Indulás előtt egy héttel pont azon gondolkodtam, vajon milyen lehet ha van valakinek hátországa.

Ha nem kell haza rohanni főzni, nem kell a teendők miatt kevesebbet futni, ha a világ legtermészetesebb dolga, ha nincs dolgom és ha edzek akkor csak edzek…

Csütörtök délután szóltak, hogy vasárnap lehetne menni Grassauba, a cég bajorországi raktárába leltározni. ( A nagy magyar valóság, hogy  a mérnökségtől kezdve a takarítónőig mindenki menni akar.)

A szerződés szerint napi 6 óra munka 6-12-ig. Gondoltam  a nap további részébe belefér még a futás és  a fotózás is. Ember tervez…..

(Ottkint ezért valaki nagyon megütötte  a bokáját…)

Kiderült, hogy hiába utazott 30 ember, fizették a szállást, 3x étkezést, de nincs elég targoncás a raktárban, nem tudnak bennünket kiszolgálni. Vagy túl gyorsak voltunk???

Átszervezés…..több más raktárba kerültünk át, más-más műszakokba.

De nem hagytam magam, a bűűűrötök angyalát, nem szúrtok ki velem akkor is futok.

(a fotózásra cirka 2 óra jutott, a többi szabadidőben sötét volt és nem vittem állványt vagy szakadt az eső). Milyen igaz, hogy futni bármikor lehet!

A szobánkból kinézve reggel elállt  a lélegzetem, pedig csak egy kis dombocskát láttam, a Schneppenberg dombocskáját  a maga 1260 méterével. Szó szerint elállta az utamat DD, a látóterem útvonalát.

Ilyen kép fogadott:

HÉTFŐ:

Meló 6-12

Ebéd, itt nem volt döntésünk, hogy én majd később eszem, a csoporttal menni kellett, ugyanígy  a vacsi is 18:30-kor. Persze kihagyhattam volna, de akkor nincs hátország, menni kell a boltba bevásárolni, hogy legyen kaja. Bolond pedig nem vagyok, hogy bármi finomságot kihagyjak, főleg, ha mosogatni sem kell J

15:00

Kolléganővel indulunk futni, ő kevesebbet szokott nálam ezért csak az út első részében jön velem.

Bájos alpesi „házikók” közt kocorászunk az Achen folyóig, majd  a töltésen tovább. A völgy egyszer csak kitárul és körbevesznek bennünket a havas hegyek. Csodaszép!!

A töltés bejáratánál áll ez a tábla, jó lett volna valamelyik útvonalat bejárni, de sajnos idő nem jutott rá. Az út minősége olyan klassz, hogy itt sétáltatnak egy idős bácsit a tulikocsival, amire rá is tud támaszkodni, ha pihenni szeretne. A kavics olyan szépen bele van dolgozva az útba, hogy simán elgurul rajta ez a szerkezet. Kb 500 m-ként volt pad, sokan sétáltak erre kutyával, és  voltak  futók is.

KEDD:

Meló 8-12, ebéd 12-13, meló 13-17

Másfél órám volt vacsiig, elsétáltam  barna sörért az embernek.

SZERDA:

Meló 8-12, ebéd 12-13, meló 13-17

Egész nap szakad az eső, azért nem kell lyukat beszélnem Móni hasába, hogy fussunk.

Kicsit gyorsabbra sikerül, megszenvedjük visszafelé az emelkedőt, ami nem vészes, belesétálnom nem kell, de erővel dolgoznom igen. Pont ilyen kellene itthonra is.

Még indulás előtt:

Most csak a faluban futunk, van az egésznek a szakadó eső és  fel-feltámadó szél ellenére valami bája. Körbevesznek bennünket a kivilágított, karácsonyi díszbe öltözött házak, sehol nem acsarkodik kutya  a kerítésnél. Az 5. kilinél lépek akkora tócsába, hogy feladom, nem megyek még egy kört, mert holnap szabad lesz a délutánom, szárogatni kell.

CSÜTÖRTÖK:

Meló 8-12

Ebéd után kirohanok képeket csinálni, kivárom a 2 órát, Móni nem ér vissza ezért fél 4-kor egyedül indulok el.

A felvezető híd és a többi ami utána várt rám:

A szomszéd faluig futottam, ott elveszett a töltés, kicsit nézelődtem, hazafelé még kerültem  a városban, ez volt  a legszebb és leghosszabb táv a héten (14 km körül), közben hálát adtam Istennek, hogy itt lehetek.

PÉNTEK:

Meló 8-12, ebéd 12-13, meló 13-17

Vacsiig bevásárlótúra.

SZOMBAT:

Meló 6-11, 12-kor indultunk haza.

Kicsit savanyú ez  a szőlő.

De soha nem voltam telhetetlen, biztos meg van az oka, hogy ennyit engedett csak a sors.

Elraktározom minden pillanatát, és csak a szépre emlékezem.