne van 1200-1300 kilométer ki kellene dobnom, mert lehet azok is fokozták a túledzettség okozta  gondokat. A Rotary maraton után azokban futogattam a enyhén sáros terepen (HIBA), de annyira hülye az ember vagyis én,hogy az új cipőt sajnáltam a sárba felavatni (HIBA). Két nap pihenésre jött egy próba, de sajnálattal éreztem nem jött rendbe, és hiába az új cipő. Elmentem reumatológus orvoshoz, aki egyből elmondta, hogy az emberi testet nem erre tervezték (heti 50-100 kilikre), meg mindent csak mértékkel szabad, ha azt szeretném, hogy 60 évesen is tudjak járni. Röntgen eredményeim alapján túl nagy kopást nem tudott megállapítani.  Na, a rendkívüli jó tanácsokkal (ne csináljak semmit kenjem, pihenjek), ki is voltam segítve! Írt fel estére krémet (Antiphlogistin), azzal kezeltem, valamint DICLAC75-t toltam, mitől a gyomrom készült ki. Ismét  2 nap pihi és itt volt a Tóparti.  A teljes távon való részvételemet természetesen sztornóztam, csak egy lányos váltóba álltam be, amennyit futok amennyi jólesik címmel, ami lehet csak 100 méter lesz, de maximumot is az 5 kiliben határoztam meg. 5 kili lett belőle, különösebben nem éreztem éles fájdalmat, de hozzá tartozik térdszorítóban futottam,kb.  4:40-es tempóval. Boldog voltam, és ismét bizakodtam, bár a frissítést és a cipőt nem tudtam kipróbálni, de mivel eddig annyira fájt ezt megelőzően,hogy már az is megfordult a fejemben, hogy egyáltalán le fogom-e tudni futni.

 

Tuti alapon még 3 nap pihenést engedtem magamnak és szabit is vettem ki, hogy még többet tudjak pihenni, és  Bécs előtt 3 nappal gondoltam egy laza 10km-en kipróbálom mennyi az annyi. Annyira bíztam, hogy ha 3 nappal ezelőtt nem volt gondom az 5 kilin tempó mellett, akkor ennyi  pihentetés mellett  le kell mennie a laza 10-nek különösebb gond nélkül. Térdszorító nélkül indultam neki. Ó DE JAJ,már 3 kili után  voltak rossz előjelek, amik 5 kilinél  éles fájdalommá váltak!!! Séta, bicegés-kocogás majd séta üzemmódban hazamentem. Nem tagadom, teljes letargia és bizonytalanság vett elő. Nem tagadom sírhatnékom volt és bántott, hogy így elbaltáztam (így utólag úgy gondolom, minden hibámmal tisztában voltam) ! Mi lesz így velem Bécsben? Nemhogy 3:10 nem lesz, de maga a részvétel is megkérdőjeleződött bennem. Már csak két napom van pihentetni, ami nagyon kevés. Nagyon nehéz napok voltak ezek.

 

Újratervezés. 

 

Bécs = 3:10, helyett  "Éld túl valahogy, az idő, mint tényező nem számít !"

 

Beszereztem mindenféle térdszorítót, térdgépet, mágnesszalagot. Amit csak hallottam, mindenben hittem és kapaszkodtam. 13-án szombat korán reggel indultunk. Barátom vezetett, így én hátul próbáltam úgy fészkelődni, minél kényelmesebb legyen a lábamnak. Koradélután érkeztünk a hegyeshalmi szállásunkra, ami nagyon jó kis szállás volt. A GPS-et frissítette egy ismerős, aki Ausztriát valami véletlen folytán letörölte, de lehetett volna annyi gógyim, hogy megnézem előtte (HIBA). Még jó, hogy Andris kinyomtatta az útvonaltervet. Ekkor már folyt az orrom is, és a torkom is kezdett fájni. Nagyon jó, valami légúti bakteriális fertőzést összekaptam. Cuki helyzet, nemde? Irány a Mosonmagyaróvári Tesco, ott volt egy patika. Orrspray, Mega C-vitamin, torokfertőtlenítő, fájdalomcsillapító. Majd átutaztunk Bécsbe. Bécs külvárosában álltunk meg, a Reumanplatz közelében lévő U1 metró állomásnál. Vettünk 48órás tömegközlekedési napijegyet. Elmentünk felvenni a rajtszámot,chipet és én rendeltem egy pólót azt is felvettük. Xl-st rendeltem, de féltem nagy lesz, de a cserélésre nem nagyon adtak lehetőséget. (?). Kibontottam, de pont jó lett az Xl-es, úgyhogy nem kellett tovább kínlódni.  Láttam már arcról ismerős magyarokat, aminek örültem. Sétálgatunk és bámészkodtunk a vásári forgatagban. Alapjába véve semmi rendkívüli olcsót nem láttunk, kivéve egy standon volt nagy nyüzsi, odamentem. Sok jó kiárusítás volt.  A cipőknél minden cipő 50€, na mi a fene.? Volt ott minden márka, elkezdtem az Asics-ot nézni abból úgy ahogy tudom mi ami jó nekem (pronáló lábra) no, meg az árakat betudtam lőni valahová. Elsőnek egy női akadt a kezembe, majd egy kisméretű férfi, majd egy KAYANO 18-as férfi modell, és 46-os méret. Hoppá, de szép orange-silver cipő. Gyorsan felpróbáltam a balost. Hibátlan. Jobbost csak szemrevételeztem és egyeztettem, hogy tényleg az-e a párja. Arra emlékeztem, hogy a Kayano nem olcsó, de pontosan nem tudtam hová belőni, kb. 25-28 közé tippeltem. Megvettem és örültem neki. Átutaztunk a Start zónába, szemrevételeztük az utcát,hogy kb. honnan indulunk és belőttük az utazási időt. Majd átmetróztunk a Cél zónába is. Ott is egyeztettünk, hogy hol legyen holnap a találka, hol lesz a chip leadása, stb… Szép helyen lesz a befutó (gondolataimban pedig aggódva gondoltam, hogy vajon én futóként fogok holnap ideérkezni, vagy metróval bicegve, fej leszegve …). Elindultunk vissza Magyarhonba a szállásra, a térdem már fájdogált, a sok sétálástól is. Minden gondolatom a térdem körül forgott, aggódtam folyamatosan.  Elmentünk vacsizni a szállás közelében, ami nem volt valami nagykaland. Megnéztem a neten a cipő árát, hát dobtam egy hátast. 50 ezerről találtam 39 ezerért leértékelve, én meg 15ezer forintért vettem meg. Mekkora szerencsém van, talán ennyi jár is most nekem. Bár ahogy este gondolkoztam ez lehet nem szerencse, hanem Isteni segítség, hogy EBBEN kell futnom,és nem a régi kitaposott  vagy a szinte majdnem ugyanolyan új 2160-ban. Így a chipet már fel is raktam rá. Még egy kis tanakodás, hogy rövid nadrág  vagy hosszú legyen holnap, a póló evidens. A hosszú mellett döntöttem, mert ha fel kell adnom és esetleg metróznom is kell,akkor abban mégis nem fogok  annyira fázni. Az új cipő miatt is kezdőnek éreztem magam , de nem volt időm bejáratni más cipőt (HIBA), bár úgy voltam vele ha töri majd a lábam, az legyen a legnagyobb gondom. Este tíz volt mire ágyba kerültünk, és 4:45-kor volt az ébresztő. Ez nem volt sok a pihenés (HIBA), pláne, hogy a takonytól és a lelkiállapotomtól nem tudtam aludni, kétszer is fent voltam este.

 

Reggel fáradtan ébredtem (ébredtünk), én meg még tele kérdőjellel. De az elhatározásaim határozottan megfogalmazódtak.

Még pedig ezeket mondogattam magamba: ÉLD TÚL !! IDŐVEL NE FOGLALKOZZ!! DE HA NAGYON FÁJ TUDNI KELL FELADNI !! 

Felhúztam  a páromtól (frissen a versenyre elutazás előtt még beszerezte, a drága) kapott térdszorítómat. Passzentosan, profin fogta a térdem.  Majd rá a hosszúgatyó, és még volt nekem egy másik neoprén féle gumis, tépőzáras térdszorítóm is, azt is felraktam. Így a térd le volt úgy fogva, szinte alig hajlott. Időben, vagyis korán odaértünk a rajthoz. Bécs tömegközlekedése hibátlan, ámulatba ejtő mennyire egyszerű és gyors. Egy bő órával a rajt előtt már ott toporogtunk. Volt kísérőnk, így a melegítő cuccot neki adtuk le, pedig a csomagok átszállítása is nagyon profin le volt szervezve. Ott állt rengeteg teherautó, amiken konténerek voltak, és rajtuk a tól-ig rajtszámok, kinek hová kell leadnia a csomagját. A csomagot  a kapott nejlon táskába kellett leadni, és a rajtszámhoz tatozott külön levonó amit rá kellett ragasztani, ami a neylonról tuti nem esik le. Szóval profik. Nagyon gyült a tömeg, milló ember, rengeteg nemzet. Kicsit cipő bolond vagyok, mert azt nézegettem, hogy ki miben nyomja, és mivel én nekem is volt és van is egypár cipőm azt is néztem kin van olyan ami van nekem is. Beteges nem? :) Sokan olyan ruhákkal tartották magukat melegen a rajtig, amiket a rajt előtt kidobtak az utca szélére és Adieu. Úgyhogy volt ruha, víz, frissítő, neylonzsák meg minden az út szélén. A start időben, szépen a terv szerint indult. A 4:00-5:00 blokkból indultunk, bár engem ez NEM ÉRDEKELT! Belőttem a GPS-t az órán és a telefonon is. Próba, hogy tudjuk-e hívni egymást, persze Andris, aki a kísérőnk volt, nem volt hívható (HIBA, de ez az övé nem az enyém).  A mellkas pántomban lemerült az elem (HIBA).  Szóval nagyon profik vagyunk. :)

 

Maga a futásról:

A futás szó túlzás, mert a béna lábamra csak a súlypont áthelyezésre tettem terhet, így olyan sántikálós, kocogás szerű valami kerekedett ki a mozgásból. Így  a térdem talán  nem kap olyan jellegű megterhelést, amit kerülnöm kellene a verseny végéig, legalábbis így éreztem. Már párszáz méter után tudtam, hogy így magas kockázatot vállalok, kettő dolog véget is. Az egyik az, hogy a kényszeredett mozgáskoordinációmmal olyan testrészeket terhelek meg, amik nem fogják bírni a túlzott terhelést, és meglehet, hogy majd az kényszerít feladásra. A másik ami inkább veszélyesebb, hogy további sérüléseket szedek össze a jövőre nézve.  Ennek tudatában egy nagyon lassú 6:00-6:40 ezrekkel bicegtem, de a blokkból szinte mindenki ilyesmi tempót ment, így a lassúságom legalább nem frusztrált annyira. Tibi barátomra, akivel futottam már pár maratont, kellett néhányszor "rászólnom", hogy nekem nem "megy" gyorsabban,amiért itt is kérek tőle elnézést. Nem is akartam gyorsítani, mert hol van még a vége. Persze társamnak többször mondtam, hogy menjen, ha szeretne, de nekem ennyi.  Úgy 15-18 kili körül, már néha elfeledkeztem a mozgásról és kicsit kezdtem volna gyorsulni és "normális" futólépéseket tenni, de nem is maradt el a válasz a testtől, éles fájdalmakban a térdben. Volt egy dupla belenyilallás, amikor úgy éreztem ennyi volt! De ahogy jött ez a gondolat, azon nyomban lassítottam, és rendeztem a gondolataimat. "A FELADÁS, NEM VÁLASZTHATÓ OPCIÓ!" Schönbrunn-ból nem sokat láttam, a Mariahilfer strasse meg nagyon csendes volt. Amúgy a frissítések hibátlanok voltak. Kellő időben voltak, még a meleg ellenére is, sőt ahogy nőtt a táv úgy sűrűsödött, és a kínálat is szélesedett (banán, Iso, Cola). Voltak visszafordítok, ahol volt alkalmam látni a 3ó:30 iramfutót. Jaj, én ez előtt kellene, hogy legyek és, hogy milyen gyorsan futottak még azok is aki utána mentek. Na szóval kicsit nagyon fájt a szívem, és szinte hihetetlen volt, hogy miként szúrtam el dolgaimat és "csúsztam" így le kéthét alatt :( .  A 30-as frissítés alkalmával már mertem hinni, hogy meglesz ez, de tudtam az idő nagyon gyenge lesz.  A frissítésekkor mindig sétáltam 10-15 métert míg egypár kortyot ittam, így is volt ez a 30-asnál is, de az elinduláskor nagyon fájni kezdett a térdem, meg minden ami nem szokott. Így eldöntöttem, hogy a frissítésekkor nem lassítok, felkapom és megiszom futás közben. Jeleztem ezt Tibinek, ki akkor már kezdett gyomorgondokkal küzdeni. Szerinte az ISO váltotta ki. Le is lassult. Forgolódtam, kerestem, hol van.  Megláttam, csak intett menjek.  Gondoltam keres egy toit és majd utolér. Én folytattam az egyenletes tempóm, se lassítani, se gyorsítani nem is tudtam volna. Annyira ráálltam erre a mozgásra, hogy már nem is kellett annyira koncentrálnom. Nézelődtem, és már tudtam másra is gondolni. Például, hogy milyen genya helyzet ez, eddig a társam miattam lassított én meg elhagyom, mikor ő van bajba. De tudtam ha lassítok akkor már nem tudom újra elkezdeni a futást, bíztam benne, hogy jönni fog. Számoltam visszafelé a kiliket...ez a része olyan volt, mint máskor. :) … "na még 10km... az nem sok, mintha Józsáról a Mol kútig- meg vissza, mi az már." "Már csak 8 , az csak a buszmegállóig"... "már csak 6, na az a Bodai út meg vissza" ….stb. Ahogy közeledtem a célhoz egyre nőtt a tömeg, az jó volt. Andris elénk jött, de annyira elmerült a látványban, hogy én vettem őt észre és köszöntem rá. Biztos valami tuti nő volt a közelembe. Sok bíztató szó közül a "HAJRÁ!" is felhangzott, úgyhogy voltak földiek a közelembe. CÉLegyenes, itt már megjelent egy mosoly az arcomon. Nem hiszem el, mégis megcsináltam, így minden HIBA és kínok mellett. 18 darab zsebkendőt fújtam tele az utam alatt, és a só is állandóan marta a kidörzsölődött orrom, és minden tagom sajogott, de boldog voltam. A Családom járt az eszembe, a lányaim Kamilla és Gréti illetve a párom Ildikó, de jó lenne ha itt lennének és átkarolhatnám őket. Meg is tettem képzeletben. Köszönöm nekik a támogatást! Illetve a Kertész családnak is, meg persze mindenkinek  aki hitt bennem. Akik osztották Csaba gondolatait: "Laci, ha maga alá szarik akkor is lefutja!"  Az ilyen dolgok adnak plusz erőt, amik kellenek ahhoz, hogy ilyen kritikus állapotban is az agy legyőzze a testet. Az én agyam legyőzte. 

 

Nagyon szép érmet adtak. Átvettem a befutócsomagot, ami elég szegényes volt, egy alma, 0,5l víz, reklámanyagok. Történt ez még a közönségtől elzárt területen. Adtak még kibontva az asztalokon, szénsavas 0,5l vizet, és alkoholmentes 0,3-as sört. A víz jobb lett volna ha nem bubis. Sőt ha nem szedik le a kupakot, akkor tudtam volna egyet a tasakba is tenni, persze tudom, hogy azért volt kibontva, hogy ne vigyél el belőle, akkor több fogyik. A sör hibátlan volt, és még hideg is volt. Ittam is egyet, míg vártam Tibit. Rám 10 percre megjött. Nagyon szarul érezte magát, és ez ahogy megállt kezdett is látszani rajta. Lefehéredett az arca és a szája. A csomagban semmi zúzosabb nem volt, így maradt a sör. Megittunk egyet-egyet (nekem már a második). Kicsit jobban lett és elindultunk Andrishoz a tegnap megbeszélt szökőkúthoz.  Persze még vittem magamnak is meg, neki is egy sört. Kell a kraft. :) Ahogy bekerült a hideg sör a vérembe, meg még ráadásként árnyékba is kerültem, úgy elkezdtem vacogni, mint a nyárfalevél. Így léptem ki kapun ahol nagy tömeg várta a beérkező szeretteiket, barátokat. Nah, mondom jól festek ki. Vacogok, sántítok, de azért két doboz sör van a kezembe. Azért nem tudtam a táskába beletenni, mert ezek is ki bontva voltak az asztalon, azaz kvázi helyben fogyasztást szolgálva.  A találka pontig én azt hittem összefagyok, bár lett volna egy ruhadarab abból amit a rajtnál eldobtak, még lehet azt is felvettem volna. :) Egy parkon kellett átvágni, ahol Tibi feladta, elterült a füvön és azt mondta itt megvár minket. Végül pár perc múlva összeállt a csapat. Én elmélkedtem, hogy kell nekünk ez a maraton, miért nem felet nyomunk az olyan kényelmes. Tibi fogalmazta meg jól: "-Ha könnyű lenne, akkor mindenki  megcsinálná!"! Majd mindenki elfogyasztotta amit talált ami nem volt sok, én átöltöztem, és kis pihenés után leadtuk a chip-eket. Gravíroztattam az érmem, bár ha tudom, hogy ilyen időt fogok futni ezt sem fizettem volna ki (előre kellett fizetni). Amúgy itt is minden profin, nagyon gyorsan ment. A chip 10€ letéti díjából 3€-ot eltettek, szerintem ez elég szemtelen lenyúlás.  Majd kis levezetésképpen átmentünk a Stephansdom-hoz és a Parlamenthez. Én a templomban hálát mondtam a Jó Istennek. Majd közös megegyezés alapján kihagytuk a tervezett Schönbrunn-i kirándulást, és elindultunk a szállásra. Ekkor már nagyon tré lett a torkom, nyelni nem bírtam. Estére, totál lerottyantam. Hidegláz,hidegrázás, fáztam, izzadtam,nyelni nem bírtam, orrdugulás ….stb. DE MEGVAN! Sok tapasztalattal bírt számomra, ez a felkészülés és ez a futás is, amiket  jól megjegyzek!! Ja a cipő profi volt, sehol nem tört. :)

 

Remélem a következő Maratonom könnyebb és legfőképpen eredményesebb lesz.