Garminkát csatolom a karomra, leszaladok a lépcsőn, az utcán MZ/X jelentkezésére várok, közben ugri-bugri bemelegítést végzek a fehér téglás százéves házak közt. Kicsit foghíjasak ugyan de ez ma már történelem, 1944. április 13-én 11:30-kor történt bombázás miatt, amit a repülőgépgyár megsemmisítésére indítottak, 12 percig tartott s 300 halottja volt.
Az ország első ipari parkjában élek, bármerre indulok a múlt visszaköszön.
A sarki boltosnak odaintek, két kanyar után szembetalálom magam a stadionnal
Sokszor kezdem a hosszú futásaimat együtt a focistákkal és egyedül fejezem be, mert nekem még van egy köröm, de ők már nincsenek a pályán. Még mindig az a véleményem meg se érdemlik ezt a szép stadiont…
Ma az állatkert körömet futom, búcsúzóul.
Nem, nem megyek sehova, de írjuk a történelmet.
Végre épül egy tisztességes kézilabdacsarnok. VÉGRE!!! Megérdemlik lányaink, nem is értettem annak idején miért a futballstadionba dobnak ennyi pénzt, de a politika ezen pénztárcájába nem látok bele.
Elérem az állatkert sarkát, már megkezdték a fakivágásokat, sajnos az ütött kopott kempingért olyan sokat kért a tulajdonos, hogy a város nem ment bele az üzletbe , így jó ideig még balról dzsungelt látok, de majd elfordítom a fejem.
Jobbról az állatkert bejárata szemnek is tetszetősebb látvány, látogatók ebben a korai időpontban még nincsenek, de a bácsi aki az utcát sepri tavasztól őszig , már ismerősként köszönt.
Megérkezem az iparcsatornához. Friss levegő, madárcsicsergés, kacsák, gémek, víz-illat.
1926-ra fejezték be az építését, az ágyúgyár megemelkedett vízszükségleteinek biztosítására épült mesterséges csatorna a Mosoni-Dunából. Anno kicsi uszályokkal be tudtak ide jönni, de kipróbálták itt a kétéltű tankokat is.
Ma már csónakkal sem mer senki átevezni rajta.
A bejáratot hamarosan egy zsilip biztosítja, ezért nem lesz szükség a töltésre.
A kézilabdacsarnokot viszont több irányból lehet majd megközelíteni, így lebontják és helyette aszfaltos út épül.
Lebontják …… az én töltésemet, az én történelmemet.
Ezért jöttem most ki két búcsúkörre, hogy maradjon még tavaszi emlékem a zöldellő fűről.
Még roppanjon lábam alatt a kavics, köszöntsük újra egymást a kutyás sétálókkal.
Vetek még egy pillantást a tetejéről az ágyúgyár műemlék kerítésén át , na nem az ágyúgyárra, hanem a helyét elfoglaló üzemekre. Az ágyúgyárból is csak a nagy kőgolyós kerítés maradt meg emlékbe.
Az én történelmem itt kezdődött, na nem a futás, azt nem bírtam két villanypózna közt sem, a gyaloglás, 20, 30, 45 perc, tempósan. Két maraton után már ez is csak történelem , de sosem feledem……
Ki tudja mikor jövök erre legközelebb, mert garminka most nagy szabadságot ad.
Nem tudom legközelebb a munkagépektől bejutok-e.
De remélem a szervizút földes marad és télen 20 centis hóban lesz helyem a mérgezett egér futásokhoz.
Örömmel üdvözlöm az újat de sosem feledem a régit, mert írjuk a történelmet mi is…….
Nahát, milyen jó, hogy lefotóztad, hogy néznek ki azok a helyek, ahol futni szoktál. Néha az ember kicsit nosztalgikusan gondol a kezdetekre: akkor még így és így nézett ki, ez a bolt még nem volt itt, itt akkor nem volt épület. Nagyon érdekes volt, ahogy bemutattad! Köszi!